Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)
1984-10-19 / 288. szám
Ejtőernyőzés hétvége sporteseményei Erőteljes, támadó futball volt Dicséri a magyarokat az AFP, az DP és a Reuter is A szerdai világbajnoki selejtező mérkőzésekről hosszú kommentárokat közölnek a nagy hírügynökségek. Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb terjedelmet a Hollandia—Magyarország találkozó érdemelte ki, köszönhetően annak, hogy Mezey György csapata az úgynevezett papírformára -alaposan rácáfolva 2-1-es győzelmet harcolt ki Rotterdamban. íme néhány igazán jóleső dicséret a csütörtökön reggel érkezett telexjelentésekből: AFP: A magyarok az egyéni és csapatjátékban is mesteri teljesítményt nyújtottak, ügyesen, szervezetten védekeztek, megfelelően szerepeltek a középpályán, csak a támadásban voltak eqy kicsit pontatlanok. A rotterdami 2-1 után a hollandok Ciprus társaságában sereghajtók, míg a magyarok biztosan vezetik a „csoporttáblát", s aligha kétséges, hogy november 17-én a Ciprus elleni mérkőzésen még tovább javítják helyzetüket és gólkülönbségüket. AP: A hollandok Willem Kieft gólja után azt hitték, hogy övék a mérkőzés, de tévedtek, mert Détári nagyszerű egyenlítő találata után a ma- qya'ok teljes mértékben „ellenőrzésük alá" vonták a mérkőzést. Úgy tűnt, mindig tudják, hogy a hollandok mire készülnek. A hazaiak a végén még örülhettek, hogy az eredmény nem 1-3, hanem csak 1-2 lett... Reuter: A magyar válogatott Ausztria 3-1-es legyőzése után ismét közel volt egy hasonló tekintélyes eredmény kiharcolásához. El kell ismerni, a rotterdami stadionban nemcsak a házigazdák, hanem a vendégek is erőteljes támadó futballt játszottak. Nemsokára jön a négyezreink Róth Mária és a „buszozás" Ritkán adódik, hogy Baranya világbajnoki csapattagot ad valamely sportágban. A pécsi ejtőernyősök kihúzhatják magukat, mert képviseletükben Róth Mária idén részt vett a franciaországi Vichyben rendezett vb-n. 1974 óta minden ilyen világversenyen ott volt, s amióta tavaly Pécsre költözött, ennek a városnak szerez dicsőséget a különböző versenyeken. Többszörös magyar bajnok, a válogatott keretnek immáron 10 esztendeje a tagja. Erőssége a célbaugrás, Vichyben ebben a számban egyéniben 16. lett, csapatban tagja volt a negyedik helyezett magyar négyesnek. Két évvel ezelőtt a losonci világbajnokságon a célbaugrás jobban sikerült neki, akkor az 5. helyet szerezte meg egyéniben. — Harmincegy éves vagyok, 1970 óta ugróm. Eddig 3974 ugrásom van, még idén el akarom érni a négyezret. A magyar női ugrók közül ez elsőként nekem jöhetne össze. Annak idején, amikor először hagyta el ernyővel a háUgrás után. Ernyővel a vállán Róth Mária. tán a repülőgépet Gödöllőn, 800 m-ről ugrott. A plafon eddig 4000 m volt, ennél magasabbról sohasem próbálkozott. Bevallása szerint vészhelyzetbe ez idáig ötször került, ennyiszer kellett a mentőernyőt igénybe vennie. Utasszállító gépen úgy érzi magát, mintha buszon ülne. Talán nem is az az igazi jó érzés számára ez a fajta repülés, mert neki az ejtőernyősöket szállító gépen való utazás o mindene. Azt ugyanis ugrás követi. Főállásban ejtőernyős oktató az MHSZ-nél, az egyetlen nő Magyarországon ilyen beosztásban. A versenyzést válogatott szinten abba akafja hagyni, de a klubszínekért még egykét évig szeretne küzdeni. Eddigi legsúlyosabb sérülése, amit az ejtőernyőzésnek „köszönhet", szerencsére csak porcleválás volt. A mostani világbajnokság előtt ugyan fájt a sarka, ez azonban különösebben nem gátolta a felkészülésben. Jobb szereplésre számított Vichyben, mind egyéniben, mind pedig csapatban. Kezdetben úgy tűnt, a magyarok nem is indulnak a vb-n, ám az utolsó pillanatban eldőlt: mégis utazhatnak. Az ottani, csapatversenyben szerzett negyedik helyet értékesnek tartja, társaival alig szorult le a dobogóról. — Csodálatos dolog onnan lentről aláereszkedni, ajánlom mindenkinek, oki makkegészséges, érdemes megpróbálni. Ha egyszer már valaki belekóstolt, nehezen tudja abbahagyni ... H. L. Fókusz A számok tükrében 55. FTC-PMSC TALÁLKOZÓ. Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből : 54 9 13 32 53-108 31 Csak az Üllői úton: 28 - 5 23 22-76 5 Az eddiqi összecsapások eredményeiből: 1978/79: 1-4, 1979/80: 1-3, 1980/81: 0-4, 1981/82: 1-2, 1982/83: 2-5, 1983/84: 0-1. A Pécs az Üllői úton még nem győzött, az utolsó döntetlent (1-1) 1978. március 15-én játszotta. A következő játékosok találtak az FTC hálójába az Üllői úton: 3 gólos: Dunai II., 2 gólos: Opova, Vári, Daka, 1 gólos: Garami, Györkő, Török, Gór, Rapp, Máté, Zombori, Lőrincz, Dárdai P., Nagy, Mészáros, Róth A. és öngól. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: FTC (otthon) : az 1983/84-es bajnokságban: PMSC 1-0, MTK-VM 2-0, Volán SC 2-2, az 1984/85-ös- ben: SZEOL AK 4-1, MTK-VM 2-1, Videoton 0-1. PMSC (idegenben) : az 1983/84-es bajnokságban: FTC 0-1, Bp. Honvéd 1-2, Nyíregyháza 0-0, az .1984/85- ösben; Vasas 2-0, Békéscsaba 1-2, MTK-VM 1-3. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: Az FTC jelenlegi hazai mérlege: 3 2-16-35 A PMSC jelenlegi idegenbeli mérlege: 3 1-24-52 Lehel Jenőné KSZV Pécsi Fonó- és Szövőgyára mázaszászvári telepének 2. sz. anyagátvevő bélyegzője elveszett, felirata a következő: KENDERFONÓ- ÉS SZÖVŐIPARI V. PÉCSI FONÓ- ÉS SZÖVŐGYÁRA MAZASZASZVARI TELEPE. MNB: 280-03827. 2. SZ. ANYAGÁTVEVÖ. A bélyegző használata 1984. október 2-től ÉRVÉNYTELEN Centrum Hétfő 1984. T>KTÓBER 22-ÉN 20% VISSZATÉRÍTÉS. + Bea férfipizsama 300—400,— Ft-ig, ♦ női otthonka 150—350,— Ft-ig. PÉCSI UJJ Centrum Áruház Az olimpiák árnyal A világ egyik legnemesebb játékaként tartják számon az olimpiákat. S mégis, szinte soha nem volt zavartalan. A színfalak mögött — ez volt még a jobbik eset — mindenkor tekintélyes akadályokat kellett leküzdeni. Az olimpiák árnyai című — közelmúltban megjelent' — kötetben a szemtanú újságírók emlékeznek sporttörténelmi hitelességgel az adott időszak zavaró körülményeiről. Feleki László 1936-ra emlékszik, amikor Hitler kívánta megakadályozni a népek fiataljainak nagy játékát. A Népsport egykori főszerkesztője, a magyar újságírás doyenje jelen volt Berlinben. Lukács László, a Népszabadság sportrovatának vezetője, a MUOSZ sportújságíró-szekció- jónak elnöke, 1956-ra emlékszik. Az ellenforradalom következményeit már sok vonatkozásban feldolgozták. A sport területe azonban — szinte érthetetlenül — érintetlen maradt. Pedig éppen a magyarok miatt volt vitatott az olimpia mezőnye. Dávid Sándor a Népsport akkori kiküldött munkatársa, aki jelenleg a televízió sportosztályának helyettes vezetője 1968- ról, a mexikói diákzavargásokról számol be. László György, a rádió osztályvezetője 1972 tragédiájának feldolgozására vállalkozott. München a legszörnyűbb emlék. Tizenegy izraeli sportember a győzelmek, a sikerek rémé-, nyében érkezett a helyszínre. Nem térhettek haza. Gallov Rezső, aki mintegy hét évig dolgozott Kanadában — ma a Népsport főmunkatársa — eleveníti fel az 1976-os montreáli eseményeket. Itt az úi-zélandi válogatottnak a fajüldöző Dél-Afrikában zajló túrája miatt az afrikai országok sportolói közvetlenül a játékok előtt visszaléptek. Ha Új-Zéland indulhat ezek után az olimpián, akkor nekik nem lehet maradásuk. Montreál sajátossága volt még a sötét bőrűek kiállása — ökölbeszorított kézzel a győzelmi dobogón — a négerek azonos jogaiért. Moszkvából, 1980-ban a car- teri bojkott hatására, az Egyesült Államokat követve számos ország küldöttsége távol maradt. Szekeres István, a Népsport főszerkesztő-helyettese a történtek hátterét kívánja megvilágítani. Végezetül pedig 1984. következik a fejezetek sorában. Los Angelesből a szocialista országok sportküldöttségei hiányoztak. E szocialista országok lépésének okairól Varga József, a Népsport főszerkesztője írt. A könyv alapvető küldetése, hogy példázza: a sportversenyek minden alkalommal átélték az adott kor politikai életének visszásságait, nehézségeit. Erről győzik meg az olvasókat a kötetben található tanulmányok, visszaemlékezések és riportok. Sakk Csütörtökön a női sakkvilágbajnoki döntő 13. játszmáját vívta a két szovjet versenyző, a világbajnoknő, Maja Csiburdanidze és kihívója, Irina Levityina. Ez az erőpróba a 41. lépés után maradt. A folytatásra pénteken kerül sor. Amint Kovács Sándor, az MTI moszkvai tudósítója jelentette: a korábbi, a 12. játszma, mely szintén függőben maradt, Csiburdanidze sikerét hozta oly módon, hogy a folytatásra nem került sor, mert Levityina feladta a kilátástalan küzdelmet. így tehát a világbajnoknő már 7-5 arányban vezet. Á listavezető Siklós a tavalyi bajnok otthonában Zárszó a kézilabda NB l-ben A modellezők jubileumi évének gálaműsora Pogányban és Újmecsekalján Alaposan felbolygatta a labdarúgó-szurkolók kedélyét a Rotterdamban elért magyar siker, így aztán — ha az időjárás is úgy akarja — alighanem sűrű sorokban indulnak a nézők a labdarúgó- pályák felé. Az NB l-ben másfél hét szünet után folytatódik a küzdelem, amely során az üllői úton lép pályára a PMSC gárdája, hogy megmérkőzzék az alakuló Fradival. A két csapatnak ez lesz az 55. találkozója. A forduló többi párosítása: Bp. Honvéd—Videoton, Tatabánya—Eger, Haladás— Újpesti Dózsa, MTK-VM— Békéscsaba, SZEOL—Rába ETO, Csepel—Debrecen, ZTE —Vasas, Izgalmas összecsapásokat ígér a területi bajnokság X. fordulója. Az élre kívánkozik a csoport rangadója, a szombaton Kaposvárott lejátszásra kerülő Kaposvári Rákóczi —Siklós találkozó. A két éven ót bajnokságot nyert hazaiaknak eddiq is kemény diót jelentett a baranyai kisváros együttese, most. azon- | ban még nagyobb a tét. A Siklós három pont előnnyel vezeti a tabellát az őt üldöző három csapat előtt. Amennyiben nem szenvednek vereséget Somogy ország fővárosában, hatalmas lépéselőnyt szereznek vetélytár- saikkal szemben. A Rákóczi komlói veresége, valamint a siklósiak bonyhádi győzelme mindenesetre sok mindent elárul. Többek között azt, hogy a feljutásban kétszer csalódott • zöld-fehéreknek még mindig nem sikerült rendezni soraikat, mía a nyári átigazolási „vérveszteségtől” megrémült baranyaiak .ijedtükben” feltartóztathatatlannak tűnő iramban gyűjtik pontjaikat. Botos An. tál irányította legénység mindeddig derekasan állta az ellenük meg-megújuló rohamokat. Az éllovasok rangadója mellett egy kiesési rangadó esélyeinek taglalása kívánkozik. A mindössze két pontot gyűjtött baranyai újonc Újpetre az ugyancsak haloványan szereplő — jobb időket is megért — Bolyt fogadja. Kurucsai László gárdája „most vaav soha" hangulatban készül a pontszerzésre. Ám hasonlóan elszántak a vendégek is. Bán László edző szerint egyszer minden sorozatnak meg kell szakadnia. így a balsikeres sorozatnak is. Véleménye szerint többszörös balsorsuk után már csak jobb követJónyer: átadom helyem a fiataloknak Jónyer István, minden idők egyik legkiválóbb magyar asztaliteniszezője, négyszeres világ- és Európa- bajnok bejelentette: visszavonul a válogatottságtól. Elhatározásáról a Bp. Spartacus 34 éves sportolója többek között ezeket nyilatkozta: — Több mint másfél évtizede már, hogy bekerültem a válogatott keretbe, tucatnyi világ- és Európa- bajnokságon vettem részt, s azt hiszem, nem okoztam csalódást — mondta. - Az idő azonban eljárt felettem, nehéz eleget tenni a megnövekedett követelményeknek, s mivel úgy tapasztalom, hogy a fiatalok között akadnak tehetségek, átadom a helyemet. A válogatottságtól való visszalépésem viszont nem jelent teljes búcsút az asztalitenisztől, klubomban tovább versenyzek. Mint ismeretes, jelenleg az osztrák Stockerau csapatához köt a szerződésem. A hétvégeken játszom a Bécs melletti együttes színeiben, a többi napon viszont itthon vagyok, és ha igénylik a segítségemet, természetesen rendelkezésre állok. A sportágban igen népszerű versenyző elmondta: pályafutása két legnagyobb sikerének tartja, amikor 1975-ben Calcuttában megnyerte az egyéni világbajnokságot és Gergellyel a férfipárost, majd 1979-ben Phenjanban a magyar csapat 27 év után nyert újból vb-aranyat. kezhet. és nem lehet más elfogadható eredmény számukra, mint a győzelem. Vajon kinek lesz igaza? Érdekes összecsapásnak ígérkezik még a nagyszerűen rajtolt PVSK és az immár második éve várakozáson felül szereplő Mázaszászvári Bányász pécsi, valamint a folyomato. san bajnoki címről álmodó Mohácsi TE és az idei szezonra regrutáival jól erősítő Táncsics találkozója. A további mérkőzéseken Sellyén a Paks, Komlón a Csurgó vendégszerepei, míg a Szigetvár Kisdorogra látogat. A szombaton és vasárnap sorra kerülő megyebajnoki fordulóban 'izgalmasnak ígér. kezik a Pécsi Gázmű—Somberek, a Steinmetz SE— PBTC, Harkány—Vasasi Bő. nyász és a Geresdlak—Universitas PEAC mérkőzés. Utolsó fordulójához érkezett a kézilabda NB I. bajnoksága. A hatodik helyen végzett PMSC-férfiak a kieséshez közelálló Debreceni Dózsát fogadja. A mérkőzés pikantériája, hogy hazai győzelem esetén nagv a Valószínűsége a bihariak búcsújának. Igaz ehhez az is kell, hogy a másik „vetélytársuk”, a Hódmezővásárhely győzelemmel térjen haza Ózdról. Tehát nem mindegy, hogy hány ponttal végez a 6. helyen a pécsi együttes. Az NB I. B-ben a bronzéremért haj. tó Komlói Bányász a Budapesti Spartacushoz látogat, a PMSC lányai az Olajbányászt fogadják, míg a PBTC-lányok a másik kiesőhöz. a Hódmezővásárhelyhez utaznak. A férfi NB II. első és utolsó helyezettje találkozik a Pécsi Kesztyűgyár— Bólyi MEDOSZ mérkőzésen. A kosárlabda NB l-ben a PVSK-férfiak a Bp. Honvéd szerdai vendégszereplése után szombaton a Tungsra- mot fogadják, míg a Bp, Spartacus ellen bravúrral helytállt lányok Szegedre utaznak. A 75 éve fennállását ünneplő magyar modellezés jubileumi évének zárásaként qálabemutatót rendeznek szombaton a pogányi reptéren. A délelőtt 10 órától délután 4-ig tartó bemutatón sokszoros világ- és Európa- bajnokpkat, az általuk készített és működtetett modelleket láthatnak az érdeklődők. Másnap vasárnap délelőtt 9.30-tól déli 12 óráiq pedig az újmecsekaljai körrepülőpálya lesz a bemutató színhelye. Dunantűlt ntroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírliapkézbesítő postahivataloknál ^ és kézbesítőknél Indexszám: 25 054 fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Előfizetési díj egy hónopra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft ISSN 0133-2007