Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)

1984-12-27 / 354. szám

Hol tart a gyűjtés? II nemzet a Nemzetiért Csoportos befizetésekből eddig 97 millió Tovább folytatódik a közada­kozás a Nemzeti Színház javá­ra, bár a befizetések száma némileg csökkent a kezdeti lel­kesedés után. Köztudomású, hogy sem állami, sem szövet­kezeti közpénzek nem fizethetők be, csak egyének, munkahelyi közösségek készpénzadománya vagy társadalmi munkák ellen­értéke. A legtöbben a közös adakozás módját választják, ám sokan egyénileg teszik pos­tára küldeményüket. Érdekes, ■hogy kevesebben írnak kisérő szöveget — korábban többen írtak levelet vagy magyaráza­tot a postautalványra. Ennek híján sok befizetésről nem tud­ják az OTP-ben, kitől és hon­nan érkezik - már ami a fog­lalkozást illeti. Nyugdíjasok vi­szont szívesen írják 50—100—500 forintjuk mellé: „ha már nem is érjük meg, segíteni szeret­nénk" - ez a leggyakoribb szö­veg. És két, egyenkint százezer forintos befizetés csekkszelvé­nyén azt kérte valaki: nevét ne hozzák nyilvánosságra. A postautalvány, csekk azért gyakran ad információt. így tudjuk, hogy nagyon sok kis­iparos és gmk ajánlott fel ki- sebb-nagyobb összeget. Olyan idős ember is van, aki vállalta, hogy egy évig havonta fizet 100 vagy 200 forintot. Néhá­nyon — egyedülálló öregek — házukat hagyták végrendeleti- leg a színházi alap javára. Egy szociális otthonban elhunyt férfi nyolcszázezer forintját hagyta a színházra, az otthon értesítette halála után erről a Művelődési Minisztériumot. A leggyakoribbak az 500—1000 forint közti befizetések. A bi­zottság és a pénz kezelésével megbízott OTP-fiók minden fil­lért lelkiismeretesen könyvel — azt az 1, azaz egy forintot is, A 26. sz. Állami Építőipari Vállalat 12-186-os telefonszáma megváltozott. Uj hívószám: 14-370 Kiállításon mutatják be a közönségnek az új Nemzeti Színház terveit a Budapest kiállitóterem- ben. A rendezők várják a látogatók véleményét, javaslatait. Győri színpadon Jászai Mari unokahúga Nagymama: Jászai Joli Pécsi tanítónő - 77 évesen - a világot jelentő deszkákon A napokban mutatta be a Győri Kiskfaludy Színház Ödön von Horváth: Mesél a bécsi er­dő című népszínjátékát. A nagy­mama szerepét Jászai Joli meg­hívott vendég alakította: a nyug­díjas pécsi tanítónő ezúttal lé­pett első ízben profi színpadra, s játszott együtt hivatásos szí­nészekkel. — Az egész olyan, mintha álmodnám — mondja korát meghazudtoló fiatalos lendület­amit az ügy iránti kellő tiszte­lettel nem rendelkező állampol­gár beküldött a Nemzeti Szín­ház építkezése javára. Az Oroszlányi Szénbányák dolgozói társadalmi munkájuk ellenértékét, 257 ezer forintot fizették be, a Dunai Vasmű Szakszervezeti Bizottsága 106 ezret adott. A Győri Rábatext dolgozói 53 ezret - a vidéki nagyvárosok között Győr és Miskolc vezet a befizetések számában. A Veszprémi Szén­bányák 321 ezer forintot kül­dött. Az országgyűlési képviselők 1984-ben is 2000 forint értékű bélyeget vásároltak személyen- kint. Vidor Vasarely felajánlott képei közül újabb kelt el: a francia nagykövetség 36 600 fo­rintot fizetett be o számlára. A magyar követségek külföldön dolgozó munkatársai konver­tibilis valutában fizették be hozzájárulásukat a nemes ügy­höz. Kétszázezer forintot aján­lott fel Bartók Béla fia, Bartók Péter; a Szerzői Jogvédő Hiva­tal közvetítésével érkezett meg a színházi számlára Szörényi Levente és Bródy János száz­százezer forintos adománya. A Szegedi Szabadtéri Játékok Igazgatósága 236 ezer forintot utalt át nyári bevételéből. Az iskolák, úttörőcsapatok társadalmi munkáiból, hulla­dékgyűjtésből összegyűlt forint­jaikat küldték el. Tamásiból az iskola hatodikosai 21 ezret, a székesfehérvári szakmunkáskép­ző 140 ezret, a szekszárdi Be- zerédi kereskedelmi szakmun­kásképző 23 550-et. Természe­tesen nagyon sokan vásároltak bélyeget is - diákok, tanárok — de ezt az összesítés nem mutatja ki külön. A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége egymillió-hatszáz­ezer forintot utalt át, ezenkívül a szakszervezet, az ŐRI, a MO- KÉP és a megyei moziüzemi vállalatok 3-5-10 forintos em­lékbélyeget adtak ki, amelyeket zenés előadásokon, mozikban árulnak, a jegyáron felüli, bé­lyegből befolyt összeget a Nem­zeti-számlára fizetik be. December 20-ig 6056 egyéni befizetésből 8 264 835 forint gyűlt össze, a csoportos befize­tések — 15 965 db — ellenérté­ke 97 555 412 forint. G. T. így köszöntik az uj euet Szilveszterkor a skót sem skót Távoli, egzotikus — leg­alábbis számunkra egzotikus­nak számító — országok újévi szokásairól kérdeztünk külföl­dieket, akik jelenleg Magyar- országon, Baranyában élnek: hogyan töltik az év utolsó, s a következő év első napját, mi­lyen újévi hagyományaik van­nak? A válaszokba talán egy kis nosztalgia is vegyül, hiszen a megkérdezettek mindegyike ezt a szilvesztert nálunk tölti, úgy, ahogy mi szoktuk ... Brett Richie, Ausztrália: — Az európai ember számára ta­lán az az egyetlen dolog, ami különlegességnek számít, hogy nálunk ilyenkor, karácsonykor és újévkor van nyár. Az embe­rek többsége, hacsak teheti, barátaival vagy a családjával elmegy a hegyekbe kirándulni, vagy az óceán partiára. s fü- rödnek, surföznek. Éjfélkor a nagy városokban összegyűlnek a tereken, sok helyen tűzijá­tékban lehet gyönyörködni. Éj­félkor nálunk is többnyire pezs­gővel koccintanak, de ilyenkor év végén is leginkább a sör fogy. Az ételek pedig a szoká­sokhoz igazodnak: miután a legtöbb ember kirándul vagy a parton várja az új évet, prak­tikusan választják meg a me­nüt is: kolbászt,, marhasültet salátát fogyasztanak . . . Brett egyébként jelenleg Pé­csett él, itt tanul az egyete­men, akárcsak Court Stephens, az USÁ-ból: — A mi újévünk hasonlít a magyarokéhoz: vagy családi körben töltjük, vendégekkel vagy anélkül, vagy mi megyünk el valamilyen szilveszteri par- tyra: Ez lehet valakinek a laká­sán is, de lehet szórakozóhe­lyen, klubokban is. Éjfélkor mi is pezsgőt iszunk, s nálunk is kitódulnak az emberek az ut­cára; New-Yorkban a főtéren akár egymillió ember is össze­Sidneyben leginkább a sör fogy, a japánok (is ?J csak ötödikén kezdenek dolgozni gyűlik. Szokás az újévi elha­tározás — azt hiszem, itt, Ma­gyarországon is. Mindenki megfogadja, mi az, amiről a következő évben leszokik, amin változtatni fog, például, hogy abbahagyja a dohányzást, az­után első dolga, hogy mind­járt január elsején meg is sze­gi .. . Az Államok déli részében régi hagyomány, hogy ilyenkor petrezselymet kell enni, az ál­lítólag szerencsét hoz. Röviden megemlítem az in­diánok szokásait: ők nem az új évet ünnepük, hanem a kü­lönböző évszakokat — az ő ha­gyományaik merőben eltérnek a miénktől. Andrew C. Rouse, Nagy- Britanniából, a JPTE Tanárkép­ző Kara angol tanszékének ta­nára : — Az angolok nem ünnepük különösebben az újévet, ná­lunk a karácsony a nagy ün­nep. Hanem a skótok! Náluk ez rendkívül nagy ünnep, külön nevet is adtak a szilveszter­nek, ez a ,,Hogmanay". Ilyen­kor náluk mindenkinek tárva- nyitva az ajtaja, s bárkihez, le­gyen az idegen, be lehet men­ni, újévet köszönteni. Van egy régi skót hagyomány is, a „First Footing”, ez nemcsak Skóciában, hanem Észak-Ang- liában is élő szokás. Ahhoz kapcsolódik, ki lesz az első ember, aki éjfél után, az új évben átlépi a küszöböt. Leg­több helyen úgy tartják, hogy ennek sötét hajú embernek kell lennie, különben balszerencse éri a családot. Érdekes azon­ban, hogy vannak olyan vidé­hétfői Coco Chasel. Húszéves korában - nyolc évvel ezelőtt — Francia- ország legszebb manökenjének vá­lasztották és Coco Chanel-nek nevez­ték el Marie-France Pisier-t. Most pedig több európai tévéállomás az ő föszereplésévei vetíti a Cousin, Cousine című, a legjobb idegennyel­vű film Oszkár-díjával kitüntetett filmalkotást. (Képünkön: Marie-Fran­ce Pisier.) Képbotrány vagy megemlékezés? Bécsben kiállították Rudolf Hausner: Emlékezés Leonardora című festmé­nyét. A nagyméretű kép egy mezíte­len nőt ábrázol, aki kötőtűvel hasba- szúrja magát. Fejének helyén az Utolsó vacsora átdolgozott jelenete látható: o festő maga matrózként a biliárdasztallá változtatott vacsora­asztalon biliárdozik. Jézus és az apostolok kibicelnek. 'Kitüntetés a „csendes amerikai­nak". Hasonló című regénye nyomán „csendes amerikainak" nevezték el Graham Greent. Az írót műveiért „Az irodalom és művészet érdemrendje" parancsnoki keresztjével tüntették ki Párizsban. Bach-fesztivál. Jövő június 23-tói július 6-ig Barokk Zenei Fesztivált rendeznek Grazban. A kétmillió schillinges tartományi támogatással szervezett fesztivál keretében Bach- műveket mutatnak be, többek- között a grazi dóm-téren kétszer a Máté- és egyszer a János-possíót. Az 1986- os érv: Monteverdi-program. Funes mint Harpagon címmel a HDN legutóbbi Művészeti világhír- adójában megjelent hír szövege he­lyesen: Mozifilmet vetítenek Luis de Funes, a világhírű francia komikus főszereplésével. Az NSZK-bon vetített filmben Moliere-szerepet, Harpagont alakítja. Földessy D. kék, ahol viszont úgy tartják, szerencsét csak a szőke hajú első látogató hozhat. Éjfélkor leginkább whiskyt isznak, s ösz- szekapaszkodva eléneklik a hí­res skót dalt, Robert Burns költeményét, az „Auld Lang Syne"-t. Vamashita Kenjiro, Jajánból, már kilenc éve él Magyaror­szágon; a mohácsi keltetőben dolgozik. — Családi körben, vagy ba­rátok között ünnepeljük az új­évet; nálunk ez valóban nagy ünnep, több napos: csak 4-én mennek be az emberek a munkahelyükre, de a munka csak 5-én kezdődik újra iga­zán. A nők például 4-én fölve­szik a legszebb kimonójukat, főként azért, hogy a többiek­nek megmutassák. Mi éjfélkor nem énekeljük a himnuszt, mindenki templomba megy, s az új év beköszöntekor meg­szólalnak a harangok. Regge­lig fönt vagyunk; január 1-én pedig a gyerekek örülnek a legjobban, ugyanis japán szo­kás szerint ilyenkor pénzt kap­nak ajándékba, körülbelül ezer—kétezer forintnak megfe­lelő összeget. Ezen aztán azt vesznek, amit akarnak. Éjfélkor nálunk is isznak pezsgőt, de a hagyományos japán ital, a sa­ke — a rizspálinka —, elma­radhatatlan. Van eay szép hagyomány: aki teheti, s nem lakik túl messze, az az év utolsó napján fölmegy a Fujijamára, a japá­nok szent hegvére, s ott vária meg az év első napfelkeltéjét. Azt tartják, ez szerencsét hoz — sokan hiszik is, hiszen húsz­ezer ember is összegyűlik ilyen­kor a hegyen, ünnepi étel a sekiham, a piros rizs — ez a piros babtól lesz ilyen színű—, s az omochi, ami szintén rizs, csak hófehér. Három, különbö­ző méretű rizsgombócot rak­nak egymásra, a legfölsőre rá­helyeznek egy japán naran­csot, a mikant, s zölddel dí­szítik. Általában az omochit már december végén megcsi­nálják, s díszként elhelyezik a lakásban, s régi shinto szokás szerint csak februárban eszik meg. S végül, japán módra szeretnék boldog új évet kíván­ni mindenkinek: „Akemashite. Omedetó gozaimasu." Dücső Csilla tel. — Ez év októberében avat­ták nagynéném, Jászai Mari szobrát szülőfalujában, Ászá­ron. Ott volt vagy egy tucat Jászai-díjas színművészünk az ország minden részéből. A csa­lád nevében nővéremmel és unokaöcsémmel, Jászai László színművésszel koszorúztuk meg Mari néném szobrát. Az ünnep­ség utáni összejövetelen a nő­vérem szólt, beszélt az édes­apánkról, a nagyapánkról és Mari nénémről. Emlékező szavait nagy tapssal jutalmazták, s ak­kor egy cédula mozdult meg a zsebemben, egy vers, amit arra az alkalomra írtam. A felolva­sást lelkes ováció fogadta, s alighogy leültem, odajött hoz­zám egy fiatalember. Bor József Jászai-díjas rendező, a Győri Kisfaludy Színház igazgatója volt. Megkérdezte, vállalnám-e a fellépést a Horváth-darab- ban. Gondolkodás nélkül rá- váatam az igent, hiszen világ­életemben vonzódtam a szín­padhoz látszottam szülőfalum­ban, Rábatamásiban, iátszot- tam a tanítóképzős évek alatt kedves diákvárosomban, Győ­rött. A színjótszókörnek magam írtam, rendeztem; volt úgv, hogy a darab egyik felvonásában diáklány voltam, a másikban püspök, a harmadikban Belze­bub. Ebben tudtán kívül talán Jászai Marinak is volt némi sze­repe, akiben mi, gyerekek is a nagy művészt csodáltuk azok­ban az időkben, amikor a nyári vakációkat a rábatamási csa­ládi házban töltötte. Később, a pedagóguspályán azután a ta­nítványaimmal igyekeztem meg- ízleltetni a színpadi játék örö­mét. Szóval, úgv tűnik, hogy a művészhailamból: a családi örökségből egv kevés nekem is jutott. Az ajánlatot mégsem vettem komolyan. Néhány nap múlva azonban megérkezett pé­csi lakásomra a győri színház felkérő távirata. — Mit szólt hozzá a család, a gyerekek, az unokák? — Féltettek, hátha megfá­zom, megbetegszem, de meg­nyugtattam őket: szükség ese­tén G'<őrben is találni orvost. Egyébként nagyszerűen érzem magam ebben a városban, aho­vá oly sok diákélménvem fűz. Megint mintha diák lennék: nap mint nap jönnek a levelek, a csomagok a gyerekeimtől, úgy törődnek velem, mint annak ide­jén édesanyám. — Hogy tetszik a szinházi munka? — Rettentően élvezem. Het­venhét évet kellett megérnem, hogy olyan művészekkel játsz­hassam együtt, mint a Kossuth- díjas Horváth Teri, a Jászai- díjas Baranyai Ibolya és Ats Gyula, vagy Patassy Tibor érde­mes művész. Megható az a közvetlenség, ahogy maguk közé fogadtak, az a készség, ahogy segítenek. Kitűnő rendezőnk, Illés István mindenkiből a leg­jobbat igyekszik kihozni. A pró­bákra mindig én érkeztem első­nek, na persze, a rossznyelvek szerint az öregeknek van ide­jük ... A nagyanya, akit alakí­tok, egészen más ember, mint én. Kemény szavú, szangvinikus természetű öreaasszony,, aki nem tűr ellentmondást, sőt még áz unokáját is megveri. Nekem öt gyerekem, tíz unokám és három dédunokám van, de egyiküket sem vertem. A színpadon azon­ban mindent megteszek, gorom­ba, kérlelhetetlen vagyok, hogy ezt a figurát hitelesen meg tud­jam jeleníteni. Az előadáson mély zengésű orgánumával, puszta megjele­nésével is tekintélyt parancsoló, árnyalt játékú nagyasszonnyal talán még a nagynéni is elége­dett lenne . . . Maróti Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents