Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-24 / 293. szám

I pálya széléről Nagy az elkeseredés Siklóson Nagy megrökönyödést keltett a baranyai labdarúgó szurko­lók körében a hír: a K. Rákóczi szinte legózolta, 8-1-re verte a területi bajnokság listaveze­tőjét, a Siklóst. Sokakat érde­kel. hogy mi történt ezen o délutánon a siklósi csapattal. A választ erre a kérdésre Bo­tos Antal, az együttes edzője adta meg. — Nagy az elkeseredés Sik­lóson a vereség miatt, bár az igazsághoz tartozik, hogy ak­kor sem voltak örömmámorban, amikor hetekig veretlenek vol­tunk. Visszatérve a mérkőzés­re: Hausznek sérülten védett, nem tudott elvetődni az egyik oldalra. Csoda, hogy több gól­ban ludas volt? Varga, Sztoj- ka, Kovács sem edzett a múlt héten, de azért játszottak, Pet- rétei is lázasan lépett pályára. Valakit az Ú. PEAC-ból a hé­ten azért kellett leigazolnunk, hogy ki tudjunk állni, annyira kevesen vagyunk. Egyébként az első 15 percben nekünk voltak helyzeteink, aztán súlyos védel­mi hibákból iskolás gólokat kaptunk. 3-0 után lelkileq ösz- szeomlott a csapatunk. Kitá­madtunk, most már mindegy alapon, ám hit, önbizalom nélkül, hátul fellazulva játsza- dozgattunk és újabb gólokat szedtünk be. A kaposváriak minden helyzetüket kihasznál­ták, ami kapura ment, az mind gól lett. ígérhetem, hogy a fá­jó vereség ellenére nem fo­gunk meqzuhanni. a végén ott leszünk az első háromban. Vé. aezetül még valamit: csoda, hoqv ilyen szűkös játékoskeret­tel egyáltalán ott vagyunk az élen. Ez leqalább annyira meg- leo engem, mint az, hogy most eqy nyolcast kaptunk ... H. L Kezdőkre nem költőnk? Az utóbbi két évben mór negyedik alkalommal fordult elő, hogy elmaradt Pécsett egy kezdők részére rendezett vívóverseny. . , Az Ú. PEAC szakosztálya ál­tal kiírt, és az országos ver­senynaptárban is szereplő va­sárnapi IV. osztályú párbajtőr­versenyre sem érkezett egyet­len nevezés sem. A rendezők ezért úay döntöttek, hogy a szakosztály tagjai részére in­kább egy edzés keretében tart­ják meq a versenyt. így aztán mindenki szépen hazament, ki-ki vérmérséklete szerint bosszankodva az elrontott va­sárnap délelőttjén. Ezek után talán érthető dr. Szöllősi Bálintnak, a megyei vívószövetség elnökének a vé­leménye, miszerint nincs értel­me ilyen versenyek rendezésé­nek, s az 1985-ös versenyidény­ben már nem is vállalkozik az egyesület erre. Kérdés, hogy mi lesz a sport- áq utánpótlásával, hiszen biz­tos sok kis vívópalántának megy el q kedve az edzések­től is, ha azt látják-érzik, hogy ők nem fontosak, rájuk nincs pénze az egyesületüknek. Pe­dig a vívósportban csak renge­teg gyakorlással lehet mpg olyan alapszintre is eljutni, hogy egv IV. osztályú verse­nyen elindulhasson valaki. Sajnos, úqy látszik az ered­ménycentrikus szemlélet újabb vadhajtásával kell-----az ama­t őrök, kedvtelésből sportolók száműzése után — szembenéz­nünk. Pedig a csak az ered­ményeket szállító élverseny­zőkre pénzt áldozó szakveze­tőknek előbb-utóbb biztosan hiányozni fognak a ke'zdet kez­detén elkedvetlenített, másfelé forduló fiatalok ... Maletics László Kézilabda Kedves László Takács Ferenc Kedves és Takács a válogatottban Az ellenfelek: Franciaország, Hollandia és Olaszország Négyes férfi kézilabda-torna kezdődik ma Hollandiában. A négyes torna résztvevői között Franciaország, Olaszország tár­saságában ott vannak a tornát rendező hollandok, valamint a jövő évi B-csoportos világbaj­nokságra készülő magyarok. A megújított válogatott keretben az öt újonc között — a debre­ceni Kasku, a székesfehérvári Balogh és a győri Vura mellett- ott van két pécsi játékos: Kedves László és Takács Fe­renc. A két újdonsült PMSC-s válogatottal közvetlenül az el­utazás előtt beszélgettünk. Amennyire „feldobta” a fiú­kat a szövetségi kapitány meghívása, annál inkább elke­serítette őket az a tény, hogy a nagyszerű eredményeket fel­sorakoztató őszi idényt ugyan­csak „balul” sikerült befejez­niük. Hazai pályán szenvedtek vereséget mind a Rába ETO- tól, mind az egyik kiesőjelölt­től, a Debreceni Dózsától. Pe­dig . .. Pedig mindkét pécsi játékos­nak reális esélye volt arra, hogy megszerezze az akcióból elért góljai alapján a legered­ményesebb játékos címet. így azonban a szegedi Lele végzett az élen 139 lőtt góllal, a 138 találattal rendelkező tatabá­nyai Marosi után Takácsnak 136 góllal meg kellett eléged­nie a „bronzéremmel”, míg Kedves 128 akciógóljóval a győri IváncsikkaT holtverseny­ben végzett az 5-6. helyen. — Az igazat megvallva meglepetésként ért Kovács László szövetségi kapitány be­hívója — kezdte Takács Ferenc.- Veszprémben, még sokkal liatalabban, több, pontosab­•ban nagyobb esélyt adtam vol­na magamnak a címeres mez-, re, ám akkof nem ,,szúrtam szemet" a kapitánynak.-Pedig akkor éppen azon poszton vol- Jtam eredményes, amelyre most kiszemelt. Az őszi idényben va­lóban jól ment a játék, csak­hogy Putics távozásával a nya­kamba szakadt a bal átlövői poszt, no és többször a közép- irányítói. Vagyis eredményessé­gem inkább e két poszton mu­tatott játékomnak köszönhető, mint a válogatottban számí­tásba vett szélső poszt. Mind­ezek ellenére nem kívánok ku­darcot vallani. Pontosabban nem vallhatok szégyent azért sem, mert ez lesz bemutatko­zásom tétmérkőzésen a legjob­bak között, sem azért, merí ezen tornán mutatott játékom alapján jöhetek szóba a jövő évi világbajnokságra alakuló keretbe — fejezte be „vallo­mását" a huszonnyolc éves já­tékos. — Roppant érdekes, hogy többszörös junior-, ifjúsági és „B" válogatottság után akár­csak Feri, én is huszonnyolc évesen kerültem a válogatott keretbe - vette ót a szót a pi­ros-feketék másik átlövő válo­gatottja. — Igaz, az elmúlt hat év alatt, amióta Pécsett ját­szom, nem nagyon volt alkal­mam magamra felhívni a válo­gatók figyelmét. Most azonban akadtak társak Putics és Ta­kács személyében, akikkel nemcsak a gólgyártást, de a figyelemfelhívást is sikerült megoldanunk. Jóllehet nagyon sokak szerint többet „tüzelek" az átlagnál, vagy a kelleténél, ám átlövő poszton mások az esélyeink 8-10 méterre a ka­putól, mint azoknak, akik zic­cerre játszanak. Végül is így kerülhettem közelébe a címe­res meznek, s mivel a mostani hollandiai torna után a követ­kező „megmérettetésünk" ép­pen a pécsi Sopiana, váloga­tottakkal rendezett torna lesz, szeretnék Takáccsal együtt tagja lenni a hazai gárdának, minthogy tagja a B-csoportos világbajnokságra készülő csa­patnak. K. L. A Francia Nagydíj döntött Bár vasárnap az Esiorilban megrendezett portugál Grand Prix-vel befejeződött a Forma— l-es versenyautók 1984-es világ- bajnoksága, a hírügynökségek még mindig bő terjedelemmel foglalkoznak az idei. pontvadá­szattal. Statisztikák sokaságá­val értékelik az idei 18 VB-fu- tamot. Ezekből kiderül,, hogy a háromszoros világbajnok oszt­rák Niki Lauda csak ötször tu­dott az élen végezni, ugyanez a második helyezett francia Prostnak hétszer sikerült. Lau­da 1984-ben hatszor, Prost csak ötször kényszerült feladás­ra. 1984-ben az első helyről a brazil Piquet kilencszer, Prost háromszor, az olasz *de Angelis és Alboreto, a francia Tambay, és a brit Mansell egyszer-egy- szer kezdte a versenyt. Lauda félpontos előnye a végső elszámolásnál azon mú­lott, hogy a Francia Nagydíjon Prost csak a 7. lett, ilyen sze­rény szereplése Laudának nem volt. Ha Prost akár egyszer is egy hellyel előrébb végez, ő a világbajnok!... Kupaszerda Elutazott a Videoton Folytatódnak az európai ku­paküzdelmek. A BEK-ben és a KEK-ben nyolc, az UEFA Ku­pában a tizenhat közé jutásért játszanak a csapatok. Érdekesebb összecsapások. BEK: Liverpool—Benfica, Dyna­mo Béri ig*-Au stria Wien, Gö­teborg—Beveren. KEK: Rapid Wien—Celtic, Inter Bratislava —Everton, Dynamo Dresden— Metz. UEFA Kupa: QP Rangers •—Partizán Belgrád, Inter— Glasgow Rangers, Standard Liege—Köln, FC Bruges—Tot­tenham. Fiorentina—Ander- leáht, PSV Eindhoven—Man­chester United. Hétfőn utolsó fehérvári ed­zését tartotta a sóstói stadion­ban az UEFA Kupa mérkőzés előtt álló Videoton labdarúgó­csapata. A tréning után Kovács Ferenc vezető edző a szerdai párizsi találkozó esélyeiről szólt: — Nem téveszt meg ellenfe­lünk, a Paris SG gyengébb bajnoki szereplése. Nagyon jó együttes, kitűnő, képzett játé­kosai vannak, és várhatóan a kupamérkőzéseken akarják fe­ledtetni a gyenge hazai szerep­lést. Úgy gondolom, mi minden tekintetben felkészültünk a nagy feladatra. A következő labdarúgók kel­tek útra kedden délután a Feri­hegyi repülőtérről: Disztl P., Koszta, Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth, Bur- csa, Csongrádi, Palkovics, Va­dász, Majer, Szabó, Novath, Wittmann, Gömöri, Vaszil. A Paris SG—Videoton talál­kozó szerdán 20.30 órakor kez­dődik. Vandalizmus a brit ' pályákon Eddie Gray, a Leeds United második ligás angol labdarú­gó-együttesének menedzsere megtiltotta családjának, hogy futballmérkőzésekre járjon. Az egykori skót válogatott azután döntött így, hogy a brit pályá­kon egyre inkább tért hódít a vandalizmus, s a Leeds United szurkolói legutóbb két bajnoki mérkőzésen is botrányosan vi­selkedtek. Gray felesége és 14, valamint 10 esztendős gyerme­ke is jelen volt azon a találko­zón, amikor a szurkolók által bedobott petárda rendőröket és nézőket sebesített meg. A Leeds Unitedet egyébként várha­tóan súlyos pénzbírsággal, vagy pályája időleges bezárásával büntetik a rendbontás miatt. A JPTE vállalja a szabadidősport szakembereinek képzésit Tatán befejeződött a szabad­idősporttal foglalkozó kétna­pos konferencia. A második na­pon először Kozmanovics End­re, az Országos Testnevelési és Sporthivatal főosztályvezetője szólalt fel. Előadásában a sza­badidősport fejlesztésének fel­adatairól beszélt. Ezután dr. Frenkl Róbert, a Testnevelési Főiskola tanszék- vezető egyetemi tanára szólt hozzá: — Miért épp a sportot fej­lesztik — tehetjük fel a kérdést. A válasz: mert fontos a testi fejlődés szempontjából, nem munka, hanem szórakozás és a mozgás nagyon fontos mai mozgásszegény világunkban. A sport közösségi élményt is nyújt, így jelentős életmódbeli ténye­ző. De sajnos, hiába ismerik el sokan a sport fontosságát, ha a gyakorlatban nem űzik. Az ezt követő hozzászólások­ban dr. Szigeti Lajos, a pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyebem képviseletében beszá­molt arról, hogy az egyetem el­vállalja a szabadidősport szak­embereinek a képzését és to­vábbképzését. Dr. Fábián Ti­bor, a Csongród megyei Diák­sport Tanács titkára egy érde­kes kísérletről számolt be. Me­gyéjükben három általános is­kola alsó tagozatán tantervát- rendezést hajtottak végre, és ennek révén sikerült elérniük, hogy ezekben az iskolákban mindennaD tarvanak testneve­lési foglalkozásokat. A tapasz­talatok kedvezőek, és fokozato­san a meqve többi iskolájában is megpróbálják bevezetni. A konferencia mérlegét dr. Ajón Tamás, az OTSH elnök- helyettese von’a; meq zárszavá­ban. ■ A tatai konferencia leglénye­gesebb kérdéseit társadalmi vi­tára bocsátják a Népsport ha­sábjain, az előadásokat könyv formájában jelentetik meg. . A világ • BELGRAD: Fegyelmi vizs­gálatot indítanak a Jugoszláv Atlétikai Szövetség három ve­zetője ellen; az elnök, Gyem- sit Gyuricsi, a főtitkár, Vlagyi­mir Marjonovics és a váloga­tott edzője, Dane Korica az in­doklás szerint nem teljesítette hivatali kötelességét. Egyéb részletek nem kerültek nyilvá­nosságra, de többen tudni vé­lik, hogy a szakvezetők a Los Angeles-i olimpiáról hazakül­dött három atléta, Zdravkovics, Milics és Sztekics ügye kapcsán várhatják a fegyelmi határoza­tot. Mint emlékezetes, a három sportolónak azért kellett haza­utaznia az ötkarikás játékokról, mert nem a válogatottak szá­mára hivatalosan előírt futóci­pőben akartak versenyezni. Sztekics és Zdravkovics azt nyi­latkozta, hogy a szövetség ve­zetői hallgatólagosan bele­egyeztek a „márkaváltásba”, a sportszergyártó céggel kötött megállapodás ellenére is. • LONDON: Brit lapértesü­lések szerint Steve Ovettnek, az 1500 méteres síkfutás vi- lágcsúcstairtójának, az 1980-as moszkvai olimpia 800 méteres bajnokának szívelégtelensége van. Mint emlékezetes, a Los Anqeles-i nyári olimpián Ovett a 800 méteres döntőben nyol­cadiknak, utolsónak ért célba, majd az 1500 méteren feladta a versenyt. A Coliseum stadion­ból hordágyon vitték el, majd ezt követően kórházi megfigye­lés alatt tartották. Hazaérke­zése után brit orvosok is meg­vizsgálták, és véleményük sze­rint Ovettnek vírusos szívbe­tegsége van. Ovett családjá­ban egyébként már másoknak is volt hasonló gondjuk. Az or­vosok még nem döntötték el, hoqv miiven módon ayóavítiák a híres futót, eavesék műtétet, mások hagvományos kezelést javasolnak. Ovett mindenesetre az utóbbi megoldást szeretné. Röviden Tájfutás. A Keszthelyen meg­ismételt országos csapatbaj­nokságon a felnőtt férfiaknál a PVSK Pápai, Kelemen, Szabó, Gyenis összeállítású csapata bronzérmet szerzett, az ifjúsági lányok ötödik helyezést értek el. A PVSK 84 ponttal biztosan nyerge az 1984. évi bajnoki pontversenyt. Természetjárás. Október 27- én, szombaton lombhullató tú­rával ér véget a Kirándul a család túrasorozat. Ezúttal a Keleti-Mecsek legszebb részeit ismerhetik meg a résztvevők. Útvonal: Pécsről Váraljáig busszal, maid innen: úttörőtá­bor, vadászház. Pásztor forrás —Iharos kút—Gergely Éva for­rás—Márévár. Távolsáa: kb. 18 km. Találkozás: 9.00 órakor a pécsi buszpályaudvar 11-es já­ratánál. Kerékpár. Területi tereobaj- nokság. Eredmények. Felnőttek: 3. Vámos, 6. Sturm. Ifjúságiak: 1. Kovacsics, 4. Burján, 5. Ot­tó L., 6. Geisz. Serdülők: 6. Ot­tó J. Felkészült már a télre? Kisebb helyiségek fűtéséhez ajánljuk a TARJÁK szilárd tüzelésű kályhát Olcsó üzemeltetés! Teljesítménye: 5000 cal. fogyasztói ára: 3320,— Ft. FORGALMAZZA: A TITÁN KERESKEDELMI VALLALAT BARANYA MEGYEI KIRENDELTSÉGE Pécs, Megyeri út 59. Telefon: 11-833 KAPHATÓ: TITAN KERESKEDELMI VALLALAT 1-ES SZÁMÚ IPARCIKKUZLET, Pécs, Lenin tér 6. Telefon: 13-866 Kv.v.v.v.v. II VAUALAT AV.V.W.V.V. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károly % Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírliapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 054 fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Előfizetési díj egy hónapra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft »SSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents