Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)
1984-12-31 / 358. szám
Vidám szilveszteri olda/unAr Megkérdeztük mankatársainkat: Mit várnak 1985-től? Adóm Erika: Nomen est omen — az első férfitI Barlahidai Andrea: Én, ezzel az ártatlan kis szememmel? Báling József: Egy vonalat. Egyet. .. Bebesi Károly: Szeretném megmászni a Jungfraut... Hogy megkérdezzem tőle, hol is a boldogság mostanában. Beléness y Csaba: Táska- irógép, táskarádió — egy bőröndöt, hogy mindkettő beleférjen. Bodó László: Hogy a kiasz - szikusok olvasásával tovább csiszolódjék a stílusom, te- nin például írt cikket ilyen címmel: Hogy nem sül le bőr Juduska Trockij képéről. Bozsik László: A teljes leszerelést. Úgy is, mint a néphadseregben ideiglenesen állomásozó újságíró. Cseri László: Egy 360 fokos objektívet. Csépányi Katalin: Most rohanok, talán egy év múlva kérdezd! Csuti János: Hogy a lőtéri dombok mögötti kiskertemben ne kelljen olyan ritka növényeket védenem, mint sárgarépa, paprika, paradicsom, hanem szabadon nőhessen a mocsári dir- gencse és a virágtartó tüskéden kaktusz. Dunai Imre: Hogy jövőre is kapok névtelen leveleket. Ez azt jelenti hogy olvassák a cikkeimet. Dücsö Csilla: Városra néző parti nagy villát. Erb János: Várj, mindjárt kívánok valamit, csak megiszom a sörömet. Ferenci Demeter: Állandó kiküldött munkatárs szeretnék lenni, mint most. Csak Komló helyett Hawaiban. Cáldonyi Magdolna: Hogy az újságíró—olvasó fórumokon nemcsak azt mondják, hogy szépek vagyunk, hanem, hogy okosak is. Gállos Orsolya: Már fordítottam szlovénből magyarra, most megpróbálom a hazai hivatali nyelvet magyarra fordítani. Gárdonyi Tamás: A múzeumutca már megvalósult, s épül (get) a színház. Szeretnék bemenni a közművelődés, a könyvtár, a hangverseny utcájába is. Hársfai István: Hát, lenne néhány tippem, hogy kit építsenek be a városfalba. Hon/áth László: Amnesztiát az OTP-től. A további tartozásaim elengedése érdekében a kegyelmi kérvényt már meg is írtam, feladni viszont csak fizetés után tudom. Kapuvári László: A vadászati tilalom már megvan a rizzlykre. Akkor már csak egy kis mézet. Kászon József: Néhány beszédet: pár beszédet — párbeszédet. Kozma Ferenc: Hogy a felajánlások kitartsanak az év végéig. Kurucz Pál: Azt, hogy 85- ben nem kérdezik meg tőlem, hogy mit várok 86-tól. Läufer László: Szeretném lefényképezni a Dunántúli Napló 150 000 előfizetőjét. Lázár Lajos: Divatváltozást a PMSC-nél: mindig csak bunda? Lombosi Jenő: Hogy a VDN rövidítést így oldják fel az olvasók: Végre Duma Nélkül, vagy: Vérbő Dáridó- ja Naplónak, vagy: Vitéz Dolog, Na! vagy: Vigyázz Dőre Naplopó, vagy: Veled Dolgozó Naponta, esetleg: Vágyom Drága Nőkre. Marton Gyöngyi: Paripa helyett hófehér Toyotán . . . Máger Andrea: Hogy a moszkvai újságíróegyetemen a Dunántúli Naplóból kollokválhassak. Mészáros Attila: Megmondom, de csak akkor, ha nem lesz belőle sajtóper. Miklósvári Zoltán: Bor, búza, GMK. Mitzki E/v/n: Azt, hogy a Vasárnapi Dunántúli Naplót ugyanúgy, legalább hetvenötezren vásárolják meg, mint a Hétfői Dunántúli Naplót 1984-ben. Murányi László: A negyedik gyermekem megszületését, noha nem az új családi pótlék ösztönzött. De ha mégis ragaszkodunk a több gyerekes családmodellhez, ösztönzőnek javaslom a 85- ös béreket a 65-ös árak mellett. Právicz Lajos: Azt, hogy megérthessem mindazt, ami számomra még nem világos. Proksza László: Hogy felöltözött hölgyekről is tudjak kényképet készíteni. Rab Ferenc: Egy rádiót, ami mellett... Ragoncsa János: Amit vártam már negyven évtől. Rónaszéki Ferencné: Néhány mezőgazdasági munka- módszer és technológia általános elterjedését a közéletben: vetésforgó, fejtrágyázás, gyomirtás, termőre metszés . . . Roszprim Nándor: Azt, hogy a jövő év decemberében ugyanannyit fizessek a csökkentett ólomtartalmú benzinért, mint idén karácsonykor, a még nem csökkentett ólomtartalmúért... Sarok Zsuzsa: A pécsi vámosoknak egy olyan vámtarifakönyvet, amiből pillanatok alatt megállapítják a teljes vámmentességet. Szalai Kornélia: Hogy eldől a kérdés: áru-e a kultúra? Mert ha igen, akkor lehetek kultúrkereskedelmi újságíró. Török Éva: Az török áfium ellen való orvosságot... Varga János: Három a kívánságom, mint a mesében. Hogy teljesülnek-e? Mint a mesében. Wallinger Endre: Továbbra is országot járni: a nógrádi tájaktól Szegvárig, útba ejtve vári dombokat, krasznói lankákat... Wesztl Márta: Szeretnék életben maradni. Szinkron Kezdetben voltak az operettfilmek, amelyek főbb szerepeit gyakran játszották kettős szereposztásban. A prózai szövegeket egy népszerű színész mondta, s amikor dalra kellett volna fakadnia, énekes vette át tőle a hangot, ő csak tátogott. Később egyre gyakrabban játszattak a rendezők külföldi színészeket. Világos, hogy őket szinkronizálni kellett. Még később amatőrök tűntek föl a filmvásznon, akiknek a hangja nem volt elég jó, de arcuk és alakjuk éppen a. kiszemelt figurának felelt meg. Ök is más hangjával ékeskedtek, új arcot láttunk, s a régi, jól bevált hangot hallottuk. Újabban magyar színészt is szinkronizál magyar színész. (Ez már új távlatokat nyit a magyarról magyarra szinkronizálás terén.) Aztán az élet más területeire is átterjedt ez az új módi. Gondoljunk csak a metróvezetőkre. Érthetetlen hangjuk helyett ma már kiváló rádió, és tévébemondók tájékoztatnak bennünket a megállókról. A központi áremelések után Bánkuti Gábor kellemes baritonja közli velünk, mi mennyi, és hogy miért any- nyi, amennyi. Sokkal rosszabbul jön ki, ha mindezt Vallus Pál hangján hallanánk. Itt azonban nem kellene megállnunk. Amúgy is sokan panaszkodnak, hogy manapság nem tudnak beszélni a kisebbnagyobb funkciókat betöltő emberek. Sebaj, segít a szinkron. Gondoljuk csak meg, milyen jól venné ki magát, ha a termelési tanácskozáson Kálmán György hangján szólalna meg az igazgató, amikor bejelenti: „A vállalat egy huncut fityinget sem tud fizetni, mert tavaly nem volt nyereség." Szem nem maradna szárazon. És még talán az igazgató is elvinné... Szintén szárazon. Vagy itt van az új választási törvény, amelyben valóban törvényszerű a többes jelölés. Ennek érdekében még talán igazi kortesbeszédeket is kell tartaniuk a jelölteknek. Mennyivel több eséllyel indulna majd az a képviselőjelölt, aki Sinko- vits Imre stentori hangján szólalna meg, mint aki elhadarja: „Ozlöm a kedves megjent etásakat, a szak- szet képselőit, a szocasta demokrácia e fórumán!" Igaz, a másik jelölt is szinkronizóltat- hajta magát, s akkor bevetheti Bessenyei Ferenc dörgő hangját az ügy érdekében. Eddig jutottam el gondolataimban, amikor feleségem — Piros Ildikó — behízelgő hangján — a fülembe suttogta: ,,Menj el a boltba, kedvesem." Hát lehet ennek ellenállni? Máris válaszoltam — Huszti Péter bensőséges hangján: — „Megyek már, drágám." Gőz József A fiú megnyom egy gombot: az ablak letolódik. Ismét egy gombnyomás: a tető fölemelkedik és a kocsi hátsó részébe húzódik. Még egy gombnyomás, és egy ventillátor fellibbenti a lány szoknyáját. A lány erre dühösen felkiált: — Az ördög vigye az új kocsidat, már semmit sem csinálsz kézzel? — Milyen sebességgel utazik az új luxuskocsiján? — Ilyen kocsival nem utazik az ember. Rá utazik. — A férjem azt mondta, elhagy, ha az új autómat ismét összetöröm. — Na és? — Nagyon fog hiányozni. Jákob elmondja, milyen volt a nyaralása a hegyekben: — Éjjelente olyan hideg volt, hogy tüzet kellett gyújtanunk a tehenek alatt, hogy a tőgyükben levő fagyott tejet megolvasz- szuk! — Főúr, ez a kutya folyton a tányéromat nézi! — Persze, ez az ő tányérja. „Milyen az új barátod?" „Csodálatos — az anyjától örökölte a kék szemét, és az apjától az új Porschét!” — Akkor is fogsz szeretni, ha házasok leszünk? — suttogja a lány. — Hát persze, ha a férjed is belegyezik — válaszolja a fiú. Suzi panaszkodik egy pszichiáternek: — A problémám a következő: szeretek egy csodálatos, gazdag férfit. Ő is szeret engem. A szülők beleegyeztek a házasságba. — De hiszen akkor minden rendben van. — Nem, mert nem tudom, hogyan mondjam meg a férjemnek. — Müller-házaspár elbúcsúzik a vendégségben a házigazdától. — Miért akarnak már elmenni? — Óh, tudja, még hosszú veszekedés vár ránk. — Te vagy az első nő, akit szeretek — suttogja a lány fülébe udvarlója. — Te ió ég — sóhajt a lány — megint egy kezdő! Mahlerék aranylakodalmukat ülik. — Sok férjet felszarvaztam életemben! —- közli bizalmasan vendégeivel a spicces ünnepelt. — Én csak eavet — mondja hamiskás mosollyal a felesége. — Te Guido — sóhajt az asszony — becsaptak azzal a Rembrandttal, amelyet karácsonyra kaotam tőled. Még ötéves se lehet! — Semmi baj — vigasztalja a férje — a fő, hogy valódi! Viccek L G&B 3*A'A/ŐS'-' fFÜU HÁZALOK-HUZfZA! 3ÖVA&ÁQ /üéi W ^érn'/jP Vyrc^/c KÚSZÜLTEkí PECTST AZTAM MAJA J2ÉP&N ATFEZrfrifió BL BELL UBMüt/ic: awa ^vA'ß, APA sfOKAO, A Jofc/e CIGA'WAU&m lOGAfo, ÉNMC& PAZDAAZ 1/APrVK Aforizmák Szeretném ismerni a legutolsónak megjelenő könyv címét. (Lichtenberg) Van egy furcsa képességed —, hasonulni tudsz ahhoz, aki felülmúl téged. (Paul Valéry) Bármilyen magasra emelkednénk is az elvonatkoztatások fellegeibe, sehonnan sem hiányozhat a másik földi ember. Belső világunk nélküle nem alakulna ki, és legszemélyesebb képzelgéseink sem lehetnek meg az ő képe nélkül. Soha nem láttam monarchiát király nélkül, elnökséget elnök nélkül, hazát honfitárs nélkül. (Slawomir Mrozek) A hipotézisek a hálóhoz hasonlítanak. És csak az foghat ki valamit, aki. kiveti a hálót. (Novalis) A gondolat halhatatlan, de csak akkor, ha mindig újjászületik. (Stanislaw Jerzy Lee) Az ABC arra tanít bennünket, hogy mássalhangzóból több van. (Slawomir Trocki) Az emberek a reménytelenségben is felnőnek. (Wojtek Bartoszewski) A csók a legrövidebb emberi beszéd. (Krecia P.) Egyesek azért nem vesznek részt a vitákban, mert tudják, hogy úgy is kitartanak saját véleményük mellett. (Tornász Jedz) Észrevettem, hogy az emberek szeretik azokat a gondolatokat amelyek nem kényszerítik őket gondolkodásra. (Lee) Nem hiszek az olyan kollektív bölcsességben, amely mellőzi az egyéneket. (Carlyle) Az embert csak részleteiben ismerjük, de a részigazság az egészhez viszonyítva hazugságnak is bizonyulhat. (Juna) A nagylelkűség egyetlen pillanata mögött a sablonok, az alávalóság, a nemtörődömség évei vannak. (Irzykowski) Ismerd meg mások hazugságait, hogy jobban elviseld a sajátjaidat. (Krecia P.) íme a mi korunk: büszke a gondolkodó gépekre, és ava- nakvó az olyan emberekkel szemben, akik ugyanezt próbálják tenni. (H. Mumford Jones) Minél vidámabban ír az ember, annál komorabb elbeszélés síkeredik belőle. (Csehov) Az egyik oldalon kell maradnom, ha nem akarom, hogv a mérleg átbillenjen a másik oldalra. Mert mi értelme lenne annak, ha a másik serpenyőben is én ülnék? (Karol Irzykowski) A nőktől még az ördög is megőszül. (Francia népi mondás) A tükör határ —, túloldalán van a félelem saját arcunktól. (Slawomir Wróblewski) Nem a neandervölgyi korszak volt-e az ideális, amikor az embernek csak a természettől kellett félnie, a tudástól nem? (Georges Elgozy) A test azért van, hogy a lélek élhessen. (Robart Ko'pacz) Ha az ember nem tud énekelni. meg kell elégednie a beszéddel. (Novalis) A rövidlátáson nem segít a rózsaszínű szemüveg. (Józef Bester) Meggyőződésem, hogy jobban szeretjük, ami fölöttünk van, mint ami nálunk alacsonyabban van. (Coleridge) Ne hidd, hogy az öröm vagy a harag a véletlen műve. (Lie-cü) Minek az olyan embereknek arc, akiknek csak a körmére néznek? (Wojtek Bartoszewski) Az emberek vastagbőrűek lettek, ezért Ámor már nem lövöldöz rájuk, hanem házasságközvetítő irodát nyit. (Slawomir Trocki)
