Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)
1984-12-04 / 333. szám
6 Dunántúlt Tlgplö 1984. december 4., kedd Mit mond a jogszabály? Gondoskodás a megváltozott munkaképességű dolgozókról A keresetkiegészítésre vonatkozó tudnivalók Naptári évenként újból meg kell állapítani November 20-i számunkban folytattuk a megváltozott munkaképességű dolgozókról szóló jogszabály ismertetését. Ekkor a keresetkiegészítésre vonatkozó legfontosabb tudnivalókról írtunk. Mai tájékoztatónkat az átmeneti keresetkiegészítésre vonatkozó előírások ismertetésével folytatjuk. A 8/1983. (VI. 29.) EüM.-PM együttes rendelet 15. §-a értelmében azt a megváltozott munkaképességű dolgozót, aki munkaviszonyban, ipari szövetkezeti tagsági viszonyban, bedolgozói munkaviszonyban, bedolgozói tagsági viszonyban áll, és a fenti rendelet 13. §-a alapján — november 20-i számunkban történt ismertetés - keresetkiegészítésre nem jogosult, átmeneti keresetkiegészi- tésben kell részesíteni, ha a) az eredeti munkaköre alapján megállapított kereső- képtelenség ideje alatt a rehabilitációs eljárásban részt vesz (előzetes orvosi rehabilitációs eljárás), továbbá b) a 8/1983. (VI. 29.) EüM- PM együttes rendeletének 9. § (7) bekezdésében foglalt munkáltatói intézkedést elfogadja, és c) az új munkakörében keresőképtelenné válik. Az átmeneti keresetkiegészítést az új munkakör szerinti keresőképesség első napjától addig kell folyósítani, amíg az eredeti munkakör figyelembevételével táppénz járna. Az átmeneti keresetkiegészítéssel a dolgozó új munkakörére irányadó és a jogszabály 14. §-a szerint számított, növelt összegű átlagkeresetét a keresőképtelenség ideje alatt folyósított táppénz alapjául szolgáló, a nyugdíjjárulék levonásával számított átlagkereset összegéig kell kiegészíteni. A keresetkiegészítés, átmeneti keresetkiegészités, a jövedelemkiegészítés, átmeneti jövedelemkiegészítés csak akkor állapítható meg, ha a megváltozott munkaképességű dolgozó a jogszabályban meghatározott munkáltatói intézkedést elfogadja. A kiegészítés az egyéb feltételek fennállása esetén akikor is jár, ha a megváltozott munkaképességű dolgozót a betanítás vagy szakképzés ideje alatt a munka végzése alól felmentették. A kiegészítés összegét naptári évenként újból meg kell állapítani. Nem folyósítható a kiegészítés, ha a) a dolgozó részére egyébként sem jár munkabér, munkajövedelem (igazolatlan mulasztás, fizetés nélküli szabadság stb.), b) a dolgozó a neki felróható okból a részére biztosított képzésben nem vesz részt. A megváltozott munkaképességű dolgozó részére a kiegészítést a táppénz megállapítására és kifizetésére jogosult társadalombiztosítási szervek állapítják meg és folyósítják. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag részére a kiegészítést a betegségi segélyt folyósító mezőgazdasági szövetkezeti szervek állapítják meg és folyósítják. A rendelkezések értelmében azt a megváltozott munkaképességű mezőgazdasági szövetkezeti tagot, akit rehabilitálása érdekében áthelyeznek, illetve betanításban vagy szakképzésben részesítenek, az áthelyezés, illetőleg a betanítás és szakképzés megkezdésének napjától jövedelemkiegészítésben kell részesíteni. A jövedelemkiegészítésre való jogosultságnál és a folyósítás időtartamánál a rendelet 13. § (2), illetve (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. (Ezekről részletesen szóltunk a november 20-i számunkban.) A megváltozott munkaképességű tagnak a rendelet 14. § (3) bekezdés szerint növelt átlagrészesedését, ha átképzésben részesül — az átképzés időtartamára, a betanításnál legfeljebb tizenkét hónapra, a szakképzésnél legfeljebb harminc hónapra - a korábbi, a nyugdíjjárulék levonásával számított átlag részesedésének 100 százalékáig, ha a rendelet 13. § (2) bekezdés b) és c) pontjában megjelölt megváltozott munkaképességű dolgozó átképzésben nem részesül, illetőleg az átképzést követően a korábbi átlagrészesedésének 80 százalékáig kell kiegészíteni. Ha a most ismertetettek szerinti átlag részesedésbe az eredménytől függő részesedést is beszámították, annak esedékességekor járó összegét az átlag részesedéssel elszámolt időtartammal arányosam csökkenteni kell. A könnyebb tájékozódás érdekében megismételjük a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM sz. rendelet 14. § (3) bekezdését. E szerint, az átlagkereset ösz- szegét a keresetkiegészítés szempontjából növelni kell: a) a baleseti járadék, b) az üzemi baleset, illetőleg foglalkozási betegség okozója által rendszeresen folyósított kártérítés vagy a polgári jog szabályai szerint megállapított és rendszeresen folyósított kártérítés összegével. Azt a megváltozott munka- képességű mezőgazdasági szövetkezeti tagot, aki a fentebb ismertetettek alapján jövedelemkiegészítésre nem jogosult, átmeneti jövedelemkiegészítésben kell részesíteni, ha a mai ismertetésünk elején írt feltételek együttesen fennállnak. (15. § <1» Az átmeneti jövedelemkiegészítést az új munkakör szerinti keresőképesség első napjától - legfeljebb - az eredeti munkakör szerinti betegségi segélyezésre jogosultság lejártáig kell folyósítani. Az átmeneti jövedelemkiegészítéssel a tag új munkakörére irányadó és a 14. § (3) bekezdésében felsoroltakkal növelt összegű átlagrészesedést, a keresőképtelenség ideje alatt folyósított betegségi segély alapjául szolgáló átlag részesedésének — a nyugdíjjárulék levonásával számított - összegéig kell kiegészíteni. (Folytatjuk) S. A. Isten veletek, londoni taxik Nemzetközi magazin Az Addisz Abeba-i tanácskozás résztvevői (Foto: AP—MTI—KS) Segélykiáltások egy földrészért Drámai felhívást fogadott el az Afrikai Egységszervezet legutóbbi csúcsértekezletén. Az AESZ tagállamainak képviselői arra szólították fel a világ országait, hogy nyújtsanak hathatós segítséget a mintegy 150 millió éhező megmentéséhez. Ez a felhívás segélykiáltások sorozatával ér fel. A földrészen — minden túlzás nélkül — borzasztó állapotok uralkodnak. Az itt élő lakosság felét sújtja az éhínség és a szárazság, naponta ezrek és ezrek halnak éhen. A szervezet 34 országa küzd élelmiszerhiánnyal, s közülük 27 még arra sem képes, hogy a napi betevő legminimumát biztosítsa polgárainak. A csúcsértekezlet színhelye, Etiópia a legválságosabb helyzetű államok közé tartozik. Itt nyolcmillió embert fenyeget az éhhalál, s szívszorongató látni azokat a képeket, filmbeszámolókat, amelyek szenvedésükről tudósítanak. Hasonlóképpen drámai események játszódnak le a Szahel-övezet- ben: itt az elsivatagosodási folyamat nyolc országot állít szinte meqoldhatatlan feladatok elé, miközben a Szahara terjeszkedése révén immár mintegy 20 millió embert fenyeget. És akkor méq nem szóltunk a kontinens déli részéről, amelyet évek óta szintén szárazság sújt, s az okozott kár már megközelíti az egymilliárd dollárt. Afrika, ez a sokat szenvedett földrész most tehát ismét nehéz időket él át. Az Afrikai Egységszervezet a maga lehetőségeinek korlátái között megpróbál cselekedni. Az Addisz Abeba-i csúcsértekezlet résztvevői elhatározták, hogy jövőre rendkívüli, kizárólag gazdasági kérdésekkel foglalkozó csúcsértekezletet tartanak, s segélyalapot hoznak létre a leginkább rászorulók támogatására. Ez azonban édeskevés. A legelmaradottabb afrikai országokban a termelés alig nő, ezen belül a mezőgazdasági évről évre csökken. így történhetett meg, hogy egy évtized alatt az egy főre jutó élelmiszerfogyasztás 14 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor ezek az országok egyre kevesebb segélyt kapnak a tőkés államoktól: tavalyelőtt még 14,2 milliárd dollárhoz, 1983-ban pedig már csak 7,8 milliárdhoz jutottak ilyen módon. Emiatt eqyre több hitelt kellett felvenniük. Afrika teljes külföldi tartozása jelenleg 150 milliárd dollár, s ennek törlesztése már elviselhetetlen terheket ró az államokra. Van-e kiút ebből a nehéz helyzetből? Hogy legyen, ahhoz világméretű összefogásra van szükség. Az ma már nyilvánvaló, hogy ezek az országok egyedül képtelenek megoldani problémáikat. A gyarmati múlt öröksége, a társadalmi és gazdasági önállóság útvesztői, a számukra hátrányos világgazdasági rend, s ráadásul az utóbbi esztendőkben a világgazdaság válsága mindmind külön is megannyi próbatételt jelentett és jelent számukra. Igaz, most több segélyt kapnak — élelmiszert, gyógyszert, ruhaneműt —, de ez csak a bajok tüneti kezelésére elég. Az elmaradottság felszámolására és egy igazságosabb világ- gazdasági rend megteremtésére van szükség ahhoz, hogy Afrika a jövő ígérete legyen. Az éhezők problémái annyira középpontban álltak az Addisz Abeba-i tanácskozáson, hogy más, ugyancsak kontinensnyi érdekeket érintő kérdések szinte eltörpültek mellettük a tanácskozáson. Ha más a helyzet, a szervezet 21 éves történetében példátlan döntés, miszerint Marokkó kilép az AESZ-ből, valóságos bombaként robbanhatott volna. Rabat azért hagyta ott az Afrikai Egységszervezetet, mert az felvette tagjai sorába a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. A tanácskozás résztvevői ismét elítélték a faiüldöző Dél-afrikai Köztársaságot, támogatásukról biztosították a namíbiai népet, és az apartheid ellen küzdő dél-afrikai erőket, s megbékélésre szólították fel a csódi polgárháborúban szembenálló feleket. Kocsi Margit Még a 90 éves köszvényesek is külső segítség nélkül tudnak beszállni a londoni taxikba. Anyák a gyerekkocsival együtt szintén. Senkinek sem kell a fejét behúznia, senkinek sem kell a lábát a lehető legfájda- lommentesebb pózba raknia. A bőrönd és a bevásárlószatyor elérhető közelségben marad, bernáthegyiek kényelmesen elférnek a szőnyegen. Ennek hamarosan vége. Már 1985-ben ugyanis új taximodellt vezetnek be Londonban, és bennfentesek szerint 7 éven belül a klasszikus fekete londoni taxi olyan ritka lesz, mint a fehér holló. Az ok: a Carbodies cég megvásárolta az eddigi taxigyárat, az Austint, és úgy véli, eljött az ideje az új, karcsúbb, áramvonalasabb járműnek. A józanul CR6-nak nevezett új taxi olyan, mint egy karcsú dzsip, halkabb lesz, mint az elődje, és majdnem ugyanannyi helyet fog nyújtani. Otthonos azonban biztos nem lesz. Azt mondja Grant Lockhart, a Carbodies igazgatója: „Mint mérnök nem tudok olyan fogalmakkal törődni, mint a nosztalgia. A mi új autónk olcsóbb, jobb és praktikusabb." Azután hozzáteszi: „Biztosíthatom önt, ha egy esős, szeles éjszakán a Hyde Park Corneren áll, bármilyen taxiba be fog szállni, akárhogy néz is ki.” Erről a 18 000 londoni taxitulajdonosnak más a véleménye. Attól félnek, elvesztik identitásukat, „közönséges" sofőrökké válnak. Egyikük így esküdözik: „Sose veszek az új modellből! Elég‘lett volna néhány javítás a régin: esetleg egy halkabb dízelmotor, hogy jobban lehessen az utassal beszélgetni, vagy az automata ajtózár. Turisták gyakran csak azért állnak meg nálunk, hogy egyszer londoni taxival utazhassanak.” Ez azonban nem érinti az új taxi védelmezőit. Állításuk szerint a legjobb dolgokat átmentették az újba a régiből: az elválasztó ablakot, amely lehetővé teszi a magánbeszélgetést, és a tető magassáqát. Álláspontjukat erősítik a külföldi megrendelések is. Japánból, Kuwaitból, Dubaiból és Szaúd- Arábiából is érdeklődtek az új termék iránt. A titokzatos Vong asszony Vannak-e ma kalózok? Tűz alá vették a Sierra Aransasut Azt hihetnénk, hogy a kalózkodásnak még a fogalma is a régmúlté, de nem így van... Napjaink leghíresebb kalóza egy hatvanéves kínai nő. Vong asszony hol a Fülöp-szigeteken, hol Hágában, hol pedig Hongkongban tűnik fel, de ugyanúgy megjelenik a francia Riviérán vagy a monte-carlói játékbarlangokban. A Fülöp-szigeteki és a szingapúri rendőrség hiába próbált nyomozni utána, még a fényképét sem tudták megszerezni. Akit ezzel a feladattal csak megbíztak, rövid idő múlva gyilkosság áldozata lett. Végül a CIA vette kezébe az ügyet, s hamarosan ösz- sze is állított egy vaskos dosz- sziét a kalóznő viselt dolgairól. Vong asszony azonban mind a mai napig szabadlábon van, ta. Ián a CIA még számít szolgálataira ... Ide kívánkozik, hogy napjaink kalózai — nem a véletlen szerencsének köszönhetően — a legmodernebb fegyverekkel rendelkeznek, beleértve páncéloselhárító ágyúkat, aknavetőket stb. ... A tengeri kalózkodás kezdetei az idők homályába vesznek. Aznap, amikor az első kereskedő árukkal megrakott csónakjába szállt, már üldözte őt az első kalóz. A régi Rómának külön „kalózelhárító" flottája volt. A középkorban virult igazán a tengeri rablás. A Don Quijote írója, Cervantés is kalózok fogságába esett egyszer, s csak ötévi raboskodás után váltották ki. A kalózok vadászterülete nem korlátozódott európai vizekre — a kínai partoknál, az arab tengereken — azaz mindenütt, ahol tengeri utak vezetnek — űzték fekete mesterségüket. Egyes kalózok minden hajót megtámadtak, mások csak az ellenséges államok kereskedelmi hajóit. A 20. század elején megjelent egy harmadik kalózfajta: saját kormányuk szolgálatában álltak, nem azzal a feladattal, hogy kirabolják, hanem hogy egyszerűen elsüllyesszék az ellenséges országok kereskedelmi hajóit. 1914 nyarától kezdve ilyen támadásokat hajtottak végre a német tengeralattjárók, s kereskedelmi hajók ezreit süllyesztették el az első világháború idején. Ám különösen kegyetlenné a második világháború idején vált tevékenységük. 1943 szeptemberében Kari Dönitz admirális, a német haditengerészeti flotta főparancsnoka elrendelte: semmilyen körülmények között nem szabad kimenteni az elsüllyesztett hajók legénységét. A mentés — szólt a parancs — ellentmond a tengeri hadviselés elsőszámú szabályának, amely kimondja, hogy az ellenség hajóit és azok legénységét meg kell semmisíteni. Van bőven példa napjaink kalózkodására is. Nemrégiben történt, hogy egy kubai hajó legénysége egy kísértet-hajót észlelt, amely teljes gőzzel haladt, s nem válaszolt jelzésekre. Oldalát lövések nyomai tarkították, fedélzetét vér borította. Később kiderült, hogy ez a Khalil’s jacht, amely rádión jelentette, hogy ismeretlen jelzésű naszád megtámadta. Az SOS-jelet vették Miamiban, de a segítségnyújtás elmaradt. Az amerikai hatóságok ezt azzal indokolták, hogy nem volt tudomásuk a jacht pontos tartózkodási helyéről. Egy másik eset: Havannától 70 mérföldre északra megkülönböztető jelzések nélküli naszádokról gépfegyvertűz olá vették a Sierra Aransasu nevű spanyol teherszállító hajót, amely élelmiszerekkel, textiláruval és játékokkal megrakodva Havannába tartott. A hajón tűz keletkezett, a legénység kénytelen volt elhagyni a fedélzetet, s ekkor a banditák robbanógolyókkal leöldösték a matrózokat. „Okkal állíthatjuk, hogy a kalózkodás napjainkban nagyon komolyan veszélyezteti a hajózás biztonságát” — állapította meg nemrégiben a tengerhajózással foglalkozó államközi konzultatív szervezet Londonban. Csak az utóbbi két évben 193 kereskedelmi hajó esett tengeri rablók áldozatául. Sok kikötőben a kalózoknak sa- iát embereik vannak a bankokban, a biztosító társaságoknál, a vámon, de még a rendőrségen is, akiktől pontos tájékoztatást kapnak a különösen értékes árut szállító hajók tartózkodási helyéről. A tengeri kalózkodás ma is virágzik. Nem mintha nem volna megfelelő eszköz felszámolására. Egyszerűen vannak olyan személyek vagy csoportok, amelyek igencsak érdekeltek a kalózok bűnös tevékenységének folytatásában.
