Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)
1984-10-11 / 280. szám
Itlllll • MONACO: Az olasz fut- ballszakírók monacói találkozóián a legkiválóbb tollforga- tókból álló zsűri úgy döntött, hogy az olasz bajnokságban „Az év játékosa" cím a francia Michel Piatinit (Juventus) illeti, aki mögött a szintén a Ju- ventust erősítő Cabrini szerezte meg a második helyet. A harmadikon az Udinese színeiben szereplő brazil Zico. A további sorrend: Altobelli (Inter), Fal- cao (Róma), Rossi (Juventus), Baresi (AC Milan). • NÁPOLY: Továbbra is nagy az érdeklődés az olasz bajnoki labdarúgó mérkőzések iránt. Az első négy fordulóban 40 500-as átlagnézőszámot számoltak, amely elsősorban a bérletesek számának gyors növekedésével magyarázható. A legboldogabbak a nápolyiak, ahol 67 500 a bérletesek száma. • BARCELONA: Nagy meglepetés érte az elmúlt hét végén az Osasuna labdarúgóit, amikor megérkeztek a Barcelona elleni bajnoki mérkőzésükre. Az öltözőbe készülve vették észre, hogy a szerelésüket tartalmazó bőröndök szőrén-szálán eltűntek, bennünk a lábra méretezett stoplis cipőkkel, két váltás számozott mezgarnitúrával. A Barcelona jó házigazdaként gyorsan megoldotta a gondot, ellátta felszereléssel az Osasunát. Több „segítséget" viszont már nem adott, 2-0-ra verte a vendégeket... Diáksport Versenysorozat a komlói iskolák között A Komló sportjáért és az ifjúság neveléséért felelős személyek, intézmények a KBSK- val közösen szervezett és pénzügyileg támogatott, az iskolák tanulóinak szabad idejéhez igazodó versenyrendszert hirdettek meg, s ezzel párhuzamosan ösztönzik és segítik az önálló* kezdeményezéseket is. öt sportágban — asztalitenisz, atlétika, fiú kézilabda, leány kosárlabda, kispályás labdarúgás - rendezik meg a versenyeket úgy, hogy ne akadályozzák és ne is zavarják az úttörőolimpia versengéseit. A végső sorrend az öt sportág összpontszáma szerint alakul, de külön-külön is értékelik a sportágak versenyeit. A most csupán kísérleti jelleggel meghirdetett versenyrendszer tapasztalatait felhasználva tervezik, hogy azt a későbbiekben Pécsváradon, Mázaszászváron és Sásdon is bevezetik. F. J. Megyebajnokság U. PEAC—Vasasi Bányász 4-1 (1-0). Vasas, 150 néző. V.: Sör. Szerencsés gólokkal nyert a vendégcsapat. Cóllövők: Ba- ranyi. Katona, Pál, Varga (öngól), ill. Bogdán. L.ai>€Ícirugő HIB I Fölényes győzelem PMSC-SZEOL 1K 3-0 (3-0) Újmecsekalja, 6000 néző. V.: Fekete M. PMSC: Bodnár — Brezniczky, Tómű, Róth A. — Csoboth, Dárdai, Czérna, Lő- rincz — Réti (Schulteisz, a 64. percben), Dohány (Pillinger, a 82. percben), Mészáros. Edző: Rónai István. SZEOL AK: Hornyok — Szabó Gy. (Gruboro- vics, a 21. percben), Kozma, Szélpál, Potyvás — Orosházi (Birkás, az 54. percben), Takó, Somogyi, Balázs — Balogh, Kun. Edző: Kaszás Gábor. Nem sok kétséget hagyott afelől már az elején a PMSC, hogy végig akarja támadni a mérkőzést. Ezt sugallta az ösz- szeállítása (három hátvéd) és az is, hogy a kezdő sípszótól egymás után gördültek a pécsi támadások Hornyák kapujára. Balogh 20 méteres lövése adta az első munkát Bodnárnak, aki ekkor, a 17. percben ért először labdához. Négy perc múlva a korábban megsérült Szabó Gy. elhagyta a pályát (az első orvosi vélemény szerint bokaközépcsont- repedése van), Gruborovics állt be a helyére. Várható volt, hogy a beszorult SZEOL AK ellen előbb- utóbb megszerzi a vezetést a PMSC. Ez a 25. percben meg is történt. Lőrincz szögletét Ré- fi 3 méterről, a gólvonalon ragadt Hornyok mellett a hálóba fejelte. (1-0) A 30. percben Réfi addig totojázott a szegediek 5-ösén belül, amíg felszabadítottak a védők. Röviddel utána Dobány fejelt nem sokkal a jobb kapufa mellé. Pontosan az első félóra végén nőtt a pécsi előny. Torna beadását Dárdai a 11-es ponton levette és Kozmát megelőzve a bal alsó sarokba kanyarította a labdát. (2-0). A 41. percben csodaszép gólt rúgott a PMSC. Lőrincz nyargalt el a bal szélen, beívelt és Mészáros 8 méterről előrevetődve fejelt a bal felső „vinklibe". (3-0). Még ebben a percben Balázs sárga lapot kapott, mert szabálytalankodott Dohánnyal szemben. A 43. percben Gruborovics 18 méteres szabadrúgását Bodnár mutatóson szögletre ütötte. A szünet után valamelyest kezdeményezőbb lett a SZEOL AK játéka, a helyzeteket mégis a PMSC hagyta ki. A tettesek sorozatban: Réfi, Lőrincz, majd ismét Lőrincz és Mészáros kétszer. Most már a közönségnek is játszottak a hazaiak, de a szórakozás sokszor bosszúságot váltott ki a lelátón, mert sorozatos helyzetkihagyással járt. A 86. percben Róth A. nagy szabadrúgás-bombáját Hornyák a léc fölé öklözte. Soha rosszabb ellenfelet! — mondogatták már az első félidőben a pécsi szurkolók, miután csapatuk, negyed óra alatt három gólt rúgott, és tetemes előnnyel fordulhatott. Addig a SZEOL AK az NB l-hez méltatlan játékot produkált. Fordulás után valószínűleg az öltözőbeli fejmosás hatására feljöttek a szegediek, nagyobb támadókedvüket csak sorozatos szögletek jelezték. Persze, rövid ideig tartó feltámadásukhoz az is kellett, hogy valamennyit visszavegyenek a tempóból a piros-feketék. A vendégek azonban túl nagy „gödörben” vannak ahhoz, hogy vérszemet is kaptak volna,, s akcióikból gólt lőttek volna. A PMSC győzelA második pécsi gát előtt és után. méhez nem férhetett kétség (sétagalopp volt számára a 90 perc), a három gólon kivül még tucatnyi helyzetet hagytak ki a játékosai. És ez az, ami ismételten elgondolkoztató. Mert nem minden találkozón jutnak majd ennyi kínálkozó lehetőséghez, mint most. A pécsi csapatban Bodnár kevés dolgát jól látta el. A hátvédek közül Torna és Róth A. is olykor pótcsatárként előre merészkedett, mert hátul nem kellett közbeavatkozniuk. Ök ketten voltak e sor legjobbjai. A középpályán Lőrincz- nek „forintos” labdái voltak. Elöl Dohánynak nem ment a játék. Réfi lőtt gólt (dicséretes), de kihagyott helyzeteket (elégtelen), így teljesítménye közepes. Mészáros élményszámba menő gólt fejelt. Läufer László felvétele Rónai István: — A második lélidőben is megvoltak a lehetőségeink, hogy további gólokat rúgjunk. Kár, hogy elköny- nyelműsködtük a helyzeteinket Kaszás Gábor: — Nagyon jól játszott a PMSC, minden tekintetben felülmúlta csapatomat. Mi még lelkesedni sem tudtunk ezen a mérkőzésen. Horváth László Az NB I. további eredményei DEBRECENI MVSC—TATABANYA 1-0 (0-0). Debrecen, 7000 néző. V.: Köböl. Góllövő: Magyar Zs. ZALAEGERSZEG-EGER 4-0 (10). Eger, 4000 néző. V.: Makó. Góllövők: Soós (3), Gass. CSEPEL—MTK VM 2-0 (1-0). Csepel, 2500 néző. V.: Kurmai. Góllövő: Csucsánszky, Kincses S. Kiállítva: Tóth, A., a 84. percben. Ú. DÓZSA-BP. HONVÉD 0-0. Népstadion, 20 000 néző, V.: Kovács L. VASAS—FERENCVÁROS 1-1 (1-0) Népstadion. 25 000 néző. V.: Hartmann. Góllövő: Kiss L. (11-esből), illetve Rubold. Ellentétes volt a két félidő. Az első játékrészt a Vasas uralta, de helyzeteit sorra kihagyva csak egygólos előnyhöz jutott. Fordulás után a Ferencváros kezdeményezett többet. Játékosai frissebbnek, lendületesebbnek tűntek, de erejükből csak az egyenlítésre futotta. A gyorsiramú, de gyenge színvonalú találkozón a döntetlen igazságos. RABA ETO—BÉKÉSCSABA 3-1 (1-1) Győr. 10 000 néző. Vezette: Szabó. Góllövők: Csonka, Mile (11-esből). Szepesi, Hl. Steigerwald. A győriek szombati vereségére a szurkolók azonnal reagáltak, és lényegesen kevesebben voltak kíváncsiak csapatukra. A 4. percben a hibázó győri védők jóvoltából Pásztor került helyzetbe, de nem élt a lehetőséggel. A 9. percben Sulija 16 méteres lövését védte szögletre Kovács. A győriek első veszélyes akciójukat a 13. percben vezették, Kurucz elől az utolsó pillanatban mentettek szögletre. A 15. percben Preszeller—Magyar váltás után a balhátvéd beadása üresen találta Csonkát, aki védhetetlenül a hálóba fejelt (1-0). Egy perc múlva Kanyóri az ötösről fejelt a kapu fölé. A következő vendégakció azonban már gólt hozott. A 18. percben Vigh futott el a jobboldalon, beadását Steigerwald élesen a jobb sarokba lőtte (1-1). Ezután Szekeres percei következtek, kétszer is jól megforgatta a jobboldali győri védelmet. A 31. percben Turbék buktatta a győri kaputól 20 méterre Kenyérit, de a szabadrúgásból nem lett semmi. Elégedetlen lehetett csapata addigi teljesítményével Verebes edző, mert a 33. percben Vógi helyére Lakatost küldte be. A 42. percben Judik buktatta Pásztort a kaputól 25 méterre, a szabadrúgást Sulia alig lőtte a bal kapufa mellé. Az utolsó percben Kurucz lőtt közelről estében a kapu mellé. VIDEOTON—HALADÁS VSE 2-0 (2-0) Székesfehérvár. 5000 néző. V.: Drigán. Góllövő: Burcsa, Vadász. Már az 5. percben 2-0-ra vezetett a Videoton és ez meghatározta a mérkőzés további sorsát. A hazai csapat továbbra is fölényben játszott, de úgy tűnt, hogy a Párizsból érkezett megfigyelők előtt nem akarták bemutatni igazi arcukat. A kezdeti bizonytalankodás után a Haladás rendezte sorait. Lényegesen biztonságosabban védekeztek. A Videoton magabiztosan játszott, és gyorsan elért góljaival megérdemelten győzött. 1. A BAJNOKSÁG Videoton 7 ÁLLASA: 5 1 1 14- 6 11 2. Bp. Honvéd 7 5 1 1 9- 3 11 3. Csepel 7 5 — 2 10- 4 10 4. Pécs 7 4 1 2 11- 7 9 5. Tatabánya 7 3 2 2 12- 6 8 6. Debrecen 7 3 2 2 8- 6 8 7. Rába ETO 7 3 2 2 10-11 8 8. Ú. Dózsa 7 3 1 3 8- 6 7 9. Ferencváros 7 3 1 3 10- 9 7 10—11. MTK VM 7 2 2 3 9- 8 6 ZTE 7 2 2 3 9- 8 6 12. Békéscsaba 7 3 — 4 8-15 6 13. Eger 7 1 3 3 5-12 5 14. Haladás 7 2 — 5 5- 9 4 15. Vasas 7 1 2 4 7-12 4 16. SZEOL AK 7 — 2 5 2-15 2 Következik A 8. forduló (október 20— 21.) műsora. Szombat: Bp. Honvéd—Videoton (13.30), Haladás—0. Dózsa (13.30), Csepel—DMVSC (13.30), FTC— PMSC (17.00), SZEOL AK-Rá- ba ETO (17.00). Vasárnap: MTK-VM—Békéscsaba (11.00), Tatabánya—Eger (13.30), ZTE—Vasas (17.00). NB l-es ntánpétlás- bajnokság PMSC-SZEOL AK 3-3 (1-1). Újmecsekalja, 100 néző. V.: Vukmann. PMSC: Bogyai — Paletta, Tomka, Márton, Vidák (Vető) — Lutz, Túri, Ézsi, (Szo- mor), Bojás — Róth J., Lovász. Edző: Garami József. Óóllövők: Lutz, Lovász, Túri, illetve Bárány (2), Márki. A pécsi csapatból Bogyai, Tomka, Túri és Lutz játszott jól. Népsport Képes Sport D. N. 1. Homburg—Ulm 2. Freiburg—Saarbrücken 3. F. Köln-Stuttg. Kickers 4. Darmstadt-Wattenscheid 5. Duisburg—Offenbach 6. Atalanta-Cremonese 7. Avellia? -Ascoli 8. Como—Udinese 9. Lazio-Napoli 10. Milan—Róma 11. Sampdoria—Fiorentina 12. Torino—Internationale 13. Verona-Juventus 4~ 1 14. Empoli—Bologna SZERETI A TERMÉSZETET? KERESSE FEL A TETTYÉT! Szereti a jó, olcsó ételt, a jó hangulatot? Keresse lel a Tettye vendéglőt! MOST ÉRKEZETT REKLÁMÁRON: 0 férfi extra méretű kabát 56-tól 65-ig 1170 forint; 0 téliesített bőrzeke és -kabát; 0 férfi munkaruha 315 forint; 0 téliesített ballonkabát, férfi és kamasz méretben; 0 női ruhák, kabátok 40—50% engedménnyel; 0 leánykaruhák 98 forinttól; 9 fiú bársonyfarmer és szövetnadrágok és még sokféle ruházati cikk nagy választékban és olcsó áron kapható a Sallci u. 48. szám alatti OLCSÓ ARUK BOLTJÁBAN. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! ELVESZETT A JANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM KISZ-BIZOTTSAGANAK KORBÉLYEGZŐJE A bélyegzőn körbe Pécsi lanus Pannonius Tudományegyetem Pécs, felirat van. A középen vízszintesen KISZ-BIZOTTSAGA felirat látható. A bélyegző használata október 1-től érvénytelen. Ma nyit a műjégpálya Ma este nyit a műjégpálya. A korcsolyázók ma és holnap 17—19 óra között, szombat— vasárnap pedig 9—12 és 17— 19 óra között csúszkálhatnak a jégen. Ribli szuperformában A tilburgi Interpolis elnevezésű nemzetközi sakkverseny 6. fordulójában folytatódott Ribli Zoltán sikersorozata. A magyar nagymester az egyik legnagyobb riválist, a holland Timmant győzte le, és továbbra is az élen áll. Portisch Lajos és a jugoszláv Ljubojevics mérkőzése függőben maradt. A 6. forduló eredményei: Andersson (svéd)—Van der Wiel (holland) 1-0, Beljavszkij (szovjet)—Sosonko (holland) 1-0, Hübner (nyugatnémet)— Tukmakov (szovjet) döntetlen. Miles (brit)—Szmiszlov (szovjet) függő. A torna állása: Ribli 4,5, Beljavszkij, Hübner, Tukmakov, Timman 3,5—3,5, Ljubojevics, Miles, Portisch 3—3 (1), An- dersson 3, Szmiszlov 1,5 (1), Sosonko, Van der Wiel 0,5— 0,5 (1) pont. Nyílt túra Október 14-én, vasárnap a műemlékek kedvelőinek rendeznek nyílt túrát, melynek során a résztvevők megismerkedhetnek a cserkúti — kő- vágószőlősi, kővágótöttösi és bakonyái felújított műemlék templomokkal. A műemlékek megtekintése mellett a résztvevők a Jakab-hegyre is feljutnak, megismerik a természet- védelmi terület turisztikai, geológiai, növénytani és történelmi érdekességeit. Távolsáq kb. 9 km. A visszaérkezés kb. 15.00 órára. Találkozás 7.50-kor az újmecsekaljai 26-os autóbusz megállójánál. Röviden Tenisz. A Komlói Teniszklub tenisziskolát szervez 10—12 éves fiúk-lányok részére. Jelentkezni pénteken és hétfőn 16 órától a Steinmetz Miklós Szakközépiskolában Szabó Károly testnevelőnél lehet. Birkózás. Székesfehérváron rendezték meg a junior kötöttfogású magyar bajnokságot. Itt a PMSC-s Kiáics súlycsoportjában, az 57 kg-ban a negyedik helyet szerezte meg. Kiáics két hét alatt 7 olimpiai pontot szerzett egyesületének. Karate. Móron rendezték meg a dél-dunántúli kyukosin- kai felnőtt bajnokságot. 72 kg- ban Garas 3., 80 kg-ban Fried- szám (mindkettő Sopiana Gépgyár) 2. lett. Kézilabda: Megyebajnokság: férfiak: Komló—PMSC 36-20, U. PEAC ll.-Hosszúhe- tény 15-27, U. PEAC l.-Sásd 16-13, Mecseknádasd-Siklós 27-14. Nők: Konzum-PMSC II. 14-17, U. PEAC I.-Baromfifeldolgozó 10-11, U. PEAC I.— Vajszló 27-16, Szentlőrinc- KIOSZ 7-30, Szabadszentkirály —Siklós 13-14, Mohács—Vajszló 12-13. Szabadszentkirály—P. Kesztyűgyár II. 6-7. Dunántúlt ntroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lopja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiodó Vállalat Felelős kiadó :Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 054 fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Előfizetési díj egy hónapra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft ISSN 0133-2007