Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-02 / 31. szám
Galambosi László lfathy Zsuzsa Botorkálva Teli utazas Még ragyognak a fák, a tornyos máglyák. Még tajtékra hág csattogva a csónak. Még szállhatunk a csókért dalolókkal. Holnap jégcsengös télbe bukdácsolva leroskadunk a gödröt rejtő hóra. Ki fölöttünk áll, mit se tehet értünk. Csak menekülhet farkasüvöltésben. Csak menekülhet farkasüvöltésben. Mihaiik Zsolt Gyerekkor A gyerekkor vödre kék. Kékebb, mint a tenger. Nem telik meg soha. Kimeríthetetlen. Benne gyöngy a homok: belefájdul a szem. Koldus lesz Dárius, ha vödröm meglelem ... Györke Zoltán Vádlón néz ránk Épült a ház dús veríték-habarccsal s éveket dönt porba egy indulat már akkor tudtuk homok az alapja álszent csőcselék vigyorog s mulat vak ablakszemmel állunk a fal alatt a gerenda vasszegei voltunk ernyed a kötés kapocskéz-ölelés eldöntötted egyedül a sorsunk mutogathatunk most egymásra gyáván az én-ből s te-böl úgyse lesz már mi kibicek tanulnak a balgák kárán Mondhatjuk már a vérző sebre nem fáj hazudhatunk is egymásnak dacból de vádlón néz ránk egy ártatlan szempár Bálint V. Ágnes Dolgozat rámszegezödik az átfúrt messzi-dobott vár rémkapitánya nézd csak az árkot mind-mind táncol pcttog-csattog vissza se néz szólj kicsi társam szólj ha berúgtál Arató Károly Lábujjhegyen álló akácfa Lábujjhegyen álló akácfa télvégi égboltot meszel lyuggatják februárt mint verebek csattannak el Cigányszoknyáját emeli a szél illeg-forog csábosán táncol mintha csak tudna mit se tud a bennem csákányozó vágyról Világtól elvágva omlásveszélyben hol lámpám pislog földréteg roppan furakodik jön a vágy döngve kanyargó vájatokbcn Kiér talán felvergődik a fényre de dülöngél csak libben feje és véreres szemét lehunyva eldől holtfáradt lesz mocskos és szénporfekete. A hideg estén fázósan topogtunk a sínek mellett. Hosz- szabb várakozásra készülünk föl, de a ködből hirtelen fények válnak ki, az expresszvonat késés nélkül megérkezik. A kivilágított kocsik csaknem üresek, de mi, akik ezen az állomáson fölszállunk, valameny- nyíen egy fülkébe kerülünk. Hét ember, egymás mellett, egymással szemben, néhány órára ösz- szezárva. Óvatosan megnézzük egymást. Belül, az ablaknál férfi a feleségével és öt-, hatéves kislányukkal. Mellettük fiatalember, diákforma. Velük szemben eleqáns, fiatal nő, egy harminc év körüli férfi. Legszélről én. Az expresszvonat rohan az Alföldön. Kinn sötét van és hi- deq, benn meleg és biztonsáq. Rakodás, zörgés, mocorgás, kiki elhelyezkedik, és mintha óra ütne, csattognak a kerekek. A csalód tagjai egymással vannak elfoglalva, a szülők agqá- lyosan és túlbuzgón a gyerekkel foglalkoznak. A lányka kistermetű, vékony, arca, tekintete koraérett. Tornász, artista, talán balett-táncos? Nincs rá komoly okom, hogy ezt feltételezzem, méasem meav ki a fejemből. A kislány ugrál, nevetgél, mikor elfárad, anv'a ölébe teszi a fejét, szomorúan maga elé néz. A diák, aki mellettünk ül, göndörhaiú, vidám tekintetű. Kis baiusszal öreaíti maaát. de leoföpebb húszéves lehet. Nyitott könvv van a térdén, szeme még akkor is nevet, amikor olvas. A fiatal nő ritka jelenség, derékig érő haiában a mézsár- gától az aranybarnáiq minden árnyalat megtalálható. Nézzük, bámuljuk ezt a különös színpompát, fénve valamennyiünkre rávetül. Ki lehet? Vidéki színésznő? Talán szinésznő- jelölt? Halkan fölsóhajt, kinyitja könyvét, olvasni kezd. Francia nyelvkönyv, talán mégsem színésznő? A mellette és mellettem ülő fiatalember — ha oldalt nézek, csizmája orrát és hosszú, keskeny ujjait látom — tüntetőén elkülöníti magát tőlünk. Színes magazinba mélyed, mintegy védekezőén tartia maga elé. A baloldalán ülő lánytól, aki olyan szép, mint eav királylány, finnyásan elhúzódik. Kalauz jön. A fiatalember föláll, lecsapja újságját, jegyét előveszi, némán szitkozódik. Kire dühös? A kalauzra? Ránk? A vasútra? A kalauznő valóban leverő. Nem annyira csúnya, inkább elszomoritó. Álla hátracsúszik, ajkát, mintha nem lennének foN. Edit 7. b Csontváry kései képeire jellemző, hosszan elnyújtott alakok légiesnek tűnnek, öregek és fiatalok állnak a Panaszfalnál. Az öregek sötétebb, a fiatalabbak világosabb ruhában vannak. A kép jobb oldalán a tömeg várakozik, hogy odajuthasson a Falhoz. Amíg a bejáratnál várakoznak, egymásnak is elmondják bánatukat. Talán ez a lényeg és hoqy színekben gazdag. A bal felső részen látható a Fal szomorú emberekkel. A bal alsó részen a koldusasszony, sovány kutyával. Ugyancsak a bal oldalon, de legfelül kígyózik a jól ismert Csontváry faág. Cs. Krisztina 7. b Nekem csak egy kép tetszett a Martyn-múzeumban. Kék színű, inkább kékeslilás kép és benne fekete vonalak kuszasága. Ez együtt nem csak szép volt, hanem igaz is. M. Csaba 7. b Nekem a Tóth múzeum tetszett a legjobban. Az a meztelen, sapkás nő, ahogy feküdt a kavicsokon, kirajzolódott a gai, beharapja, és bőrében, pórusaiban húszéves boldogtalanság. A ciklámen színű ripsz- szalag, amit tányérsapkájára tűzött, mintha gúnyolódna rajta. Kilyukasztja a jegyeket, és hangtalanul, mint az árnyék, eltűnik. —. Leejtetted — mondja a kislány cérnahangon, és a mellettem ülő fiatalemberre néz. — Az a lábához bámul, ahova a kislány mutat, és mikor látja, hogy a papír a földön nem az ő jegye, hanem csak egy fecni, szó nélkül kinéz az ablakon. A vonat erőlködés nélkül kattog, és bár nyílt pályán, teljes sebességgel megyünk, mégis érezzük, hogy állomás felé közeledünk. A fiatalember, a mellettem ülő, összecsukja színes magazinját, tekintetét körülhordozza útitársain. A kislány apján, akinek gyerekes vonásai most kezdenek megkeményedni, és így lesz gyerekből rögtön koros férfi, a kislány anyján, a széphajú lányon, a diákon, aki mintha Csokonai iskolatársa volna, és végül rajtam. Becsukja szemét, kinyitja, megint becsukja, és mintha elkeserítő látvány lennénk, lebiggyeszti száját. „Ti senkik” mondja ez a tekintet, „ti felejthető példányai az emberiségnek. Ti bárkivel fölcserélhető, bármivel helyettesíthető, arc nélküli senkik." Keskeny száját összeszorítja, arcát egykedvűre igazítja, majd fölveszi sastollal tömött kabátját, és mikor a vonat .lassít, kilép a fülkéből. Az ajtót nyitva hagyja, nem méltat köszönésre senkit. Most, hogy leszállt, fölállok, utánanézek. Arcát mintha már láttam volna, mozdulatait is mintha sokaktól tanulná, lépései, tüntetőén hanyag járása, még lélegzetvétele is ismerős. Megy a ködben, pipaszár lába világfájdalom, sastollakkal degeszre tömött dzsekijében ügyetlenül ugrál. Hogy minél hamarabb elfelejtsem, a gyerekekre gondolok. „Majd csak összetalálkozik velük — gondolom kórörvendve —, egyszer majd csak ösz- szehozza őket a véletlen." A három gyerekkel, a három szurtos ördöggel az állomáson találkoztam, a büfé előtt, álltak, várták, hogy rájuk kerüljön a sor. — Mit kérsz? — kérdezte a legnagyobb a legkisebbet. — Szendvicset — mondta a kicsi, aki legelöl állt. A legnagyobb, akinél hármójuk pénze volt, megrökönyödve nézett rá. — Micsodát? — Szendvicset — mondta a gyerek eltökélten. Feszült csönd lett, majd a középső, inkább békítőén, mint haragosan megszólalt. — Ez már úriember. Ennek már szendvics kell. Kapott-e szendvicset, vagy nem, nem tudom, de amíg a vonat megérkezett, ott kerge- tőztek, rohangáltak az állomáson. Valami dbbálós játékot találtak ki, és ordítoztak is hozzá, mint az ördögök. Remélem, egyszer majd ösz- szetalálkoznak a sastollassal, és őt is megtanítják. Ha játszani nem is, mert arra születni kell. legalább köszönni. Sz. Noémi 4. b Egyszer egy napsütötte napon szüleimmel elmentünk a múzeumba és állatokat, szép köveket meg bogarakat láttunk. Nekem az állatok tetszettek, de legjobban a farkas és a vaddisznó, mert ott volt velük több kicsi és úgy voltak felállítva, ahogy az erdőben vannak és ősz volt, és hullott le a fáról a levél, ez nagyon tetszett nekünk, de elfelejtettem Írni, hogy volt madár, de a jiqó is nagyon szép volt. Ez a múzeumi látoaatás nagyon tetszett nekünk. Réq voltunk múzeumban, de úgy éreztük, hogy ez volt a legszebb. Baditz Bclazs: Tettye MUZEUM gerince. Ennek a szobornak nagyszerű térhatása van. Olyan finoman kidolgozott, mintha lélegezne. A székek és az asztalok is tetszettek, de a nő még jobban. T. Ildikó 4. b is kiállították és lefényképezték. Apu később a harangos karót szétszedte és másikat csinált belőle. Cipzáras karó lett. Vászonra cipzárat ragasztott és a karót beletette. Ez még jobban tetszett, de mégis jobban állt a harang rajta. Egyszer elmentünk, még harmadik osztályos koromban városnéző sétára a rajjal. Bementünk egy múzeumba, de sajnos a nevét már elfelejtettem. Ott megláttam egy olyan képet, ami messziről olyan volt, mintha föl lenne fújva. Pedig csak eqy térhatású kép volt. De ezt csak otthon tudtam meg. F. Ferenc 4. b A harangos karó. Apu karókat szedett össze Babarcon. A karókra tárgyakat erősített. Nagyon tetszett az, amelyiken kettő ki'harang volt. Ezt máshol M. Csaba 7. b Nekem a madaras kép tetszett. Lerajzolta a repülés pillanatait. Hogyan száll a madár. Ahoqy játszanak a levegőben, nagyon érdekes volt. Nekem nagyon tetszett. Mint egy vándorlás. Föl és le. Ez ugyanolyan, mint az élet. Megszületünk, felnövünk és meghalunk. Azért a többi is nagyon tetszett. De nekem ez mégis jobban tetszett. A bevezetés is jó volt. Szinestévén néztük meg a festő életét és festményeit. Névtelen szerző Tegnap esett az eső és ráfagyott a zöld levelekre. Az üvegleveleket leszedtük és játszottunk velük. Később bevittük az iskolába a többieknek és leraktuk a padra a jégleveleket. Ez volt a legszebb múzeum. Kár, hogy elolvadt, összeállította: Pongrácz Éva Név. Közp. III. iskola HÉTVÉGE 9. Variációk
