Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-29 / 328. szám
gyuenedík eufordulojara >4 \ Ketten a Pro Urbedíjasok közül Dr. Pilaszanovich Imre A város fölszabadulása — A hiányérzetem? Mintha megfogyatkozott volna az igazi pécsi „tőkék”, a jó értelemben vett lokálpatrióták száma ... Pedig magam sem vagyok idevaló, 1941 óta élek ebben a városban. Nyilván az, hogy néhány évtized alatt több tízezerrel nőtt a pécsiek száma, közrejátszik ebben. Magamról azonban úgy vélem: hogy leg- életerősebb éveimet itt töltöttem, hogy gyerekeket gyógyíthattam —, s hiszek abban, hogy aki a felnövekvő generációval foglalkozik, lett légyen orvos, vagy tanár, a jövőért cselekszik, a szíve azt diktálja: szebb lesz nekik, mert majd maguk is tenni akaró emberek lesznek —, az ezer szállal kötött ehhez a szép városhoz. Hogy olyan anyuka hozza karján kisgyermekét, akit 18—20 évvel korábban gyógyítottam, s azt mondja: Pila doktor bácsi — ez nekem forrása az erőnek .. . — Persze, hogy érzem a het- venhárom évem! Elsősorban fizikailag. A múlt évben még bementem az intézetbe, öt-hat órás műtéteket álltam végig, de amikor idén is szóltak fiatal kollégáim, már elhárítottam magamtól. De ez is, hogy nyugdíjba menésemet követően éveken keresztül a szakmám közelében — Mit jelent ez: tüke?- Jelentheti azt — mint például az én esetemben is —, hogy az ember elődei már generációkon keresztül a város lakói voltak. Nekem már a dédapám is itt élt. A pontos jelentésére csak elképzelésem van: Pécsett és környékén hagyományai voltak és vannak a szőlő- és borkultúrának, s ahogy a szőlővessző maradandó, tartós gyökereket ereszt, lesz mind erősebb a tőke, úgy az itt megtelepedők között is azok nevezendők tőkének, akik mély gyökereket eresztettek itt. maradtam —, s ezen keresztül sok emberhez sok szállal kötődhettem, fenntartotta bennem a hitet: a munkámon át Pécsnek, a pécsieknek éltem, tettem. — KossuthfaIvótól nem meszsze, a Bácskában születtem, bizony nem volt egyszerű a negyvenes évek legelején fellelni Magyarországon a meggyökere- zés lehetőségét. Erre az érzésre csak a felszabadulás után bukkantam rá, akkortól viszont egy életén át tartó meghatározó és mozgatóerő lett. Hat még ma is, nézze csak a naptáram: csütörtök: négy program, a népfrontnál, tanácsnál, pártbizottságnál. — Mit tennék Pécsért? Amikor megkaptam — 1981-ben a Pro Urbe-díjat, magam is gondolkodtam: mi legyen a következő lépés? De azt hiszem, a realitások talaján kell maradnunk. Ami azt jelenti: figyelemmel a lehetőségekre. Persze, szívesen eljátszadozik az ember: ha nem kéne számolni a szűkös lehetőségekkel .. . Tisztaság, a város régi épületeinek megmentése, rendbehozatala — a belvárosban és attól messze eqyaránt —, talán ezeket tartom a legfontosabb feladatoknak. Van azonban olyan terület is, ahol van mód az előrelépésre, pénz sem kell hozzá. Változtatni az itt lakóknak a városhoz való hozzáállásán! Egyre inkább úgy tűnik: nagy szükség van rá. Számomra ugyanis ellentmondás: élni valahol, s közömbös maradni a lakóhely iránt. Szeretném, ha szeretnék és becsülnék a városukat a pécsiek, hogy meglévő és eddig megmentett értékeire nemcsak büszkék lennének, hanem — a jövőre figyelve — egy kicsit többet is tennének érte, ha mindegyikük lerakná maga obulusát Pécsért. Mészáros A. MTESZ seniorok klubjának, s éppen mostanában dőlt el: feladatunk lesz, hogy a város műszaki gondjainak megoldását — javaslatokon keresztül — segítsük. Ez már konkrét eredményekben is jelentkezhet.- Ma mit tart a legfontosabb leiadatnak?- A sétatér rendbehozatalát. A város szíve, aki idegen csak megfordul Pécsett, ide eljut. Évek óta szúrja a szemem a leomlott kőfal, a hevenyészett deszkapalánk látványa ... A Mecsek-oldalról most ne beszéljünk, de például a Rókus- dombon lévő elhanyagolt forrást már csak azért is érdemes említeni, mert jövőre lesz fél évszázada, hogy utoljára rendbe tették. Nem kellene pedig sok hozzá . ..- Eléggé pécsiek a pécsiek?- Az volna jó, ha mindenki pécsi lenne, s nem „csak" városlakó! Erre persze az embereket hatósági úton nem lehet nevelni. De meggyőződésem: társadalmi ráhatással igen. Azt tartom, ha valakiknek megmutatják a szépet, felhívják rá a figyelmét, az megragadja az embert, s a széoDel szemben, meqőrzése érdekében, kíméletesebb lesz. M. A. A szovjet csapatok a megye területét először Mohács közelében érték el 1945. október 25-én. Itt, valamint Apatin- nál, Batinónól hídfőt létesítettek, s november közepétől a 3. Ukrán Front csapateqysé- gei, köztük a Sarohin tábornok által vezetett 57. gárdahadsereg fölkészültek a gyors előrenyomulásra. A védekező német csapatok Szederkény közelében kísérelték meg az ellenállást, majd Pécsudvard- nál. A Pécsre vezető út mellett az üszögi állomás és a kastély közötti terepen aknákat telepítettek, a Basamalom vidékére tüzérüteget állítottak föl. Az akkori Aponyi (a mai Köztársaság) téren pedig egy tábori üteget helyeztek el. A nyilas hatalomátvétel után, október 17-én, 18-án letartóztatták a város 94 tekintélyes férfiúját és internálták őket. Mások — például dr. Boros István, a későbbi kommunista főispán — a Mecseken vonultak illegalitásba, s várták a fölszabadítókat. A lakosság egyöntetűen elszabotálta a kiürítési parancsot, s csak nagyon kevesen hagyták el a várost. Néhányon még ellenállásra is gondoltak: Ma- rossy László alezredes — miután kapcsolatba lépett a fővárosban Kiss János altábornaggyal — Pécsett elérte, hogy a tartalékosokat leszereljék, a ténylegeseket utasítja, hogy ne fogjanak fegyvert a szovjetek ellen. Elérte, hogy az 526. sz. hadikórházat elszállítsák, s tagja lett annak a küldöttségnek, akik fehér zászlóval várták a fölszabadítókat. A MÁV szállításvezetőség parancsnoka, Mensáros Andor alezredes a parancs ellenére nem robbantotta föl az állomást, a vágányokat, a vasúti pálya hídjait, az abali- qeti alagutat — Kaposvárra érve főbe lőtte mgát! Krisztián Béla, a gázgyár igazgatója német utasítás ellenére sem tette tönkre a gyárat, a villanytelepet, a transzformátorállomást. Az István-akna megsemmisítését maguk a munkások akadályozták meg, a bányavidéken nagy volt a németellenes hangulat. A szovjet alakulatok felderítői már november 27-én és 28-án is jártak a városban, a hadvezetés a meglépetésszerű éjjeli támadás mellett döntött. A város ostroma 28-án este 10-kor kezdődött, egyszerre ~3 irányból, mivel el akarták vágni az ellenség visszavonulási útját nyugat felé. Tüzérségi tűz mellett, gyalogság bevonásával támadták Pécs északkeleti és délkeleti részében lévő németeket. Másik részük a város körül nyomult előre. Az 53. motorkerékpáros ezred nyomult be a Zsolnay és Rákóczi utakon a város központjába, s a Gépiparinál, majd a Felsőmalom utca sarkánál kifejtett német ellenállást legyőzve egyesült a 10. gárdahadosztály egységeivel, megakadályozva a német tartalékok fölfejlődését. A bekerítéstől való félelem, valamint a nagy szovjet katonai nyomás miatt a fasiszta csapatok hamar föladták a várost és gyors ütemben vonultak vissza. 29-én, s az azt követő napokban a megye nagy része szabad lett, sőt Dombóvár és Szekszórd is! „A Pécsért vívott harcokban kb. 5000 német katona és tiszt, 15 tank és páncélautó, 100 ágyú és aknavető semmisült meg. Vargha Dezső levéltáros A tábornok levett sapkával állt az obeliszk előtt és sírt. Nem szégyellte a könnyeket. Amikor a katonák elhelyezték koszorúját az emlékmű talapzatán, letérdelt, földig hajtva ősz fejét. Mi, akik ott voltunk, sohasem fogjuk őt többé elfelejteni. Mihail Sarohin vezérezredes, a Szovjetunió Hőse, a dél-magyarországi megyék — köztük Baranya — felszabadításáért oly sok áldozatot hozó 57. hadsereg csapatainak volt parancsnoka, a mi számunkra már nemcsak egy név a történelemből. Néhány napos pécsi látogatása alatt újra meghódította a várost —, de most már nem fegyverrel. Jósága, emberszeretete, hihetetlenül szép és erős hite hódított mindenütt, amerre járt. Ez a kis írás azokból a jegyzetekből, papírra vetett benyomásokból állt össze, melyeket itt- tartózkodása napjaiban készítettem. Egyetlen célja: ha lehet, néhánv úiabb színnel gazdagítani Mihail Sarohin tábornok, n naavszerű ember és kimaaasló tehetségű katona arcképét. Ahogy közeledett a kocsisor Újra meghódította a várost a város felé, úgy lett egyre iz- gatottabb. Akkor, huszonöt évvel ezelőtt, éjszaka látta meg először Pécset. Az előrenyomulás meglehetősen nehézkes volt: a németek makacsul védelmezték a város felé vezető utakat. November 27-én és 28-án a 61. gárdahadosztály Pécsváradot és környékét végre megtisztította az ellenségtől, s aztán már csak egy utolsó éjszakai rohamra volt szükség. A Mohácsi úton érkezett. Hadosztályparancsnokok, törzstisztek kísérték. A kocsisor ott állt meg először, ahol a mai Fürst Sándor utca a Felszabadulás útjával találkozik. Akkor ott egy kocsma volt. . . Suhannak a Volgák. Budai vám, Gvárváros. A tábornok forgolódik, s bármilyen mutatósak is az út jobb oldalán sora-N kozó toronyházak, ügyet se vet rájuk. Aztán hirtelen elmosolyodik: Mohácsi út. . . — Hát mégis megvan! A gépkocsivezető fékez, a kísérők tanácstalanok. Ezt a rossz kocsmát kérdezi? - Mit rossz kocsma? A külvárosi kocsmák a világ minden városában egyformák . . . Most már itthon van, egyszerre ezernyi esemény, arc éled újjá emlékezetében. A salakhegyről a német géppuska jut eszébe. Sok halottjuk volt — későn fedezték fel . .. A főtér zászlódíszben. Kilép a kocsiból, s körbefordul: egyszerre akar látni mindent. Egy kapitány arca rémlik fel előtte. Építész volt. Azt mondta: húsz év múlva lenne jó ezt a várost látni, akkor lesz igazán gyönyörű ... A fogadóbizottság tagjai csokrokat nyújtanak felé. Zavarba jön: hogy néz ki egy morc katona ilyen szép virágokkal? A virágokat a nők érdemlik, életünk megszépítői. Egy újságírónő áll mellette — ő kapja a csokrokat... ★ A magyar egység tisztjei, akik meghívták és már napok óta várják, nyílegyenes sorban állnak a laktanya udvarán. Kürt harson: fel, vigyázz! Elöljáró érkezik! Bekanyarodnak a kocsik, egy fiatal tiszthelyettes az ajtóhoz ugrik. A tábornok kilép, kezet nyújt. A törzsparancsnok szoborrá merevedik, hogy jelentést tegyen, Mihail Sarohin azonban mit se törődik az alaki szabályzattal: erővel visszahúzza a tisztelgésre emelt kezet. — Zdrasztvuj, to- varis, zdrasztvuj, szoldát — mondja, s a meglepett, meghatódott tisztet a mellére öleli ... ★ Fehér asztal mellett ülünk, az életéről faggatjuk. A tábornok ajkán jól látható forradás van — erről azonban senki sem kérdez, bár már valamennyien felfedeztük. Katonáskodásának kezdeti éveiről mesél, s aztán — mintegy kitalálva mire gondolunk —, a sebhelyre mutat: 1923-ban történt, jóval azután, hogy a világ hivatalosan befejezettnek nyilvánította az orosz polgárháborút. . . Lovas ezredparancsnok volt, Frunze alárendeltségében, a turkesztáni fronton. A fehér bandák a határvidéken még ekkor is tartották magukat. Egy verőfényes, őszi délutánon riasztották az ezredet: a banditák falukat égettek fel. Egy folyóparton érték őket utol. Fél óráig, ha tartott a harc. — Nekem ez a sebhely maradt örök emlékül ebből a csatából, másnak nyomorék keze, lába. Kegyetlen ütközet volt. Egy dzsidás mindkét fogsoromat kiszakította . . . Másodpercnyi csend, s aztán újra mosolyog, viccelődik, nevet. Az emlékezet nem arra való, hogy kegyetlen történeteket őrizgessen . . . (Megjelent a Dunántúli Napló 1970. április 12. számában.) Békés Sándor ij 508. sí. Szakmunkásképző Intézet. Cseri László felvételei Vadas László — Ez kötelez valamire? — A szülőhely szeretetére, megbecsülni azt, hogy a munkásévek itt teltek, s a kettő egymást kiegészítő hatásának elismerésére. — Ezek szerint minden régi pécsi szereti a városát. — Találkoztam olyanokkal, akik nem, s találkoztam olyan „új emberrel", aki jobban ragaszkodott a városhoz, mint egy őslakos. — Az elsők között volt, akik — 1979-ben — megkapták a Pro Űrbe dijat. — Még aktív koromban. Amikor a DDGáz-hoz kerültem, a városban háromezer gázfogyasztó volt, ma már tízszer ennyi. Bizony, komoly előrelépést jelentett ez Pécs történetében, s nagy munkát jelentett nekünk a feladat megoldása. De gondolom, inkább arra kíváncsi, hogy ha már több mint négy éve nyugdíjban vagyok, tudok-e még mit tenni a városért? Hogy jelent-e kötelezettséget a Pro Űrbe díj? Nos, erkölcsi elismerés volt, nagyon örültem neki. S olyan értelemben valóban jelent kötelezést, hogy hajtóerő: amit lehet, ma is tegyem meg. Tagja vagyok a városszépítő egyesületnek, at
