Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-20 / 18. szám
Kalendárium VASÁRNAP. Százöt évvel ezelőtt, 1880. január 20- án született Budapesten és 59 éves korában, 1949- ben halt meg Stockholmban, Bőhm Vilmos szociáldemokrata vezető, tanácsköztársasági népbiztos, a Vörös Hadsereg egykori főparancsnoka. A felszabadulás után hazatért, és az SZDP jobbszárnyához csatlakozott: 1946-tól Magyarország stockholmi követe volt, állomáshelyéről azonban nem tért vissza. HÉTFŐ: Száz évvel ezelőtt, 1885. január 21-én született és 93 éves korában, 1978-ban hunyt el Umberto Nobile tábornok, olasz sarkkutató, a léqhajózás egyik úttörőié. 1926 májusában léqhajóval átrepülte az Északi-sarkot. Két évvel később meqismétel- te expedícióját, 1928. május 24-én Nobile léghajójával újból elérte a Sarkot, de a rossz idő miatt visszafordult. A léqhajó hátsó része azonban a vatta-szerű ködben alásüly- lyedt. A iéotóblál'kal történt összeütközésnél a mo- torqondola összetört: kezelőié meghalt, kilenc ember pediq — némi élelmiszerrel és eqy rádiókészülékkel — kizuhant a bi- zonytalansáqba. A súlyosan -sérült léqhaió hat emberrel ismét felemelkedett, hoav örökre eltűnjön a sarki ködben. KEDD. Negyven évvel ezelőth 1945. január 22- én halt meg — 57 éves korában — Pongrócz Sándor biolóaus, zoolóqus, eqyetem' tanár, a haladó szellemű biolóqia egyik maqyar úttörője. SZERDA. Száz évvel ezelőtt, 1885. január 23-án született és 85 éves korában, 1970-ben hunyt el FüleD Laios Kossuth-díjas művészettörténész, egyetemi professzor, akadémikus, Lukács Györqy mellett a század leaielentősebb magyar művészetfilozófusa. CSÜTÖRTÖK. Kilencven évvel ezelőtt, 1895. január 24-én alakult meg a Magyar Folyam- és Tengerhajózás RT (MFTR), a magyar haiózós államilag támogatott nagyvállalata. A MAHART a Duna és hajózható ,mellékfo‘lyótinak, valamint a Balatonnak személv- és áruforgalmát bonyolítja -le. PÉNTEK. Negyven évvel ezelőtt, 1945. január 25- én jelent meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány 81/1945. számú rendelete a háborús bűnösök fele- lősséqrevonására hivatott néobírósáqok létrehozásáról. A népbírósóqi tevékenység egységes elveinek kidolgozására a gyakorlati alkalmazásuk biztosítóra 1945. március 30-án meqalakult a Néobírósá- gok Országos Tanácsa. SZOMBAT. Negyven évvel ezelőtt, 1945. január 26-án a budai Várban a nyilasok kivégezték a Vörös Brigád partizáncsoport vezetőit és tagjait: Braun Évát, Absolon Saroltát, Bauch Sándort, Dalnoki Nagy Ferencet, Fuhrmann Vilmost, Füredi Lászlót, Füredi Lászlónét, Nyeste Kálmánt, Rónai Ferencet, Varaa Ernőt és Varga Károlyt. Kővágószőlősi, közműves telephely eladó 850 n-öl bekerített telken 2 db egyszintes (320—320 m2-es) nyeregtetős épület, portaépület. „Vállalatnak” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 6 vasárnapi VI [)[ 9 KRÓNIKA VI Dl ni kronikaI O Olcsó téli holmik a szociális foglalkoztatókból. Január első felében az ország több szociális foglalkoztatójából érkezett áru a pécsi Humánum ajándékboltba. A kaposváriak mohair és kasmilon női pulóvereket, mellényeket, meleg férfimellényeket és frottír fürdőköpenyeket szállítottak. A csurgói foglalkoztató termékei közül említést érdemelnek az olcsó műszőrme bébibundák, kordbársonnyal kombinált téli együttesek, ugyancsak kicsiknek. A qyőri foglalkoztató első szállítmányként fonalakat küldött. O Építkezőknek. Az Építésügyi Tájékoztatási Központ pécsi információs irodájában ösz- szesen háromszáztizenhat tervcsomagot forgalmaznak. Ebből százhatvanöt családi ház, huszonnyolc sorház, huszonegy társasház és ötvenhárom nyaraló, tizennégy zártkerti épület, tizennyolc társasüdülő terve. Paneles technikával építkezni akaróknak hétféle paneles szerkezetű sorház és tíz családi- ház-tervet kínálnak. Játszónapot rendeztek tegnap Pécsett, a Szabó István Úttörőházban, az alsótagozatosok részére. Hatvanketten voltak ott, akik a legkülönbözőbb anyagokból, gyurmából, fonalból, textíliából készítettek különböző tárgyakat, játékokat. A program befe- - jezéseképpen pedig közös énekműsort rendeztek. Ké: pünkön: színes fonalakból készítenek öveket, teritő- ket az apróságok. Fotó: Erb János Hiányzott a tv-műsor Szombati, hétvégi számunkból sajnálatos módon kimaradt a szombati és vasárnapi magyar televizióműsor. A Magyar Televízió megváltozott műsorideje következtében a napi tv- műsort mi is előző napon kapjuk meg telexen. Pénteken délután telexgépünk elromlott, s javíttatását nem sikerült lapzártáig megoldanunk. A kimaradt műsor miatti zavart s olvasóink bosszúságát megértjük, és az esetet a magunk részéről mélységesen sajnáljuk. Olvasóink szíves elnézését kérjük. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: ROSZPRIM NÁNDOR CB-rádió hívó jelünk: „NAPLÓ I." 14—18 óráig a 25-ös csatornán. Orvosmeteorológia Lanyhul a figyelem A legmagasabb hőmérséklet eleinte —4 és plusz 1 fok, a hét közepén 0 és 5 fok várható, míg a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte —10 fok körül, a hét közepén már csak —1 és —6 fok között alakul. A hosszantartó, többnyire száraz, hideg után nagyban változik időjárásunk. Melegfront jellegű módosulás többször is előfordul, azonban — mint a jelzések is mutatják — erősebb melegedés csak a jövő hét közepe felé várható. Az orvosmeteorológus szerint ennek hatására levertté, ingerlékennyé válhatunk, hamarabb elfáradunk és sokaknál fejfájás is adódhat. A melegedés kellemetlen velejárója az is, hogy növekszik a levegő nedvességtartalma, szennyezettsége, s így a fertőzés veszélye is. A gyakran változó időjárási körülmények, valamint a figyelemösszpontosítás gyengülése fokozza a balesetveszélyt. Ügyeljünk erre a volánnál, vezessünk óvatosabban és gyalogosan is körültekintőbben közlekedjünk. O Növekszik az érdeklődés a baranyai üdülési lehetőségek iránt. Nyugati utazási irodákkal kötött megállapodást a pécsi IBUSZ, amely szerint az idei nyáron először fogadnak nyaralókat a Pécsi-tó környéki vendégházakban. Egyelőre mintegy 15—20 épület tulajdonosával kötöttek szerződést, de tervezik további lakások bérbeadását is. Mit? Hol? OlcsAbban! A Centrum hétfő keretében január 21-én, 20 százalékkal olcsóbban vásárolhatók a pécsi áruházban kerámiaáruk (25,70 Ft-tól 436 Ft-ig). MECSEK ÁRUHÁZ műszaki osztályán : voltmérő 477 Ft-ért, ruházati osztályon: női gyapjú szövetkabát 945 Ft-ért, női flanelIköntös 300 Ftért, női frottirköntös 470 Ft-ért, férfi téliesített dzseki 816 Ft-ért, és férfi téliesített ballonkabát 1200 Ft-ért, a divatáruosztályon női otthonkák 150 Ft-ért, amíg a készlet tart. O Jogászból. Jonuár 26-án, szombaton Pécsett, a Nádor étteremben rendezik meg 20 órai kezdettel a hagyományos jogászbált. A belépőket dr. Tóth Imrénél, a Pannonvin Borgazdasági Kombinát jogtanácsosánál lehet megrendelni. O Tsz-kolbász. Elsőként a pécsi Konzum Áruházban jelent meg a Vöröscsillag Mgtsz két- újfalui üzemének újdonsága, a füstölt szárazkolbász. A vastagbélbe töltött kolbász stifol- der karakterű. O Fajtamézek Baranyából. Január végére befejeződik a tavaly pergetett méz felvásárlása a megyében. A Hungaro- nektár ez ideig több mint 65 vagonnal vett át a baranyai termelőktől, közte csaknem 5 vagon különlegesen jó minőségű hársmézet. Első ízben értékesítettek a baranyai méhészek nagyobb mennyiségű faj - tamézet, így vaddohány, vadkender és lucernamézet. A kü- lönleqességnek számító fajtamézeket a Hungaronektár exportálja. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 3. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 138 fogadónak volt, nyereményük egyenként 76 460 forint. 3 találata 9329 fogadónak volt, nyereményük egyenként 566 forint. 2 találatos szelvénye 254 514 fogadónak volt, nyereményük egyenként 26 forint. O újra kapható. Féléves szünet után újból érkezett a pécsi motorosboltba biztonsági számkombinációs kerékpárzár és háromszázötvenszer tizenhatos motorkerékpár-köpeny, amely 250-es MZ típusú motorkerékpár TS és ES modelljeinek, valamint a régi típusú Java motorkerékpár hátsó kerekeire alkalmazható. A szállítások várhatóan ebben az évben gyakoribbak lesznek és e termékekből biztosíthatják a folyamatos ellátást. m-05-07 Meghalt a kórházban az a gyalogos, akit péntek este Pécsett, a Petőfi és a József Attila utca kereszteződésében Stevan Stefanovics üzletkötő, jugoszláv állampolgár személygépkocsijával elütött. A gépkocsivezető nem adott elsőbbséget a zebrán áthaladó Lukács Jónosné, 49 éves közgazdász és L. I. 12 éves tanuló, pécsi lakosnak. Az asszony olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállitás után meghalt. A kisfiú könnyű sérülést szenvedett. Tűz ütött ki pénteken Pécsett, a Tiborc utca 58. számú ház két szobájában. A lakberendezések egy része elégett. A tüzet feltehetően az olajkályha meghibásodása okozta. Nagy Jenő tulajdonos könnyű sérülést szenvedett. A tüzet a pécsi állami tűzoltók oltották el. A becsült anyagi kár 87 ezer forint. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine Hycomat 1 307 Trabant Lim. Hycomat Combi 186 Trabant Limousine (Bp.) 30 739 Trabant Limousine (Győr) 27 960 Trabant Combi Speciál (Bp.) 9 194 Trabant Combi Speciál (Győr) 4 442 Wartburg Limousine (Bp.j 13 719 Wartburg Limousine (Győr) 7 664 Wartburg de Luxe (Bp.) 20 624 Wartburg de Luxe (Győr) 10 955 Wartburg de Luxe TT. 4 384 Wartburg Tourist (Bp.) 7 496 Wartburg Tourist (Győr) 3 144 Skoda 105 S (Bp.) 8 658 Skoda 105 S (Győr) 6 849 Skoda 120 L (Bp.) 16 938 Skoda 120 L (Győr) 12 283 Skoda 120 GLS 994 Lada 1200 (Bp.) 32 965 Lada 1200 (Győr) 10 560 Lada 1300 (Bp.) 12 382 Lada 1300 (Győr) 4 481 Lada 1500 (Bp.) 12 226 Lada 1500 (Gvőr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 832 Moszkvics 13 485 Polski FIAT 126 (Bp.) 20 839 Polski FIAT 126 (Győr) 7 093 Polski FIAT 1500 (Bp.) 4 908 Dacia 24 381 Zastava 8 412 Radio mellett... A vonat engem mindig lázba hoz; 'hosszú utazások képzetét kelti bennem, váltakozó szép tájak szaladnak el az ablak előtt, völgyek, patakok, folyók, szép Ihegyvooulatok, a sínpár mellett távoliba vesző kis őnhá- zak, szalutáló vasutassal, tölté sóid atban legelésző tehenekkel, szilvátokkal, piros cseresznyefákkal tarkított kis kertékkel, a süllyedő és emelkedő telefondrótok örö'k ititmusavai. 'Ez a nyár. Télen meg fehér 'hómezőn fut a fekete vonat, a kalauz állami bundájának naftalin Szaga, a fülkéknek törköly és fokhagyma illata van, álomba iringatott kisgyerek alszik az anyja ölében, öregasz- szony csibehúst csipeget a fehér vászomlkendőböl, nehéz és vastag testű férfiak kopott bőröndön keverik a kártyát és jó meleg van. 'Hogy mi van? A 'rádió riportere idézi több panaszkodó utas véleményét: „ Alii t ó I o g a Balaton-környéki vonótokat nem egyformán fűtik. A gyorsvonatban hideg van, a személy szerelvény utasai viszont fulladoznak a melegtől". Erre a MÁV képviselője a következőket mondja: „Előfordul, hogy ez a helyzet, de ennek oka az, hogy a személyvonat hámor kihűl, ímert sok állomáson megáll, és sokszor nyitogatjók az ajtókat ...” A nyilatkozat hallatán elámulok: itt a 'bukfenc. Hiszen éppen hogy a személyvonat klímája kibírható, a gyorsvonatban pedig cidriznek, de ez a fordított válasz — vagy a fordított kérdés (?) csak arról győzi meg a hallgatót, hogy a mikrofon előtt beszélgető két férfi csak mondja, csak mondja a magáét és oda sem figyel a másikra. így aztán most nem derült ki, hogy melyik vonat meleg és melyik hideg. Csupán előfordul. Állítólag. Következő kérdés: „Állítólag a vasúti pénztáraiknál gyakran kiadnak több helyjegyet egy számozott ülésre. ... Igaz-e ez?" - kérdi a riporter. A válasz: „El ő f o r d u I. Sajnos a helyjegyek elosztásánál mi •még nem alkalmazunk •szám ítógépet. Nincs rá •pénz . . .” Hát bizony nehéz időiket élünk ... A MÁV-nak nincs pénze komputerre, követkézéiképpen hibák vannak a helyjegyek elosztása körül. Én emlékszem rá, számítógép talán az egész országban még nem volt, de azért a jámbor utazó válthatott helyjegyet a pénztárnál. És többnyire sikerült is leülnie a számozott helyre anélkül, hogy valaki lelökte volna a pádról, mondván, nekem is adtak 'ide egy jegyet. Többnyire. Mert mióta Helyjegy létezik a hazai vasútvonalakon, mindig volt panasz is az elosztásra. 'Mert nincs komputer? És amikor egy (helyre csak egy embert ültetlek, azt hogy csinálták? I Bizonyára feltűnt az olvasónak, hogy egyes szavakat ritkítva gépeltem kis dolgozatomban. Hogy el ne felejtsük: csupán csak „előfordulnak" .visszás jelenségek. Ahogy mondani szokás: nem jellemző. Már azok •részéről, akiket a vád illet. A riporter 'pedig - miikor a hallgató, az utas, a szenvedő alany panaszát tolmácsolja — eléje biggyeszti az „állítólag" szócskát. Tehát már eleve 'bizalmatlan a panasz hitelét illetően. „Állítólag", vagyis nem is biztos, hogy így van, lehet hogy „süket duma” az egész. Az már sértő. És nem is állítólag, hanem felháborítóan és egészen biztosan sértő. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Cirkuszhercegnő (du. 3 és este 7 órakor). Bóbita Bábszínház: A kíváncsi ele- fántkölyök. (de. 10 órakor). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Játsszunk a kezünkkel — a Figurina bábegyüttes műsora. (10.00). Irány a csillagok. (11.20). Számítógépes játékok. (15.00). Téli csillagképek. (15.00). A Naprendszer — audio-vizuális bemutató. (16.00). Az UFO-k rejtélye (16.30). Vasárnapi vendégünk: dr. Pácsa Sándor — Az immunológiai módszerek széles körű alkalmazhatósága (17.00). FILM Petőfi: Az istenek a fejükre estek (10. 5, 7, 9). Kossuth: A király és a madár (10, 12. 2. 4). Az istenek a fejükre estek (6, 8). Kossuth Klub: Gyermekfüzér (f11). Park:^ őszi almanach (4, 6, 8). Ságvári: Gyónás qyilkosság után (4, 6). Nevelési Központ: A terem más célú elfoglaltsága miatt az előadások szünetelnek. Ifjúsági Ház: A kicsi kocsi újra száguld (3, 5). Fekete Gyémánt: Hurrikán (6). Jószerencsét: A világgá ment királylány. (2). Kelly hősei (4). Mohács: Lady Chatterley szeretője (4, 6, 8). Komló, Zrínyi: Szelíd motorosok (4, 6, 8). Komló, Május 1.: A szalamandra (f5, f7). Sziaetvár: Omega, Omeqa (6, 8). Siklós: Bomba- nő (5, 7). Harkány: Végállomás (5, 7). Boly: Tankcsata (5). Duna- szekcső: A szerelem csaodája (5, 7). Pécsvárad: Szomszéd szeretők (3. 5). Sásd: Megáll az idő (f5, 7). Sellye: Fehérlófia (3). Gandhi (5). Srentlörinc: Harctéri reqény (5, 7). Villány: Kisvárosi fojtogató (7). Mágocs: Robin Hood nyila (f5). Mázaszászvár: Éretlenek (6). Be- remend: Játszani kell! (4, 6). Vajsx- ló: Harctéri regény (6). TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 13.45: Képújság. 13.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 13.55: Óvodások filmműsora. 14.15: Sísuli. 14.30: Hazárd meqve lordjai. Amerikai tv-film. 15.30: Műsorainkat ajánljuk. 15.40: Reklám. 15.45: Nótaszó. 16.15: Új hadsereq született. 16.55: Mestersé- ae: színész. Turav Ida. 17.55: Hírek. 10.00: Delta. 18.25: Reklám. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: A helyzet komoly, de nem reménytelen. Francia filmvígjáték. 21.45: Áruházak ajánlata. Reklám. 21.50: Hírek. 21.55: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 15.15: FedettDÓlyás atlétikai világ- bajnokság. Közvetítés Párizsból. 16.15: Focifarsanq. Közvetítés Miskolcról. 18.10: Képúisáq. 20.00: Egy méreg portréja. Anqol rövidfilm. 20.50: Telesport. Sporthírek. Caola Kupa női tőrvívóverseny. 21.50: Képújság. PÉCSI RÁDIÓ 8.00: Vasárnapi magazin. Zenés műsor a hallgatók kérésére. 10.00: Műsorzárás. 18.00: Esti zene. információk, sporthírek. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Gruss und Kuss Rádió Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. 21.00: Műsorzárás. O Színes tészták, fürjtojással. ízesítőanyagokkal dúsított, fürjtojással készült száraztészták gyártását kezdte meg a fö!- desi Rákócz; Tsz. A zöld színű metélt spenótot, a piros paradicsomvelőt. a barna csokoládéport tartalmaz. Az újdonságból elsőként a pécsi Konzum ABC- be érkezett szállítmány. Előrejelzés az ország területére vasárnap estig. Változóan felhős, párás, éjszaka, reggel többfelé ködös idő várható. Legföljebb délen, délnyugaton fordul elő hószállingózás, gyenge havazás. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —11, —16, fok között a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap —1, —6 fok között várható. Szombat reggeli vízállások: őrtilos —10 cm, apadó, 0,0 fok, Barcs 40 cm, apadó, 0,0 fok, Drávasza- bolcs 120 cm, változatlan, 0,0 fok. Mohács 332 cm, áradó, 0,0 fok.