Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-23 / 52. szám
A régi pécsújhegyi erőmű épülete wmm Hősök voltak ü választási rendszer fejlődése a felszabadulás után Népfrontválasztások , —I.. 1944-ben korán köszöntött be az ősz. A november hideg volt és -nyirkos. A nap egész hónapban jóformán ki sem sütött. A szüntelenül szemerkélő eső feláztatta a baranyai agyagot. A nyirkosság a nyűtt ruhákon a bőrig hatolt, s a híg sár tocsogott a menetelő lábak alatt, meg a feslett talpú bakancsokban. A silány országutakon szekérkaravánok vonultak Pécsen keresztül Szigetvár irányába. A szekereken batyuk, csörömpölő edények, bútorok. Tetejükben szomorú öregek és ri- adtszemű gyerekek. A szekerek mellett asszonyok, idősebb férfiak baktattak szótlanul. Egy-egy ilyen karaván valamely dél-baranyai község menekülő németajkú, Volksbund lakosaiból állt. Felpakolták szekereikre családjukat, ingóságukból, ami felfért és elhagyták falujukat, otthonukat, otthagyták vagyonukat a több nemzedék szorgos munkájának eredményét. November végefelé a „civil" karavánok elfogytak. A tocso- gós, kátyús makodámutakat magyar katonai segédalakulatok foglalták el. Munkaszolgálatosok, lövészárokására kivezényelt leventék, szekeres egészségügyiek rongyos-sáros csoportjai vonultak, vánszorogtak déli irányból Pécs felé. Egyre közelebbről hallatszott az ágyúzás. Esténként már a torkolattüzek visszfényeit is láthattuk fel-felvillanni az alacsony felhők tükrözésében. Az emberek reménykedtek és kétségek is gyötörték. Mi lesz, ha ide ér a front? Frontváros lesz e Pécs? Felrobbantják e az üzemeket, bányákat, elhurcolják e a férfiakat a visszavonuló németek? A harcok tü- zében hol talál menedéket a lakosság? Megannyi kérdés, amely életet, vagy halált jelent. így értük meg 28-át, a felszabadulás előtti napot. Most már erős, de alaposan leharcolt német katonai alakulatok vonultak sietve vissza déli irányból. Teherautók, tüzérség, páncélosok. Délben már néhány aknabelövés is érte a pécsújhegyi üzeme— A folyóirat vezető cikkét Huszár István írta „Gazdasági fejlődés és társadalompolitika” címmel: a gazdaság- politika néhány területén mutatja be a társadalmi-politikai mérlegelés nagy jelentőségét. Nyitrai Ferencné cikke áttekinti a világgazdasági változásoknak a magyar iparra gyakorolt hatását, és felvázolja iparunk mai helyzetét nemzetközi összehasonlításban. Fekete János cikke a nemzetközi gazdasági-pénz6. HÉTVÉGE két. Akinek a munkája megengedte, hazament. Leállt a szénmosó és a kiszolgáló üzemek is. De az erőmű tovább dolgozott, a munkások kitartottak. A délutáni váltás már nem érkezett meg, de a délelőttösök munkahelyükön maradtak. Ügy érezték, amíg dolgoznak, helyükön maradnak, a visszavonuló katonák nem robbanthatják fel az erőművet. És a város sem maradhat áram nélkül. Délután a sűrűsödő belövé- sek miatt a környékbeli lakosság behúzódott az erőmű melletti üzemi óvóhelyre. Este nyolc óra tájban telefonon leszóltak az óvóhelyre, hogy ha vannak ott munkaképes férfiak, jöjjenek segíteni a sala- kozóba, mert a reggel óta dolgozó emberek már kidőlnek. Négyen vállalkoztak is a nem veszélytelen útra. Elindultak. A sötétben száz métert kellett volna megtenniük az erőműig. Tapogatva mentek, halkan beszélgettek. Két német katona azonban egy légó figyelőpontról kézigránátot dobott rájuk. Két munkás halálos sérülést szenvedett. Amikor a németek rájöttek, hogy tévedés történt, megengedték, hogy a sebesülteket az óvóhelyre szállítsák. Az egyikük, Roszprim Károly kinek egyik lábát vitte el a gránát, rövidesen kiszenvedett. A másik sebesült munkást Hufnágel Konrádat a vállalati lovasfogattal a tűzharcok közepette beszállították ugyan a kórházba, de másnapra ő is belehalt sérüléseibe. Ez a két munkás hősként áldozta fel életét városa felszabadulásáért. Éjjel 11 óra tájban szovjet harcosok hatoltak be az erőműbe. Csodálkozva látták, hogy a munkások dolgoznak. Működnek a kazánok, forognak a turbinák, az emberek kezelik a gépeket, vagy tolják a gőzölgő salakkal teli csilléket. Az erőmű zavartalanul adja a városnak az áramot. Ritka eset az ilyen egy háborúban. Az éjszaka során elcsitult a városban a harci zaj. A derengő hajnalban a Vörös ügyi környezet és gazdaság- politikánk összefüggéseit elemzi. Szabó György esszéje a művészet és a közönség kapcsolatáról szól, a televízió művészeti műsorainak apropóján. A családjog tervezett módosítását ismerteti és kom-i mentálja Katonáné Soltész Márta cikke. A „Negyven éve ..." című sorozatban a szakszervezeti mozgalom 1944 őszi—1945 tavaszi újjáéledését rajzolja meg Karsai Elek tanulmánya. A társadalmi beilleszkedés zavarairól Pataki Ferenccel folytatott interjújának szövegét teszi közzé Baló György. A Hadsereg katonái vonultak az utcákon. Pufajka, prémsapka, földszínű egyenruha volt rajtuk. Vállukon dobtáras géppisztoly furcsán, csővel lefelé fordítva. Halkan beszélgettek, cigarettáztak. A város lakói fellélegeztek. Számukra véget ért a háború. Éltek. Még megcsodálták a felszabadítókat, katonákat, fegyvereket és a félelmetes T-34-eseket. Egy valamin azonban nem csodálkoztak. Azon a hétköznapi dolgon, hogy ég a villany. El sem aludt egy percre sem. Ezt olyan természetesnek tartották, hogy észre sem vették. Ezért magától érthetőnek tekintették, hogy munkába kell indulni úgy, mint eddig mindennap. És az élet folytatódott. De ez már egy új élet kezdete volt. Nem pipál már bodor gőz- és füstfelhőket a régi erőmű, lebontották hűtőtornyait. Pirostetős épülete szerényen húzódik meg a meddőhányó maradványainak tövében. Nyugdíjba ment. Pécs. Megőrizte és gyarapította történelmi örökségeit. Hangulatos utcái, terei gondozottak, tiszták. Új városrészei, ipari, kereskedelmi, sport- és kulturális létesítményei impozánsak, ízlésesek, jól ellátottak. Gyárainak termékei az ország határain túl is jól ismertek. A bányászok széncsatáinak sikerei a harcos munkásmozgalmi múltjukban gyökereznek. Mindezekre méltán lehetnek büszkék Pécs városának polgárai. De ha felmennek a Tettyére, vagy a Misinára, a felszabadulási emlékmű teraszán, vagy a tv-ki- látón állva keressék meg tekintetükkel azt a szerény kis pirostetős újhegyi épületet, amely egykor az erőmű volt. Gondoljanak arra, hogy munkásai egyszer hősök voltak. Egy napig. De ez pont annyi idő volt, amennyi kellett és akkor történt, amikor arra legnagyobb szükség volt. Szontag Jenő az újhegyi szénelőkészítő egykori dolgozója Heves megyei cigányság életének változásairól közöl sok gondolatot ébresztő' adatokat Kiss Istvánné. A hónapok óta folyó egészségügyi vitában most tényeket, számokat, adatokat sorakoztat fel a folyóirat, egyrészt a magyarországi, másrészt három fejlett tőkés országbeli egészségügyi-szociális viszonyokról, intézményekről és szervezetről. Az ausztriai helyzetképet Heltai András, a franciaországit Kovács István vázolta fel, az Egyesült Államokból Kis Csaba küldte a tudósítást; a hazai körülményeket Vidovszky Kálmán ismerteti. A z 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon a Kisgazda- párt megszerezte a szavazatok 57,03 százalékát. A három baloldali párt — a Magyar Kommunista Párt (16,95), a Szociáldemokrata Párt (17,41), és a Nemzeti Parasztpárt (6,81) — pedig az együttesen szerzett 42 százalékos szavazatarányával és 'kialakított egységével az ország politikai életének döntő tényezőjévé vált. A baloldal súlyát növelte az a körülmény rs, hogy a Kisgazdapárt balszárnya vállalta a baloldali pártokkal az együttműködést. A választójogi törvény nemzetközi viszonylatban is igen demokratikus törvényalkotás volt. A közvélemény is nagyrészt egyetértéssel fogadta, Ihogy kizárta a választójogból a 25 volt jobboldali, fasiszta egyesület országos tisztségviselőit. Túlzásnaik minősíthetjük viszont azt, hogy azoknak sem adott választójogot, akik a fel- szabadulás előtt német nemzetiségűnek vallották magukat. A 'baloldali pártok nagyrészt a „szélesre tárt” választójogi törvénnyel magyarázták a Kisgazdapárt 1945. évi választójogi győzelmét. Egyéb politikai okokon kívül ezért az 1947. évi választójogi törvény szűkítette a választók és a választhatók körét. Mindez nem változtatott a választójog alapvetően demokratikus jellegén. Az 1947. augusztus 31 -í választások előtti küzdelemben a koalíciós pártok felújították szövetségeiket. Erőfeszítéseiket elsősorban nem egymás ellen, nem az ellenzékkel szembeni küzdelemre összpontosították. Ennek is köszönhető, hogy e választások jelentős állomást jelentenek a magyar népi demokrácia szocialista irányú fejlődésében. Az MKP a szavazatok 22 százalékos részesedésével az ország legerősebb pártja lett. A választási szövetség pedig elnyerte a szavazatok több mint 60 százalékát. A választási rendszer felszabadulás utáni fejlődésének második periódusa a fordulat évét (1948) követően kezdődött. 1949. február 1-én megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront, amely március 15-i első kongresszusán állást foglalt a szocialista átalakulás mellett. A Népfrontba tömörülő pártok a Magyar Dolgozók Pártjának javaslatára azt is elhatározták, hogy a legközelebbi ország- gyűlési választásokon már közös programmal, közös listán indulnak. Megmaradt tehát a kötött lajstromé választás. A választópolgárok továbbra sem egyes jelöltek közül választottak, hanem lajstrom, választási lista elfogadásáról, illetve elutasításáról döntöttek. E korszak lényeges újítása abban állt, hogy minden választókerületben a Népfrontba tömörült pártok egyetlen közös népfront-lajstromot állítottak ösz- sze és a választás után megegyezéssel osztották el a mandátumokat. Az 1949. május 15-én tartott első népfrontválasztás politikai felhívása így hangzott. „Szavazz a Népfrontra, mert aki a Népfrontra szavaz, a szocializmust választja, aki a Népfront ellen szavaz, a kapitalizmust akarja." A választás alapvető rendeltetése tehát az volt, hogy -látványosan, adatszerűén, dokumentáltan fejeződjék ki, hogy a magyar választópolgárok túlnyomó többsége elismeri, támogatja a létrejött új szocialista politikai rendszert. Az 1949. évi választások alkalmával a választók 94,2 százaléka járult az urnákhoz és a szavazatok 95,6 százaléka esett a Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjeire. Csak néhány kerületben (pl. Nagykőrösön, Mezőkövesden, és a vecsési járásban) szavaztak nagyobb arányban - 21-29 százalékban — a Népfront közös lajstroma és politikai programja ellen. A választások eredményeként gyökeresen megváltozott az orslággyűlés politikai és szociális összetétele. A megválasztott 402 képviselő 45 százaléka a munkásság, 28 százaléka a parasztság és 23 százaléka az értelmiség soraiból került ki. A képviselők döntő többsége (71 százaléka) az MDP tagja volt. Ez az országgyűlés fogadta el 1949. augusztus 18-án egyhangú lelkesedéssel a felszabadulás utáni első szocialista alkotmányunkat. A vázoltak alapján érthető, hogy az alkotmány végrehajtásáról szóló törvény az 1949 májusában megválasztott országgyűlést az alkotmány választási és államszervezési elveinek megfelelő parlamentnek minősítette és indokoltnak tartotta működésének folytatását. Ismert az a hátrányos történelmi tény, hogy megalakulása után rövid időn belül a Magyar Függetlenségi Népfront mögül - a Magyar Dolgozók Pártja kivételével — eltűntek a Népfrontot létrehozó pártok. Már az MDP Központi Vezetőségének 1949 márciusi ülésén egyértelműen leszögezte a főtitkári beszámoló, hogy a demokratikus pártok puszta léte „tartalékot" jelent az osztályellenség számára. A Függetlenségi Népfront ezért nem a pártok összefogásának szerve, hanem a többi párt felszámolásának az esíköze. Megmaradt és jellegzetesen érvényesült a kötött lajstromos népfrontválasztás a tanácsok 1950 októberében történt első választása alkalmával és az! 1953. évi országgyűlési választásokon is. A választás elsősorban ünnepélyes politikai demonstráció volt és nem tette lehetővé, hogy a választópolgárok döntsenek az érdekeik képviseletére alkalmasnak tartott jelölt állításáról és megválasztásáról. A községi népfrontbizottság például egyetlen lajstromra vette fel a községben megválasztandó valameny- nyi tanácstagjelölt nevét. Némileg továbbfejlesztette a jelölés rendszerét az 1953. évi II. tv., amikor előírta, hogy a képviselőkre (pótképviselőkre) a dolgozók gyűlésein tesznek javaslatot. E javaslatok figyelembevételével a választó- kerület lajstromát a népfront megyei (fővárosi) bizottsága állította össze. Az így előterjesztett lajstromokat törvényes- .ségi szempontból az Országos Választási Elnökség vizsgálta felül és erősítette meg. A társadalmi-politikai fejlődéssel párhuzamosan egyre határozottabban merült fel az az igény, hogy a kötött lajstromos választási rendszert fel ‘kell váltani olyan egyéni választó- kerületi választással, amelynek keretében a választópolgárok választókerületenként dönthetik el, hogy konkréton ki legyen az a személy, akit a sajátos választókerületi, azaz területi érdekek képviseletére alkalmasnak tartanak és megbíznak. Az ilyen tartalmú politikai igények és törekvések alapján a tanácsi választások tekintetében 1954-ben, az országgyűlési választások vonatkozásában pedig 1967-ben tértünk író a sajátos területi érdekek képviseletét előtérbe helyező és a képviseletre alkalmasnak tartott személyek kerületenkénti egyéni jelölését és választását lehetővé tevő választási rendszerre. A vázolt elveket követő választások már a választási rendszer felszabadulás utáni fejlődésének harmadik szakaszát jelentik. * A magyar választási rendszer harmadik periódusán bélül főleg az alábbi három tárgykörben eredményezett haladástaz 1970. évi III. törvény. A törvény kinyilvánította, hogy a jelölés jogát a választók jelölőgyűlései gyakorolják. Minden választókerületben egy vagy több személy jelölhető. A jelölőgyűlésen a jelöltekre a Hazafias Népfront szervei, a társadalmi szervezetek, az üzem, a termelőszövetkezet vagy más szerv dolgozóinak közössége, illetőleg tagsága, továbbá bármelyik választópolgár tehetett javaslatot. A jelölőgyűlésen résztvevő választók több jelölt indulását is támogathatták. Képviselőjelöltek, illetve tanácstag-jelöltek azok lehettek, akik a jelölőgyűlésen vagy képviselők jelölése esetén a jelölő- gyűléseken megjelent választók legalább egyharmadának szavazatát megkapták. A törvény és a politikai gyakorlat is arra irányult, hogy minden olyan esetben biztosítani kell két vagy több jelölt indulását, amikor erre tényleges társadalmi igény mutatkozott. Mint tudjuk, e törvény alapján négy alkalommal zajlottak le általános választások Magyarországon, a kettős, illetve többes jelölés azonban nem terjedt el a kívánt mértékben. Az 1966. évi III. tv. még akként rendelkezett, 'hogy több jelölt esetén a változtatás nélkül leadott szavazólap az első jelöltre leadott szavazatnak minősül. Az 1970. évi választójogi törvény ezzel szemben több jelölt esetén aktív szavazásra kötelezte a választópolgárokat. Több jelölt esetén ugyanis a szavazás akként történhetett, hogy a szavazó a szavazólap megfelelő helyén megjelölte, hogy kire szavaz. Ha ez nem következett be, tehát 'ha a szavazó nem jelölte meg az általa támogatott jelöltet, szavazata érvénytelennek minősült. A legutóbbi választójogi törvény harmadik jelentős újítása a megyei és a fővárosi tanácstagok közvetett választásának bevezetésében nyilvánult meg. Közvetetté vált a területi tanácsok tagjainak választása annyiban, hogy e tanácsok tagjait a helyi tanácsok választják túlnyomórészt saját tagjaik közül, részben pedig más választójogosult állampolgárok köréből. Ez a megoldás azt célozza, hogy a fővárosi tanácson, illetve a megyei tanácson belül tényleg érvényesüljön az érintett települések képviselete és így a területi tanács a képviselt érdekek figyelembevételével töltse be egyik fontos funkcióját, a települések közötti területi koordinációt. Megemlítem végül, hogy az 1970. évi III. törvény szétválasztotta a képviselői és tanácstagi választásokat. Mint ismeretes azonban, az 1976. évi VI. törvény a negatív tapasztalatok hasznosításával ismét előírta, hogy az ország- gyűlési képviselőket és a tanácstagokat egyidőben kell választani. Ilyen előzmények után jutottunk el a legújabb választójogi törvény, az 1983. évi III. tv. megalkotásáig. Dr. Adóm Antal Megjeleni a Társadalmi Szemle februári száma ■flÜHKA
