Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-05 / 305. szám
Tatabányai Bányász— Pécsi MSC 3-1 (1-0) (Folytatás az 1. oldalról.) ZTE: Támadójátékból elégtelen nem tehetett. A védelem túl sokat volt kénytelen magára vállalni, lényegében Torna és Róth felfutásai jelentették a hátvédsor és a kétfős csatársor között a kapcsolatot. A megerősített középpályás sor sok hibával játszott, sem a támadókat, sem a védőket nem tudták igazán támogatni. Mészáros néhány megugrásával, Dobány pedig remekbe szabott góljával vétette magát észre. A Tatabánya és eqyben a mezőny legjobbja Kiprich volt, kiemelkedett még a hazaiaknál Lakatos, Barabás és Vincze. BACSÓ ISTVÁN: Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen sok hibával játszottunk. Az eredményt reálisnak tartom. RÓNAI ISTVÁN: Egyéni hibák miatt vesztettünk. Lehetőségeinkkel nem élve, nem használtuk ki helyzeteinket. A Tatabánya megérdemelte a győzelmet. Kapu László Vasárnap játszották MTK VM-Vasas 1-1 (1-1) Fáy utca, 6000 néző. V.: Kőrös. Góllövők: Turner, ill. Kiss. Az MTK VM kezdett jobban, s úgy tűnt, hogy mozgékony középpályásaival és csatáraival,, jól megszervezett védelmével elviszi a két pontot a Fáy utcából. A Vasas Kiss László remekbeszabott góljával egyenlített. Ezt követően mindkét oldalon sok lehetőség maradt ki, valamivel több a piros-kékek kapuja előtt. AZ NB 1. ALLASA: 1. Videoton 10 6 3 1 17- 8 15 2. Rába ETO 10 5 3 2 18-14 13 3. Debrecen 10 5 3 2 12- 8 13 4. Tatabánya 10 5 2 3 18- 9 12 5. Bp. Honvéd 10 5 2 3 10- 6 12 6. Pécsi MSC 10 5 2 3 14-11 12 7. MTK-VM 10 4 3 3 15-10 11 8. Csepel 10 5 1 4 10- 6 11 9. ZTE 10 4 2 4 14-12 10 10. Ű. Dózsa 10 4 1 5 10- 8 9 11. Haladás 10 4 1 5 8-10 9 12. Eaer 10 3 3 4 7-14 9 13. Békéscsaba 10 4 1 5 10-19 9 14. FTC 10 3 1 6 11-17 7 15. Vasas 10 1 4 5 9-15 6 16. SZEOL AK 10 — 2 8 6-22 2- Csalódott lennék, ha kikapnánk - nyilatkozta a Haladás VSE—ZTE mérkőzés előtt Gellei Imre, az egerszegiek vezető edzője. Az is volt. Közvetlenül a hármas sípszó után szomorúan mindössze ennyit mondott:- Ha 90 perc alatt kapura sem rúgunk, akkor csak így járhatunk . . . Néhány órával később már bővebben is elemezte a látottakat:- Nagyon gyenge meccs volt. Elsősorban a mi hibánkból. Elképesztően passzív futballt produkáltunk az első félidőben. Az oka? Többet], éppen a támadójátékunkban kulcsszerepet betöltők, elmaradtak igazi tudásuktól. A szüHaladás: net után valamit javult a helyzet. így reális esélyünk volt a pontszerzésre. Sajnos egy jog- tala'n 11-es miatt, amely előtt Nagy Jóska nekifutott Csepre- gi Bandinak, majd eldobta magát, hátrányba kerültünk. Ezt követően hiába próbáltam két csatár becserélésével ütőképessebbé tenni a támadójátékunkat, mezőnylölényünket nem tudtuk gólra váltani. Ha nincs az ajándék büntető, valószínű, hogy marad a 0-0. Az viszont tény, hogy a Haladásnak több helyzete volt, játékosai elszántabban, harcosabban játszottak. Remélem: vasárnap az Ú. Dózsa ellen, a tv-kamerái előtt, feledtetni fogjuk ezt a fájó fiaskót. Tarsoly József Rába ETO: Kiütéses győzelem, avagy: mi lesz veled Fradi? A Rába ETO-FTC mérkőzés mindig nagy eseménynek számított. így volt ez most is annak ellenére, hogy több mint hat év telt el azóta, hogy a fővárosi zöld-fehérek nyerni tudtak Győrött. A két csapat edzője igen magabiztosan nyilatkozott a mérkőzés előtt, íme: „Biztosra veszem győzelmünket!” — jelentette ki határozottan Verebes József. „Semmiképpen sem veszíthetünk!" - volt Vincze Géza álláspontja. A találkozó 90 percének eseményei azután teljes egészében Verebes várakozását igazolták. A Rába javuló játékkal helyenként tetszetős megoldásokkal valósággal kiütötte a Ferencváros csapatát. Az FTC erejének megfeszítésével igyekezett feltartani a meg-megújuló győri rohamokat, de mindez csak 25 percig sikerült. Az egyre nagyobb technikai és mezőnyfölénybe kerülő Rába szétzilálta a főVideoton: városi együttest és bizony, ha szünet után nem a látványosságra, hanem az eredményességre összpontosítanak, akkor Zsiborásék még nagyobb arányú vereséggel kényszerültek volna elhagyni a győri stadiont. Vincze Géza várakozása tehát nem sikerült. A mostani bajnokságra átszervezett, megfiatalított FTC kitűnő rajtot vett. Az első három mérkőzésen hat pontot szereztek, de azután ritkán tapasztalható visz- szaesés következett. Hét mérkőzésen mindössze csak egy pontot sikerült szerezni és a táblázat 14. helyére estek visz- sza. Vincze Géza ennek ellenére kijelentette: — A megkezdett útról nem térünk le! Vajon az egyesület népes táborának lesz ereje elviselni a mostanihoz hasonló megalázó vereségeket? Lesz-e türelme kivárni a kissé tövisesnek látszó úton való végighaladást? Havasréti Béla ¥ ----------------------------Továbbjutást remélnek az UEFA Kupában A Videoton a hétközi MNK- fiaskója után szombaton Csepelen játszott bajnoki mérkőzést. Az ezúttal is tartalékos fehérváriak (Szabó, Vadász és Disztl László hiányzott) 0-0-ás döntetlent ért el, mintegy tartalékolva erejüket a szerdai nehéz kupavisszavágóra. Csepelen a kispadon foglalt helyet Szabó József, a fehérváriak gólkirálya, aki Párizsban részt vett az európai mesterlövészek díjátadásán. — Ott volt az aranycipős Rush, a Liverpool játékosa, az ezüstcipős Van Basten (Ajax), a meghívott gólkirályok közül Rummenigge (Bayern München), Juanito (Real Madrid), Nyilasi (Austria Wien), Gomes (FC Porto), valamint az aranylab- dás Piatini, a legjobb klubcsapatnak választott angol Liverpool játékosai és Hidalgo, a francia, valamint Beckenbauer, az NSZK új szövetségi kapitánya. Mit tagadjam, nagyszerű érzés volt a velük való találkozás — mondta a népszerű játékos. Székesfehérváron óriási az érdeklődés a szerdai Videoton—NG Paris kupavisszavágó iránt. Elővételben már minden ülőhely elfogyott. Kovács Ferenc vezető edző a következőket mondotta: — Párizsban 4-2-re győztünk.' Erre az eredményre felfigyelt az egész európai labdarúgó közvélemény. Kezünkben van tehát a továbbjutás, nem szabad, hogy kihagyjuk ezt a nagy lehetőséget. A magyar labdarúgást egyedül mi képviseljük a nemzetközi kupákban. A legjobb összeállításban felálló csapattal, úgy érzem kiharcoljuk a továbbjutást és ebben az esetben még az idén megmérkőzünk leendő rangos ellenfelünkkel. Mindez kiderül szerdán este. Tartós góliszony Már az átigazolási időszak sejttette, hogy az őszi szezonban nem rendez majd gólszüreteket a szombathelyi gárda. Méghozzá azért, mert két gólerős csatárai távozott, Dobány Pécsre, Szabó Ferenc a Saba- riához. Mellesleg ketten a legutóbbi bajnokságban 18 gólt szereztek. Azután elment még Preszeller is, akinek nevéhez több gólpassz fűződött. Nos, a góliszony most már tény. A Haladás hazai környezetben eddig négy egygólos győzelmet aratott. 1-0-ra verte sorrendben a Debrecent, Csepelt, Újpestet és most legutóbb a ZTE-t. Igaz, a négy gól nyolc pontot hozott a vasiak konyhájára. A szombati szomszédvár- rangadón 11-es döntött s érdekesség, hogy volt ZTE-játé- kos juttatta a zalai hálóba a két pontot eldöntő gólt. — Legutóbb egy barátságos nemzetközi mérkőzésen változtattam, a bal sarok felé lőttem a labdát — mondta az egykori sokszoros ifjúsági válogatott, Fitos József. — A kapus meglógta. Gondolom, volt klubtársam, Balázs is gondolt a változtatásra, ezért balra mozdult el. így aztán már nem volt nehéz dolgom, nagy erővel a jobb sarokba vágtam a labdát. Mit mondjak, sokkal jobban örül az ember az olyan gólnak, amely volt csapata ellen jelent győzelmet. Méghozzá nagyon fontos győzelem volt ez, hiszen a ZTE jó sorozat után érkezett Szombathelyre. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a két szomszédvár rangadója ezúttal játékban és hajtásban is elmaradt a várakozástól. Alig ütötte meg az NB l-es szintet. Ezzel persze a győztes táborban kevésbé törődnek. Bodor Ferenc Egy-iksz-kettö 3. Mönchengtodbach—B. München. Tipp: x. 4. Hannover—Ulm. Tipp: 1. 5. Hertha BSC—Solingen. Tipp: x. 6. Nürnberg—Wattenscheid. Tipp: 1. 7. Freiburg—Oberhausen. Tipp: x. 8. Duisburg—Aachen. Tipp: 2. 9. Cremonese—Verona. Tipp: x, 2. 10. Internationale—Juventus. Tipp: x. 11. Napoli—Avellino. Tipp: 1f x. 12. Torino—Milan. Tipp: 1, x. 13. Arezzo—Lecce. Tipp: 1, x. +1 14. Cagliari—Pescara. Tipp: 2. A KOMLÓI VAROSGAZDALKODASI VÁLLALAT azonnali felvételre keres: 0 kályhás szakmunkásokat, 0 ács szakmunkásokat, 0 hideg- és melegburkoló szakmunkásokat, 0 gépkocsivezetőket, 0 férfi segédmunkásokat. JELENTKEZÉS: A KOMLÓI VAROSGAZDALKODASI VALLALAT munkaügyi osztályán, Komló, Kossuth L. u. 17. t ________________________________________________________ j gHx A HDN totótippleit a JHlgfE» hétre Komjáti tér malomipari W -ff szakmunkás, pécsi s lakos, a Színház * téri totózó törzstogja állította össze, aki 1.982 óta játszik rendszeresen négyhasábos szelvénnyel. Eddigi legtöbb találata 11-es volt, melyért 1300 forintot kapott. A 45. hét tippjei: 1. Frankfurt—Mannheim. Tipp: 1, x. 2. Leverkusen—Bremen. Tipp: x, 2. KÉZILABDA Jól védekeznek a sötétmezes dunaújvárosi lányok a Szegedi Textil elleni mérkőzésen, az országos serdülő kupán Fotó: Läufer László DELÉP SC-PMSC 29-16 (14- 7). MNK férfi mérkőzés, Szeged. PMSC: Gerdesics — Vörös, Kedves (3), Takács (2), Penger (3), Hang (1), Ivanics. Cs.: Kovacsics (kapus). Kunos (5), Ojtó, Kovács, Hunyadi (2). Edző: Koleszár György. A pécsiek ott folytatták, ahol a bajnokságban abbahagyták: akkor a Debrecentől hazai pályán, most pedig az NB I- ben az ugyancsak mögöttük végzett szegediektől szenvedtek meglepően nagy különbségű vereséget. A DÉLÉP legjobb dobói: Paku (9) és Zsó- di, Danyi (5—5) voltak. * Három napon keresztül a pécsi városi sportcsarnok volt a A világbajnok Svájcban sem győzött Szombaton este Lausanne- ban 27 000 néző előtt rendezték meg a Svájc-Olaszország barátságos labdarúgó mérkőzést. A világbajnoki címet védő olaszok ezúttal sem nyertek, bár ők jutottak vezetéshez, a végén boldogan hagyták el a pályát, hogy döntetlennel megúszták. Az olaszok játéka a nagy számban megjelent itáliai szurkolóknak is csalódást okozott. Kosárlabda MTK-VM-PVSK 67-56 (4026). NB I. női mérkőzés, Budapest. V.: dr. Gencser, Szász. PVSK: Varga (6), Sztojkovics (14), Horváth (2), Balázs (8), Kiefer (14). Cs.: Pongrácz (4), Cservenkáné (3), Veres (5). Edző: Varga Ferenc. Az alacsony színvonalú mérkőzésen mindkét együttes sok hibával játszott. Az MTK-VM legjobb dobói: Deák (14), Schwartz (11) voltak. Röplabda Pécsi VM—Kaposvári Sportiskola 3-2 NB II. nők, Kaposvár. Pécs VM—Zalaegerszegi Vasas Izzó 3-0 NB II. nők, Pécs. Pécs VM-Külker SC 3-2 NB II. férfiak, Pécs. Ráckevei TSZSK— Ú. PEAC 3-0 NB II. férfiak, Ráckeve. Torna Bregenzben bonyolították le a tornászok Medico Kupa elnevezésű nemzetközi versenyét. A felnőtt férfiak között az ösz- szetettben Kakuk József 2., Paprika Jenő 3. helyezést szerzett. A junioroknál Rezács Péter ezüst-, Rezács Zoltán bronzérmes lett. A junior lányoknál Bruzsa Erika az élen végzett Urbanski Katalin előtt. Birkózás Vasárnap a Körcsarnokban befejeződött a jubileumi, 25. szabadfogású birkózó CSB küzdelemsorozata. Bár szombaton még úgy tűnt, hogy a ferencvárosiak elhódítják a bajnoki címet a tavalyi aranyérmes Csepeltől, a záró fordulókban a zöld-fehérek fiataljai alapvető hibákat követtek el, a Szegedi VSE és az Orosháza ellen is olyan mérkőzéseket veszítettek, amelyeket papírforma, szerint illett volna megnyerniük. így azután a tartalékos Csepel mondhatni fölényesen, 4 pont előnnyel megvédte tavalyi bajnoki címét. Az 1984. évi szabadfogású birkózó CSB végeredménye: 1. Csepel 63, 2. FTC 59, 3. DVTK 57 pont. 9 ZÜRICH: A nemzetközi női teniszviadalon Temesvári Andrea megszerezte a végső győzelmet a párosban. Társa az amerikai Andrea Leand volt. A fináléban 6-1, 6-3 arányban nyert a magyar, amerikai kettős a Kohde, Mandlikova (NSZK, csehszlovák) duó ellen. Megnyílt a Bem utcai felújított méterárúbolt ÁRUAJÁNLATUNK: 0 cseh paplanok 543 forintért, O őszi—téli szövetek különböző divatszinekben, mintás és egyszínű 220—740 forintig, 0 pamut jersey anyagok már 90 forinttól vásárolhatók! Kellemes környezetben, bő áruválasztékkal várjuk vásárlóinkat a Bem utca 16. sz. alatt lévő MÉTERARUBOLTBA! Hollósi Ferenc színhelye az országos serdülő kupadöntőinek. A fiúk mezőnyében ott volt a PMSC is. A piros-feketék 13-11 arányú vereséget szenvedtek a Veszprémi Építőktől, de a következő két mérkőzést megnyerték. A további eredményeik: PMSC— Bp. Honvéd 24-18, PMSC—Ferencváros 23-20. Végeredmény: 1. Veszprémi Építők 6, 2. PMSC 4, 3. Ferencváros 2, 4. Bp. Honvéd 0 pont. A legtechnikásabb játékosnak Gelb Zoltán (PMSC) bizonyult, mig a legjobb kapusnak járó tiszteletdíjat Bertus (PMSC) kapta. Az OSK végeredménye a lányok mezőnyében: 1. Szegedi Textil 4, 2. Bp. Építők 4, 3. Tatabánya 4, 4. Dunaújváros 2 pont.