Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-22 / 321. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLI. évfolyam, 321. szám 1984. november 22., csütörtök Ára: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Értékesítési gondok mutatkoznak a faiparban — ám erről, úgy látszik, mit sem tud az egy- házaskozári Haladás Tsz mázaszászvári faüzeme. Az idén nyolcezer heverő-keretet készítettek a Carbon Vállalatnak további feldolgozásra; a jövő évi igény várhatóan meghaladja a húszezer darabot. Az alapanyag — felerészben — a kozáriak saját erdészetéből szár- mazik. Lauer Györgyi felvétele Megújulni a fejekben és a termelés frontján Losonczi Pál szerdai programja Hanoiban Kitüntetési ünnepség Szerdán délelőtt ünnepélyes aktussal folytatódott a Losonczi Pál vezette magyar párt-, és állami küldöttség vietnami látogatása: a hanoi elnöki palota dísztermében Truong Chinh, a VSZK államtanácsának elnöke átnyújtotta Losonczi Pálnak az Arany Csillag érdemrendet. A legmagasabb vietnami kitüntetés adományozásáról szóló államtanácsi rendelet hangsúlyozza, hogy a kitüntetéssel a vietnami nép háláját és elismerését fejezi ki Losonczi Pálnak a két nép barátsága, a béke és a szocializmus érdekében kifejtett tevékenységéért. Az Elnöki Tanács elnöke köszönetét mondva a kitüntetésért, méltatta a két nép barátságát, amely a vietnami forradalmárok szabadságharca idején kovácsolódott ki. Magyar- ország, miként eddig, a jövőben is lehetőségeihez mérten támogatni fogja a- vietnami nép erőfeszítéseit szocialista hazája építésében — hangsúlyozta. Ezt követően az Elnöki Tanács elnöke átnyújtotta Truong Chinh-nek a Magyar Népköz- társaság gyémántokkal ékesített zászlórendje kitüntetést. Losonczi Pál hangsúlyozta: az Elnöki Tanács ezzel kívánta kifejezni megbecsülését a VSZK államtanácsa elnöke iránt, akinek életútja egybeforrt a vietnami nép függetlenségért vívott harcával, s munkásságával hozzájárult a szocialista országok barátságának elmélyítéséhez. Truong Chinh a kitüntetési szertartás után nyilatkozott magyar újságíróknak. Kijelentette: nagyon jó, baráti, nagyon hasznos megbeszéléseket folytattunk Losonczi Pállal, s az általa vezetett magyar pártós állami küldöttséggel. Ez a látogatás megfelel a két nép érdekeinek. (Folytatás a 2. oldalon) Lukács János, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára a megye életéről tájékoztatta Benke Valériát. Läufer László felvétele A hatékonyság növelése jövőnk záloga Benke Valéria, a Politikai Bizottság tagjának látogatása Baranyában Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke tegnap kétnapos baranyai látogatásra érkezett. A vendéget Lukács János, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára fogadta a megyei párt- bizottságon, ahol közel másfél órás eszmecserét folytattak a megyében folyó munkáról, a kongresszusi előkészületekről. Lukács János elmondot'a, hogy a kongresszusi készülődés várakozással tölti el az embereket. A pártbizottság a munkaterületeken jóirányú aktivitást tapasztal, úgy értékeli, hogy az emberek többsége egyetért politikai céljainkkal, támogatják azt. A pártbizottság elsőszámú feladata a megyében, hogy megfelelő feltételeket biztosítson az itt folyó politikai-gazdasági munkához, hogy törekvéseit nyíltan és őszintén megismertesse, vázolja mindazt, amit támogat, ösztönöz, szóvá tegye azt, amivel nem ért egyet, s ezzel teremtse meg a bizalom légkörét. Szólt a megyei pártbizottság első titkára iparúnk gondjairól, mezőgazdaságunk eredményeiről, a kulturális, tudományos életről. * A kongresszusra való készülődés homlokterében álló beszámoló taggyűlésekről — melyek őt esztendő munkáját hivatottak értékelni — a megyei pártbizottság első titkára röviden elmondotta, hogy igen aktív, jó légkörben folynak. A kommunisták nyilvánvalóan nagy várakozással tekintenek a kongresszus elébe, várják kérdéseikre a választ, a további célok megjelölését. De tudják, hogy a válaszok attól is függenek, miként dolgoznak ma, és az elkövetkező hónapokban. A tájékoztatást követően kötetlen eszmecserére került sor, melyben részt vett Horváth Lajos, Baranya megye Tanácsának elnöke, Rajnai József és dr. Jerszi István, a megyei pártbizottság titkárai, Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára és Piti Zoltán, Pécs város Tanácsának elnöke. A gazdaság jövőjét-perspek- tíváit érintő kérdéskör taglalásakor Benke Valéria többek között elmondotta, hogy a hatékonyság növelése jövőnk záloga. — Jövőre — az új gazdasági szabályozók megjelenése után — bizonyára lesz olyan gazdálkodó, akit kellemetlenül érintenek a változások, de a régi módon és gondolkodással sikerekre nem számíthatunk. Meg kell újulni a fejekben, a munkapadok mellett, a termelés frontján. A pártbizottsági eszmecsere után Benke Valéria a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójába látogatott, ahol Békés Sándor, a stúdió vezetője és Füzes János párttitkár fogadta a vendéget. Tájékoztatást adtak a stúdió munkájáról, különös tekintettel a pécsi városi televíziózás jelenéről, jövőjéről. nagy,r-tio, táínalu.o etaoihhh K—F A tartalomból: Japán dilemmák (2. oldal) A szerkesztőség postájából (6. oldal) Hétközi forduló a labdarúgó NB l-ben (8. oldal) 1 ImIwÍI |gf «91 \\ jSpp * tmkjsmup!* í|yjf p A belvárosi rekonstrukció fontos állomása (Tudósítás az 5. oldalon) Hallattak — teljesítik Kongresszusi-felszabadulási munkaverseny a mezőgazdasági kombinátokban Mezőgazdaságunk legkorszerűbb üzemei — a kombinátok — értékes felajánlásokkal csatlakoztak a kongresszusi-felszabadulási munkaversenyhez. A legújabb összesítések tanúsága szerint az adott szóért mindenütt becsülettel helytállnak: a felajánlásoknak, sőt helyenként a pótfetajánlásoknak is tekintélyes része már teljesült, mások pedig időarányosan valósulnak meg. Agárd - újítások Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát dolgozói többek között a minőség javítását, az anyagtakarékosságot, a termelés hatékonyságát segítő újításokkal járultak és járulnak hozzá a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny sikeréhez. Az utóbbi hónapokban 106 újítást nyújtottak be, s azok már eddig hatmillió forintnál több megtakarítást eredményeztek. A felsőcikolai tehenészeti telep három szakembere olyan berendezést készített, amelynek segítségével az antibiotikumokkal kezelt tehenek teje is felhasználható a borjúnevelésben. A gyógyszer- készítményeket kapott jószágok teje eddig veszendőbe ment. Az újítás viszont lehetővé teszi, hogy kisborjak táplálására felhasználják. A számítások szerint évente 85 490 liter tejet lehet ily módon megmenteni s felhasználni, s ezzel 10 ezer kilogramm tejpótló vásárlásától mentesül a kombinát. Boly - vetőmag A bólyi kombinátban, az ország legnagyobb vetőmag- termelő gazdaságában teljesítették legfőbb kongresszusi vállalásukat a szocialista brigádok: terven felül több mint ötezer tonna vetőmagot állítottak elő. A júliusi munkásgyűlésen — a Dobó István vetőmagfeldolgozó brigád kezdeményezésére — úgy határoztak a kombinát dolgozói, hogy az előirányzott 40 ezer helyett 45 ezer tonna búza, borsó, szója és kukorica vetőmagot fémzárolnak. Körülbelül egymillió hektáróra, azaz az ország szántóterületének egyötödére elegendő vetőmag ez. Mintegy ötven. növény- termelő, betakarító-szállító és feldolgozó szocialista brigád dolgozott, illetvé dolgozik a komplex munkavállalás teljesítésén. A vetőmagnak szánt növényekből — a hibridkukorica kivételével — a tervezettnél magasabb terméshozamokat értek el. Mind a nyári, mind az őszi érésű növények betakarítása két-háróm hetes késéssel kezdődött, a kombájnosok azonban sokat ledolgoztak belőle. Ennek köszönhetően az őszi vetéshez szükséges búzamagot az idén is éppúgy átadták szeptember végéig a mezőgazdasági üzemeknek, mint a normális időjárású években. A feldolgozó brigádok szombati és vasárnapi műszakokat vállaltak, aminek eredményeként nemcsak a határidőt sikerült tartani, hanem húsz százalékkal többet is fémzároltak búza vetőmagból. A 4400 hektár hibridkukorica termését — a vegetációs késés ellenére — november közepére betakarították a kombájnosok, így elejét vették annak, hogy a fagy kárt okozzon a kényes magban. A nyári szárazságot sajnos megsínylette a növény, ezért csak a tervezett mennyiség körüli vetőmagot képesek előállítani a bólyi brigádok, azt is nagy erőfeszítéssel. Búzából viszont 3000 tonnával és borsóból 2200 tonnával fémzároltak többet a tervezettnél, tehát már ezekkel teljesítette kongresszusi vállalását a kombinát. Most van folyamatban a szóia feldolgozása, amiből további 1100—1200 tonnát termelnek terven felül. Komárom - állat- tenyésztés A Komáromi Mezőgazdasági Kombinát 45 szocialista brigádjának 725 tagja 4,5 millió forint értékű többlet-termék előállítására vállalkozott. Az állattenyésztők közül több brigád máris teljesítette, illetve meg is tetézte vállalását. A szarvasmarha-telepen három kollektíva 442 ezer forintos eredmény- növekedést ajánlott fel. Már szeptemberben több mint egymillió forintos teljesítést értek el, jóval túlszárnyalva az eredeti felajánlást. Úgy növelték a tejtermelést, hogy közben kevesebb takarmányt használtak fel. Ebben nemcsak a közelmúltban üzembe helyezett készletnyilvántartó személyi számítógép volt jó segítőjük. Az állatokkal való gondosabb bánásmód mellett számtalan egyszerűnek tűnő, de hasznos újítást vezettek be a brigádtagok. A karámban például kialakítottak egy olyan speciális pihenőhelyet, ahol tisztán marad az állatok tőgye. így érték el, hogy a tőgy-gyulladások aránya csekély, mindössze 0,2—0,4 százalék. Saját ötletük alapján korszerűsítették a fejőberendezéseket is. Az Április 4. nevet viselő sertéstenyésztő brigád azt vállalta, hogy a malacokat a battériából — utónevelőből — való leszedés idejére a tervezettnél fél kilóval nagyobbra, 27,6 kilósra nevelik. Ez a kollektíva ugyancsak jobb eredményt ért„ el időarányosan az eredetileg felajánlottnál. A magyarázat az, hogy a dolgozók még munkaidő után sem restellnek a jószágokkal foglalkozni. Jól hasznosítják a kombinát húspépfőző üzemében saját receptjük alapján készített újfajta állateledelt. A húsüzemben korábban eldobott, nem értékesíthető melléktermékekből olcsó és jó hatásfokú takarmányt készítenek, amellyel a növényi eredetű fehérjéket pótolják.