Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)

1985-01-14 / 12. szám

1985. január 14., hétfő Dunántúlt Tlaplo 5 Hárommilliós program Harkányban A szabad ég alatt (Folytatás az 1. oldalról) Flóri, a strand vendéglátá­sának főnöke mondja, hogy ez természetes. A hideg napo­kon ugyan kevesebb a vendég, de ehhez képest elég szépen fogy az étel az önkiszolgáló bisztróban: — Tegnap is eladtunk több mint száz adag ebédet. — Mi volt a „sláger"? — A pacal és a grill csirke. De várjuk már a pótszilvesz­tert. A vállalat brigádjai ren­dezik. Már hagyomány, 'hogy január végén itt az új fürdő előcsarnokában jó kis mulat­ságon veszünk részt. Mondhat­nánk „bátyúból nalk" is, mert a vendégek zöme hazulról hoz­za a hidegételt meg többnyire saját termésű borokat. Az új fürdő kupolája alatt semmi pára nincs, egy elszívó berendezés tisztítja a levegőt. Átmegyünk az öreg medence pavilonjába. Kint csikorgó hi­deg — és gőz a víz fölött, a fürdőzőket nem is látni a tej- szerű ködtől — bent kellemes meleg. A büfépultnál lirénke, Merter Tenőné főzi a szokásos kitűnő kávét. „Nincs kedve hó­golyózni?” — Magával? — Nem. Utálom a hideget meg a telet. De kéne egy jó kép a la.punkba . .. Egy pillanatig sem tűnődik: „Itt a fürdőruhám, mindjárt beöltözök, de valaki még ajánlkozzon, egyedül nem me­gyek ki a hóba . ..” Akad vállalkozó: Kopcsik Pisti — harkányi „őslakos" és szabadságolt katonaibarátja, Jankovic' Feri készek a produk­cióra. Befejezik a snapszli- partit és Irénlkével kivonulnak a szabadba. A fiúk mezítelen lábbal uaráírnak a hidegben, a fürdőzők a pavilon ablakai mögül borzonqva figyelik az eseményeket. Valaki megjegy­zi: „Miért nem az újságíró hempereg a hóban?” Majd bolond leszek, gondo­lom magamban, aztán eszem­be jut, hoqy tizenöt-valahány esztendővel ezelőtt kollégám­mal miég én is elszaladtam a harkányi strand kerítéséig meg vissza tél közepén, fürdőruhá­ban, de az akkor volt. Be­lehalnék, ha meg kellene is­mételnem. Még n látványtól is fázom. Nem gvőzöm magam melengetni a siklósi tsz bor­kóstolójánál Erzsiké jóvoltából, aki nagyszerű muskotályt tölt a poharomba. így már egészen más, a be­havazott Harkányfürdö látvá­nya mínusz 16 fokon és a mus­kotály 12 maligánfokán. R. F. Semmi kedvem sem volt ki­szállni a kocsiból. Az ablakok­ról belülről sem igen akar le­olvadni az odafagyott pára. Láttam a neheztelést a benzin­kutas szemében: ő egész nap szabadban dolgozik, arra a pár percre, amíg megtöltik a tan­komat . . . Igaza van. — Hány fok volt hajnalban? — Tizenhét. Kutyahideg. A lábam ... — mondja panaszos arccal, kissé felemelve mutatja a csizmáját. — Gumi... Akár­mit csinálok, bepárásodik, rö­vid idő múlva fázni kezdenek az ujjaim. Ha sok a kocsi, arra sincsen idejük, hogy megigyanak egy pohár forró teát. — Ad a cég téli öltözéket? — Nem. „Aláöltözünk" a meqlévőnek. öt réteg ruha van rajtam — valóban nem lehet­ne eldönteni, hogy a Bolgár Néphadsereg úti Shell-kútnál dolgozó Ravazdi Sándor sovány ember-e, vagy, mint most tűnik, testesebb —, de elbírnék még ötöt... * Fütyörész a Széchenyi téren az egyik, idős parkolóőr. A jár­dákon, az úttesten a sózás nyo­mán barnás-fekete, sűrű latyak, szürke az egész viláq, az em­berek behúzott nyakkal, sietve, a mindenhova belopakodó hi- deq ellen sajátos testtartással védekezve, szótlanul járnak az utcákorí,''fázósan toporognak — háttal az éles szélnek — a 30-as megállójában — ő meg fütyül. Füles, prémes sapkájá­ból, állóig felhúzott saljából csak a szája, az orra látszik. Fiatalabb társa kesztyűs kezét csapkodja. — Nyolctól eayig — mondja. — De bárhova bemehetünk melegedni. — A hideg csalta könnyek véqigfolytak az arcán, fagyos barázdát rajzolva bőré­re. — Pótlék? Mármint a hideg miatt? Nincsen. — öt órát ki lehet bírni — bizonygatja Krutek György. — Nem igaz? — fordul a társá­hoz. — Hát... Régebben a váro­si tanácson volt egy melege­dőnk. Pedig akkor nem volt ilyen piszok hideg. — Egy kád meleg víz! — Hallom a hangjából: valami ir­datlan messzi dolognak gon­dolja ... * Molnár Miklós lendületesen, szabályos ritmusban dolgozik. Odalép a talicskához, megme­ríti lapátját, a nyél tövénél fog­va szerszámját, egy darab bot­tal szórja a járdára a piszkos sót. Egy lapát — húsz méter. — Ma meleg volt, csak tíz- tizenkét fok lehetett. De. hét­főn! Amikor reggel hétkor mun­kába álltunk, lehetett húsz is . . . Fél órát fordítanak a regge­lire, nyolc-kilenc óra között, mi­kor hogy jön ki. Ennyi idejük van arra, hogy egy kis meleget raktározzanak el a gyomruk­ban, ruháik ráncai között. Szé­les mozdulata az egész várost felöleli: most mindenütt nagy szükséq van rájuk. Nem lehet csak úgy, hebehurgyán dolgoz­ni ! — Ha kihagyok egy méteres darabot, azon is elcsúszhat va­laki. Kitöri a lábát, kész . .. Ma a Széchenyi tér és a Pá­losok közötti szakaszon szórja a sót. Bajuszára ráfagyott a pára. Annyi ruha van rajta, hogy az utcaseprők sárga mel­lénye alig fér el rajtuk. Több mint hét órát vannak a szabad­ban. — Elmegy az is, elhiszi, uram? Itt van egy konténerben a só a Széchenyi téren, van a Pálosoknál is, mire észbekapok, már végeztünk is. Jól gurul ez Építkezésen Kertvárosban Fotó: Cseri László a talicska, ennek nem fagy le az akkumulátora! * A kukások ma kihúzták a gyufát! Ez a sarok amúgy is mindig zsúfolt, a Sörház utca és az Ady utca találkozásánál ott a fűszerbolt, mindig pakol­nak valamit. Most sört. És a söröskocsi az istennek se akar arrébb menni, hogy a kukás­autó elférjen. Mert az út másik oldalán egy kék Polski szűkíti a járható réjzt. Kiabálnak, ve­szekednek a szemétgyűjtők, szép drukkerhad kerekedik — nyolc óra felé járunk, ilyenkor sokan vannak az utcákon —, a várakozó kocsisor egyre hosz- szabb. És mindenki a sárgaru­hásokra mérges. Elunják a dol­got — a kukásautó úgy beszo­rult a két kocsi közé, hogy se előre, se hátra már mozdulni sem bír — odalépnek a Polski­hoz, meghintáztatják, minden billentéssel néhány centivel ar­rébb csúszik az autó. Végül el­férünk. Nem volt könnyű mun­ka, alaposan kimelegedtek. — Na látja — mondja az egyik „kukásember" —, így bír­juk ki a hideget. Melóval... M. A­Téli reménysugár K iváló kapusként éve­ken át packázott a csatárok idegeivel, majd komolyabb játékba kezdett. A tét az élete lett. Először persze csak bizser- gető kalandnak indult a do­log, össze-összesimult fele­sége kolléganőjével. Mind­hárman egy munkahelyen dolgoztak, nehéz volt suba alatt tartani a kapcsolatot. Eldugott kis presszókba jár­tak, . s ha boldogok voltak, átforrósodott kézzel koccin­tottak. Egyre többször csen­dült a pohár, így aztán nemcsak a tiltott szerelem, hanem az ivás is lételemé­vé vált. Tizenhárom éve tartott már ez a kettősség, amikor a felnőttkorba lépett fia kitá­lalt otthon. Az anyjának az apja dolgait mondta el, s vi­szont. Merthogy addigra már teljesen tönkrement a 27 évvel azelőtt köttetett há­zasság. — Ekkor nagy hibát kö­vettem el. Megnősültem még egyszer — mondja. Ke­zében megremeg a Románc, füstje furcsa rajzolatokkal tölti meg az alagsori albér­letet. Tavaly elhagyta az új fe­lesége is. Ekkorra már az el­ső házasságából származó fia és lánya mellé megszü­letett harmadik gyermeke is. Albérlet, majd. háború az anyóssal, aki befogadta őket. A szerelem tüze el­hamvadt, már csak a szesz melengette az életét. Nagy­fára került. — Nem volt hiába! Ott megtanultam becsülni az életet. Talán már eldobtam volna, de aki Nagyfát meg­járta, az sok mindent kibír. Ágyban fekszik, egy hete kibicsaklott a bokája az ut­cán. Ha egy órával később találnak rá, megfagyott vol­na. — Nem voltam részeg! — tiltakozik. Részeg volt, mint márany- nyiszor — mondják mások, de eddig még mindig akadt valaki, aki felemelte. A mun­katársak, akik becsülik ben­ne a hajdani kiváló szak­embert, s tudják, ha kézbe kapja a munkakönyvét, mindennek vége. Az idős édesanyja, aki pénzt ad, mossa, vasalja a szép ruhá­kat, a hajdanvolt dicsőség kiüresedett díszleteit. A há­zigazdák, akik türelmesen vi­gyázták a sorsát az 52 éves albérlőnek, de külföldre utaznak, s félnek itthagyni a házban.- A karácsony milyen volt?- Anyámnál voltam. Vet­tem mindenkinek ajándékot, elmentem a legkisebbik lá­nyomhoz is, de .. . Elharapja a szót. 1200 fo­rintos Legóval érkezett, ősz-. szeverten távozott. Megmér­kőzött az új élettárssal1 és alulmaradt. — Mindig volt valahogy. Dum spiro spero. Mostanában meg-meglá- togatja első feleségét, aki egyedül él. Nagylánya férj­hez ment, gyermeket szült, most ott laknak a kisszobá- ban, de hamarosan elköl­töznek. Talán ismét lesz he­lye a lakásban. Először látom a bizako­dást az arcán. Sikerül-e megállni a lábán, vagy vég­leg elyeszett? Ez jár a fe­jemben távqzáskor. Már a kezemben a kilincs, amikor megfogja a vállamat. — Tessék itt a pénztárcá­ja. Leesett a szék alá. Belénessy Csaba ■----------- JEGYZET „ Záróra” a Szabadság téren B ekapcsoltam a tévé­met, kényelmesen elhelyezkedtem, ám a képernyő sötét, a szokásos imádon kettőt odasóztam a joibb oldalára, vég.re meg­jelent kedvenc bemondó- nőim. Éppen befejezte a hí­reket — mielőtt megkezdődik I a kitűnő francia film kései 'adása - de mindjárt jó éj­szakát kívánt mindenkinek, nekem is, azt .mondta alud­junk jól, záróra, holnap is­mét találkozunk és slusz- 'Pász. „Hogy mi?!" - hüledezek a hirtelen rideggé vált szo­bában. Hiszen csak tíz óra múlt néhány perccel! Jó öreg „barátomhoz’,’, a rádióhoz fordulok, tekergetem a kere­sőt, aztán egyik híradásban közlik velem: mostanában ne is számítsanak arra, hogy késő éjszakáig tévézgete.k, mert energiatakarékossági okokból a Szabadság téren is rövidre fogják a szöveget. •Lehet, hogy képzelődöm, de visszaidézve a váratlan műsorzárás pillanatát, úgy tűnt, mintha a bemondónő — egyébként kedves arcán — kissé gúnyos mosoly futott volna át. Vagy kacsintott? Hogy Iáim, ma este legalább két órával korábban ő is'ha­zatérhet a család nem kis meglepetésére ... Én mindenesetre megle- ' pődteim. Meg sokan mások is. Már családi balhét is okozott a nem mindennapi esemény. Távoli barátommal futottam össze másnap, pa­naszkodik a tévére, „Sajnos, takarékoskodni kell a ..." — próbálom vigasztalni, mire legyint és káromkodik, hogy válnak, mert a feleségének azt mondta, azért maradt el éjfélig, mert a „havernál” I ragadt, együtt nézték meg a c filmet. Jaj, micsoda egy iz- • galmas film volt, te nem Iát- ] tad? — kérdezte az anyut, aki felkelt az ágyból és szó nélkül képen vágta, majd ennyit mondott * tömörenr „Nem láttam, képzeld!” D e az is lehet, más családoknál meg ép­pen jókor jött a ko­rai záróra. Ennek az ered­ményét majd a szociológu­sok tudják lemérni, majd úgy év vége felé ... Legföl­jebb csak a rossz alvókon ’ lehet szánakozni, akik eddig csak a tévé kései adására tudtak álomba szenderülni. Nekem .mindenesetre 'hiány­zik. A megsózott farkas Új szerző, új együttes Új bábszínpadi szerzőt és új bábegyüttest mutathatunk be olvasóinknak. A szerző Cserna­völgyi Antal nyugdíjas pécsi mérnök. Hat—hét évvel ezelőtt kezdett el írni - meséket, ami­ket az unokáinak mesélt el üres óráiban. A mesék közül — többnyire állótok a főszerep­lői — néhány megjelent a Du­nántúli Naplóban, a Kisdobos­ban, a Somogyi Néplapbari. Csernavölgyi Antal jelenleg egy második világháborús re­gényen dolgozik. Két bábjáté­kot írt eddig olyan történetek­ből, amelyeket korábban mese formában dolgozott fel. Jelent­kezett vele a Bóbita Bábszín­háznál, és a Bi-Bá-Bó együt­tes betanulta, bemutatta. A Bi-Bá-Bó nemrég alakult, a Bóbitának afféle leányvál­lalata Kós Lajos vezetésével. Tagjai a Bóbita olyan tagjai, akik 15-20 éve báboznak, de nem lettek hivatásosok, ha­nem szabad 'idejükben hobbi­ként művelik e népszerű művé­szetet. A „veteránok" mellett néhány ifjú is jelen van: gim­nazisták, akiket már a Bóbita toborzott utánpótlásként. Ök tanulták be Csernavölgyi An­tal A megsózott farkas és a Csizmás kandúr, segíts/ című mesejátékát. Távolabbi céljuk egyébként, hogy a harsány, vásári stílusú szöveg-bábjátékok mellett ze­nei műsorokat is játszanak — attól függően, milyen irányú érdeklődés jelenkezik a Nevelési Központ közönségé­től. A Bi-Bá-Bónak ugyanis a Nevelési Központ adott he­lyet: műhelyt szakmunkások­kal, akik a díszleteket és a kellékeket elkészítették. És itt székel a Százszorszép gyer- mekbábcsoport is Temesi Je- nőné vezetésével. A Százszor­szép nemcsak előadó együt­tes, hanem módszertani köz­pont is, segíti a megye ama­tőr bábegyütteseinek tovább­képzését. A Bi-Bá-Bó Csernavölgyi An­tal játékaival karácsony előtt mutatkozott be nagy sikerrel. Tegnap délután ismét volt elő­adás: a szerző azt tanulta, mit kell még változtatni a na­gyobb siker érdekében, a — nem nagyszámú — közönség legifjabb része pedig vfson- gatva élvezte a három nyúl és a farkas vidám történetét. Fotó: Läufer László Réfi László, a kertvárosi Shell benzinkút kezelője munka közben ZORD HIDEGBEN Az élet peremen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents