Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-20 / 49. szám
Szovjet-amerikai tárgyalás a közel-keleti helyzetről Kádár János látogatása a KISZ KB székházában A dombóvári vetőmagüzem feldolgozójából folyamatosan szállítják a tavaszi vetőmagot a termelőhelyekre. Fotó: Proksza László Kielégítő lesz tavaszi vetőmagellátás Az 1985. évi tavaszi kalászos-, hibridkukorica-, lakossági gazdasági és zöldségvető- mag-, valamint burgonyavető- gumó-ellátásról tartott tájékoztatót Reizinger József, a Vetőmagtermeltető és -értékesítő Vállalat Dél-dunántúli Területi Központjának főmérnöke tegnap délelőtt Dombóváron, a vállalat központjában. Elöljáróban leszögezte, hogy a nagy- és kistermelői igényeket ha nem is gond- és problémamentesen, de megfelelő színvonalon ki tudják elégíteni. A legfőbb gondot kétségtelenül a tavalyi gyenge hibridkukorica-termés és az ebből adódó nagyfokú vetőmaghiány okozta. A hazai vetőmagtermelő üzemek az aszály és egyéb okok - például területcsökkentés - miatt az országos igénynek mindössze 60 százalékát állították elő. Ezzel elvesztettük exportőr pozíciónkat és hosszú idő után — mintegy 22 millió dollár értékben - kukorica-vetőmagot kellett importálnunk. A minisztérium és a vállalat országos központja gyors intézkedést tett a dunántúli hibridüzemek exportjának visszatartására — mintegy 4500 tonna mennyiségben. Decemberben, a Pioneer cégtől vásárolt 8900 tonna hibridkukorica egyensúlyba hozta a készletet a hazai kereslettel. Az import nagyobbik része Kaliforniából érkezik, s ebben 4 hibrid, a Pioneer 3901, 3906, 3747 és 3707 dominál. Az első szállítmány a hét végén érkezett Dombóvárra. A vámkezelési és növényegészségügyi okmányok beszerzése után kb. 10 napon belül megkezdődik a vetőmag folyamatos kiszállítása a gazdaságokba. A magyar átvevők Ausztriában dolgoznak, o MÁV és a Volán mindenütt zöld utat kell adjon a vetőmag egységszállítmányoknak, Üzletekben van a kerti vetőmagvak többsége Vetőburgonyára kevés a megrendelés hogy időben a termelőkhöz érkezzenek. Az előzetesen elterjedt hírek ellenére a kukorica-vetőmag ára, ha emelkedik is az import miatt, elérhető lesz. A magyar és az import kukoricát úgynevezett kevert áron hozzák forgalomba, az átlagár — egyelőre irányár — 6750 forint mázsánként. A tavalyihoz képest csökken a korai és több lesz a középérésű hibridek aránya. A tavaszi kalászos vetőmagvak kiszállítása jó ütemben halad és befejezéshez közeledik. Tavaszi árpából és zabból új, értékesebb fajták kerülnek forgalomba. A Ger- linde és a Favorit árpafajtákat a Rubin és a Mars, abból a lefutóban lévő Leanda fajtát a Perona és a Solidor váltja le. Burgonya-vetőgumóból tavaszi szállításra 2600 tonna mennyiségben 4 fajtát tárolta vállalat, ennek 90 százaléka a Desire. Sajnos, a kistermelői igényeket az áfészek ezúttal sem továbbították Dombóvárnak, három megyéből mindössze 5 tonnára adtak fel rendelést. A bab és a napraforgó kivételével javul a kistermelői vetőmagellátás is. A vállalat három megyében 628 boltot lát el tasakolt vetőmaggal. A kemény tél és a- rossz útviszonyok ellenére ennek az igénynek 83 százaléka már a boltokban van. Kivéve a zeller, a kapor, a patiszák és patiszon vetőmagját. Ezek import magvak, feldolgozásuk még tart, kiszállításuk március elején várható. Nincs még ott minden boltban a csemege lila hagyma-, a fűszerpaprika-, a téli retek-, uborka-, a tökfélék, a hibridkukorica-vetőmag sem. Babfélékből, nyári retekből és néhány virógfajból a készlet — a termelés visszaesése miatt — nem fedezi az igényeket. Javulás várható ugyanakkor a fajtaigazolt dughagyma- ellátásban. A fokhagymát első ízben 55 kilós papírdobozokban hozzák forgalomba és nem ömlesztve. Ugyancsak újdonság a „Házikert-csomag”, amiből két típust hoz forgalomba a vállalat. Az egyikben magról vetendő, a másikban palántázandó zöldségnövények vannak. Mindkét csomag 12— 12 darab 4 forintos egység-' áras tasakot tartalmaz. Piackutatásként egyelőre 4350 dobozt forgalmaznak és igény szerint növelik a gyártását. — Rné — Csaknem 5 órán át tárgyaltak kedden vezető szovjet és amerikai diplomaták a közel- keleti helyzetről. Az első diplomáciai eszmecsere színhelye a szovjet nagykövetség épülete volt, ahol a Vlagyimir Polja- kov, illetve Richard Murphy vezette delegációk a délelőtti tárgyalás után munkaebéd keretében is folytatták megbeszéléseiket. Az eszmecseréről egyik fél sem nyilatkozott, az amerikai küldöttségvezető szerint bármilyen tájékoztatás később is legfeljebb Washingtonból és Moszkvából várható. Szerdán a bécsi amerikai nagykövetségen kerül sor a második, egyben a tervek szerint befejező tárgyalási fordulóra. Liszt- és kenyéráremelés Jugoszláviában Jugoszláviában keddtől 18,7 százalékkal megdrágult a liszt és 18 százalékkal a kenyér. Az áremelésről szóló döntést a szövetségi kormány hozta meg, amelynek az év eleje óta érvényben levő új árrendszer értelmében csak az árak szűk körének alakítása tartozik közvetlen hatáskörébe, köztük néhány alapvető élelmiszercikké. Az árak túlnyomó többsége szabadon alakul. Az áremeléssel a liszt és a kenyér, illetve a búza ára közötti eltérést szándékozzák kiküszöbölni, az eddigi árkülönbség veszteségessé tette a malmok és a sütőipari vállalatok gazdálkodását. Egyidejűleg szociális intézkedések bevezetését készítik elő a legalacsonyabb jövedelmű rétegek életszínvonalának védelmében. Jugoszláviában januárban 9,2 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak, s az egy évvel korábbihoz viszonyítottan növekedésük 62,7 százalékot tett ki. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára - Németh Károlynak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának kíséretében — kedden délután látogatást tett a KISZ Központi Bizottságának székházában. A vendégeket Hámori Csaba, a KISZ Központi Bizottságának első titkára fogadta és tájékoztatta a szövetség munkájáról, feladatairól. Hangsúlyozta, hogy az MSZMP KB 1984. október 9-i ifjúságpolitikai állás- foglalása kedvező fogadtatásra talált, növelte a fiatalok politikai aktivitását, tevékeny részvételét az ifjúság és a társadalom előtt álló feladatok megvalósításában. Kádár János szólt a pártXIII. kongresszusának előkészületeiről, időszerű ifjúságpolitikai kérdésekről: elismeréssel nyilatkozott az ifjúsági mozgalom tevékenységéről, a fiatalok helytállásáról. A találkozón részt vettek a KISZ KB titkárságának tagjai. A látogatás során a vendégek a KISZ KB székházának aulájában megtekintették a „Magyarok a fasizmus elleni harcban’’ című kiállítást. összecsapások Libanonban Bejrúti'közlés szerint libanoni ellenállók hétfő délután Na- batije közelében lelőtték az izraeli hadsereg egyik ezredesét, aki tanácsadóként működött az Izrael-barát dél-libanoni milícia vezetője mellett. Tel Avivban mindössze annyit jelentettek be, hogy a lövöldözésben egy izraeli katona meghalt. Egy másik izraeli katona a megszállt Tyr térségében levő Bazurijénél vesztette életét: az arra haladó izraeli gépkocsioszlop alatt pokolgép robbant. Ugyanebben a térségben vasárnap hasonló eset történt. Mint a KUNA bejrúti hivatalos forrásokra hivatkozva jelentette, az izraeliek a robbantások miatti bosszúból hétfőn körülzárták Bazurijét, behatoltak a városba és válogatás nélkül lövöldözni kezdtek a lakosokra. A támadás következtében sok polgári személy meghalt vagy megsebesült. Örizetbevételek is történtek. Tyr körzetében a tömegszervezetek sztrájkot hirdettek tiltakozásul az izraeli vérengzés és a letartóztatások ellen. A Reuter szerint az izraeli csapatok a szidoni kivonulás után kiépített új állásaiktól délre eső, megszállt területek siita városaiban és falvaiban sorozatos razziákat tartottak: sok embert agyonlőttek és számos letartóztatást foganatosítottak. Hahn (jobbról, fehér mezben) kemény volt, többször odalépett. Itt Vargát, a komlóiak balszél- söjét billenti ki egyensúlyi helyzetéből. Läufer László felvétele A Komlóé a VDNK A labdarúgó Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa döntőjének szekszárdi visszavágóján a Szekszárdi Dózsa 3-1-re győzött a Komló ellen, de mivel az első találkozót hazai pályán 4-0- ra nyerte a bányászcsapat, összesítésben az első helyen végzett. A területi bajnokság őszi éllovasa ezzel biztató rajtot vett a tavaszi folytatáshoz. A 3. hely sorsa — a megállapodás szerint — egy mérkőzésen dőlt el. Pécsújhegyen a juniorokkal teletűzdelt PMSC parádés teljesítménnyel, 5-1-re verte a bajaiakat, igy övé lett a bronzérem. (Tudósításaink a 8. oldalon). Importból pótolják a hibridkukorica-hiányt