Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-21 / 290. szám

1984. október 21.. vasárnap Dunántúli napló 3 Rajzbiennálé Salgótarjánban A salgótarjáni Nógrádi Sán­dor Múzeum galériájában szombaton megnyílt a máso­dik egyedirajz-biennálé. A tár­laton kilencvenhat alkotó száznyolcvanhét lapját állítot­ták ki. A bátonyterenyei ka­marazenekar koncertje után Pándi András, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője mondott megnyitó beszédet. Az ünnepségen tíz díjat osz­tottak ki. A zsűri döntése alap­ján a Nógrád megyei Tanács nagydíját Banga Ferenc, a Csohány Kálmán-díjat Lóránt János kapta. A biennáléval egyidőben a múzeum kisgalériájában meg­nyílt az előző biennálé nagy­díjasának, Kovács Péternek, valamint az akkor Csohány Kálmán-díjat kapott művész­nek, Sulyok Gabriellának a kiállítása. Mezőgazdasági szakíizemmérnök­képzés A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium irányí­tása alatt működő felsőokta­tási intézményekben az 1985- ös tavaszi félévben négy he­lyen kezdődik szaküzemmér­nöki képzés. A Debreceni Ag­rártudományi Egyetem mező­túri főiskolai karán mező- gazdasági energiagazdálkodá­si ismereteket szerezhetnek az üzemmérnökök; a Keszthelyi Ag­rártudományi Egyetemen nö­vényvédelmi és tápanyag­gazdálkodási szakon indul ok­tatás; a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskolán árufor­galmi tagozatot szerveznek; a Kertészeti Egyetem kecskeméti főiskolai karán növényvédelmi és tápanyag-gazdálkodási szaküzemmérnöki oklevelet szerezhetnek a hallgatók. A jelentkezéseket 1984. decem­ber 31-ig kell beküldeni az oktatási intézményekbe. munkái láthatók. Napjainkban a paraszti környezetben és ha­gyományos keretek között alko­tó kézművesek közül soknak nincs utánpótlása, kezdenek az egyes kismesterségek kihalni. Sz. K. Elmondhatjuk, Pécsett is van ülőröplabdasport, amelynek van jövője. A mozgássérültek Pécs városi sportegyesületének ülőröplabda-csapata ma indul Lahtiba, g finn nemzeti baj­nokságra. A Mozgássérültek Egyesülete 1978-ban alakult meq Pécsett, s alig egy év elteltével a sport­egyesület is megkezdte műkö­dését. — Megszervezése nem volt könnyű feladat — emlékezik Wiesner János rádióműszerész, a sportegyesület elnöke. —Ma már van asztalitenisz, atlétika, úszás, sakk és nem utolsósor­ban a röplabdacsapat, amely mindössze 7 taggal indult. Ne­héz rábeszélni eqy amputáltat, hoqv üljön le játszani. S ha már leült, a folytatás? Az egyik fiatal társunk ugyan eljött az edzésre, de műlábbal ült le játszani, szégyellte levetni. Já­ték közben feloldódott, lecsa­tolta. Amikor az egyesület megala­kult, nem tudtuk, hogy hol tart­suk az edzéseket. Ez a problé­ma ma már megoldódott. A röplabdások a Jókai úti Álta­lános Iskolában, az úszók a Hullámfürdőben, az atléták a PVSK-pályán, ai sakkozók pe­dig a Vasutas kultúrotthonban kaptak helyet. Wiesner János gyermekpara- lízis következményeként maga is mozgássérült. Kétgyermekes családapa és aktív sportoló. Az edzéseket a felesége tartja hetente két alkalommal. Nem volt pénze a csapatnak edző­re, ígv a feleség vállalta a se­gédedzői tanfolyamot. A tíztagú csapat az utazás előtti napon sem pihent. Teg­nap délután a Nevelési Köz­pontban a nyugati csoport — Nagykanizsa, Szombathely, Veszprém és Pécs — csapata mérte össze erejét, tudását. Az országos döntő tavasszal lesz Budapesten. Itt dől el, hogy kik kerülnek a válogatottba, és kik juthatnak e| jövőre Nor­végiába a Világ- és Európa- bajnokságra. A pécsi csapat kapitánya, a 29 éves Budai Sándor a ma­gyar válogatott tagjaként már részt vett a Hollandiában ren­dezett világbajnokságon is. Itt kötött barátságot a finn játé­kosokkal, s ennek köszönhető a meghívás is. Budapestre is jár edzésekre, minden hónap­ban két napot. — Igyekszem átadni tár­saimnak mindazt, amit ott ta­nulok — mondja. — Igaz nagyon sok időmet elveszi a játék, de a munka­helyem. a POTE-n minden le­hetőséget biztosítanak erre. A csapat másik nagy re­ménysége. a 20 éves Mészáros József. Hétéves korában autó­baleset következtében ampu­tálták az egyik lábát: — Két éve vagyok csapat­tag, azelőtt nem is tudtam, hoqy létezik az ülőröplabda. Ma már nem tudnám abba­hagyni. Itt szereztem baráto­kat, és Finnország lesz a má­sodik külföldi utam. Eddig méq csak Jugoszláviában jár­tam — mondja. Tizenöten indulnak vasárnap délután az egyhetes külföldi útra, a Pécsi Nemzeti Színház autóbuszán. Tervük, hogy jö­vőre nemzetközi ülőröplabda- bajnoksáaot rendeznek Pécsett, amelyre finn sporttársaikat is meghívják. Marton Gyöngyi Zárva tartó edénybolt a Kossuth Lajos utcában Szombat délelőtt — Pécs — üzleti központ, azaz: Belváros. Az utcák tele emberekkel, mintha csupán korzóznának. Aztán megüti a fülemet egy méltatlankodó hang: „Ez az üz. let sincs nyitva, az sincs ., Kezdem figyelni a „korzózó” embereket, s egy pillanat alatt megértem: nem üres időtöltés­ből járják a Sallai utcát, a Kossuth Lajos utcát. Egy férfi szorosan rányomja az arcát a „Hamerli” ajtajára, tenyerével elrekeszti a fényt, hogy jobban belásson az üzletbe. Mellette a sajnálatosan gyakori tábla: „ZÁRVA". Az emberek tehát nem kpr- zóznak, hanem vásárolnának, szabad szombatjukon rá is ér­nének erre, ám hiába! Dr. Spi­lák Ferenc belkereskedelmi mi­niszterhelyettes Pécsett elhang­zott megjegyzése jut az eszem­be, amit a vásárlási körülmé­nyekről folytatott megyei tai- nácsülési vita alkalmával mon­dott: „Nem lehet a vásárlót erővel lebeszélni a fogyasztási szokásairól." Márpedig itt mintha erről lenne szó. Észre sem vettük, s gyanút­lanul besétáltunk abba az ut­cába, amiből — nem is tudom — kikecmereghetünk-e valaha. Megkaptuk a szabad szomba­tokat, hogy ügyeinket-dolgoin- kat — tehát a vásárlásainkat is — akkor, és ne a hétközi munkaidőben intézzük, és mit kaptunk? . . , A Kórház tér felől megyek az Irányi Dániel térig a pécsi TV Sió-csatornát már rég elhagytuk, tolnai dom­bok maradnak el mellettünk, majd észrevétlenül átguru­lunk Baranyába. Süt a nap, csendes déli forgalom, egy- egy jármű előzi Zsigulinkat, vagy éppen érkezik szemből. Ha nem szelíden felfelé vin­ne az út, azt mondanám, csorgunk lefelé. Ráérősen, élvezve az utazást. Mintha csak szerkezet nélküli tuta­jon ülnénk, széles folyam há­tán, rábízva a bennünket ci­pelő tákolmányunkat a vízre. Úticélunk nem siettett ben­nünket, nem kell markolni a kormányt, nincs ok mérgelő- désre. És ebben a békés utazga­tásban egyszercsak valami különös tűnik fel előttünk. Valamilyen fekete kocsi. Igen, egy szokatlanul magas épí­tésű fekete személykocsi. Hozzá közeledve látni csak; hátsó vége kombi módiára merőlegesen levágva. Külö­nös, igen különös ... Való­sággal izgalomba jövünk. Közben annyira megközelít­jük, hogy kivehető a rend­Utazás Austinnal számtáblája. Autónk angol felségjelet visel, egy Austin. Egy londoni öreg Austin, egy brit taxi. Az a típus, amelyik­be jószerivel állva, főhajtás nélkül beszállhat az utas. Ha egyedül lennék, képes len­nék azt hinni, a szemem káp- rázik, dehát velem három barátom. Nem lehet kétsé­ges, a 62-es úton, Szekszárd és Pécs között félúton egy londoni taxi tart a Mecsek fővárosa felé. Hosszan haladunk mögöt­te, felvéve tempóját, jó, ha negyven mérföldes sebessé­get tart. A sofőrön tányér­sapka, ülése mögött üveg­fal, a jobb oldali ülésen egyetlen utas. Egyenes tar­tásé férfi. Mikor előzzük az Austint, oldalról 'látjuk uta­sát. Idősebb férfi, talán úgf hetvenéves. Ezen mélázunk, miközben a visszapillantó tü­körben elmarad az Austin. Ha a taxit bérlő férfi jómó­dú ember, repülőgépen ér­kezik Magyarországra, vagy saját kocsiján, saját sofőrje hozza. Talán különc ember, a szokások rabja, aki minden körülmények között ragaszko­dik a bérautóhoz. Sok min­den 'lehetséges. Ezeken gon­dolkodunk, míg öreg Zsigu­link nyargal velünk, s eköz­ben látótávunkon kívül az Austin halad általunk isme­retlen célja felé. Talán a pécsi Széchenyi térre, a Nádor elé. Elgondo­lom, lehetséges, hogy a lon­doni taxi utasa most régi adósságát jött törleszteni. Az idegent Kovácsnak hívják és 28 éve, egy őszi estén íqy kö­szönt el Jenő úrtól, a Nádor főpincérétől: „írja fel a sö­römet, holnap majd kiegyen­lítem, a számlát". Kovács úr akkor még komolyan gondol­ta, de annyi minden tör­ténik az emberrel megma­gyarázhatatlanul ... A más­nap este Bécsben érte őt. El­képzelhető történet? Magam lehetségesnek tartom. Ko­vács urat a sors Angliába vetette, ma éppen London­ban él, tisztes hivatalnok. Egy nap aztán a Carnaby Streeten haladva eszébe vil­lant Jenő úr és a tartozása. Vannak dolgok, melyekről madárröpte gyorsaságával határozunk. Mister Kovath odaintett egy taxit és azt mondta a fülének hinni nem akaró pilótának: irány Ma­gyarország. Soha nem fogom megtud­ni, valóban a Nádorhoz haj- tott-e az Austin, s ha igen, Mr. Kovath ott találta-e jenő pincért. Ha igen, Kovács úr bizonyosan csalódott. Se a Nádor, se a főúr nem a ré­gi ... Az a forint sem. Adós­ságaink egy része végérvénye­sen letörleszthetetlen marad. Talán csak azzal könnyíthet az ember a lelkén, ha egy­általán megpróbálja kiegyen­líteni. Ferenczi József „city” kelet—nyugati tenge­lyén. Időnként kísérteties a csend — hiányoznak az üzleti forqataggal járó megszokott zajok. Mintha vasárnap lenne, pedig szombat van. Figyelem az üzleteket. A nyitott ajtók láttán úgy tűnik, egyéb szük­ségletünk sincs e hétvégi na­pon, csak a hasunk megtölté­se: az élelmiszerboltok hiány­talanul nyitva vannak, a vásár­lás nem gond. De a többi!... Rácsok, lakatok egymás után és a táblák: ZARVÄ, vagy ap­róbb betűkkel heti nyitvatartási rend alján: hoqy „Szombat: zárva”. Tulajdonképpen elvi­selhető lenne ez a jelenség, ha a sok azonos profilú bolt közül tartana néhány zárva, de amikor a speciális szakbol­tok, amikből csak egy van kö­zel s távolban, és azok is zár­va. Az OFOTÉRT közli a vásár­lóival, hogy hol lehet filmet venni. És egyebet? Amit nyu­godtan, kényelmes válogatás és nem hétköznapi kapkodás után venne meq az ember ugyanott? Vagv „a Hamerli" mindkét üzlete .. . vagy a Bi­zományi ... vagy az olcsó áruk boltja ... vagy ... De minek is sorolni? Csendesek a szombatok. Csak az áruházak zajosak. Tán örülnek is annak, hogy a többi bolt „kivívta" magának a sza­bad szombatot: így ha hétköz­napi zsúfoltság órán is, de meqéri nyitvatartani. Hogy is szól a régi római mondás? Navigare necesse est, vivere non est necesse, azaz hajózni szükséges, élni nem. Vagyis a mi esetünkre fordít­va: jó a szabad szombat, de kereskedni szükséges. Akkor, amikor a vevő akar vásárolni. H. I. Sportolo mozgássérültek (/ Lahtiba utazik a pécsi iilőröplabda-csapat Jövőre nemzetközi torna Pécsett Békestaféta Október 27—28-án ren­dezik meg Budapesten a X. országos békekonferen­ciát, melynek tiszteletére békestafétát indítanak. Az ország minden tájáról a békestaféták 26-án délután érkeznek majd a Parlament előtti békegyűlésre. Baranyába' ma délután érkezik meg a békestaféta Somogy megyéből; a foga­dóünnepségre délután négy órakor kerül sor Szentlászlón, s innen Szi­getvárra viszik tovább a stafétabotot a motorosok. A stafétabotokat a Hazafias Népfront Szigetvár városi Bizottságának a helyisé­gében helyezik el, s a bé­kestaféta hétfőn Szigetvár­ról folytatja baranyai út­ját. Kiállítás a Pécsi Galériában Népi kézművesség Baranyában Fazekasok, székkészítők, szövők művei A Pécsi Galériában már pén­tektől megtekinthető a népi kézművesség Baranyában című kiállítás. A tárlat áttekinthető képet ad a megyében hagyo­mányos környezetben élő és dolgozó kézművesek munkájá­ról. Az érdeklődők képsorokon ismerkedhetnek meg a fazeka­sok, kádárok, székkészítők, mé­zesbábosok, kékfestők, klumpa­készítők, bocskorosok, szövők munkájával. Kiállításra kerül­nek az ófalui székek, a zengő- várkonyi, ormánsági, máza- szászvári szőttesek, a bocsko- rok és a korongolt edények is. Az ünnepélyes megnyitót a XIII. Dél-dunántúli népművészeti héten tartják, október 25-én. Baranya megyében nagy ha­gyományai vannak a kézmű­vességnek. Legtöbben fazekas­sággal foglalkoztak. A Villány Csendes belvárosi szombatok A bezárt boltok napja —siklósi és pécsi borvidéken a kádármesterség terjedt el. A Kelet-Mecsek vidékén, Kisújbá. nyán és Erdősmecskén fa­klumpákat faragnak. Ma már csak Ófaluban élnek mesterek, akik gyékényüléses székeket csinálnak. Szőtteseket az Or­mánságban, a Zengőaiján, a délszláv nemzetiségű Felső- szentmártonban készítettek, Mázaszászváron pedig a mold­vai Pusztinából elszármazott nők és férfiak szövik az ere­deti mintákat felhasználva térí­tőikét, függönyeiket. A kékfes­tés egyaránt népszerű volt a magyar és nemzetiségi lakos­ság körében is. Baranya me­gyében néhány helyen, műhely­ben foglalkoznak viaszgyertya- öntéssel és mézeskalácskészí­téssel, Mohácson és Sásdon már csak egy-egy papucsos és bocskoros mester él. A tárlaton ezeknek a mesterembereknek a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents