Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)

1984-11-06 / 306. szám

1984. november 6., kedd Dunántúlt napló 3 ft sifter háttér-tényezői a pécsváradi közösben Szövetkezel a Zengő alján Ha megérti és átérzi a tagság... A z ember az hiszi el leg­jobban, amit lát. Ami engem illet: még az utóbbi időben egyre biztatóbb jelek ellenére is kételkedtem a pécsvóradi Zengőalja Tsz — egyébként minden kétséget ki­záróan javuló — eredményei­ben. Egyszerűen azért, mert a szövetkezeti székház és udvara elhanyagolt volt, a falak talán évtizedek óta nem láttak fes­téket, és bár kedvelem a nem hivalkodó egyszerűséget, az el­nöki iroda puritánsága sem nyert meg, hanem inkább le­hangolt. S most? ... Az október végi nap fényében friss okkersárgá­ba öltözötten áll az öreg, sok­szor toldott-bővitett épület; tisztaság és rend uralkodik min­denfelé. Vajon csak a néhány hete itt is zajló pécsváradi leányvásárnak köszönhető mind­ez — vaqy — akarva, akarat­lan — kifejez valami többet is? Olyanféle derűt, biztonságot talán, amilyenre régóta várt már a pécsváradiak közös gaz­dasága? ... * Jobboldalt, a lakóházból át­alakított kesztyű-üzemben hat­van—hetven asszony és lány hajol a varrógépek, munkaasz­talok fölé. Munkavédelmi kesz­tyűket készítenek; megrende­lőik a pécsi, a miskolci MÁV- üzemek és a pesti MCIÁRT. Az 1982-es indulás óta fokozato­san termelnek egyre többet, idei árbevételük meghaladja a tíz­milliót, s a nyereség is tisztes­séges. A gyártósor végén Nidling Józselné varrónő villámsebe­sen, boszorkánvos ügyességgel fornatia, illeszti tű alá a kesz­tyűdarabokat. — Másfél, két perc jut egy párra — mondja —, s legalább száz párat kell megcsinálni ah­hoz, hoqy 3000—3300 forintot keressünk. Néhánvan elérjük az öt—hatezret is, de nagyon kell igyekezni ahhoz, hogy ez a na­pi nyolc órába beférjen. Az utóbbi két évben iái ment a tsz-nek, és a kesztyű-üzem is nyereséges: legutóbb három és fél ezer volt a „tizenharmadik” havi” pénz. Leginkább a veze­tésen, a munka szervezettségén múlik ez, de változott a tagság meq az alkalmazottak hozzá­állása is: ha megéri, dolgozunk. Egyelőre sajnos, még az udvar túloldalára járunk át mosakod­ni, átöltözni, de megvan már a terve az úi öltözőnek: felépí­tését jövőre ígérik. Az átalakítandó régi raktár- épületet szemlélem, mikor az irodákból Boris Bálint gépkocsi- vezető tart az utcán parkoló teherautója felé. — A pusztakisfalusi cseresz­nyefás úthoz megyek — mond­ja —, fél hatkor kezdtem, hat óra tiz perckor az első fuvar kukoricát már szállítottam. Fe­lénél tart a törés, jó lesz a kukorica . . . Nagysorozatban készítik a munkavédelmi kesztyűket a pécsváradi termelőszövetkezet üzemében. Fotó: Erb János Milyen lesz a vállalat az ezredfordulón? n reformról — mintegy a jövőből visszatekintve... Korunk egyik izgalmas, új tudománya a futurológia. Ami­re hajdan csak nagy fantáziá­jú írók, költők, filozófusok mer­tek vállalkozni, azt most tudós team-ek kutatják és fogalmaz­zák meg. A múlt és a jelen tendenciáinak ismeretében bi­zonyos tűréshatárok között „ki­számítható” a jövő. Joggal ve­tődik fel a kérdés, hogy miért van szükség erre? Elégséges magyarázat lenne az ember örök kíváncsisága, vagy ha úgy tetszik, játékos kedve is, de itt többről is, másról (is) van szó. A kockázatról, amely mérsékelhető, ha kellő tám­— Hogy látja: előbbre lép-e az idén a szövetkezet? — Észrevehető a fejlődés, de a külső tényezők változásai na­gyon rosszul érintenek bennün­ket. Nőttek a szállítási költsé­gek, és ezt mi itt, a dombokon kiváltképp megérezzük. A me­zőgazdaságra mostanában kü­lönösen nagy teher nehezedik. Hogy mégis jobban állunk, mint korábban, az az új, fiatal ve­zetőgárdánknak köszönhető, va­lamennyien nagy hozzáértéssel, odafigyeléssel dolgoznak. Zen- gővárkonyban lakom, ahol az idén egyéni kezelésbe adtuk a gesztenyést — már régen így kellett volna, mert könnyebb megelőzni a bajt, mint ha már megvan, elhóritani. A pénzem, sajnos, nem jobb, már tíz éve is ennyi volt. Igaz, hogy idény- jelleggel, de szombaton, vasár­nap is dolgozunk. A szombat még nem lenne baj, de a vasár­napot is elkívánják tőlünk, pe- diq pihenni, a család dolgait intézni is kellene valamikor... Azt már később, mások fűzik hozzá az elhangzottakhoz, hogy nemcsak a terhek nőttek, ha­nem a járandóságok is: két év alatt kétszer volt fizetésemelés — a gépkocsivezetőknél 10 szá­zalék —; a nyereség is elérte az ötezret, s jócskán megnőtt a hóztóii-ellenértékként számító kukorica is, dehát mindezekről nyilván siettében feledkezett el a gépkocsivezető . . . F iatal és középkorú után, ezúttal idősebb embert keresek — mintegy" „a statisztika kedvéért” — bár a központban figyelmeztetnek: már két évtizede annak, hogy 55—57 volt a korátlag a szö­vetkezetben, ma viszont har­minchárom ... — Jövőre, május tizenhatodi- kán leszek nyugdíjas — mond­ja Horváth Antal a keverő­üzemben. — Tizenhét éve, mió­ta itt vagyok, mindig volt ab­rak, mire kellett; még akkor is, ha reggel fél háromtól este hé- tiq kellett elkészíteni. Amióta tsz-tag vagyok, összesen hat táppénzes napom volt; a nagy- palli mezőről hordtuk be a ku­koricaszárat, és megcsípett egy birkakullancs. Ha újrakezdhet­ném, akkor is ezt csinálnám, mert szeretem csinálni... — Mostanában sokat fejlő­dött ez a gazdaság — pillant vissza a legutóbbi évekre. — A közgazdasági feltételek ugyan nehezültek, de az idejében el­végzett, jól szervezett munka meghozza az eredményt. A szervezésen múlik minden; most is párhuzamosan folyik a vetés, szántás, gépjavítás, kukorica- törés. Nekünk, idősebbeknek, Átadták az újjáépített albertfalvai gyárat Hétfőn ünnepélyesen át­adták a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár újjáépített albert­falvai gyáregységét. A régi üzem 1983. februárjá­ban egy elektromos berendezés által okozott tűz miatt leégett, s az épületben, a berendezé­sekben, az alapanyagokban több mint százmillió forintos kár keletkezett. A leégett üzem­csarnok helyén a Beton- és Vasbetonipari Művek, valamint a Fővárosi 1-es számú Építő­ipari Vállalat dolgozói új, a ko­rábbinál korszerűbb üzemet lé­tesítettek. A 3200 négyzetméter­nyi, 50 millió forint értékű épü­letbe 55 millió forintért vásá­roltak gépeket. Az új berendezésekkel és az előfonodából kimentett és üzembe állított gépekkel az al­bertfalvai gyárban évi 1400 tonna jóminőségű fonalat ál­líthatnak elő, ez 250 tonnával több a leégett gyár kapacitásá­nál. akik annyi mindent megéltünk, különösen jó érzés látni, hogy ha nem is hibák nélkül, de fej­lődik a gazdaság, mert a tag­ság egyfelé húz, együtt van ... Talán mégsem érdektelen ezek után szám szerint is fel­idézni, min alapszik a pécsvá­radiak elégedettsége. Árbevéte­lük 1982 óta rendszeresen nö­vekszik, és ennek megfelelően a nyereség is, amiből három éve 12 milliót, tavaly tizenhatot könyvelhettek el, az idén pedig, ha sikerül, jóval húsz fölött sze­reznek. 1980-ig kiváló ered­ménynek számított a négyton­nás búza- és a hattonnás kuko­ricatermés hektáronként, — ma már az előbbiből több mint öt tonnára, az utóbbiból csaknem nyolc tonnára számítanak. A hagyományos ágazatok meg­erősítését jól egészítették ki melléküzemági vállalkozásaiba kesztyű-üzem, a zengővárkonyi népi szövés üzemszerű felkaro­lása vagy a gesztenyeakció, aminek ma már a léte, jövője és piaca egyaránt biztos, ösz- szeqezve: három év alatt az 1153. helyről a 141-re „jöttek fel” a MÉM eredményességi rangsorában, ám ennél jobban érdekel, mennyi munka, s főleg milyen vezetői ténykedés, ma- gartartás áll a siker hátteré­ben? — Mezőgazdász akartam lenni, de legfeljebb középszin­ten, ennél többre soha nem qondoltam — mondja Walter Tivadar, az elnök. — A koráb­bi vezetők, mindenekelőtt Ful­ler Ferenc és Lelkes Ede biz­tattak, támogattak, a tsz-től ösztöndíjat kaptam. Szép sor­ban végigjártam az „iskolát”: voltam gyakornok, brigádveze­tő, ágazatvezető, főagronómus, majd a tagsáq kívánságára el­nök lettem. Nem egyik vagy másik beosztás problémáiból, tanasztalataiból igyekeztem ta­nulni, hanem mindegyikből; a sikerekből és a fiaskókból, konfliktusokból is. A lényeg az, hogy mindig szerettem az em­berekkel foglalkozni, és láttam: ha őszinte, nyílt hangon beszé­lünk, ha céliainkat megérti, át­érzi a tagság, akkor meg is tesz ezekért mindent. Azt hi­szem, a szakszerűbb. kemé­nyebb, fegyelmezettebb mun­ka mellett ez a bizalom a for­rása az eredményeknek, ennek alapján sikerült a tagsáaból igazi közösséget kovácsolni . .. — S az új, vaqy még ezután megszülető vállalkozásaik? — Erre sincs különösebb módszerem. csak az, hogy olyasmibe foqjunk, aminek va­lóban meavan minden feltéte­le. Elsősorban az emberi fel­tételekre gondolok: mindenhez szükséges eay olyan vezető, aki ért a munkához, iól ismeri fel­adatát, és nyereséget akar hoz­ni. E " s még valami: az elnök­nek, az egykori szilágyi kereskedő fiának Pécs- várad: „a város” ... Azaz, még ha nem is város, de az a hely, ahová érdemes kötődni, amely­nek a sorsáért érdemes tenni, dolgozni — a legjobb értelem­ben felfogott hagyományőrzés, haavományápolás — üzemsze­rűen a gazdálkodás részévé tett — formáiban is. Munkaversenyben az aknamélyítők Varga János A Brengyán István vezette „Szalai András" szocialista brigád hétfő délutáni harmada leszállás előtt Béta-aknán: Berta István, Kiss György, Czövek Imre, Kaiser Vilmos. Erb János felvétele Szalaiék új bányatérséget nyitnak Eddigi legnagyobb teljesítmé­nyét tavaly nyújtotta a Bányászati Aknamélyítő Válla­lat mecseki körzetének 15 fős „Szalai András" elővájó szocia­lista brigádja. Kossuth-bányán, a 3. szinten, 10 hónap alatt szint- és irányeltérés nélkül 760 méter vágatot hajtottak ki. Volt, hogy egy hónap alatt — egy ütemben — 112,4 métert haladtak előre. — Vájvégen a szakmunkánk­ra összpontosíthattunk — mond­ja Brengyán Sándor brigádve­zető —, mert kitűnően szervezte meg a segédmunkaerőt vállala­tunk és a szénbánya is. Új he­lyünkön, Béta-akna 9. szintjén, ahová nyáron kerültünk, még magasabbra emeltük a mér­cét. A kongresszusi és a felsza­badulási munkaversenyhez csatlakozva azt ígértük, hogy mindegyikünk 3 köbméter med­dőt termel ki műszakonként a megszokott 2 köbméterrel szemben. A vállalati átlag 1,8 köbméter. Ezt a tempót július 1-től jövő év március 1-ig akar­juk tartani, hogy az új bánya­rész 1200 méter hosszúra terve­zett északi főkeresztvágatóban minél hamarabb megkezdőd­hessék a széntermelés. A mindig egyenletesen jól dolgozó brigád mostani ered­ményei mégis gyengék. Július­ban 57, augusztusban 45 méter vágatot alakítottak ki. Vállala­tuk hiába hozott új munkaerőt, azok nem bírták elviselni a nehéz körülményeket. A csak­nem 700 méter mélyen levő meleg vágatban nehéz a mun­ka. A bánya nem tudta biztosí­tani a kiszolgáló személyzetet sem. A brigád így is ellátta a feladatát, átvállalta a hiányzók teendőit. Utóbbira a nyolc órás munkaidőből két óra ment el, miközben a fizikai és az idegi megterhelés tovább nőtt. így például hordták az egyenként 95 kilós TH biztosító elemeket, szállították a kőzetet a vájvég- től 300 méterre levő aknarako­dóhoz. Szeptember 13-án átirányítot­ták őket a 7. szintre, ahol osz­tóvágatot képeznek ki, amíg a szénbánya az indulási terüle­tükön kialakítja a vasutat, a szellőztető rendszert. Szeptem­berben 38, október 23-ig 50 méter csapósvágatot építettek meg. Az egyéni átlagteljesít­mény 2,5 köbméter. Novemberben a 9. szinten gyors vágathajtást végeznek, 80 métert haladnak előre. De­cemberben 60 méter a cél. Mű­szakonként kapnak egy kisegí­tőt a vállalatuktól, tehát nem kell túl sokat foglalkozniuk a kiszolgálással. — Ha van elegendő friss le­vegő és megszűnik a hőség, akkor biztos, hogy megvalósít­juk az ígéretünket — vélekedik Égiszt János vájár. — Célunkat még akkor is teljesítjük, ha nincs, vagy csak gyér létszámú a kiszolgáló személyzet. Med­dőkitermelésből 4 köbméteres egyéni csúcsok is születhetnek. Ha jól kijön a lépés, brigódre- kordot állítunk be. Csuti J. pontokkal, ismeretekkel rendel­kezünk a jövő alakulásáról. De van a jövőkutatásnak egy máris hasznosítható — ha úgy tetszik, hangulati, politikai haszna is: arra kényszeríti a kutatót és az olvasót is, hogy alaposabban, kritikusabban vizsgálja meg a jelent! A Kossuth Könyvkiadónál megjelent könyvében lényegé­ben ezt tette Pirityi Ottó: az ezredforduló magyar vállalatá­ról szólván tömör elemzést ad a gazdasági reformról, a gaz­daságirányítás ma még fel­oldhatatlannak tűnő ellent­mondásairól, s — mintegy mel­lékesen — néhány tabunak vélt állítással, tétellel is vitázik. Mostanában gyakran halljuk, hogy nem elég pontos, mert elbizonytalanodott a szocia­lizmus-képünk. Kétségtelen, hogy ennek egyik oka éppen a gazdasági reform, illetve néhány eddig nem ismert gaz­dasági, s következésképp tár­sadalmi jelenség. Pirityi Ottó ezekkel is szembenéz, ezekről is szól, de mintegy a jövőből visszatekintve. A jövő vállalata meg fog szabadulni néhány ballaszttól, amely ma még gátolja az ön­állóságát, a vállalkozói ked­vét, motiválja a tulajdonosi vi­szonyt és tudatot magát is. Hogyan oldhatók fel ezek az ellentmondások? A szerző egy­értelműen a reform mellett te­szi le a voksát, azaz a gaz­dálkodás, az ár- és piactörvé­nyek érvényesítése, figyelembe vétele mellett. A jövő vállala­tában keményen, szakszerűen és jól fognak dolgozni - állítja a szerző —, de ennek meg is lesz az eredménye: a tisztes haszon. Ez fogja motiválni a tervezést, a vállalkozói kedvet, a vezetők és a dolgozók mun­kakedvét — és intenzitását is. (Tudjuk, ez ma még nincs min­denütt így.) Megnő az egyén szerepe a vállalaton belül. Nem ellent­mondás ez, hiszen a nagyobb jövedelemért mindenki a leg­jobb képességeit és tudását mozgósítja. Ha megéri. Márpedig meg fogja érni — ígéri optimistán a szerző. A munkaintenzitás mellett maga a termelés fogja kikényszeríteni a munkaviszo­nyok humanizálását is. Drá­gább lesz az élőmunka, azaz az ember maga; tehát a vál­lalatnak is többet kell tennie az elismerésért, anyagi és er­kölcsi megbecsüléséért. A ma még sokszor csak formális és szólamszerű érdekképviselet (szakszervezet), érdekvédelem valóságos súlyt kap a vállala­ton belül. Feltáródnak az ér­dekellentétek és nyíltan ütköz­nek meg, ami a demokrácia erősödéséhez vezet. Csak az jó a vállalat egészének is, ami egyezik az ott dolgozók érde­keivel. Pirityi korántsem valaminő konfliktusmentes, idilli jövőké­pet rajzolt ebben az olvasmá­nyosan megírt, izgalmas kis könyvben. Feltételezi, hogy a gazdaság fejlődése átformálja- színezi egész életünket, a po­litikait is. öntudatosabbak le­szünk, s igényesebbek is az élet minden területén: megnő a teljesítmény és az emberi képességek értéke. Mindennek persze az a fel­tétele, hogy a fejlődés üteme és iránya töretlen marad, azaz béke lesz a kis és a nagy po­litikában egyaránt... De ezt már a szerző sem jósolhatja meg, csupán remélheti az ol­vasójával együtt. Horpácsi Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents