Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)
1984-12-29 / 356. szám
1984. december 29., szombat Dunántúli Tlcrolo 5 A baranyai nyolcadikosok figyelmébe Megjelentek a pályaválasztási tájékoztatók Indul a technikusképzés! MÉSZÖV elnökségi Megújuló boltok a baranyai kistelepüléseken Három év alatt negyvenmillió forint a rekonstrukcióra Három tájékoztató füzetet jelentetett meg a Baranya megyei Pedagógiai Intézet pálya- választási osztálya a középfokon való továbbtanulásra készülő diákoknak. Úgy adták közre a füzeteket, hogy azok még a téli szünet előtt eljutottak az általános iskolákba, és a gyerekek szüleikkel a szünet alatt is áttanulmányozhatják a lehetőségeket. A Pályaválasztás '84. című vastagabb füzet ismerős a korábbi évekből. Bemutatja a Baranya megyei gimnáziumok, szakmunkásképző intézetek, szakközépiskolák képzési profilját, a keretszámokat, a követelményeket. Választ ad olyan kérdésekre, hogy hol és milyen iskolatípusban ajánlatos a továbbtanulás, milyen szakmát, szakot érdemes választani, melyik iskolát érdemes kiszemelni, kik jelentkezhetnek továbbtanulásra. Azt is elmondja a tájékoztató, hogy milyen módon és mikor kell kitölteni a jelentkezési lapokat, hogyan döntenek a jelentkezésekről, hol és milyen tárgyból várható felvételi vizsga, és mit kell tenni akkor, ha a fiatal jelentkezését elutasítják. Véqül a tanulmányi ösztöndíjak összegéről és odaítéléséről olvashatunk Ismertetést. Az általánosban ismert baranyai középfokú tanintézetek mellett a tájékoztató tartalmazza a szomszédos megyék szakképzési lehetőségeit, valamint azokat a szakmákat és szakközépiskolai szakokat, amelyek főiskolákra Az egyetemi, főiskolai felvételikkel kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatták a Művelődési Minisztériumban az MTI munkatársát. Elmondották: a felvételre jelentkezéshez szükséges nyomtatványokat egységcsomagban már meg lehet vásárolni minden olyan település postahivatalában, ahol középvagy felsőoktatási intézmény van. Külön is árusítanak jelentkezési lapot azok számára, akik az egységcsomagban lévő példányokat elrontották. A jelentkezési lap kitöltéséhez szükséges tudnivalókat a „Felvételi tájékoztató az 1985/ A karácsonyi ünnepek elmúltával is sokan járják az üzleteket, ám többnyire nem vásárlási szándékkal, hanem hogy a több példányban kapott, vagy más okból feleslegesnek bizonyult ajándékokat megpróbálják hasznosabb dol- qokra kicserélni. Az áru kicserélésének általános szabályait belkereskedelmi minisztériumi rendelet írja elő: blokk ellenében a vásárlástól számított nyolc napon belül kicserélhető az áru a vásárlás helyén, ha a termék csomagolása sértetlen, s Van egy fogadásom arra, hogy 100 ember közül 99 nem azért nézi meg a Lady Chatter- ley szeretője című filmet, mert tanulmányozni akarja a két világháború közötti Anglia merev osztályszemléletét és korlátáit. Sőt meggyőződésem, hogy az a bizonyos századik néző is a társadalmi kérdések mellett erősen érdeklődik a testi szerelem ábrázolása iránt. Merthogy a Lady Chatterley korántsem azért lett nálunk könyv-, majd filmsiker, mert lerántja a kékvérgőgről a leplet, hanem mert a lady- ról rántja le a vadász, s közben olyan szavakat használ, amit illetlennek, trágárnak az egész ország területéről fogadnak diákokat. Itt a kollégiumi lehetőségeket is megismerhetik az érdekeltek, csakúgy, mint a baranyai intézetek esetében. Külön fejezet foglalkozik a leányok számára ajánlható szakmákkal, és külön ismertetés tartalmazza a hivatásos katonai pályák iskolarendszerét. A munka mellett továbbtanulók részére is olvasható tájékoztatás a kiadott füzetekben, és munkavállalási tájékoztatót is találnak ezekben a munkába tépő fiatalok. Végezetül rövid terjedelemben, de a felső- oktatásban várható lehetőségeket is tartalmazza a Pályaválasztás '84. című füzet. A felső- oktatás idei pólyaválasztási tájékoztatója egyébként országos kiadványként jelenik meg rövidesen, és lesz kapható a könyvesboltokban. A Pályaválasztás ‘84. című füzettel együtt egy kiegészítő tájékoztatót is eljuttatott az iskolába a Pedagógiai Intézet: ez a kiegészítő az idei évben bekövetkezett, új változásokat tartalmazza, és a tájékozódás a két kiadvány alapján lehetséges. Mindkettőt az iskolák 86. tanévre" című könyv tartalmazza, amelyet januártól szintén a Posta árusít. Ebben a kiadványban találhatók a jövő tanévben induló szakok és szakpárok keretszámai is. A felvételre készülőknek a közeljövőben még két tájékoztató kiadványt jelentet meg a Művelődési Minisztérium. Az elsőben bemutatják az összes magyar felsőoktatási intézményt, ismertetik a különféle képzések célját és tartalmát, az általános és a speciális felvételi követelményeket. Jól áttekinthető, összefoglaló táblázatok is segítik a pályaválasztást. szemmel láthatóan nem használták. Karácsony után azonban a legtöbb kereskedelmi vállalat a cserére vonatkozóan egyéb kedvezményeket is nyújt, hogy az ajándék okozta öröm sem a vásárló, sem a megajándékozott számára ne váljék az ünnepek után ürömmé. A Centrum-áruházakban például rugalmasan szervezték meg az ajándékok cseréjét. A vásárlást igazoló blokk ugyan szükséges, de nem annak dátumát nézik, hanem a karácsonyi ünnepektől számítják a nyolc munkanapot. tart a közmegegyezés. Állítólag azért is volt akkora botrány jó negyven éve Angliában a könyv körül, mert bőségesen szerepeltek benne (az angolban) négybetűs szavak. Habár akkor inkább valóban az lehetett a botránykő, hogy egy lédi meg egy paraszt, s nem az hogy csinálják, hanem, hogy együtt, mert addig a lédik is meg a parasztok is, de külön-külön, ami rendjén való is, de ez a vérgyalázás, ez felháborító. Fújj! Minden kor megtalálta a maga ideológiáját arra, hogy miért tiltja például a testi szerelem ábrázolását, mint ahogy minden korban találtak kiskapukat is a tilalom bezárt kakérése alapján küldte szét a Pályaválasztási Intézet, a kért mennyiségben — így minden nyolcadikosnak lehetősége nyílik a tájékozódásra. Megjelent egy harmadik füzet is, amely Technikusképzés '85. címmel a jövő évben bevezetésre váró új képzési forma baranyai lehetőségeit tartalmazza. Négy pécsi szakközép- iskolában lehet majd jelentkezni mechanikai, villamos, vegyészeti és építési szakcsoporton belül a különféle technikusi szakokra. Ezt a füzetet úgy készítették és úgy terjesztik, hogy eljusson minden érdekelt diák kezébe, hogy azután mindenki alapos ismereteket szerezhessen az újrainduló technikus- képzésről. Javában tart a fűzvessző- kitermelés Baranya megyében. Nagy a hajrá az Erdőgazdasági Fűz- és Kosáripari Vállalat csonkamindszenti és sellyei területén. Késve, november elején indult az őszi vágás, mert várni kellett az első dérre. A csupasz vesszőket köny- nyebb, biztonságcsabb vágni, megmunkálni és tárolni. A csonkamindszenti telepen pár napja már osztályoznak, kévébe kötnek. A munka körülbelül április közepéig tart. — Szigorúak a követelmények - mondja Frank Jánosné brigádvezető. - Az ágasbogas, a rovar rágta és jég verte szól nem kerülhet exportra, nem púi mellett. Magyar képeslapokban néhány évtizede például úgy közöltek pucér, vagy hiányosan öltözött hölgyekről fényképet, hogy aláírták: így ki vannak szolgáltatva a tőkének nyugaton a nők. Később a szex orvosi üzeneteknek álcázva jelent meg az újságokban, s eleinte hébe- hóba, majd egyre rendszeresebben a könyvkiadók is jelentkeztek erotikus könyvek (újra)kiadásával. Az én kamaszkoromban még a Dekameron és Az aranysza- mór volt az a könyv Hirschler Imre A nők védelmében című munkája mellett, amiből felvilágosultam, s lett némi elképzelésem arról, hogy mit is A SZÖVOSZ elnöksége hároméves akciót hirdetett a kiskereskedelmi és vendéglátó- egységek rekonstrukciójára a kistelepülés.eken. A program pénzügyi támogatására Baranya megyének összesen 40 millió forintot biztosított. Az idei első szakaszban 8,7 millió forint állt rendelkezésre és harmincnyolc kereskedelmi egység felújítását tette lehetővé. Ebben 25 napi cikket árusító üzlet, 12 vendéglátó- és egy felvásárló egység volt érintve. Az üzletekből 32 rekonstrukciója befejeződött, 6 áthúzódik a jövő évre. Az áfészek kereskedelmi létesítmények elsősorban az apró- falvakban, tehát az 1500 lélek- szám alatti településeken öltöztették új köntösbe. veszi át a békési kosárgyár sem. Újabban inkább az apró vesszőt igénylik, amiből megmunkálás után egyebek között kenyeres- és karkosár, tálca készül. Legalább 10—15-féle szempont szerint válogatunk, így is a személyenkénti teljesítmény 2-2,5 mázsa műszakonként. Alig másfél éve inkább a nagycbb méretű, minimum másfél méter hosszú sínvesz- szőket vásárolták, fiz igények gycrsan változtak, most a rö- videbbeket keresik. Ezek figyelembevételével a növényt gátolják a növekedésében. így kevesebb műtrágyát szórnak ki, később kerül sor a rotáLedí kezdjek akkor, ha majd együtt lehetek egy lánnyal —, de gondolom ezen könyvek nélkül is jutottam volna valamire, mégpedig abból, hogy a világon ma is ott a legnagyobb a nép- szaporulat, ahol a legnagyobb az analfabéták száma. Tehát ők sem kottából... Bár, ahogy így emlékezem, a három könyvet akkor jobban pótolta volna egy lakás, dehát akkor nem volt, aztán mégis ... E személyes kitérővel csak azt kívántam érzékeltetni, hogy az emberek mindenféle tilalmat kijátszanak, ha arról van szó. s legyőznek minden akadályt. Lám itt van a lady Chatterley is, aki csak azoknak okoz csalódást, akik felA rekonstrukció során az üzletek 427 négyzetméter alapterülettel bővültek, ennek nyomán 4673 négyzetméternyi különböző kereskedelmi egység külső és belső képe változott a kulturált kiszolgálás mai követelményeinek megfelelően. Ez a berendezések, a hűtőkapacitás és szociális helyiségek kialakításában jelent számottevő előrelépést. Az elvégzett munkát tegnap értékelte a Fogyasztási Szövetkezetek Baranya megyei Szövetségének elnöksége és elismerő tábla adományozását cióra, a töveket sűrűbbre telepítik. Úgy avatkoznak be, hogy a biológiai élet, valamint a majdani portéka minősége nem kerülhet veszélybe. A vállalat baranyai telepei eleget tesznek a piaci kötelezettségüknek. A szigetvári raktárban Franciaországba, Jugoszláviába, NSZK-ba exportálandó vesszőárut készítenek elő. Szép esztendőt zár a sellyei telep is. Az osztályozásán zöld fűzvesszőből 45 vagonra valót termelnek ki. A terv 40 vagon volt. Botvesszőből 280 mázsát vágtak. Ez 80 mázsával több a tervezettnél. világosulni mennek a moziba (meg egy kicsit annak is, aki valami jóféle bátor társadalomkritikát vár). Mindamellett az az értéke elvitathatatlan a filmnek, hogy az ami - családi erotikus mű: azaz mindenki megnézheti felháborodás nélkül. S mivel sokan megnézik, ez egyfajta igényi jelez: szükség van a mozikban egészségesen erotikus filmekre is, mert ha azok nincsenek, akkor mélyen társadalompolitikus filmekbe erőszakolnak bele a rendezők erotikus jeleneteket. S ezekben az esetekben az egyik a másik rovására történik —, aki nem hiszi, nézzen magyar filmeket, vagy a Lady Chatterley szeretőjét. B. L határozta el hét kistelepülésen újjávarázsolt kereskedelmi egységnek. Közöttük is kiemelkedő a Sásdi Afészhez tartozó nagyhajmási vegyesbolt és a Szigetvári Áfész kezelésében levő görösgali vegyes- és italbolt. Jövőre a további rekonstrukciók elvégzésére 14,6 millió forintot osztanak el 67 egység között. A program harmadik, tehát az utolsó, 1986-os esztendejében 16,7 millió forint jut majd a baranyai kistelepülések kereskedelmi egységeinek felújítására. Ez csaknem másfél száz bolt és étterem teljes rekonstrukcióját eredményezi. Právicz L. Teljesítette tervét a hazai szénbányászat Pénteken teljesítették éves, 24.9 millió tonnás mennyiségi tervüket a szénbányászok. Az év végéig várhatóan még 200 000 tonna szenet küldenek a felszínre. Rendkívül nehéz évet hagytak maguk mögött a szénbányászok. A különféle természeti és termelési problémák, valamint a súlyosbodó létszámhelyzet miatt (a szükségesnél 3C0C-rel kevesebben dolgoznak a bányákban) szeptember végéig 300 000 tonnára emelkedett a szénbányászat elmaradása. Az év utolsó negyedében viszont sikerült a bányák egy részében fokozni a termelést. Szerepet játszott ebben több, hatásos műszaki intézkedés csakúgy, mint a bányászok áldozatvállalása. Az ősz eleje óta ugyanis minden szombaton és vasárnap dolgoztak. December 24-én és 26-án is termeltek és szilveszterkor is tartanak egy-egy rendkívüli műszakot több bányavállalatnál. Ilyen erőfeszítések árán tudta határidő előtt teljesíteni éves mennyiségi tervét a hazai szénbányászat. A lakosság közvetlen ellátására az eredetileg vállalt 4.9 millió tonna tüzelőanyag helyett 5 millió tonnát adtak át a belkereskedelemnek. En-_ nek ellenére nem volt mindenütt és mindig zavartalan a lakosság ellátása. Ennek oka az, hogy a népgazdaság szénigénye magasabb, mint amennyit jelenleg képes adni a bányászat. Az óriási erőfeszítések ellenére sem tudja éves tervét teljesíteni a Borsodi és a Mecseki Szénbánya Vállalat. A népgazdaság szénigénye jövőre sem csökken, ezért az év első negyedében a mostanihoz hasonló tempóban és ismét sok szabadnapi termeléssel kell dolgozni a bányákban. Ugyancsak fontos feladat a vágathajtás meggyorsítása. Sok helyen ugyanis az elővájó, az új frontokat előkészítő brigádokat is a széntermelő munkahelyekre voltak kénytelenek beosztani, s ezért elmaradt a vágathajtás, csökkent a termelésre előkészített szénvagyon. A következő hónapokban több időt fordítanak az elhasználódott gépek, berendezések alaposabb karbantartására is. Jelentkezés egyetemekre, Rugalmas ajándékcsere Osztályozzák és mérlegelik a vesszőket a Szent lörinc melletti fűztelepen Erb János felvétele Vágják a fűzvesszőt