Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-05 / 3. szám
KAZÁNKERINGŐ A korszerű földgáztüzelésű kazán Fotók: Läufer László Megváltást hozott a földgáz Ésszerűbb energiagazdálkodás a Mohácsi Farostlemezgyárban A Mohácsi Farostlemezgyárba az elmúlt év végén megérkezett a vezetékes földgáz. Azóta a MOFA szénnel és földgázzal termeli a gyártáshoz nélkülözhetetlen gőzt, ugyanakkor — az esetleges gázkorlátozás kivédésére — megtartja az olajrendszerét is. A gyárban az összes eddigi magyarországi energiakoncepció nyomon követhető. Dr. Balogh Gábor négy éve műszaki igazgatóhelyettes, még beruházási osztályvezetőként vette vállaira a kazánrekonstrukció nyomasztó és időnként már elviselhetetlennek tűnő súlyát. Ahogy visszapörgeti az eseményeket, egyik Helikont szívja a másik után. Hiába a szívinfarktus utáni tiltás. Akasztófahumorral mondja, hogy az évek óta húzódó energiatémába az igazgatója, dr. Steindl László beleőszült, ő maga meg a szokottnál is lényegesen több haját hullatta. De mit számít az? — Bent van végre a földgáz. és, ha minden igaz, 87- ben befejeződik a két nagy szeneskazán teljes felújítása is, azzal véget ér a többnyire bankhitellel végrehajtott 273 milliós energiaátállás és rekonstrukció. Utána, ha sikerül pénzt előteremtenünk, kezdhetjük a termelőberendezések rekonstrukcióját ... — elhallgat, s ismét rágyújt. Érezni a mozdulatain is, hogy az úi feladat sem lesz maid könnyű. Szinte csak maqának mondja: — Pedig az sem várathat soká magára. Talán egyszerűbb is lesz. Talán nem változtatják úgy és annyiszor a1 végre- haitást a körülmények, és a különféle naqy koncepciók, mint az energiarekonstrukciót. 0 Amikor neqyedévszázada megkezdte a MOFA a termelést, a gőzt barnaszénre tervezett és gyártott két RK 20/22-es nagykazán és három BW kiskazán állította elő. Tehát először volt a barnaszén. Aztán, később megszületett a döntés: a MOFA kazánjait is át kell állítani a mecseki feketeszénre, mert nem mindegy, hogy milyen távolságból szállítják Mohácsra évente a több tízezer tonna szenet. —■ Nem kis munkába) és költségbe került a barnaszenes kazánok átállítása a lényegesen nagyobb fűtőértékű mecseki feketeszénre — emlékezik dr. Balogh Gábor. Aztán jött az újabb koncepció: nem kell a szén, van, lesz elég olaj. — Vásároltunk egy osztrák olajkazánt, ami a nagy szenes kazánnal azonos teljesítményű. Abban évi 8000 tonna pakurát égettünk el. Újabb váltás: a mecseki feketeszénről átállni, illetve a MOFA esetében visszaállni a barnaszénre. — A szeneskazánok már megették a kenyerük javát, végképp megértek a rekonstrukcióra. Az V-ös üzem bővítésével még több gőzre volt szüksége a gyárnak. Közben olyan ajánlások is elhangzottak, hogy „mi lenne, ha ótszerelnék a préseket villamos fűtésre", meg „hagyjuk meg a széntüzelést, de olaj póttüzeléssel". Szerencsére mindkét elképzelést félretehet- tük. Az biztos, hogy a nagykazánokat mielőbb fel kell újítanunk, s míg azok állnak, helyettük azonos teljesítményű kazánt kell beállítanunk. — Ismét barnaszénre alapozva a: gőztermelést... — Igen, mégpedig a balin- kai rostált darára, mert ez az egy volt az egyetlen biztos támpontunk. A legelfogadhatóbb ajánlatot a pótkazánra az osztrák Wagner-Biro és a Láng Gépgyár közösen adta, de mivel a kooperációban készült kazán jelentős mennyiségű tőkés import anyagot tartalmaz, az importkorlátozás miatt ez a kazánmegoldás is kútba esett. o A mind szorongatóbb helyzet gyors megoldást követelt, ösz- szeült mindenki, aki csak érdekelt volt az ügyben: az Ipari Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Fejlesztési Bank, az Országos Energiagazdálkodási Hatóság, a Budapesti Műszaki Egyetem, a gyár felügyeleti szerve, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Láng Gépgyár és természetesen a MOFA. Egyetlen témát jártak körbe: milyen végleges, vagy ideiglenes megoldást lehet találni.' — Jártuk az országot, erőműveket néztünk, de kiderült, hogy hazánkban nincs ilyen teljesítményű szeneskazán. Az újabb beszerző utunkon már olyan olajkazánt kerestünk és kutattunk, amit legalább ideiglenesen beállíthattunk volna. Olyan se akadt sehol... Patthelyzetbe kerültek. o — Életem talán legszebb születésnapi ajándékát az jelentette, amikor 1983. július 10-én a Baranya megyei pártszékházban megtartott ipari aktíva értekezleten dr. Kapolyi László, akkor még ipari államtitkár bejelentette: „Mohács és a MOFA is földgázt kap”. Ez volt a nyitány a földgáz felé. Innen már láttuk a végcélt, és kézzelfogható közelségbe került minden .. . Gázt kapunk és nemcsak a konyhába és a laborba .. . — Simán mentek a dolgok? — Azt azért nem lehet mondani, de a közeli cél szárnyakat adott mindenkinek, és aki csak tudott, az segített. A távvezeték, a kazán és a pénz — ez volt a három legfontosabb, ezeket hajtottuk minden Az egyik szeneskazán erőnkkel. Közben a Láng Gépgyár addig nem kezdhette a két nagykazán rekonstrukcióját, amíg nem találtunk megbízható helyettesítő megoldást. — A három közül melyikkel hogyan boldogultak? — A távvezeték Mohácsra hozását' fővállalkozóként vállalta az Olajterv, abba mi is beszálltunk 26,6 millióval. Az új földgáztüzelésű kazánt a Láng elkészítette. Az MNB hozzájárult, hogy a szenes rekonstrukció hitelszerződését módosíthassuk a földgáz programra. o November 24-én gyújtották meg a földgázvezeték őrlángját. Addigra a Láng Gépgyár is végzett az első ütemmel. — Mikor kezdődik végre a második ütem, a két nagykazán rekonstrukciója? — 1985 áprilisában kezdi a Láng Gépgyár és 1987-ben a második nagykazánnal is végeznek. Utána megmarad hidegtartaléknak a 3 kis szenes- kazán. A MOFA gőzellátását már most szénnel és földgázzal oldjuk meg. — Melyikből mennyit használnak fel? — Földgázból a rekonstrukció ideje alatt éves szinten 18,6 millió, utána már csak 11,6 millió normál köbmétert használhatunk. Barnaszénből viszont az eddigi 60 000 tonna évi mennyiség helyett elegendő lesz az 53 000 tonna, mert a szeneskazánok hatásfokát 66-ról 75 százalékosra növelik a felújítással. o — Sietnünk kell, mert igen komoly gőzellátási gondokat okoznak az elöregedett nagykazánjaink, az üzemzavarok miatt pedig néha jelentős a termeléskiesésünk — mondja dr. Balogh Gábor, aki most már bizakodó, hisz minden jel arra utal, hogy 1987-ben végre pontot tehetnek a több mint évtizede duzzadó, és egyre csak gabalyodó „i"-re. Murányi László Ha élni akarunk... Nem vesszük észre? Az alkalmazkodás kulcsa: rugalmas szervezet és szervezés A legfejlettebb ipari országok sikereinek titka korántsem csupán a náluk alkalmazott magasrendű technológia, hanem a célszerű munkaszervezés is, amellyel tevékenységüket „lebontják", megszervezik — mondta nemrégiben egy tengerentúli tanulmányúiról hazatért baranyai ipari vezető. S hogy ez mit jelent? Például azt, hogy náluk ott van kevesebb ember, ami nálunk munkaigényes, viszont ők arra éppen több élőmunkát hajlandók fordítani, amivel mi nem törődünk. A termelőfolyamatban ugyanis minden — úgymond — mozdulatmélységig van végiggondolva és megszervezve, tehát ami harminc műveletből áll, azt harmincon végzik, nem bíbelődik vele órák hosszat 2—3 ember... Nem kívánnak a gépektől sem több műveletet, mert akkor vagy túl bonyolult szerkezetű lesz, vagy igazán egyik feladatra se jó. A mi hazai gyakorlatunk ezzel szemben: mindent ugyanazzal a géppel akarunk megoldani. S mindezek nyomán és alapján a teljesítmény? A mi hazai, hasonló üzemeink kapacitásának a másfél—kétszerese . . . Szándékosan nem konkretizálom, milyen iparág mely üzemének melyik munkafolyamatáról van szó, mert máris hallani vélem az öSz- szes „ellenérvet” — „Persze, ott lehet, ott azért más, azoknak könnyű ...” —, máris látom az ilyenkor szokásos legyintést. „Méghogy mozdulatmélységig?! Nahát ilyet?! Próbálná csak meg . . ." Mindenki tudja: a legtöbb „ellenérv" csak eddig, a miért- nem-tud juk-ugyanezt-mi-is- megcsinálni általánosságig megy el, a konkrét próbák, megoldások vagy megoldáskísérletek nélkül. S még az említetteknél szakszerűbb, valóban jogos ellenvetések sem változtatnak azon, hogy üzemeink többségében a tudatos munka- és üzemszervezés gyerekcipőben jár, sőt megkockáztatom: azoknak a módszereknek, eszközöknek, eljárásoknak spontán toldo- zás-foldozása, amit - teszem — egy ötven- vagy százéves üzem még a jogelődöktől örökölt. Pedig ha tárgyilagosan, sokoldalú és sokirányú előítéleteinktől megszabadulva körülnézünk, azt látjuk, gazdálkodóink gyakorlata reformért kiált nemcsak a közgazdaság! szabályozók terén, hanem ott, ahol minden eldől: magában a termelő folyamatban is. Ez utóbbihoz az előbbi csak a szükséges, de nem elégséges előfeltételt teremti meg - mi több, nemcsak a szükséglet látszik napnál világosabban, hanem rendelkezésre állnak a módszerek, eszközök is. Tízesével működnek, dolgoznak már nálunk is olyan szervezővállalatok, amelyek felderítik — persze, a felkérők hathatós együttműködésével — egy-egy munkaszervezési mód gyenge pontjait, új szervezeti koncepciót, fejlesztési stratégiát alakítanak ki, sőt, a részletes szervezeti, szervezési feladatok kimunkálása után a bevezetés munkájában, utógondozás- szérűén is segítenek. Felmerül a kérdés: miért nem magában a rosszul dolgozó, kis nyereséggel, netán veszteséggel termelő vállalatoknál kerülnek felszínre, lépnék működésbe azok az erők, amelyek kivívják s kimunkálják az önként, saját kezdeményezésre, saját erőből megvalósítandó változtatást, változást? Miért van szükség külső segítségre, egy harmadik vagy negyedik fél közreműködésére? Általánosságban azért, mert gazdálkodásunk egész menete, szerveződése, „játékszabályai" eleddig nem tették szükségessé annak a kibernetikai elvnek az érvényesülését, mely szerint a jól működő szervezet mintegy magában hordja egyik fő funkcióját: a hibajelzést, a mindenkor természetszerűen működő önkontrollt, módosulást, változást. Gazdálkodó szervezeteink többsége ilyenné lett, ilyenné alakult — bennük a jogos és szükséges átalakítást célzó minden racionális szándék megtörik a döntéselőkészítések belső, megcsontosodott, hierarchikus szervezetén, nemegyszer azon a bürokratikus üzemi struktúrán, amin az új és jobb egyszerűen képtelen keresztülverekedni magát. Ezért alakult ki az a paradox, ellentmondásos helyzet, melyben - mint épp az új szervezővállalatok vezetői, szakemberei, ellenőrizhető referenciákkal a tarsolyukban, elmondják — legtöbbször épp azt és ott kell gyökeresen módosítani, átszervezni, amit „házon belül" már nem vesznek észre. Egy-egy üzem különböző szintű és feladatkörű vezetői természetesen különbözőképpen vélekednek az új termelésszervezési eljárásokról aszerint, mit remélnek vagy épp milyen szempontból tartanak tőlük. A tényleges érdek- és véleménykülönbségek elkendőzésére, a tehetetlenség „megokolására” ma sem ritkán hivatkoznak a kétkezi munkásra, úgymond: az új — gyakran, bár korántsem feltétlenül komputerrel, számítástechnikával együtt járó — változásoktól tartanak, idegengednek a dolgozók. Érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni a Videoton „DIMACS" termelésirányító rendszerével kapcsolatos tapasztalatokat — azért is, mert a rendszert a pécsi Sopiana Gépgyár hamarosan átveszi. Kérem, mondta nemrégiben a fehérváriak osztályvezetője, az új eljárás csatát nyert, mihelyt a munkások megértették, hogy a rendszer célja nem a normaidő-karbantartás, sőt felfedezték más, nem várt előnyeit. Például: azonnal, papíron látni, ki mit végzett, és mit fog csinálni délután vagy holnap. S mivel látják az egész folyamatot, megértik: a gép mellett jelezni kell, ohhoz, hogy az kódolhasson. „Ha nem csinálom, mondta egyikük, a másik gépnél a kollégám nem tud kezdeni, s ezt nem tehetem meg vele ..." Ma már - szerencsére — se szeri, se száma az olyan, tudományosan is megalapozott eljárásoknak, módszereknek, amelyek igenis képesek áttörni az üzemeken belüli, vélt vagy valóságos falakat. Egy részük alkalmas a távlati vezetői döntések segítésére is, mások úgynevezett projektek (bonyolult beruházási vagy egyéb feladatokat megoldó program- rendszerek), megint mások az üzem- és munkaszervezést jobbítják, vagy egyszerűen a gazdálkodás részterületeit — az ügyvitelt, készletezést, raktározást — teszik alkalmasabbá, kezelhetőbbé. Hívhatják őket bármiként — csak egyet nem lehet velük tenni: tudomásul nem venni őket. Épp napjainkban a gazdasági környezet soha nem tapasztalt gyorsaságú változásának vagyunk tanúi. Ha élni akarunk, ehhez kell alkalmazkodni. Az új termelésszervezési eljárások — különböző mértékben és módon, de valamennyien — azt szolgálják, ami napjainkban a legfontosabb: állandó szükségletté teszik az alkalmazkodást, ehhez rugalmasan igazodóvá a vállalat szervezetét. A szabályozórendszer adta feltételek az új évtől egyre inkább megvannak ehhez — most már vállalaton belül is lépni kell! Varga János A magyar járműipar jelentős megrendelést kapott Kinából. A Csepel Autógyárnak, az Ikarusnak és a MOGURT-nek rövid idő alatt ezer autóbuszalvázat kell oda exportálnia. Ebből a mennyiségből hétszáz darabot a Csepel Autógyárban, háromszázat pedig az Ikarusban gyártanak le. Felvételeink a Csepel Autógyárban készültek, ahonnan 1984-ben kétszáz, 1985-ben pedig ötszáz alvázat szállítanak Kinába. (MTI Foto — Fehér József)
