Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-28 / 57. szám
1985. február 28-, csütörtök Dunántúli napló 5 Kevesebb áru, mint tavaly Ilyenkor A telefonos fórum után Gumiköpenyek rakodása a pécsi főpályaudvaron (Fotó: Maletics) Hz egyetemi-főiskolai felvételikről Az alig több, mint két óra alatt beérkezett 57 hivás is jelezte; korántsincs minden rendben az egyetemi-főiskolai felvételik idei előkészítésével. Keddi telefonos fórumunkon eddigi, országosnak mondható tapasztalatokat erősíthettek meg a meghívott szakemberek is. Kétségtelen tény, hogy a jelentkezéshez szükséges alapvető könyv (a felvételi tájékoztató I. kötet) eddig nem került a baranyai boltokba. A megvásárolható másik két kiadvány pedig hibáktól hemzseg. Ezeket az elírásokat (?), hiányos információkat az általam megsierzett I. kötet — az ígéretek ellenére — sem helyesbíti. Különösen sajnálatos, hogy az idén 3 részre bontott felvételi tájékoztatót a Művelődési Minisztérium — általunk nem ismert, ám bizonyára alapos előkészítés után megfontolt döntés szerint — nemcsak késve, de mindössze 39 000 példányban jelentette meg. (Hosszú évek óta 50 000 körül mozog azok száma, akik szeretnének bejutni egy évben a felsőoktatási intézményekbe.) Az említett hiányosságok miatt a középiskolák (ahova az idén és tavaly érettségizettek juttatják el lapjaikat) néhány nappal meghosszabbítják a jelentkezési határidőt. Egy biztos: a felsőoktatási intézményekbe március 15-ig oda kell hogy érjen minden. Telefonos fórumunk örvendetes tapasztalattal is szolgált. A feltett kérdésekből kiderült, hogy a középiskolák — lehetőségeikhez mérten — jól tájékoztatták az idén érettségizőket, hiszen közülük alapinformációt (szakpárosítás, felvételi tárgyak stb.) nem kért senki, sem tőlünk, sem a pályaválasztási tanácsadótól. A telefonálók zöme az említett hiányosságokat, terjesztési és tartalmi problémákat, valamint a jelentkezési lap kitöltésének feleslegesen bonyolított kitöltési módját kérdezte — teljes joggal. Mivel a megalapozott kérdésekre adandó konkrét válaszok is több újságoldalt tölte- nének meg, azt tanácsoljuk, hogy az érdekeltek a 160-199- es budapesti számot hívják információért. Bozsik László Hogyan állnak az előszállítások? Középiskolai megyei döntő Á MÁV és a Volán várja a megrendeléseket Kézfogások, puszik, örömteli sóhajtások: eredményhirdetés utáni percek a ,,Ki tud többet a Szovjetunióról?" vetélkedő középiskolások számára megrendezet; megyei döntőjén. Két pont különbséggel végzett az első két helyen a pécsi Nagy Lajos és Leöwey Klára Gimnázium csapata. Ők képviselik a baranyai középiskolásokat a március 9-én, Pécsett tartandó területi versenyen. — Hogyan készültetek föl a versenyre? —• faggatom a boi- dog-fáradtan topogó leöweystá- kat: a csapat kapitányát, Sólymos Csillát és a togokat, Talló- si Istvánt, Golobics Pált, Körösi Lászlót, a H/c. osztály tanulóit. —• Miután a tanév elején el- határoztuk, hogy jelentkezünk a vetélkedőre, felkészítő tanáraink — Balláné Meggy esi Klára és A címben szereplő állítás ezúttal majdnem a valóságot tükrözi, hisz az előszállítási akcióban nemigen mozgolódtak a vállalatok, szövetkezetek. Természetesen ennek az „állásnak" objektív okaként felhozhatják az érdekeltek a kétségtelenül kemény telet, nagy hideget . . . Pedig az előszállítások elősegítéséért a kormány gazdasági bizottsága kötelezte a Magyar Nemzeti Bankot, hogy tegye lehetővé az előszállításból származó jelentős nagyságú készlettöbbletek esetében — ha finanszírozásuk az átvevő gazdálkodó szervezeteknél pénzügyi feszültséget eredményezne -, hogy kellő indokkal kérelmet nyújthassanak be az MNB-hez. A bank az ilyen készletek miatt tartósnak minősülő készletnövekedés mértékéig mentesítést adhat forgóalapképzési növekedés alól. Ezzel a lehetőséggel igen kevesen éltek. S úgy látszik, az eddig eltelt mintegy két hónapban a MÁV tízszázalékos fuvardíjkedvezménye sem volt elég vonzó. Ezt igazolja a kimutatás, amely szerint a MÁV Pécsi Igazgatóságának az előszállításba bevont árukból a tegnapi napig 204 000 tonna a lemaradása az elmúlt esztendő hasonló időszakához képest, kavicsból, például 31 százalékkal kevesebbet fuvaroztak, mint tavaly. A 12-es Volán Vállalat előszállítási lemaradása is jelentős, bizonyíték erre, hogy 1984-ben február végéig a tehergépkocsi-parkjuk 82—85 százaléka dolgozott, míg idén csupán 75 százalék. Az előszállítási időszakból — ez január elsejétől március 31- ig tart — még vissza van egy hónap, s ha az idő végre va- lahára megenyhül, minden bizonnyal ugrásszerűen megnövekednek a szállítási igények. Mint Weisz József, a Pécsi Vas- útigazgatósóg igazgató-helyettese elmondta, erre felkészültek, elegendő kocsi áll rendelkezésükre, s a fordaszerelvényeket is úgy irányítják, hogy a tömegével érkező áruk kirakodása se okozzon fennakadást. Albert Ferenc, a 12-es Volán igazgatóhelyettese szerint az elmúlt hetekben az autók jó részét felülvizsgálták, javították — lévén, hogy nem kellett fuvarba menniök —, így ezeket is a szálIittatok rendelkezésére bocsátják. Ezentúl a hétvégeken is többen dolgoznak majd . . . A MÁV és a Volán tehát várja a megrendeléseket márciusban, habár az már szinte biztos, hogy a nagy lemaradást nem tudják behozni. R. N. A feladatok ismertetését figyelik a versenyzők és a kisérő tanárok Ki tud többet a Szovjetunióról? Zwickl Erzsébet — segítségével felosztottuk a témákat és minden pénteken találkoztunk, beszámoltunk ez olvasottakról. — Miiyen könyvekből, folyóiratokból tanultatok? — A Szovjetunió című folyóiratból és természetesen az isko- Icj tananyagból, történelemből, irodalomból. Mivel a negyedikes anyagot is ismerni kell, a tanárnőink előre megtanították nekünk a szükséges tudnivalóka; — mesélik, Azt mondják, minden kérdésre tudtak volna válaszolni, csak az izgalomtól néha rövidzárlat keletkezett. — Egyébként a „zipisektől" (Zipernovszky Ipari Szakközépiskola) tartottunk, s a végén a Nagy Lajgs csapata előzött meg minket két ponttal, de igen örülünk o továbbjutásnak! A gimnáziumunk egyébként nyert már országos első díjat néhány évvel ezelőtt ezen a vetélkedőn . .. A Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskolában megtartót; tegnepi megyei döntőn hat, négy-négy tagú csapat vett részt, nevezetesen a Komarov Gimnázium és Szak- középiskola, a Leöwey Klára Gimnázium, a Művészeti Szakközépiskola, a Nagy Lajos Gimnázium, a Zipernovszky Károly Ipari Szakközépiskola és a Zrínyi Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola diákjai. A döntő: a megyei elődöntő és az iskolai versenyek előzték meg. A vetélkedő; tizenegyedik esztendeje hirdetik meg. Külön csoportban versenyeznek a középiskolások, c szakmunkásképzők tanulói és a középfokú felnőttoktatásban részt vevők. A Leöwey Gimnázium már említett sikerén kívül ké; esetben is megnyerte az országos vetélkedő: a Zipernovszky egy-egy csapata. A ,,Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő célja a Szovjetunió életének jobb megA Művészeti Gimnázium versenyzője Írásbeli feladatlapot tölt ki. Úgy látszik, nehéz kérdést kaptak a kereskedelmis lányok, hiszen nagyon összedugják a fejüket. Läufer László felvételei ismertetése, a magyar—szovjet barátság további erősítése. Varga László, a zsűri elnökének véleménye szerint a mostani vetélkedősorozatban a diákok az elmúlt évek csapatainál sokkal jobban készültek fel oz átfogó tudást igénylő versenyre. Vers- és prózamondás, színjátszás Országos diáknapok, '85 Az utolsó bemutató március 8-án lesz A hét első napján elkezdődtek az Országos diáknapok '85 megyei bemutatói. A keszthelyi Helikon örökébe lépett pécsi Sopianae diáknapok, melyek április 25-én kezdődnek, egyre több középiskolás résztvevőt vonzanak. A most zajló megyei bemutatókon a résztvevők minősítést kapnak. Szinte valamennyi bemutatónak, így a tegnapinak is, a pécsi Ifjúsági Ház ad otthont. Hétfőn volt a néptánc, ezt kedden a népdal és a népi hangszeres zene kategória követte. Tegnap délután 3 órától került sor a vers- és prózamondók, valamint a színjátszók bemutatkozására, s ma még - sőt pénteken is — azok a középiskolások lépnek föl az IH-ban, akik ebben a műfajban nyújtották be nevezésüket. Úgy látszik, ez a legnépszerűbb, ezt bizonyítja, hogy három napig tart az irodalom- kedvelő középiskolások szereplése. A három nap alatt ösz- szesen hatvankilencen mutatják be produkciójukat. ízelítő a színjátszók választásából: részletet láthatnak az érdeklődők a Kalevalából, vagy megnézhetik a Leöweybe jóró irodalmi színpadosok „Kétlábú kedvenceink" c. előadását, vagy mondjuk, megemlíthetjük a tegnapi műsorban szerepelt bemutatót, Tristan Bemard: Lakat alatt a kétnejű című alkotást. Az ODN bemutatói március 4-én, hétfőn folytatódnak, ekkor kerül sor a műdal és zongora kategóriára; március 6-án a duettek, tercettek, kis kamarakórusok következnek, majd másnap a duó, trió, kvartett, kvintett, zenekar és könnyűzene művelői indulnak a minősítésért. S végül az utolsó nap a szólóhangszereké; erre a bemutatóra, csakúgy, mint a többi zenei produkcióra, a Művészeti Szakközépiskolában kerül sor. D. Cs. Decentralizáció — demokratizmus a társadalomban, a gezdasági és a kulturális életben címmel fórumot rendezeti tegnap délután a Baranya megyei Művelődési Központ o Mozgalmi Házban. A beszélgetésen — melyen szó esett az állami irányítás kérdéseiről, a területi és helyi szervek érdek- képviseleti jellegéről, az okta- íás-iközművelődés időszerű gondjairól, a gazdaságirányításról — részt vett dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, Krasznai Antal, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának titkára, Verebélyi Imre, az Állam- igazgatási és Szervezési Intézet igazgatója és Szoboszlai György, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete munkatársa. * Szerdán látogatást tett hazánkban Sztyepan Salajev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke. Gáspár Sándorral, a SZOT elnökével megbeszélést folytatott a két ország szakszervezeteinek kapcsolatairól és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. A találkozón jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. * Szerdán tanácskozott a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége a TIT Természettudományi Stúdiójában. A testület az elektronizálássá', ezen belül a számítástechnika oktatásával kapcsolatos időszerű feladatokat vitatta meg. Az ülésen Páris György, a Tudományszervezési és Informatikai Intézet igazgatója ismertette a” számítástechnika oktatásában eddiq elért eredményeket, és felvázolta az elkövetkező évek tennivalóit. Olasz iíjúsági szakértői küldöttség Baranyában Olasz ifjúsági szakértői küldöttség tartózkodik ezen a héten Baranyában. Az öttagú küldöttséget Giuseppe Petrocelli, Campania tartomány kormányzóságának funkcionáriusa vezeti. Tegnap Komlódi Józsefné, Pécs megyei város Tanácsának elnökhelyettese tájékoztatót adott a város kulturális életéről és az ifjúság helyzetéről. Az olasz szakembereket elsősorban a fiata'ok nevelésének kérdései érdekli. Tegnap ellátogattak az értelmi fogyatékos gyermekek napközi otthonába és a szociális foglalkoztatóba is. Kedden Szigetváron és Dobszán tanulmányozták az ifjúság kulturális ellátását, a kistelepüléseken élő fiatalok helyzetét. Ma az Apáczai Csere János Nevelési Központ működésével ismerkedik az olasz küldöttség. A közét&t hírei