Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-22 / 20. szám
Az akta tovább vastagodik Majdnem négy hónapja húzódik már az az ügy, amelynek végére a napokban került volna pont. De nem került... Az eset még tavaly október 27-én történt a PBTC—Harkány megyei I. o. labdarúgó mérkőzésen. Ezen 1-0-ra vezettek a bőrösök, amikor a 81. percben a bíró a kapujuktól 17 m-re szabadrúgást ítélt ellenük. A szabadrúgásnál a harkányiak többször reklamáltak, mondván: a bőrgyári sorfal nem áll 9 m-re. A huzavonának az lett a vége, hogy a játékvezető a Harkány ellen ítélt újabb szabadrúgást, mielőtt a nekik meqítéltet elvégezhették volna. A Harkány óvott, játékvezetői műhibára hivatkozva. Első fokon a találkozó újrajátszását rendelte el a fegyelmi bizottság, fellebbezés folytán most a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége döntött. Eszerint a PBTC— Harkány mérkőzést újra kell játszani, ennek időpontja : március 2., szombat (10.00 óra). Az elnökség megállapította, hoqv a iátékvezető tényleg műhibát követett e1, és „a mérkőzés eredménye, a hátralévő játékidő, a szabadrúgás helye mind olyan körülményt magában foglaló esemény, mely lehetőséget nyújtott volna a harkányi csapatnak az eredmény megváltoztatására.” Eavébként a határozat ellen további fellebbezésnek helye nincs, a PBTC viszont panasszal élhet az MTSH elnökénél. Legfrissebb információnk szerint a bőrgyáriak nem nyugszanak bele a döntésbe, a panaszt benyújtiák. Az akta tovább vastagodik ... * Végezetül még egy hír a megyei I. o.-ból: a Beremend évi összeredményéből két büntetőpontot levonnak, mert egyik játékosukat jogosulatlanul szerepeltették. Mély gödörben Tizenhárom forduló után az utolsó előtti, azaz a 9. helyen áll a kosárlabda NB I. A-cso- portjában a PVSK férficsapata. A vasutasok az eddigi mérkőzéseken mindössze kétszer nyertek, tizenegyszer vereséget szenvedtek. Ami különösen fájó: saját pályájukon még egyszer sem győztek, csak Szegeden és Oroszlányban bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. Közben pedig olyan jugoszláv együttesektől is simán kikaptak, akiket sehol sem jegyeznek a börzén, mert másod- és harmadligások. — Görcsösen erőlködnek a fiúk, ez meglátszik a játékukon is. A küzdőszellemükkel nincs baj, az eredményességgel annál inkább. Az az igazság, hogy elöregedett egy kicsit ez a gárda, további fiatalításra szorul. A hátralévő találkozók során itthon játszunk a SZEOL- lal, az Oroszlánnyal, a Körmenddel, ezeken ki lehet köszörülni a csorbát. A MAFC és a ZTE ellen idegenben nincs sok esélyünk, de ezzel együtt megszerezhetjük a csoportban a 8. helyet — bizakodik Weisz József szakosztályvezető. Gödörben vannak a vasutas kosaras fiúk. Méghozzá úgy látszik, eléq mélyben. Nem lesz könnyű onnan kievickélniük. Már csak azért sem, mert törzs- közönségük is lassan kezd elpártolni tőlük. Hovátovább a pécsi szurkolók már azért járnak a meccseikre, mert az ellenfélre kíváncsiak. Hát idáig jutottunk . .. H. L. Teketoborzó A Pécsi Gázmű NB II-es férfi te* kecsapata 13—17 éves fiatalok részére sportolási lehetőséget biztosit. Főként olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik a rendszeres testedzés mellett — NB ll-es szinten — minősített versenyzőkké kívánnak válni. Jelentkezni lehet: Szili László szakosztályvezetőnél a 14-144-es telefonszámon, vagy hétfőn, szerdán, pénteken Berta Sándor edzőnél, a Szántó K. János úti tekepályán. Területi bajnokság <IJ Erre az őszi mérkőzésre szívesen emlékeznek vissza Siklóson: csapatuk 1-0-ra nyert idegenben a sellyeiek ellen. Képünkön a győztes gól látható Szabó Géza felvétele A Mohács a döntetlen-csúcstartó Messze van még a labdarúgó területi bajnokság tavaszi rajtja (március 10-én lesz), de a csapatok már készülődnek és a baranyaiak közül többen szebb tavaszról, több győzelemről, jobb helyezésről álmodnak. Háromrészes sorozatunkban erről számolunk be. * 1. Komlói B. 15 11 2 2 3Ó-12 2« Ha döcögve is indult a múlt ősszel a bányászok szekere, a bajnokság félidejére csak sikerült felkapaszkodniuk a tabella élére. Jóllehet, nagyon is körültekintő csapatépítő munka folyik Komlón, a váratlan, meglepő pontvesztések arra intik a kökönyösieket, hogy még körültekintőbben, még alaposabban készüljenek a mindent eldöntő tavaszukra. — Január harmadikén és negyedikén mintegy ráhangolásként tartottunk edzéseket. Január héttől azonban már teljes energiával kezdtünk hozzá a napi két edzéssel folyó, négy héten át tartó alapozásnak — kezdte a tájékoztatást Csordás István, a komlóiak edzője. — Milyen körülmények között és hol folynak az edzések, milyen személyi változások vannak a játékoskeretben? — A körülményeket tekintve csak jókat mondhatok. Komlói pályánk rendelkezik minden felszereléssel, tornateremmel, futófolyosóval, szabadtéri pályákkal, így csak egy hetet töltöttünk Harkányban, a Bányász Szállóban. Ami a keretet illeti: húszán kezdték el a munkát. Sajnálatos, hogy Katona és Klonfár betegség miatt távol van. Katonának a közelmúltban vették le lábáról a gipszet, míg Klonfár vakbélműtéten esett át. Velünk edz azonban már Hohmann, akinek lejárt az eltiltása, így játékára számitok. — Mikor láthatja a csapatot a közönség ? — Ott leszünk a Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa küzdelmein, de azokon kivül is tervezünk jócskán előkészületi mérkőzéseket. Ha lehet így mondani: nagyon sokat, csak meg ne ártson ... Ejtőernyőstanfolyam A Magyar Honvédelmi Szövetség Baranya megyei Repülő és Ejtőernyős Klubjának ejtőernyős szakosztálya azoknak a 16. évüket betöltött fiataloknak a jelentkezését várja, akik szeretnének megismerkedni az ejtőernyőzés szépségeivel, e sportág elméletével, gyakorlatával. Jelentkezni lehet február 15- ig munkanapokon 13—16 óráig az MHSZ alábbi címein: Pécsett a Szalai András u. 9., Komlón a Kossuth Lajos u. 117. és Mohácson a Liszt Ferenc u. 14. sz. alatti bázisokon, illetve az MHSZ helyi szerveinél. A Komlóban Hohmann már játszhat A siklósiak kevesen vannak 2. Siklósi SE 15 11 1 3 27-25 23 Aligha akadt volna sportoló, vagy éppenséggel szurkoló Siklóson az őszi szezont záró Siklós-Mohács összecsapás után, aki vállalkozott volna, hogy megmondja: kik voltak szomorúbbak? Az utolsó mérkőzés előtt még a tabella élén ellő, és a presztízsmérkőzésen a győzelemért mindent elkövető hazai játékosok, vagy a mohácsiak vereségét oly régen óhajtó tenkesalji szurkolók. A kérdés még ma is eldöntetlen, mivel egyik fél sem meri igaza mellett letenni a garast. Csakhogy, amíg a garasletétel még késhet, az idő annál inkább sürgeti a nagyszerű három és fél évet produkáló csapat játékosait és vezetőit, hogy soraikat rendezve álljanak ki a tavaszi rajtra.- Nem rózsás a helyzetünk — kezdte nyilatkozatát Botos Antal edző. - Január 7-én kezdtük el a felkészülést hazai környezetben, napi egy- egy edzéssel. Az alapozást január 28-tól vegyes felkészülés követi, aminek hatékonyságát nagyban befolyásolja az a tény, hogy a csapat zömét alkotó katonák, tanárok és gyári dolgozók elfoglaltsága meghatározza lehetőségeinket. Tz már csak azért is súlyos gond, mert tudvalévőén szűk kerettel dolgozunk. A személyi változásról: Luczektől fegyelmezetlensége miatt meg kellett válnunk, mig Kiss Gábor leszerelés előtt áll. Visszavárjuk két leszerelő katonánkat: Mimet és Pazaureket a Honvéd Táncsicsból, de számolunk több siklósi kiskatonával is. Az első előkészületi mérkőzésünket Bonyhád ellen játszottuk, majd a VDNK-ban teszünk meg mindent erőnkhöz mérten, hogy becsülettel helytálljunk' a tavaszi idényben. 4. Mohácsi TE 15 7 7 1 25-13 21 Hűek maradtak önmagukhoz a Duna-parti város labdarúgói. Nem feledték, hogy az előző bajnokságban is ők voltak a döntetlen-csúcstartók, minthogy nem engednek ebből a „rangból" most sem. Az első és az utolsó bajnoki mérkőzésük mintegy a csapat teljesítményének is a két véglete volt. Sima vereséggel kezdtek otthon a Kaposvári Rákóczival és nagyszerű, 2-0- as győzelmet arattak az addig listavezető Siklós otthonában. E két véglet között azonban mégis inkább az állandóság volt jellemző a csapat teljesítményére. A 4. helyről folytatják, mindössze 3 pont hátránnyal a vezető Komló mögött, s ha figyelembe vesszük, hogy a Kaposvárt leszámítva valamennyi rivális hozzájuk megy tavasszal, akkor bizony van miért szorítaniuk a pirosfehéreknek. — A csapatépítés idejét éljük - kezdte a tájékoztatóját dr. Heim Gáspár, az MTE labdarúgó-szakosztálya vezetőségének tagja. — A 21 fős keretben hárman - Lukács, Tu- kerics és Vincellér - bevonulás előtt áll, mig két leszere- lőt - Bóhnert és Szigetit - visszavárjuk. Felkerült a keretbe két ifjúsági játékosunk is, Barabás és Zsolt. Vagyis megpróbáljuk kialakítani a csapat új arculatát. — Igy eleve lemondanak a bajnokságról? — Szó sincs róla, hogy mindez az eredményesség rovására történjék. Dárdai Ferenc edző ezért is kezdte a szabadban és teremben folytatott kétheti alapozást már 3- án, hogy a csapat mindinkább formába jöjjön a VDNK és a Steinmetz Kupa küzdelmein a bajnoki rajtra. Ezért utazunk 26-án Nagykanizsára is az ottani teremtornára. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 3. fogadási héten 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény az elmaradt mérkőzések miatt nem volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 12 találatos szelvény 1128 db, nyereményük egyenként 5785 Ft; 11 találatos szelvény 19 300 db, nyereményük egyenként 135 Ft; a 10 találatos szelvények száma 132 350 db, nyereményük 30 Ft. Asztalitenisz Szuper Liga Tizenévesek az NSZK csapatában Idei első válogatott mértkő - zését játssza szerdán a (kecskeméti városi sportcsarnokban a magyar csapat, az ellenfél az (NSZK együttese. A Szuper Liga (találkozóra (kedden délután érkeznek a vendégek, s amint a DPA hírügynökség jelentette, a három játékos közül kettő tizenéves, s csak Wo- Siik tartozik a rutinos szereplők közé.- Akármilyen összeállításban szerepelnénk a magyarok ellen, nem lenne esélyünk — mondta Eberhard Sahöler, az egykori világbajnoki ezüstérmes, (jelenleg szövetségi vezető. - Ezért döntöttünk úgy, hogy lehetőséget adunk két fiatalnak, hadd 'ismenkedjeinék a Szuper Liga légkörével és az általunk mindig nagyra értékelt magyar játékosokkal. A vendégjátékosok: Ralf Wosik, 26 éves, a Borussia Düsseldorf csapatának a tagja, az NSZK ranglista 4. helyezettje. Wosik a szerdai Szuper Liga-mérkőzés után Budapesten marad és pénteken 'klubcsapatával BEK-elődön- tőt játszik a 'BVSC ellen. Jörg Rosskopf 15 esztendős, az utóbbi évék egyik legna- g yoibb remén ységé n ek ta rtjá k. Az NSZK ranglistáján még nincs az első tíz között, ugyanígy nem található meg a (kontinens legjobb fiataljainak a mezőnyében sem, mégis bizalmat kapott. Katja (Nolten, a DSC Kaiserberg 14 éves versenyzője, a nyugatnémet játékosok között a nyolcadik, az európai serdülő ranglistán a Ihonmadii'k 'helyet foglalja el. Rendkívül tehetséges Ijátékos, ilyen fiatal sportoló még nem szerepelt az NSZK válogatottjában. Anette Boe újabb aranyérme Seefeldben, a 35. északi sí világbajnokság hétfői versenynapján a női sífutók sprintszámára került sor. Az 5 kilométeres távon ugyanaz a sorrend alakult ki az első három helyen, mint a szombati 10 km- es versenyen: győzött a 27 esztendős norvég Boe, a finn Hämälainen és a szintén norvég Nykkelmo előtt. Az első hét helyezett között még további három norvég síelőnő végzett. Az 5 kilométeres női sífutás végeredménye: Világbajnok: Anette Boe (Norvégia) 15:14,8 perc, 2. Hämälainen (Finnország) 15:25,1, 2. Nykkelmo (Norvégia) 15:26,6, 4. Aunli (Norvégia) 15:33,5, 5. Jahren (Norvégia) 15:34,1, 6. Klimkova (Csehszlovákia) 15:36,7. Az éremtáblázat a hétfői versenynap után: arany ezüst bronz Norvégia 3 2 2 Svédország 1 — — NSZK 1 — — Finnország — 3 3 Az 1989-es északi sí-világbajnokság rendezésére pályázó Val de Fiemme (Olaszország) és Lahti (Finnország) város képviselői Seefeldben bemutatkozó sajtótájékoztatót tartottak. A Nemzetközi Sí Szövetség májusban, vancouveri ülésén jelöli ki véglegesen a vb helyszínét. A 7 éves világrekorder Alighanem „világrekordnak” számító bravúrt ért el a japán Kodzsima Jajamo egy vasárnapi manilai maratoni futóversenyen. Még ha nem is időeredményével lett világelső, hanem azzal a páratlannak számító teljesítményével, hogy hétéves kislány létére végigfutotta a több mint 42 kilométeres távot. A másodosztályos kisiskolás a közönség kedvence volt, a tömeg egy emberként szurkolt neki, a szakadatlan „ganbare”, azaz „tarts ki" buzdításokkal sarkallta. S ott volt mellette mindvégig édesanyja is, aki kislánya kedvéért a starttól a célig végigbiciklizte a maratoni távot. A kis Jajamo állítólag egy kicsit mégis búslakodott, mert tizenhárom perccel elmaradt a remélt időeredménytől. Saját bevallása szerint ugyanis az otthoni edzéseken már jobb időt is futott. Árusítással egybekötött cukrásztermék-bemutatók: Január 24-én (csütörtökön) 10 órai kezdettel a harkányi Cukrászüzem termékeiből: IFJÚSÁGI PRESSZÓ, SIKLÓS. A pécsi Nevelési Központ Cukrászüzemének termékeiből: a NEVELÉSI KÖZPONT AULÁJÁBAN, január 25-én (pénteken) az Olympia étterem Cukrászüzemének termékeiből: OLYMPIA ÉTTEREM. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lopja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károlv Szerkesztőség és kiadóhivatal: •Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760f Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8, 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007