Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)
1984-12-13 / 342. szám
Dunántúlt napló 1944. december 13., csütörtök 1984. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK A Nap kél 7.24 A Hold kél 21.0« Szeretettel köszöntjük LUCA nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából nyugszik 15.S3 árakor - nyugszik 11.30 órakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—lő óráig o 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: MAGER ANDREA Szerkesztőségi hírügyeletes: 16-tól 19 óráig LÁSZLÓ JUDIT a 10-053-os telefonszámon CB-rádió hivó jelünk: Napló I. 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. Karácsonyi nyitott nap Karácsonyi nyitott napot és kézművesek vásárát rendez az Apáczai Csere János Nevelési Központ művelődési háza. December 15-én, 10— 18 óráiq különböző programok, események várják a felnőtteket és a gyerekeket. Délelőtt fenyőfát díszítenek, bábműsort néznek. Lesz jazz- balett, aerobic gyerekeknek, különféle játszóházak, ahol ajándékokat, díszeket is készíthetnek, kipróbálhatják például a korongozást. A galéria színjén délután video mesefilmeket vetítenek, tartanak kozmetikai, fodrászati bemutatót és szak- tanácsadást, az érdeklődők a virágkötészettel is megismerkedhetnek. Utazás a csillagok között címmel zenés, diaképes vetítés kalauzol az égbolt megismerhető titkai között. S egész nap tart a kézművesek kirakodóvására, ahol többek között fazekasok, tűzzománckészitők kínálják termékeiket. Antikvár könyvvásár is lesz szombaton 10— 18-ig, vasárnap pedig 8- tól 14 óráig. — Tonik patron. Új termékekkel jelentkezik a piacon a Répcelaki szénsavtermelő Vállalat. A hagyományos szifon- és habpatronok után megjelent már a boltokban az úgynevezett ízpatron is. egyelőre citrom aromával. Hamarosan tonik és a narancs ízű aromával készülő patron is üzletekbe kerül. Mindegyik kellemes ízt, friss illatot kölcsönöz a szódavíznek. Elsősorban azoknak ajánlják, akik kevésbé kedvelik az édes üdítőket, de felhasználhatók különféle koktélok készítéséhez — Új lerakat. E hónap elején nyitotta meg első baranyai lerakatát a Badacsonyi Állami Gazdaság. Az általuk forgalmazott Traubisodából az eddiginél lényegesen jobb lesz az ellátás a megye területén. Év végi előny a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság értesíti a fogadókat, hogy azok között, akiknek az 52. heti lottószelvényük — az 51. heti szelvényekkel egyidőben — legkésőbb december 20-ig játékba érkezik, rendkívüli jutalomsorsolást rendez. A húzáson az egy hétel korábban játékba érkezett 52. heti számtáblás, iker, valamint a decemberi előfizetéses lottószelvények vesznek részt. Az „Év végi előny a lottón" akció főnyereménye egy Lada 1200 S típusú személygépkocsi. Extra-lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint az extra-lottón öttalálatos szelvén, nem volt; négy találatot 120 fogadó ért el( nyereményük egyenként 60 907 forint; három találata 0727 fogadónak volt( nyereményük 419 forint; ké találatot 215 055 fogadó ért el, nyereményük egyenként 21 forint. — Az év utolsó lakásátadása. A pécsi Beruházási Vállalat idei terve megvalósul a Lvov-kertvárosi idei utolsó nyolcvan garzonlakásos épület december húszadikai átadásával. így összesen 1173 lakást készítettek el. — Befejező építési munkák a pécsi Úttörőhóznál. A kivitelező a Baranya megyei Építőipari Vállalat december húszadikáig elvégzi a hátralevő építési munkákat, ezután az EVIRT, BEAT, TANÉRT szakemberei végzik el a szükséges technológiai szerelési feladatokat. A beruházás összköltsége ötvenhatmillió forint. — Új telephely. A Baranya megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat a jelenlegi zsúfolt és elavult telephelye helyett korszerű telephelyet épít Patacson. Az önerős beruházás, amelynek keretében műhelyek, szervizek, szociális létesítmények készülnek, összesen huszonnégymillió forint értékű. Ez részben új beruházás, másfelől rekonstrukció. Idén hatmillió forintot használtak fel az . építkezésre. Az üzembe helyezés szakaszos lesz. A MALÉV egymilliomodik utasa Szerdán a Ferihegyi repülőtéren Jahoda Lajos, a MALÉV vezérigazgatója köszöntötte a vállalat idei egymilliomodik utasát, Kubányi Jánosnét, az Elektroimpex üzletkötőjét. 198T és 1982 után oz idén érte el harmadszor az egymilliós utasforgalmat a magyar légi- társaság. Az utasköszöntő alkalmából rögtönzött sajtótájékoztatón a MALÉV vezetői újabb kedvezményekről és szolgáltatásokról számoltak be. Újdonság a MALÉV-nál, hogy a téli hónapokban, kedden és szerdán a londoni és a párizsi járatokra az apex- kedvezményből további 10 százalék engedményt nyújt a vállalat. Az 55 éven felüli nők, illetve a 60 év feletti férfiak az amszterdami, a brüsszeli, a római és a milánói iáratokon ugyancsak 10 százalékos engedményt kapnak az apex- iegy árából. A zürichi járatokon 15 százalékos a nyugdí- jaskorúak kedvezménye. Változások az autóbusz- járatoknál Megoszlanak a vélemények arról, hogy ilyen módon kell-e bővíteni az áruválasztékot? Mindenesetre elég furcsa látványt nyújt a pécsi Szé chenyi tér történelmi épületei és szobrai között ez a kirakodóvásár, ami akadályozza a gyalogos forgalmat is. Fotó: Maletics László — Kapcsolatlélektani Tanácsadó egyéni és páros beszélgetések a Megyei Művelődési Központban (Széchenyi tér 9. II. emelet) ma 17 órától 19 óráig. Tanácsadók: Telkes József és Laky Zsuzsa. Zebra ügyben Városi Televíziónk szép szemű riportere könnyelmű lépésre szánta el magát. Bejelentette már jó egy hónapja, hogy amennyiben Kertváros egyik forgalmas pontján, a Hajdú Gyula utcában, ott, ahol az új Csemege megnyílt, nem lesz záros határidőn belül gyalogátkelőhely felfestve, felfesti maga. Illetve, kollégáival együtt fogják a festékesvödröt, a pemzlit, s olyan zebrát rittyentenek az ominózus aszfaltra, hogy na! Az Ígéret határideje bőven lejárt, zebra meg sehol. Pedig új városunk lakóinak életében hovatovább generális kérdéssé válik az útiesten való átkelés. Katona Agnes - ő ígérte a kalákamunkát —, megelégedett azzal, hogy megyénk és városunk tanácsi építési osztályainak két illetékesével ismét készített egy zebra-riportot, amiből megtudhattuk, hány ezer akadálya van ennek, a művészetek világába nem sorolható festésnek. Kedves Agnes, ez édeskevés! Az ígéretet meg kell tartani, nehogy elterjedjen a hír: már a sajtóban sem lehet bízni! Tessék megfogni a vödröt! Esetleg majd én is . . . szóval, hogy is mondjam . . . valamikor magam is festegettem. Nehezen ugyan, de kimondom: a mundér becsületéért vállalom a brigádfeladatot. Ha az akció indul, szóljatok! Kozma Ferenc — Megkezdődtek a téli gépjavítások. A mezőgazdasági nagyüzemekben a szerelők hozzáláttak a nyári-őszi munkában elhasználódott gépek felújításához, javításához. Több mint háromezer termelőszövetkezeti javítóműhelyben mintegy egymillió négyzetméteres javítótérben hozzák rendbe a szerkezeteket. A műhelyek kétharmadában csak kisebb javításokat, karbantartásokat tudnak elvégezni, és így ezek a gazdaságok a nagyobb gépüzemek, termelési rendszerközpontok szolgáltatását veszik igénybe. Tapasztalatok szerint az alkatrészellátás jobb a tavalyinál. Sokat javít a helyzeten, hogy korszerű módszereket alkalmaznak az elhasználódott géprészek felújításához, és így nincs szükség a viszonylag drága importalkatrészek beszerzésére. Előrejelzés az ország területére csütörtök estig: Az ország nagy részén gyengén felhős, száraz idő várható, de a Tiszántúlon előfordulhatnak átfutó hózáporok. Gyenge lesz a légmozgás, hideg az éjszaka. Reggelre ködfoltok és —2, —7 fok közötti hőmérséklet várható. Csütörtökön kora délután a Tiszántúlon plusz 2, nyugaton plusz S fok körüli hőmérséklet várható. Szerda reggeli vízállások: örtilos 22 cm, áradó, vizhő 5,2 fok, Barcs — 20 cm, apadó, vizhő 4,0 fok. Drá- vaszabölcs 31 cm, áradó, vizhő 4,4 fok, Mohács 200 cm, váltó lation, vizhő 4,0 fok. Rendőrfőkapitányok a mikrofon előtt A fenti címmel közvetít december 19-én élő, egyenes adásban 55 perces műsort a Magyar Rádió pécsi szerkesztősége. Több éve kialakult gyakorlat, hogy Tolna, Baranya, Somogy és az idei évtől kezdődően Zala megye rendőr-főkapitányságának vezetői év végén válaszolnak a riporter és természetesen a közönség kérdéseire. Az adás ugyanis nyilvános, az érdeklődők a helyszínen is feltehetik kérdéseiket. A nyilvánosság jó alkalom arra is, hogy a rendőr-főkapitányságok elemezzék megyéjük közbiztonsági és közlekedési helyzetét, valamint elmondják, milyen volt az esztendő rendőri szemmel. A kihelyezett rádióstúdió ezúttal Szekszárdon lesz a megyei rendőr-főkapitányság művelődési házában, az Ybl Miklós út 1-ben. A műsor telefonon is hívható a 74-es körzetszámmal, a 11-623-as szám tárcsázásával, 15 órától 18 óráig. A műsorkészítők várják a levélben megfogalmazott kérdéseket is. Kérjük, akik ezt választják, a következő címre írjanak: Pécs, Kilián Gy. u. 1—3. Leveleiket legkésőbb december 16-ig adják postára. A borítékra írják rá: Rendőr-főkapitányok a mikrofon előtt. A műsor jövő héten szerdán, 15 óra 5 perckor kezdődik. Miért nem áll meg a tizenhetes autóbusz a végállomástól számított utolsó két megállóban? — kérdezte több olvasónk. Bata László, a Volán helyi közlekedés forgalomvezetője adott választ: — Az említett két megállót gáz- építési munkák miatt kellett ideiglenesen kiiktatni a tizenhetes autóbusz menetéből, és helyette a Ko- zári úti, régi autóbuszfordulóra tereltük át a busz irányát körülbelül két héttel ezelőtt. A veszélyes munkák befejeződtek, ezzel a célforgalom számára lehetővé válik a közlekedés arra is. Tegnap délután ismét a megszokott útvonalon közlekedett a 17-es. — A keleti* gázvezeték építésének idei tervezett szakaszának befejezéséhez közeledik a pécsi Közúti Építő Vállalat. Az idén több mint négymillió forint értékű munkát végeztek el a vállalat szakemberei. — Tisztújító közgyűlést tartottak december 12-én a Szigetvári Zrínyi Termelőszövetkezetben. Mivel a régi vezetőség mandátuma lejárt, a szövetkezeti tagok új vezetőséget választottak. A titkos szavazás eredményeként, a termelőszövetkezet elnöke újabb öt év időtartamra Varga Lászlá lett. — Magyar kobalt-mágnes Svájcba. Nagy értékű ritkaföldfém kobalt-mágnes gyártását kezdték meg a Vasipari Kutató Intézetben. A főként a műszeriparban hasznosítható, „Reko- ma" elnevezésű anyagot eddig csak importból lehetett beszerezni. Az új technológia révén ezentúl hazai forrásból is előállítják, sőt a Vaskút a közelmúltban jelentős mennyiségű „Rekoma” svájci exportjára írt aló megállapodást a külkereskedelem közvetítésével. A „Rekoma” legfontosabb tulajdonsága, hogy kis meny- nyiségben is rendkívül nagy mác|9leses erőt fejt ki. Elsősorban a miniatürizált mérőműszereknél, számítógépeknél alkalmazzák, de jelentős a szerepe az óragyártásban is. — Kisiparos a Domusban. A pécsi Domus Áruházban kisiparos kapott kiállítási lehetőséget. A bútorkészítő asztalos- mester ma még hiánycikknek számító kisbútorokat készít. — Helyreigazítás. Lapunk tegnapi számának 2-es oldalán levő Pécsi Ingatlankezelő Vállalat hirdetésében a nyomda hibájából elírás történt. Az utolsó előtti sor helyesen: 1985. február 7-én 10 órakor. Á Szépművészeti Múzeum legújabb szerzeményei Jó néhány értékes képző- művészeti alkotás, régészeti ritkaság és muzeológiai emlék került a Szépművészeti Múzeum tulajdonába az előző hónapokban. A múzeum régi képtárának spanyol gyűjteménye többek között két, világviszonylatban is ritkaságnak számitó középkori oltárképpel gzadagodott. A Szent Anna harmadmat|á- val című oltártábla, amely egy XV. századi spanyol mester alkotása, 1946-ban. A magán- gyűjtemények remekműveiből cimű tárlaton egyszer már „vendégszerepelt" a közönség előtt. Az évtizedek során már- mór elveszettnek hitt oltár- darab egy szeptemberi aukció során került — immár végleg — a Szépművészeti Múzeum tulajdonába. Ugyancsak magángyűjteményből jutott a régi képtárba az az 1430-as évekből származó középkori komplett oltár is, amelynek fő témája Szent Sebestyén már- tiriuma, s amely feltehetően szintén spanyol mester műve. A Szépművészeti Múzeum két antik gyűjteménye a klasz- szikus egyiptomi művészet néhány értékes darabjával, valamint Egyiptom görög-római, illetve kopt művészetének számos emlékével gyarapodott ebben az évben. — Tisztítják a Karasica medrét. A Baranya megyei Tanács támogatásával a KEBAVIT várhatóan még az idén elvégzi ezt a munkát, amely ideiglenes megoldása a Nagybudméron belüli csapadékvíz elvezetésének. A Volán 12. sí. Vállalót értesíti az utazóközönséget, hogy 1944. december 15-től szombati szabadnapokon az 1-es vonalon a Nevelési Központból 4.50 órakor új járatot állít forgalomba. Értesíti továbbá, hogy a 49-es vonalon 1944. december 17-töl visszaáll a kiadott menetrendi tájékoztatóban közölt menetrendre, vagyis járatait hétfőtől péntekig munkanapokon a Főpályaudvarról: 4.40, 5.40, 6.10, 6.40, 7.40, 4.40, 9.40, 10.40, 11.40, 12.05. 13.05, 14.25, 15.05, 16.05, 16.35, 17.05, 17.35, 18.25, 19.25, 20.25, 21.35 (új járat) és 22.35 órakor, a Szamáikúttól: 4.55, 5.55, 6.25, 6.55, 7.55, 4.55, 9.55, 10.55, 11.55, 12.20, 12.50, 13.20, 14.40, 15.20, 16.20, 14.50, 17.20, 17.55, 18.45, 19.45, 20.45, 21.55 (új járat) és 22.55 órakor indítja. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYB.ETEK Mindennapos felvételi ügyeletes gyermek bel betegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Sziget-' vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermek fülészeti betegek, - égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon : Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyásza ti Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (Belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-34”? Fogászati ügyelet minden este órától másnap reggel 7 óráig i Lánc utcai rendelőintézet földszint fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől), 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI UGYaETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7-től másnap reggel 7 óráig. Rendezvények A dél-dunántúli reaionális meteorológiai előrejelzések hasznosulása a mezőgazdaságban címmel előadást tart Polgár Endre, az OMSZ Baranya megyei Rakétás Jégelhárító Egység vezetője, ma 9.30-kor Cserkúton, a Baranya megyei Növénwédelmi és Agrokémiai Állomás székházában. A tanácskozás vitájában az alkalmazó mezőgazdasági nagyüzemek szakemberei is elmondják véleményüket, tapasztalataikat. * Tanácsadás kutyatulajdonosoknak. Az Ifjúsági Ház klubjában ma, csütörtökön 18 órai kezdettel dr. Bak tói József állatorvos előadása hangzik el. A kutyák gondozásával, nevelésével kapcsolatban ad tanácsot az érdeklődőknek. JftTEKIinS (EGYES JÁTÉKOK) 30 százalék engedménnyel A MECSEK ÁRUHÁZ, SZLIVEN ÁRUHÁZ, KERTVÁROSI KISARUHAZ játékosztályain, és a vasasi, mohácsi, siklósi, mázaszászvári szakboltjainkban. CSAK AMÍG A KÉSZLET TARTI