Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-05 / 274. szám

1984. október 5., péntek Dunántúlt Heroin 3 Párlirányítás Sásdon Minőség, hatékonyság, takarékosság Nem mindegy, hogy milyen a politikai légkör Az utóbbi években —érthe­tően — előtérbe került a gaz­dálkodás: annak hatékonysá­ga, szervezettsége, eredmé­nyessége. A sikeres gazdálko­dósnak sok feltétele, tényező­je van — ezek között előkelő helyet foglal el, hogy milyen politikai légkörben kell meg­birkózni a gyakran vállalaton kívüli nehézségekkel. Az adott terület gazdaság- politikájáért első fokon illeté­kes pártbizottság a felelős: mégpedig úgy, hogy miképpen tudja érvényesíteni a Magyar Szocialista Munkáspárt kong­resszusi és központi bizottsági határozatait. S ha a sásdi, Sásd környéki gazdálkodó egy­ségek sikereiről számolhatnak be, akkor abban nagy szerepe van az MSZMP Sásd nagyköz­ségi Bizottságának is. A párt- bizottság, a végrehajtó bizott­ság, s az alapszervezetek te­vékenysége kisugárzik, s haj­tóerőt jelent a gazdálkodó egységekben. A sásdi pártbizottság gaz­daságpolitikai tevékenységé­ben a termelés korszerűsítése, a minőség és a jövedelmező­ség javítása, az anyag- és energiatakarékosság, az anya­gi és erkölcsi ösztönzés meg­felelő arányának érvényesülé­se, az üzemi, munkahelyi de­mokrácia fejlesztése, a szocia­lista brigádok munkájának ja­vítása, a szocialista munkaer­kölcs fejlesztése áll az élen. Ezeknek a feladatoknak a va­lóra váltósa azonban elkép­zelhetetlen a dolgozóknak és a vezetőknek a kellő felkészí­tése nélkül — ez pedig a mun­kaszervezettségre van hatás­sal. A pártbizottságnak és követ­kezésképpen a területen lévő pártalapszervezeteknek tehát elsődleges politikai feladata, hogy tudatosítsák azokat a gazdasági nehézségeket, me­lyek között eredményesebben kell dolgozni, s mozgósítsanak e nehézségek legyőzésére. E politikai tevékenység elő­feltétele, hogy a testületek tag­jai és a párttagok egyaránt tájékozottak legyenek a fel­adatokat és lehetőségeket il­letően, s hogy a megfelelő fó­rumokon véleményükkel segít­senek kialakítani az aktuális tennivalók rangsorát. A nagyközségi párt-végre­hajtóbizottság tehát a demok­Tudományos életünkben az utóbbi évtizedben valósággal reneszánszát éli, mondhatni di­vatos témakör lett a nemzeti­ségek életének, múltjának ku­tatása. Hosszan lehetne sorol­ni az ebben a témakörben megjelent tanulmányokat, pub­likációkat, illetve azokat a tu­dományos konferenciákat is, amelyeket a nemzetiségekkel kapcsolatos témák valamelyi­kének megvitatására rendez­tek. A nemzetiségi művelődés teljességét átfogó témájú tu­dományos tanácskozás azon­ban még nem volt Magyaror­szágon, ezért akár hézagpót­lónak is minősíthetjük azt a konferenciát, amelyet a „Nem­zetiségi művelődés Magyaror­szágon” címmel október 8-án és 9-én tartanak Pécsett. A konferenciának az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottsága Okta­tási Igazgatósága ad otthont. Ezen intézményen kívül a ren­dező szervek között találjuk a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportját, a Ba­rácia fejlesztésében meghatá­rozónak tartja a pártdemokrá­cia erősítését, s ezért elégedet­len, ha például a pártbizott­sági ülések aktivitása „átla­gos”. Nem arról van szó, hogy valamennyi napirendi ponthoz valamennyi pártbizottsági tag hozzáfűzze a véleményét — hi­szen ez éppen a véleménymon­dás komolyságát kérdőjelezné meg, de arról igen, hogy pél­dául gazdaságpolitikai kérdé­sekben necsak a pártbizottság azon tagjai mondjanak véle­ményt, akik gazdasági vezetők is egyszemélyben. A végrehaj­tó bizottság ugyanezeket a követelményeket érvényesíti az általa irányított pártalapszer- vezetekben is. A tizennégy alapszervezetben tevékenykedő közel négyszáz párttag foko­zódó aktivitása következtében javult az alapszervezetek tar­talmi munkája. Ebbe az is be­letartozik, hogy rendszeressé vált az alapszervezetekben az elméleti kérdésekkel való fog­lalkozás, s az is, hogy egyre nagyobb gondot fordítanak a pártépítés tennivalóira. A végrehajtó bizottság meg­állapítása szerint, az alapszer­vezetek megbirkóztak az új tervezési formával: mind job­ban meg tudják fogalmazni az irányítási területükön jelentke­ző pártfeladatokat. A korábbi „másolási” gyakorlatot elhagy­tak és helvette a konkrét, sa­játos helyi feladatok megraga­dására törekednek. Hogy ez mennyire így van, azt az is jelzi, hogy a pártmeg­bízatások rendszere kialakult: a párttagok közel nyolcvan szá­zalékának rendszeres feladata van, melyet el is lát. Csak az idős, beteg elvtársak mente­sülnek a rendszeres pártmun­ka végzése alól. A megbízatá­sok többsége konkrét felada­tokat tartalmaz: s jelentős részben kötődik a választott funkcióhoz. Vezetőségi, illetve taggyűléseken rendszeressé vált a megbízatások végrehajtásá­nak következetes ellenőrzése, illetve segítése. A megbízatás elhanyagolása miatt néhol még elmarad a felelősségrevonás, s sajnos az is, hogy a jól vég­zett megbízatást nem kellő­képpen ismeri el az alapszer­vezeti vezetőség vagy a tag­gyűlés — pedig mindkettő el­engedhetetlen. A pártélet színvonalának emelkedése együtt jár azzal, hogy javul a tagok fegyelme — aki pedig képtelen a köve­telményeknek megfelelni, azt kivetik magukból az alapszer­vezetek. ranya megyei levéltárat, a Ba­ranya megyei Könyvtárat és a Baranya megyei Pedagógiai In­tézetet. A rendező szervek valameny- nyi magyar kutatóhely, múze­um számára meghirdették a konferencia témáját, önkéntes alapon több mint ötven kuta­tó jelentkezett előadással a tu­dományos tanácskozásra. Az előadások közül hat az október 8-i megnyitót követő délelőtti plenáris ülésen hangzik el, a többi pedig délután és a kö­vetkező nap a szekciók tanács­kozásán. Három szekció lesz: G yermekkéz rajzolta kis házikóra emlékeztet a Villányi Bormúzeum: néhány vonallal a falak, tető­zet, a homlokzaton az ajtó és ablak. Ez tulajdonképpen egy hajdani présház, amely bele­illik az egymáshoz simuló pin­cék sorába, a község elején. A jellegzetes Villány környéki pincesorok kialakulását — so­kak elmondása szerint - gaz­dasági meggondolások indo­kolták. A történelmi borvidék kincsét, a vörös bort valamikor a rác borkereskedők vásárol­ták fel. A nehéz társzekerekkel január végén, február elején aligha tudták volna megjárni a szőlőhegy sáros-havas útjait, ezért a zömében német ajkú gazdák már eleve a község végébe — a jobban járható fő­útvonal mentén — építették meg a pincéket, présházakat és így ezek őrzése is egysze­rűbbé vált. Szüretkor — amikor többnyire még száraz a talaj — a leszedett szőlőt a gazdák leszállították a faluba, ahol feldolgozták a termést és tá­rolták a kereskedők érkezé­séig: az üzletet tél végén, ko­ra tavasszal a második fejtés után kötötték meg. Ez a legen­da, ami igaz is lehet, legalább is a jelekből ítélve. Az viszont tény, hogy ezen a vidéken már nagyon régen meghonosodott a szőlőtermesz­tés. A Villány-Mecsekaljai Bor- gazdasági Kombinát egy kiad­ványában ez olvasható: „...A villányi hegy lejtőjén a római­ak már Augustus császár ide­jében művelték a szőlőt. A tö­rök uralom 150 esztendeje alatt az állandó csatározáso­kat a szőlőkultúra is megsíny­lette. A törökök visszaszorítása általános művelődési szekció, oktatástörténeti szekció, vala­mint néprajzi, nyelv- és iroda­lomtörténeti szekció. Az előadások között egy­aránt lesznek átfogó jellegű, illetve egy-egy részterülettel foglalkozó tanulmányok. Né­hány előadástéma a konferen­cia anyagából: A Magyar Ta­nácsköztársaság nemzetiségi művelődésügye, Nemzetiségi oktatás a Dél-Dunántúlon a feudalizmusból a kapitalizmus­ba való átmenet időszakában. Művelődéspolitika és a nemze­tiségek 1867—1914 között, Az utáni telepítések során érkez­tek a rácok, velük a kadarka honosodott meg, s elkezdődött a vörös bor készítése- A pes­tisjárvány felére apasztotta a lakosságot. Az újabb telepí­tők a németek voltak. Sok it­teni szőlőfajta — oportó — származik tőlük..." A kombinát villányi üzemé­nek bejáratánál egy márvány­tábla látható. Teleki Zsigmond (1854-1910) neves kutató em­lékére helyezték el a közel­múltban. Az 1886-os filoxéra- jórvány idején a hazai szőlők 90 százaléka elpusztult. A Villányban élő és dolgozó Te­leki Zsigmondnak elévülhetet­len érdeme a szőlőkultúra „talpraállítása”. Nagyszerű el­gondolását realizálta: az Egyesült Államok borvidékeiről származott alapanyagot vadra ráoltotta. Később a Teleki-féle oltványok eljutottak közeli és távoli országokba. Vemenác István értékesítési előadó mondja: ellenforradalmi rendszer nem­zetiségi művelődéspolitikája, A nemzetiségek szerepe a nem­zeti művelődésben, A nemzeti­ségi szövetségek szerepe a nem­zetiségi művelődésben 1945— 1984, A nemzetiségi tömegtá­jékoztatási eszközök szerepe a nemzetiségek kétnyelvűségé­ben, A Dráva menti hon/átok népi műveltsége, Német hatás népi építészetünkben, A nem­zetiségi irodalom hatása Ma­gyarországon, stb. A „Nemzetiségi művelődés Magyarországon" című tudo­mányos konferencia nyilvános lesz, a rendező szervek minden érdeklődőt szívesen látnak. A tervek szerint a Baranya me­gyei Levéltár a jövő évben külön kiadványban megjelenteti a konferencia teljes anyagát. D. I. — A tudós Teleki emlékére létesítette kombinátunk a nyil­vános múzeumot... — Miért éppen abban az épületben? — A présház és alatta a meglehetősen nagy és több­felé elágazó pince Teleki sa­ját, személyi tulajdona volt- Érdemes megnézni ezt a gyö­nyörű íróasztalt, amelyet most én használok: ez is Teleki Zsig- mondé volt. Rövidesen ezt is fölvisszük a múzeumba. A sötétre pácolt, faragott, masszív bútordarab valóban remekmű. Nos, nézzük meg a múzeumot. Az előtérben a mai szőlőprésekhez egyáltalán nem hasonlító, óriási szőlőpré­sek idézik a hajdani feldolgo­zást. Kiállítottak — az ezen a vidéken ismert — csobolyókat, vagyis lapos és kerek kishor- dókat, aztán a körülbelül nyolcliteres bucskákat, cefre­forgató és -merő kanalakat szintén fából faragva, aztán kármentőket, domborműszerű- en díszített szép hordókat, sok-sok régi borászati eszközt, mint például a szénkénegezőt, amelynek hajdani rendelteté­sét talán csak az öreg szőlős­gazdák egyike-másika ha fel­ismeri. A falra függesztett vit­rinek megsárgult iratokat őriz­nek, amelyek szakmai, vagy üzleti levelekként szerepeltek □ Teleki-féle szőlőgazdaság ügyvitelében.- Hogy kerültek ide ezek a „rekvizitumok"? — A gyűjtést — amely még közel sem fejeződött be — egy pécsi muzeológus, Bezerédy Győző irányításával végezzük. Az iratok zöme a Teleki-ha­gyatékból került elő és több borászati eszköz is. De a kör­nyék szőlősgazdáitól is sok mindent kaptunk, igazán tisz­teletre méltó buzgalommal hoznak már-már feledésbe me­rült, használaton kívüli, régi tárgyakat. Mondhatnánk azt, hogy Villány szívügye a bor­múzeum. A présház előteréből egy­szerűen, de szépen és főleg stílusosan berendezett helyi­ség nyílik. A hideg étellel megterített asztal nyugatnémet turistacsoportot vár, néhány perc múlva meg is érkeznek ér a múzeum vezetője, a fiatal Fey András máris kalauzolja őket — le a pincébe. Kibler János üzletvezető üveglopóval szívja a hordókból az ízlelni- valót. Ami a borok árát illeti, két végletről beszélhetünk: vi­szonylag olcsó és meglepően drága- Például: az öt éven belüli palack 120 forint, az öt éven felüli 180 forint. — Nem sok ez egy kicsit? — Attól függ, honnét néz­zük ... — A pénztárca felől, mond­juk. — Van egy gyönyörű, tízesz­tendős Hárslevelűnk, ami azért száznyolcvan forint, mert a korábban ráfordított költség csak tíz év múlva térül meg ... Tíz évig gondozzuk, tároljuk, őrizzük, s az elmúlt idővel egyenes arányban növekszik a rezsi. — ...A bor minősége is? Kialakul a vita. A borászok, szőlészek igazán tudják, hogy a bor minősége általában nem növekszik a tárolási idővel. Az csak legenda, hogy a hordó­ban elásott és — esetleg év­tizedek múltán előkerült bor — olyan sűrű volt, hogy bicskával szelték, mint a lekvárt- Ha csak nem az aljára besűrűsödött — úgynevezett borseprőt, amely viszont nem bor, hanem masz- sza, üledék, nem való semmi­re. Élvezhetetlen. Maradjunk annyiban, hogy a bor akkor a legjobb, amikor egy-két-három éves. Aztán vannak speciálisan kezelt, jó évjáratú, magas cukorfokkal rendelkező borok (és fajták), amelyek tíz, esetleg tizenöt évig is megtartják jó tulajdon­ságukat és fogyasztásuk való­ban szép élményt is jelent. Nos, például az említett Hárs­levelű is ilyen. — És milyenek a muzeális borok? Mert a bormúzeum egy el­kerített részében ezeket is be­mutatják, pontosabban a ven­dég láthatja, hogyan tárolják a palackokat. Semmi többet. — Ezeket nem bontjuk fel, mert tartalmuk csak a szak­emberek részére mond vala­mit. Ugyanis ezek már ihatat­lanok. Elveszítették zamatukat, csökkent alkoholtartalmuk sem figyelemre méltó. Mi mindenesetre követjük a szakemberek jótanácsát: leg­szebb „férfikorban” lévő boro­kat ízlelgetünk, vagyis egy-két éves rizlingeket, egyebeket. Olyan okosan, módszeresen csináljuk, mint borversenyen a zsűri tagjai: hörpintünk egy kortyot, .rágjuk", megforgatjuk a szánkban és —, nem köpjük ki, mint a zsűri. Ezt nem en­gedhetjük meg magunknak. — . •. De végül is akad-e va­laki, aki száznyolcvan forintot itt hagy egy palack borért? A múzeum vezetői tanú­síthatják: sokan! S nemcsak a külföldiek, hanem hazai turisták is. Nemrég diósgyőri munkásbri­gád tett kirándulást e vidékre és bizony vitték haza a palac­kokat, „Anyunak”, emléknek, hogy némely jó pontot szerez­zenek maguknak. Példájukat jómagam nem követtem, az én lelkiismeretem tiszta. Mindenkinek ajánlom a bor­múzeum megtekintését. Ott még vannak jó borok, hozzá­juk méltó, szép környezet­ben . .. Rab Ferenc B. L. Pie«, október 8—9. Tudományos konferencia a nemzetiségi művelődésről A tudós Teleky Zsigmond emlékére

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents