Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-23 / 52. szám
25 eues a Pécsi Balett (3.1 A Rekviemtől napjainkig Pécsi zenei krónika Nagyzenekari estek, Mecsek Fúvósötös Balassa-mű hazai bemutatója Az együttes — napjainkig tartó - harmadik korszakához-* átvezető időszak (kb. a hetvenes évek közepe) fő jellemzői meglehetősen változatos képet nyújtanak. Már a hatvanas évek vége felé megkezdődik egyfajta ki- cserélődés, nemzedékváltás; az új tehetségek kinevelése. 1969 tájt elszerződik az Operához Aradi Mária, Árva Eszter és Fodor Antal. Néhány év múlva, egy útjuk alkalmával külföldön marad négy táncos, köztük Csifó Ferenc, az együttes szólistáinak egyik erőssége. Handel Edit szovjet ösztöndíját követően nem szerződik vissza. így a két vezetőalkotó (Eck és Tóth) két-há- rom erőteljes karakterű táncművész (Bretus, Hetényi, Uhrik) vezető szerepére, majd a második generációból tánctudásával, egyéniségével kitűnő néhány fiatal tehetségre (Paronai, Kuli, Zarnóczai, Sólymos és mások) építi fel a koreográfiákat. A fiatalok közül azonban részint nem fejlődött ki az alapítókéhoz hasonlóan erős művészegyéniség, részint, ha mégis, jóval későbben értek be. Mint a már említettek közül is többen vagy a hat—nyolc év után robbanó tehetségű (és sajnos, tavaly elszerződött) Prepeli- czay Annamária. Az együttes tehát előadói kvalitások szempontjából már nem homogén. A produkciók azonban — hála az irányítás egységes, összehangolt művészeti elveinek —, megőrzik a Pécsi Balettre jellemző előadói stílus egységességét s az összteljesítmény elsődlegességének szempontját. Ez jellemzi az 1976-os év rendkívül gazdag bemutatóinak sorát. Ez a sor kisműfajú kísérletezésekben (Eck Imre kilencrészes Morfondirozások c. önálló estje); a vendégalkotók-sorozat újabb emlékezetes sikerében, a jeles tallinni művész. Mai Murdmaa ötrészes önálló estjével (A forma átváltozásai), a kikristályosodott előadási darabokban egyként jelentős. Mint pl. Tóth Sándor estje, a Balett 1976, benne a szatiri- kus-groteszk vonalat folytató Kulcslyukakkal; illetve Eck Imre Haláltánca s az alighanem korszakhatárt is jelentő Rekviem je. A teljes együttest igénybevevő emlékezetes, nagy sikerű darab a korábbi szimfonikus balettek s részben a kísérletezések olyan monumentális összegezésének tekinthető, amely, Verdi halhatatlan zenéjére, a lét és tudat, élet és halál; a táncnyelvi jelrendszerbe foglalt Menny és Pokol ellentétpárokra építkezve filozofikus mélységgel tárja elénk az emberiség egyetemesen örök nagy kérdéseit. Külső megjelenésében, tér- és mozgásformáiban, szcenikai elemeiben, gesztusnyelvébén — s összhatásában — egyaránt az artisztikus szépségnek olyan magaslataira jutva, amely mind a Pécsi Balett eddigi történetében, mind Eck Imre alkotói ouvre-jében csúcspontot jelent. A szakmai és a napisajtókritikák szinte egybehangzóan kiemelik a Rekviemnek ezt a vonását. Amit voltaképp - ha nem is megfogalmazva, de Bretus Mária és Sólymos Pál, átérezve — mindannyian, mint esztétikai örömet, magunkba szívhattunk, akik láttuk. Vitányi Iván szerint „megtáncolt zene, dráma és festmény együtt Eck koreográfiája", amelynek előadásában a Pécsi Balett együttesében megvalósult valami más, az első korszak együttesétől eltérő, új Ikollektivitás. „Egy ízig-vérig profi együttes hivatástudata, együtt lüktető feszültsége. S ez is csak ígéretes kezdet.. .” A Rekviem új távlatokat sejtetett. Méltán figyelt föl rá oly mértékben az egész ország művészi közvéleménye, miként az együttes fénykorának nagy bemutatóira. S a rákövetkező évek kétségtelenül hoztak jelentős művészi eredményeket. Olyat is, amelyik engem a megújulásnak, a „csapatmunkának" már- már a Rekviemet idéző hőfokára emlékeztetett (Carmina Burana, Beethoven: VI. és VII. szimfónia: Eck koreográfiái). De sikeres, szép színházi élményt adott Tóth Sándor Balett 1977 estje (öt etűd cimbalomra, A tűz fiai, Disco) s további művei közül a Bach: II. és III. Brandenburgi verseny, a Görbe tükrök; a sikerszériát megért Rómeó és Júlia; Eck átdolgozott Saloméja; vagy a Szentivánéji álom groteszk parafrázisa az ismert Mendelssohn-zenére. S itt említhetjük Eck számtalan kismű- faj-kisérletének néhány sikerült előadási darabját is, amely azután repertoárdarabbá lett éveken át a nyári színház Barbakán-pódiumán (Énekek éneke, Lót lányai). a Pécsi Balett két szólótáncosa A Pécsi Nyári Színház koncepciójában — elsősorban a Pécsi Balettre építve produkcióit — a magyar táncművészet nyári otthona kívánt lenni. Az már az első két évadban kiderült, hogy ez nem megy. Ezért programját kizárólag a Pécsi Balettre s éva- donként egy-egy meghívott külföldi együttes néhány előadására alapozhatják a táncházi produkciókra szánt Szabadtéri Táncszínen. A komplexitásra törekvő táncszínházi kísérletek -, amiket másutt, nagy színpadtér hiányában nem is végezhettek volna el —, a szemünk előtt folytak. Ez több ízben, okkal, nem tetszett a közönségnek. Művészi tapasztalatai viszont megtérültek. A kisebb helyszínek kamarabalettjeiről jobbára ugyanezt mondhatjuk el. Mindaddig, amíg a Pécsi Balett győzte művészi ambícióval, kísérletező kedvvel és megújulási igénynyel. Ebben 1983 nyara volt az utolsó — s nem is a legsikeresebb — évad. 1984 nyarán pedig a Pécsi Balett gyakorlatilag már nem volt jelen a nyári színházban. Vagyis a nemes gondolattal szárnyára bocsátott és bíztatóan folytatódó táncközpontúság koncepciója nemhogy a magyar táncművészet, de a Pécsi Balett „nyári otthonaként” sem tudott megvalósulni. Az intézmény profiváltásra kényszerült. Okaira később, alkalmasabb időszakban visszatérünk. Az említett eredmények és kudarcok mellett a Pécsi Balett harmadik, máig tartó korszakát néhány hagyományos és egy-két ígéretes újabb törekvés jellemzi még. .Előbb szórványosan (pl. Majoros István Vivaldi g-moll hegedűversenyére; Hetényi János Händel Tűzijátékszvitjére) szórnypróbálgató koreográfusok léptek a közönség elé az együttesből. (Később Majoros és Hetényi rendszeresen kore- ografált a Villányi Szoborpark balett-matinéira is). Velük elindult a pályakezdő táncalkotók műhelymunkája a Pécsi Balettban. Itt debütált koreográfusként 1980 őszén Bán Teodóra és Keveházi Gábor, az Operaház két jeles magántáncosa is, önálló esttel. Szép estékkel folvtatódott a vendégalkotók-sorozat: a prágai Pavel Smok önálló estjével (Tánc, szerelem, komédia), majd az emlékezetes „Svéd-esttel" Luc Bouy és Mats Ek alkotói vendégszereplésével. S őket követte az elmúlt évben a Fiatal alkotók-sorozatban a Balett 1984. három valóban egészen fiatal, sikeresen induló alkotó, Lőrinc Katalin, Bertrand d'At (Belgium) és László Péter önálló estje. Mindez szép és örvendetes törekvés. Új színek a műsorban, a repertoárban. Kár, hogy a régiek, a régi színek mind jobban hiányoznak... A Rekviem művészi csúcsteljesítményét az eltelt nyolc év alatt sok szép, igényes produkció közül voltaképp a legjobbak sem közelítették meg. A Rekviem ígérete „nem jött be”. Hozzátéve, hogy az együttes saját, önálló stílusú alkotóműhelyként hosszabb ideje szünete1. 1982 óta, színházi évadban, saját állandó koreográfusaiktól — Tóth Sándor nemrég látott A három matróz vígjátéka kivételével — egyetlen modernbalett-művet sem láthattunk. A 25 éves jubileum, ünnepi megemlékezései mellett, egyfajta számvetésre is késztet. Hogyan tovább: merre tart a Pécsi Balett? Erre a kérdésre is megfelelőbb időpontban térünk vissza. Addig is érdeklődéssel várjuk, hogyan, milyen elképzelésekkel kívánják előkészíteni a társulat vezetői a kívánatos megújulást, a halaszthatatlan frissítést a jelenlegi helyzetben, amikor az együttes egy éve még 8—10 vezető szólistája közül Bretus Mária, Hetényi János és Uhrik Dóra távozásával csupán mintegy a fele marad meg. Bizakodunk, évad vége felé kedvező válasszal szolgálhatunk a modern baletten fölnevelkedett pécsi közönségnemzedékek számára. Wallinger Endre A februári pécsi zenei események közül háromra pillantunk vissza: a város szimfonikus zenekarának hónap eleji modern estjére, illetve közelmúltbeli Beethoven-koncertjére, valamint a Mecsek Fúvósötös Liszt Terem-beli jubileumi hangversenyére. Az elsőt modern magyar mű: Balassa Sándor; Egy álmodozó naplója c. zenekari művének magyarországi bemutatója, illetve egy kiváló román klarinétművész, Aurélian Popa fellépése, a másodikat a legutóbbi tévés karmestervetélkedő nyertesének, Craig T. Zerbe-nek a bemutatkozása fémjelezte; a fúvósegyüttes évfordulója önmagáért beszél. Számos jel bizonyította, hogy a Breitner Tamás vezette Pécsi Szimfonikusok különös gonddal készültek a modern estre, élén a bemutatóval. Három, igen jól megválasztott, egymáshoz is illő művet hallottunk: valamennyit a modern kifejező- eszközöknek a zenetörténeti előzményekhez — nemegyszer a folklórhoz is — tudatosan kapcsolódó használata jellemezte, amely többnyire nem ment túl a közönség igényein. Elismerő és jó értelemben mondom ezt, mert bár Copland Klarinétversenye — különösen a román klarinétos briliáns előadásában — időnként szemfényvesztő csillogásnak tűnt. dzsesszes. improvi- zatív elemeivel sohasem volt tartalmatlan, és Honegger III. (liturgikus) szimfóniája is a tartalmas küzdés sok és sokatmondó állomását és állapotváltozását járta be. Balassa Sándor műve — legalábbis ezen az estén, első hallásra — számomra egyaránt nyújtott vonzó és taszító momentumokat. Vonzó, kedves, sőt olykor bravúros és izgalmas effektusai (pizzicato) ellenére a művet — elsősorbon harmóniában, de részben ritmikában s dallamvilágában is — túlzott egyneműség jellemzi, mondhatnám úgy is: az álmok olykor unalmasan egyformák. Megformáltsága, határozót: karaktere miatt leginkább a mű első, harmadik és — legkivált - negyedik tétele tetszett, ez utóbbi népdalszerű parlandójá- ér+, összetett, drámai hatásáért. A Mecsek Fúvósötös koncertje is jó és rossz, fény és árnyék elegye volt — pontosabban: az együttes tagjai ugyan valamennyi számban tudásuk legjavát nyújtották, egyenként is kiváló hangszerjátékosként szólaltak meg. ám műsorválasztásuk átgondoltabb, alkalomhoz illőbb és főként merészebb is lehetett volna. A Farkas-, Haydn-, Ibert- és Enescu-művek sorában ugyanis csak a „páros számúak” voltak az igazi, magvas zenei megnyilatkozások — vonatkozik ez mindenekelőtt Enescu művére, amelynél szebbet, szellemesebbet —■ kettőzött, pontosabban a második oboát angolkürtre váltó fúvósötösre — ritkán lehet hallani. A közönség nagy ünneplésére ráadásként játszott Donizetti-mű r*emcsak a fentieket igazolta, hanem újólag azt is, hogy a Rádiózenekar (Drahos Béla, Kollár Béla, Ve- ér István, Keveházi Jenő, Vajda József összeállítású) Fúvósötösének közreműködése remek hangversenyrendezői ötlet, különleges zenei csemege volt. A Zerbe vezényelte Beetho- ven-koncert első számában, a III. Leonóra-nyitány előadásában eleinte úgy tűnt, a fiatal amerikai rácáfol azokra, akik versenybeli győzelmét megkérdőjelezték: gondos, pontos elemző munkája kezdetben rokonszenvesnek hatott. Később azonban — a kidolgozási részben — kiderült: alapossága önmagáért való, onalitikus hajlandósága már-már „önagyon- elemzés” — merész koncepció, vérbő, határozott elképzelés nélkül. Egészében a zárószámként játszott VII, szimfónia előadása is meghaladta q fiatal karmester erejét. Nagy erővel, gondosan „felrakott" előkészítései, átvezetései, igazi, hatásos csúcspontok nélkül csattantak el, fejlesztései végén a fordulatok elsikkadtak — sokszor csak azért, mert kicsivel hosszabb cezúra kellett volna. Egyszóval, Zerbe, minden igyekezete ellenére, olyan farmernek tűnt, aki csak szánt, vet, de nem arat. Főleg a karmester gyakorlatlanságának tudhatok be azok a hibák is, amelyek az Esz-dúr zonqoraverseny előadásában előfordultak. A megvalósítást számos ritmikai hiba jellemezte; a frázisok, periódusok, formaegységek végére néha még a lassú tételben sem sikerült a zenekarnak és a zongoristának, Bár,ky József nek egyszerre „megérkezni”. Tény azonban az is, hogy a zenei elképzelései tekintetében egyébként kiváló szólista ezúttal maga sem tett eleqet mindig a pontosság, szabatossáq követelményének: nehéz szólamát kissé szélsőségekre hajlóan tolmácsolta. Varga János A Kalevala születésnapjára 1835. február 28-án írta alá Éliás Lönrot az első Kalevalához irt előszót. Ezért Finnországban ezt a napot a Kalevala „születésnapjaként” ünnepük. Idén tehát 150 éves jubileumi megemlékezésekre kerül sor. Azt hiszem, nálunk többé- kevésbé mindenki tud valamit a Kalevaláról. De nem lesz talán érdektelen egy-két adat8. HÉTVÉGE tál, részlettel kibővíteni ismereteinket. A Kalevala voltaképpen egy csodálatosan gazdag népköltészet összegezése, egyik meghatározás szerint mitikus eposz. Lönrot gyűjtötte össze, és a hatalmas anyagból egységes művet kovácsolt. Éliás Lönrot egyetemi tanulmányait részben Turkuban végezte, ahonnan a turkuj romantika és az első nemzeti ébredés hullámai kiindultak, magukkal ragadva a kor legjobbjait. Már diákéveiben is járt gyűjteni. Aztán a Helsinki egyetemen doktori címet szerzett és elment körorvosnak az észak-finnországi Kajaaniba. Innen folytatta további gyűjtőútjait. Hosszú életében 11 gyűjtőutat tett, bejárta Dél- Észtországtól Lappföldig és Nyugab-FinnqrSzágtól Orosz- Karjaláig az egész országot. Ezalatt lejegyzett 22 795 verssort. E hatalmas anyagot az egyszerű, tanulatlan nép fiai, lányai diktálták le. Ilyen volt pl. Arhippa Ferttunen, akitől több mint 4000 verssort tudott lejegyezni, többek között a szampóról szóló részt is Arhippa megállás nélkül, folyamatosan diktált. Elismeréssel adózhatunk a finn halász emlékezőtehetségének, Vegyük még hozzá a képhez Arhippa bámulatos fizikai erejét is, s így magunk elé képzelhetjük a finn erdők-tavak jellegzetes emberét. Az összegyűjtött anyagban előfordult a népköltészet valamennyi fajtája, volt ott eposz, líra egyaránt: siratódal, varálzsige, lakodalmi ének, közmondások, gyógyító rítusok. Ezekből szőtte össze Lönrot halhatatlan művét: a munkában eszményképe Homérosz volt. Az első mű a Régi Kalevala (Vanha Kalevala), ezt adták ki 1835-ben 32 énekben 12 078 verssorral. Lönrot további gyűjtései anyagát az Új Kalevalában dolgozta fel (Uusi Kalevala), amely 1850-ben jelent meg 50 énekben 22 795 verssorral. A Kalevala megjelenése hihetetlenül nagy hatással volt a finnek ébredő nemzeti öntudatára. Az akkoriban megalakuló Finn Irodalmi Társaság elnöke, J. G. Linsén ezt így fogalmazta meg: „Ezekkel az-elbeszélő költeményekkel a tarsolyában Finnország bátran és öntudatosan nézhet szembe a múltjával, és ismerheti meg jövendő szellemi fejlődésének útját. Kimondhatja önmaga előtt: Nekem is van történelmem I” Az Új Kalevala teljes szövegét 28 nyelvre fordították le. Nálunk négy fondítása is van: Barna Ferdinánd munkája 1871- ből, a legismeretesebb Vikár Béláé 1909-ből, Nagy Kálmán 1972-ben, Rácz István 1976- ban készítettek fordítást. A Thália Kalevala dramatizált változatával Finnországban is nagy sikert aratott a hetvenes években. A Kalevala immár Finnország szimbólumai A Kalevaláról megemlékezve ebben a néhány sorban finn barátaink ünnepében, örömében osztozunk. Maul Ernőné
