Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-15 / 284. szám

Kalendárium 1984. OKTÓBER 15., hétfő TERÉZ NAPJA HÉTFŐ: Háromszáznyolc­van évvel ezelőtt, 1604. ok­tóber 15-én robbant ki a Bocskai-féle szabadság- harc. Az október 14-ről 15- re virradó éjjelen ugyanis a császári seregben szol­gáló hajdúk — Bocskai István oldalára állva — a bihari Álmosd és Diószeg között vereséget mértek a Habsburg-csapatokra. KEDD: Százhuszonöt év­vel ezelőtt, 1859. október 16- án indított felkelést az amerikai Virginiában kis csoportjával a feketék fel­szabadításáért John Brown amerikai farmer, a nége­rek rabszolgaságának meg­szüntetéséért harcoló moz­galom lelkes híve. SZERDA: Hetvenöt év­vel ezelőtt, 1909. október 17- én tartott bemutató re­pülést hazánkban, a Bu­dapest határában levő Rá­kos mezején Louis Blériot, a világhírű francia pilóta. Elképzelhető, mekkora szenzációt keltett Blériot budapesti vendégszereplé­se, pedig három egymás- utáni felszállásának időtar­tama mindössze 11, 10, il­letve 4 perc volt... CSÜTÖRTÖK: Száztíz évvel ezelőtt, 1874. októ­ber 18-án született Nyír­egyházán, és 90 éves ko­rában, 1964-ben hunyt el Budapesten Földessy Gyu­la Kossuth-díjas irodalom- történész, akadémikus, a neves Ady-kutató. PÉNTEK: Nyolcvanöt év­vel ezelőtt, 1899, október 19-én született Miguel An­gel Asturias Nobel-díjas guatemalai regényíró, köl­tő. A jelenkori problémák írói fejlődése műveiben mindvégig nyomon követ­hető. SZOMBAT: Négyszázhar­minc évvel ezelőtt, 1554. október 20-án született, és 40 éves korában, 1594. májusában Esztergom ost­románál esett el Balassi Bálint, a magyar rene­szánsz nagy költője. A ma­gyar nyelvű líra első ki­emelkedő, világirodalmi szintű képviselője volt, új költői formák felismerője, s új formák megalkotója. Költészetében a szerelmi líra egybefonódott a török hódító elleni harc élmé­nyeivel. VASÁRNAP: Kétszázhúsz évvel ezelőtt, 1764. október 21-én született Nagyabony- ban, és 63 éves korában, 1827-ben halt meg Pesten Bihari János zeneszerző és hegedűművész. A neki tulajdonított kompozíciók nem mind hitelesek. Ám az tény, hogy a XIX. század elejének kiváló zeneszerző­je és előadóművésze, a verbunkos stílus legna­gyobb képviselője volt. hon KRÓNIKA nnn kronikaI Ma, a fehér bot nemzet­közi napján több figyelmet szentelünk a vak és gyen- génlátó embertársoinknak, hiszen a számuk nem kevés, a világon — becslések sze. rint — 15—18 millió, Ma­gyarországon 30 000, A legfontosabb kérdés: hogyan segíthetjük őket a közlekedésben? Hiszen el­jutni a munkahelyre, ta­nulni, üdülni, egyóltaJán bekapcsolódni a társas ösz- szejövetelekbe —, szóval mindennek alapja a biz­tonságos közlekedés. A se­gítés lehetőségeiről dr. Bó- di Istvánt, a Vakok Orszá­gos Szövetségének főtitkárát és Gerdelics Ferencet. o szövetség szakmai csoport, jónak vezetőjét kérdeztük: Dr. Bódi István: — A szövetségünk tevé­kenységében jelentős helyet kap a közlekedési propa­ganda. A biztonságos közle. kedés fontos tényezői pedig a segédeszközök. A legfon­tosabb a1 fehér bot. Fran­ciaországban 1935-ben in­dították el a mozgalmat, használjanak a vak emberek figyelemfelhívó és olyan ér­zékelő eszközt, amelv segít a tájékozódásban. Magyaror­szágon már a harmincas Hogyan segítjük a vakok közlekedését? években kapcsolódtak ehhez a mozgalomhoz, a Vakok Világa című folyóirat 1938- ban arról számol be, hogy világító — lumineszkáló csi­kókkal ellátott — botokat készítenek, amelyek éjszaka is felhívják a figyelmet a közlekedőre. — A fehér bot mozgal­mának célja nyilvánvalóan az, hogy ismerjük fel, ki vár tőlünk segítséget. Ám a vak emberek többsége túlságo­san „kiabálónak", szánalmat keltőnek tartja. Jóval na­gyobb önállóságra törekszik. Ebben hogyan segíthetünk? — Mi, akik rendszeresen így közlekedünk, tudjuk, hogy hasznos — mondja dr. Bódi István de tény, hogy ku­darcot vallottak azok a kül­földi próbálkozások, ame­lyek karszalag, vagy jelvény viselésére ösztönöztek. A se. gítésnek természetesen más módjait is keressük. A szö­vetség négy éve működteti Csepelen a vakvezető ku­tyaképző iskolát, eddig hat­van kutyát adtunk ki. Éven­te 15—20 kérelemre adunk segítőtársat, amely 8—10 évig valóban munkatársai a vak embernek. Aztán igyek­szünk beszerezni más segéd, eszközöket is, mint az ultra, hangos szemüveg, de hang­súlyozni kell, ezek csak ki­egészítők a fehér bot mel­lett, mert a különböző mély­ségeket, magasságokat nem jelzi, egy nyitott ablakot, egy gépkocsi visszapillantó­tükröt például .. . Gerdelics Ferenc, az Or­szágos Közlekedésbiztonsá­gi Tanács munkatársa, 1982. tői a közlekedésnevelési bi­zottságban dolgozik: — Milyen programmal se­gíti a vak és gyengénlátá emberek közlekedését az OKBT? — Közös munkánk sikere, hogy néhány gyalogátkelő­helyen már hanggal jelez a közlekedési lámpa (Pécsett, a Széchenyi téren is), most kísérletezünk a beszédhang, gal történő jelzéssel. Nagy siker az a térképkészítő munka:, amelyet a HM Tér­képészeti Intézete vállalt. Elsőként a budapesti alul­járókról készítettek domború térképeket, most dolgoznak a főváros nagy térképén, négv táblában, és tervezzük, hogy a nagyobb hazai váró. sokról is készül domború, a vak embereket útbaigazí­tó térkép. Minden összefo­gás, és támogatás mellett ma is élő a „Használd a fehér botot!" mozgalom, de csak úgy válhat a segítés eszközévé, ha a vak ember érzi, nem szánalmat kelt, hanem valóban a beillesz­kedés. nem a megkülönböz­tetés eszköze — mondta Gerdelics Ferenc. G. M. Orvosmeteorológia Október 18-ig folytatódik a csen* des, párás őszi idő, s nem várható olyan jelentős, nagymértékű időjá­rásváltozás, amely különösképpen megterhelné az emberi szervezetet. A hét végén azonban — ha átmene­tileg is — változékonyabbra fordul az idő. Az északnyugat felől érke­ző hidegebb, tiszta levegő meg­könnyíti a légzést. A hőmérséklet, a légnedvesség, a légnyomás változá­sa azonban a szervezetet hajlamos­sá teszi a gyulladásos folyamatok, görcsök kialakulására. Ez a válto­zékonyabb időszak csak egy-két na­pig tart majd, így a jövő hét elején ismét kedvezőbbre fordulhat közér­zetünk. ♦ Mit? Hol? Olcsóbban! A Centrum hétfő keretében ma 20 százalékkal olcsóbban kapható a pécsi áruházban egyszínű és mintás jersey, 57 Ft-tól 280 Ft-ig. Ugyancsak a Centrum Áruház kedvezménye: a szőnyegcsere-akcióban, szőnyegvá­sárlás esetén beszámítjuk a vételár­ba a használt szőnyeget. (A velúr­szőnyeg 100,—, a futószőnyeg 25,— egyéb szőnyeg 50 forintot ér négy­zetméterenként a csere során). KONZUM ÁRUHÁZ: divatosztályon: 1 db gázöngyújtót adunk ajándékba minden 250 Ft feletti férfiing vásár­lása esetén. Műszaki osztályon tart még a Fi­ness varrógép és a hűtőgépcsere­akció. Konfekcióosztály: 157 Ft-os reklámáron kínál NDK fiú szövetpan­tallókat. ♦ O Fotókiállítás. „A pécsi történeti belváros rehabilitá­ciója. a megvalósítás gyakor­lata” ezzel a címmel nyílik ma délután 15 órakor kiállítás, a Dél-dunántúli Tervező Válla­lat, Pécs, Rákóczi út 1. szám alatt lévő székházának föld­szintjén. A fotókiállítás na­ponta reggel 8 órától délután 5 óráiq látogatható, október 30-ig. Elidegenedés. Nagy a feje, búsul is a ló... Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—ló óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságírói DUNAI IMRE Ma délelőtt 9-től 11 óráig személyes problémákban útbaigazítást ad, telefonon hívható a 10-053-as telefonszámon KISS LASZLÓNÉ Szerkesztőségi hirugyeletes: 16-tól 19 óráig REZES ZSUZSA a 10-053 telefonszámon CB-rádió hívójelünk: Napló I. 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. Nyitott ajtók Az egyik oldal számol... A Pécsi Bőrgyár felvesz: 1742 A A A PÉCSI BŐRGYÁR • bőrkikészítés! munkákhoz férfi és női betanított munkásokat, • segédmunkásokat, • esztergályos, • hegesztő, • géplakatos szakmunkásokat, • villamos szakképzettséggel rendelkező dolgozót akkumulátortöltő telepőr munkakörbe (nyugdíjas dolgozót is felveszünk). • bőrdíszmű üzembe csoportvezetőt. JELENTKEZNI LEHET a Pécsi Bőrgyár munkaügyi osztályán, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 52. G. K.-nak ez az este bosszú­ságot okozott. Negyedik ajtó kilincsét nyomta le. Ám az ötödik — nyitva volt. Odabent gyenge fények sápadoztak, a belső szobából zsivaj szűrődött ki —, de az előszoba üres volt. Elkáromkodta magát: a koc­kázat azért kockázat. . . Felért a hatodik emeletre, a lépcsőházba tompa gyerek­sírás hallatszott ki. — Ismerni kell az embere­ket! — magyarázta G. K. — Ha a gyerek sír. az anyja ott az ágya mellett. Az ágy pedig nem az előszobában van ... — Lenyomta a kilincset, az ajtó nyitva volt. Csak egy autóstás­kát látott a kisszekrényen — s már megint kint volt a lép­csőházban. Az utcán elégedet­ten veregette meg a saját vál­lát: 7000 forint egy sárga borí­tékban, egy útlevél, némi valu­ta — és persze igazolványok. * — Egész nap rohanok — mondja S, B. — örülök, ha hazaérek, nem érnek a zajok, nem kell elugranom a busz elöl, nem bosszankodok a bolt­ban — hanyattvágom magam, végre, kikapcsolhatok. A fe­ne gondol vele, hogy be kell zárni az ajtót, mert ilyen ala­kok lopakodnak a lépcsőhá­zakban. — De hiszen reklámfilmek is szugerálják: zárjuk be az ajtó­kat, mert minden eltűnhet az előszobából? — Láttam én is. De tudja: ami a képernyőn van, az tá­volinak tűnik. Csak amikor én faragtam rá, akkor jutott eszembe. Azóta persze zárva az ajtó, felírtam egy cédulá­ra a magnóm, a rádió, a fényképezőgépem számát is. Lehet, hogy egyszer megint el­felejtem a kulcsot elfordíta­ni ... * C. K.-nak megvan a maga filozófiája. Ő ugyan nem köl­tené pénzt édességre, de ha már megkínálják vele, hát ma­gához vesz egy-két darabot. Nem először ül itt a rend­őrségen, régi ismerős, így is fogadják. Ha besurranó tol­vajokról szól a lakossági fel­jelentés, rögtön eszébe jut valamelyik nyomozónak. Már­pedig ez a bűncselekmény egyike a legnehezebben fel- deríthetőeknek. — Ugyan, mit keressünk? — mondja a nyomozótiszt. — Ujjlenyomatot a kilincsen? A karcolások nyomát a falon? G, K. után napokig mentünk, nem is tudnám megmondani hány ember, hány órán át. Ilyen apró ügyek emésztik energiáinkat. Természetesnek kell tekintenünk — túl alapve­tő kötelezettségünkön —, hogy ami nekünk „nem komoly ügy", értve ezalatt az ellopott érté­ket, vagy azt, hogy szűk kör­ben kelt nyugtalánsáqot a la­kosságban, az a károsultat igenis felháborítja, vissza akarja kapni ellopott javait — pedia csak a kulcsot kellett volna elfordítania a zárban, olyan ablakot hagyni nyitva napközben, ahol nem lehet bemászni. Ez lenne az alapvető: meg­felelően védekezni a besurra­nó tolvajok ellen. Csakhogy — írtunk is már ilyen esetről, — néha „akrobaták” is vállal­koznak a besurranásra. Mint az a lefülelt fiatalember, aki szinte a falon mászott fel a harmadik emeletig. Nem lá­tott mást, csak egy nyitott konyhaablakot, a televízióban az esti főműsor ment, számolt eqy kicsit magában — s ne­kiindult a falnak. Vagyis van­nak — mondjuk így — végle­tes esetek, ám az ilyen ügyek elsöprően döntő többsége méqis csak a nyitva hagyott ajtókon, földszinti ablakokon „alapul". És teljesen mind- eqv, hoqy lakótelepről, vagy családi házakkal beépített te­rületről van szó. * A, L. nagyot szippant a ci­garettából, elégedetten dőr hátra. Haja borzas, a szeme azonban vidám. Ö persze tud­ja, számol vele: megbukni is lehet. S nem csak ő. Sok el­követő ült már a nyomozótisz- tekkel szemben besurranásos lopás alapos gyanúja miatt. El is mesélték szépen, merre jár­tak, mikor, mit vittek el, hol és hogyan szabadultak meg a felesleges dolgoktól, de leg­többjük hozzáteszi: — így van ez, őriyjgy úr... Kiszámoltam azt is: előbb- utóbb bekasrniznak. Egyszóval az egyik oldal kalkulál. A másik? Ami tolva­joknak „felkínált" lehetőségek számát illeti — nyitott ajtók, tárt ablakok, „kults a lábtör­lő alatt” — nos, legyünk egy kicsit előrelátóbbak! Mészáros Attila Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. Hycomat 854 Trabant Hycomat Combi 102 Trabant Limousine (Bp.) 26 338 Trabant Limousine (Győr) 25 952 Trabant Combi Special (Bp.) 8 520 Trabant Combi Special (Győr) 4 212 Wartburg Lim. (Bp.) 13 336 Wartburg Lim. (Győr) 7 466 Wartburg de Luxe (Bp.) 18 657 Wartburg de Luxe (Győr) 10 670 Wartburg de Luxe tt. 3 945 Wartburg Tourist (Bp.) 7 135 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 658 Skoda 105 S (Győr) 6 849 Skoda 120 L (Bp.) 15 957 Skoda 120 L (Győr) 11 490 Skoda 120 GLS 994 Lada 1200 (Bp.) 31 669 Lada 1200 (Győr) 10 472 Lada 1300 (Bp.) 12 382 Lada 1300 (Győr) 4 481 Lada 1500 (Bp.) 12 226 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 748 Moszkvics 13 43V Polski FIAT 126 (Bp.) 20 170 Polski FIAT 126 (Győr) 7 093 Polski FIAT 1500 (Bp.) 4 699 Dacia (Bp.) 22 256 Zastava (Bp.) 6 224 Pécsi színházak műsora SZERDA Nemzeti Színház: Cirkuszhercegnő (este 7 órakor), Csortos-bérlet. CSÜTÖRTÖK Nemzeti Színház: Reformátor (este 7 órakor), Jászai-b. Kamaraszínház: Kaktusz virága (este 7 órakor), örkény-b. PÉNTEK Nemzeti Színház: Reformátor (este 7 órakor), Szabó S.-b. Kamaraszínház: Kaktusz virága (este 7 órakor). SZOMBAT Nemzeti Színház: Cirkuszhercegnő (du. 3 és este 7 órakor). VASÁRNAP Nemzeti Színház: Cirkuszhercegnő (du. 3.) Cirkuszhercegnő (este 7 órakor), Uray-bérlet. Bóbita Bábszínház: Hamupipőke (de. 10 órakor). Nemzeti Színház: Reformátor: rő-bérlet (7). HANGVERSENY Szend­Liszt Terem: Középiskolai bérlet I.— II. sorozat I. hangversenye. (12, 13.15 órakor). FILM (Baranya megye) Petőfi: Szentivánéji szexkomédia (5, 7. 9). Kossuth: Királygyilkosság (10, 12), Szicíliai védelem (2, 4), Szentiván­éji szexkomédia (6, 8). iJark: Királygyilkosság (f4, fő, f8). Nevelési Központ: A piszkos tizen­kettő (4), Filmklub (7). Rákóczi: Szóljon a Rock! (5, 7). Fekete Gyémánt: Meqbocsájtás (6). Jósze­rencsét: A Jedi visszatér (4, f7). Mohács: Szalamandra (6, 8). Kom­ló, Zrínyi: Márianap (4). ó, kedves Harry (6, 8). Komló, Május 1.: A piszkos tizenkettő (f5), Szigetvár: Hét tonna dollár (6, 8). Siklós: Szent Lőrinc éjszakája (7). Harkány: Vigyázat, rozmárok! (7). Boly: Ve­ronika Boss vágyakozása (8). Du- naszekcső: Moszkva nem hisz a könnyeknek (8). Pécsvárad: Végál­lomás (7). Sásd: Amit tudni akarsz a szexről (8). Sellye: 101 kiskutya (6, 8). Szentlőrinc: Hotel a ..Halott alpinistához” (7). Villány: Csillagok háborúja (6). Mágocs: Te rongyos élet (7). Beromend: Kéjnő Kalifor­niába készül (6). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Egyéni számi­tógépes feladatok (15), A vörös bolygó (16.30). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: Angyali üd­vözlet (5), Dutyi dili (este 7). Sza­bad Ifjúság: Az álarcos lovas le­gendája (du. 4, 6), Gyertek el a névnapomra (este 8). Mozi Múzeum: A bűn története I—II. (du. fő). Sió­fok: Daliás idők (este 7). Marcali: Arany a tó fenekén (este 7). Nagy­atád: Kicsi és pici (du. 5, este f8). Barcs: A gonosz Lady (este 7). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.30: Vldeooldalak. 16.40: Hogyan kell nézni a képet — művelődési adás. 16.55: Adás tanároknak. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Élő­szóbeli irodalom. 17.40: Hírek. 17.45: Bosznia-hercegovinai írók elbeszélé­sei — adás gyermekeknek. 18.00: Népek és nemzetiségek meséi. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Szervusztok, fiata­lok! — ifjúsági adás. 19.15: Rajz­film. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Vidék a háttérben — dráma. 21.10: Reklám. 21.15; Kiválasztott pillanat. 21.20: Párhuzamosok — külpolitikai adás. 21.50: Egy szerző, egy film. 22.10: Tv-napló. 2. MŰSOR 18.15: Művelődési adás. 18.45: Zenei album. 19.00: Telesport. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: A tudomány és mi. 20.50: Záqrábi körkép. 21.05: Rek­lám. 21.10: Dinasztia — filmsoro­zat. 22.00: Szórakoztató adás.

Next

/
Thumbnails
Contents