Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-12 / 281. szám

a Dunántúlt napló 1984. október 12., péntek MAGAZIN Régi országgyűlések Magyarországon A pozsonyi orszógház, ontoly­Tben 1753-tól 1848-ig tartották az országgyűléseket. E lső királyaink az ország megkérdezése nélkül kormányoztak. A kirá­lyi szerviensek (a későbbi ne­mesek) 1222-ben, a Fehérvá­ron tartott gyűlésen fejezték ki először azt az óhajukat, hogy az ország ügyeinek intézésé­ben ők is részt kérnek. Az itt kiállított Aranybullába bele­vették, hogy az évenkénti fe­hérvári törvénykezési napokon a király köteles megjelenni, a szerviensek pedig ott aka­dályoztatás nélkül megjelen­hessenek. Az 1267-ben Esz­tergomban tartott gyűlésen a szerviensek továbbléptek; ön­maguknak is kötelezővé tették a megjelenést az évenkénti Szent István-napi országos gyűlésen. Formailag az itt kiállított ok­levél még a király önkéntes elhatározásából keletkezett ki­váltságlevél, s nem ország- gyűlési törvény, de tartalmában már megközelíti a . törvényt mert a szerviensek követelésére foglalták bele megjelenési kö­telezettségüket. A szerviensek vezetői ráébredtek arra, hogy politikai súlyúkat tömegek fel­vonultatásával tudják legered­ményesebben növelni. A szervi­ensek, akiket ez időtől kezdenek nemeseknek nevezni, csak így ellensúlyozhatták eredménye­sen a király köré csoportosuló bárók, országnagyok (mai ér­telemben a kormány) hatal­mát. A nemesség ugyanis fegy­veresen jelent meg a tanács­kozásokon, hol személy szerint, hol vármegyénként küldtek két- három követet. 1298-ban III. Endre általá­nos gyűlést hirdetette Ezen, augusztus 5-én „ .. .a király úrnak és az ország báróinak hozzájárulásával a pesti feren­ces-minorita templom mellett egybegyűlt főpapok Magyaror­szág összes nemeseivel s a szászok és kunok mindegyiké­vel tanácskozván .. ." üdvös határozatokat kívántak hozni az ország megsegítésére, mondja a törvény bevezetője. Az ekkor alkotott törvénycikkek szövegezésükben és meg­erősítésükben először juttatiák kifejezésre az országgyűlési törvényhozás új formáját, a király, a nemesség és a pap­ság, valamint a bárók együt­tes, közös tárgyalásainak, al­kudozásainak gyümölcse az országos gyűlésen fogalma­zott magatartási. szabály, amelynek megtartását fegyver­rel is ki lehet kényszeríteni. Gyakorlatilag ez úgy valósult meg, hoqy a papi és nemesi rend határozatait az írástudó főpapok foglalták írásba és a saiát, valamint néhány hang­adó nemes pecsétjét ráütve terjesztették a király és a bá­rók elé, akik azután saját pe- csétiékükkel megerősítették a határozatot, amely így emel­kedett törvényerőre. Ezt a pes­ti gyűlést tekintjük az első olyan országgyűlésnek, amely jo'-'-al viselheti ezt az elneve­zést. Ettől az időtől napjainkig, immáron hét évszázada tarta­nak Magyarországon ország-’ gyűléseket. A folyamatot még némelyik önkényuralomra, ab­szolút hatalomra törő uralko­dó sem tudta megszakítani. Előbb-utóbb- kénytelen volt a nemzethez fordulni, mely kül­döttei révén érvényesítette akaratát, részt vett a kormány­zásban. Az országgyűlések színhelye általában a királyi székhely közelében volt, vagyis a Pest melletti Rákos-patakot közre­fogó mezőn jött össze a ne­messég. A főurak pedig a ki­rállyal Budán tanácskoztak, s leginkább üzeneteket váltottak a köznemességgel. Ha nem Pestre szólt az or­szággyűlési meghívó, annak nyomós oka volt. I. Károly Ró­bert azért tartott 1323-ban Temesvórott országgyűlést, mert az Anjou-ház hívei a déli országrészben voltak túlsúlyban. 1397-ben ismét Temesvórott meghívták a magyar ország- gyűlést Bécsbe. A magyarok átlovagoltak és együttes ülésen tárgyaltak az osztrák rendek­kel az akkor éppen magát Ró­mában császárrá koronáztató, a magyar koronát és V. László magyar királyt fogságban tartó Frigyesről. Közben fordultak a hatalmi viszonyok. Frigyes ki­adta a koronát és V. Lászlót is, aki még ugyanebben az év­ben országgyűlést hirdetett Bécsbe. A magyar rendek 1453. januárjában újra Bécsben, az „Am Hof” téren, és az ott ál­ló templomban tartottak or­szággyűlést, amelyen ünnepé­lyesen elismerték V. László ha­talomátvételét. Mátyás király sem tartotta mindig a fővárosban ország- gyűléseit, 1458-ban azért hir­detett Szegedre országgyűlést, mert ott éltek anyai rokonai, hívei, akiknek támogatására Az 1790, 1792 és 1807. évi budai országgyűlések színhelye az Országház utca 28. számú épület (A szerző felvételei) gyűléseztek, hogy intézkedje­nek az ország fokozottabb vé­delméről. Az előző esztendő­ben mért a török súlyos csa­pást Zsigmond király fényes iovagseregére Nikápolynál ... Köztudott, hogy Buda török kézre kerülése után (1541) több mint két évszázadon át Pozsonyban tartották az or­szággyűléseket. Azért itt, mert Pozsony volt az a magyar vá­ros, amely legközelebb feküdt Bécshez, a Habsburg-királyok székhelyéhez. Pozsonyban azonban már jó­val a török térhódítása előtt is tartottak országgyűléseket. Az elsőt Zsigmond király uralko­dása idején, 1402-ben. A má­sodik pozsonyi országgyűlés 1404. húsvétján nyílt meg és ezen iktatták törvénybe a ma­gyar király főkegyúri jogait, amelynek értelmében minden egyházi javadalom betöltésé­nek joga őt illette. Harmad­szor, 1435-ben tartottak Po­zsonyban országgyűlést, amely­nek egyik fontos határozata a banderiális hadrendszer to­vábbfejlesztéséről szólt. A po­zsonyi országgyűléseket a fe­rences templomban tartották, amelyet IV. (Kun) László épít­tetett 1280-ban a avőztes mor­vamezei csata emlékére. Kormányzósága ideién Hu­nyadi János is hívott össze or- szágavűlést Pozsonyba 1452. február 12-re, megyénként két követtel. Alig tanácskoztak né­hány napot a ferencesek temp­lomában, amikor megjelent az osztrák kormányzó tanács el­nöke és Bécs polgármestere, s uralkodásának elején égető szüksége volt. A tanácskozáso­kat az ottani, azóta nyomtala­nul elpusztult várkastélyban és talán Szent Demeter templom­ban tartották. 1463-ban Tol­nán, a következő évben Fehér- várott, 1468-ban Egerben, ugyanebben az évben Pozsony­ban, 1485-ben Vácott, majd egy ízben Pécsett is tartott or­szággyűlést. A legtöbbször azonban ő is Rákos mezejé­re hívta tanácskozni a rende­ket, mint utódai 1526-ig. Bár II. Ulászló, majd fia, II. Lajos is tartott másutt országgyűlést, például Bács várában, amikor úgy tervezték, hogy az ország- gyűlésre fegyveresen gyülekező nemesség élén nyomban elin­dulnak a török ellen. A mohácsi csatavesztés után az országgyűlések nagy részét Pozsonyban tartották, de elő­fordult, hogy a meghívó más­hova szólít, például Besztercé­re, Nagyszombatba, Sopronba. Időközben — 1753-ban — fel­épült Pozsonyban az első or­szágház, a rendeknek nem kel­lett többé templomokban, ko­lostorokban tanácskozniuk. A török kiűzése után először 1790-ben tartottak országgyű­lést Budán—Pesten, azután 1892-ben és 1807-ben, külön­ben továbbra is Pozsony ma­radt az országqyűlések színhe­lye 1848-ia. Azóta azonban — a két debreceni országpvűlést kivéve — a honatyák Buda­pesten üléseznek á külön erre a célra emelt impozáns Or- szághózban, Dr. Csonkaréti Károly A légiharc 16 eszközei a vadászbombázók Légi-földi harc a NDTO-ban A z a tény, hogy a NATO az idén is megrendezte az Autumn Forge fedőnevű, október végéig, november elejéig elhúzódó hadgyakorlat-sorozatát, az újságol­vasóban aligha kelthetett meglepetést. Ezt Helsinki, azaz 1975 óta immár minden év őszén megtervezik és végrehajt­ják. Általánosságban a legjellemzőbb rá az agresszív jelleg, a hatalmas területi kiterjedés, az erők és az eszközök arány­talanul nagy tömegű felvonultatása a szocialista országok határainak közelében. Az összevetés kedvéért érdemes emlé­keztetni arra, hogy a Csehszlovákia területén a Varsói Szer­ződés hét testvérhadseregének nemrégiben véget ért „Pajzs, ’84-es” gyakorlatán a feszült nemzetközi helyzet ellenére is mindössze 60 ezer főnyi volt a kijelölt csapátok létszáma. Az Autumn Forge ’84-nek ezen kívül két másik figyelem­reméltó mozzanata is van. Az egyik: erre már az úgynevezett eurohadószati nukleáris fegy­verek - a Pershing-2 rakéták és a robotrepülőgépek — meg­kezdett nyugat-európai telepí­tése után kerül sor. A másik: ezúttal került fokozottan elő­térbe Bemard Rogers tábor­noknak, a NATO európai fegy­veres erői főparancsnokának nevével fémjelzett Air-Land Battle — léqi-földi harc — doktrína hadszíntéri kipróbálá­sa. Ami a kontinensünk nyugati felében eddiq elhelyezett új amerikai rakéta-atomfeqyvere- ket illeti, hadászati rendelteté­sükhöz kétség sem férhet, hi­szen velük nagymélységű csa­pások mérhetők a Varsói Szer­ződés tagállamainak létfontos­ságú katonai és polgári cél­pontjaira. A szocialista közös­ség időközben megtett hatá­sos ellenintézkedései következ­tében az azonnali büntető visszavágás természetesen nem maradna el. Ez azonban mit- sem változtat a dolog lénye­gén: földrészünkön a kölcsö­nös veszélyeztetettség mértéke rendkívül megnövekedett. Erről a katonapolitikai iránt érdek­lődőknek minden bizonnyal bő­séges ismereteik vannak. Ke­vésbé ismert viszont, hogy fő vonásaiban mit tartalmaz a Rogers-féle doktrína. A Pentagonban és a NATO- vezérkarokban jó két esztende­je arról folyik a vita, milyen lefolyású lehet a Nyugat és a Kelet közti fegyveres konfliktus kezdeti időszaka? Régebben az volt a kiindulási pont, hogy a nagy összecsapás mindjárt a kezdet kezdetén az általános (hadászati) atomháború for­máját ölti. de kirobbanhat a „harcászati” nukleáris eszkö­zök lépcsőzetes bevetésével is. Ez utóbbiról azonban a szak­értők egyértelműen azt vallják, hogy az ilyen módon induló harccselekmények szinte viha­ros gyorsasággal általános atomháborúba torkollnának. Maga Rogers tábornok ismerte el egy, a Los Angeles Times- nak 1983 nyarán adott interjú­jában, hogy ő nem hisz a kor­látozott atomkonfliktus lehető­ségében, mert — mint mondot­ta— adott körülmények között az Egyesült Államok „igen ha­mar a hadszintéri nukleáris fegyverekhez nyúlna és ez az­után tovább eszkalálódna ... egészen a hadászati atomcsa­pás váltásig”. Mivel az „atomkarddal” való egyoldalú fenyegetés a tőkés világ szá­mára halálosan kockázatossá vált, a NATO főparancsnoka ezt kezdte hangoztatni, hogy !a hagyományos fegyverekkel vívott háború „nem feltétlenül csapna át nukleáris párbajba”. A tábornok egy részt a nagy­pontosságú elektronizált (az atomeszközök pusztító erejét megközelítő vagy azt elérő) konvencionális harceszközök rendszerbe állítására, másrészt az általános rendeltetésű erők (a szárazföldi csapatok, a légi­erő és a haditengerészet) gyorsított ütemű korszerűsítésé­re, csapásmérő képességük meg hatványozására helyezi a hangsúlyt. Etekintetben a NA- TO-nak nemcsak mennyiségi­leg, hanem minőségileg is fe­lül kell múlnia a Varsói Szer­ződés védelmi . szervezetének katonai potenciálját, ellenkező esetben — úgymond — a légi és a földi harctevékenységekre kidolgozott új elvek sikeres al­kalmazására nemigen lenne mód. Eszerint - és ez a kon­cepció az „Autumn Forge ’84"- en különösképpen kidomboro­dik — az előretolt stratégia ke­retében a lehetséges fő had­színtér változatlanul Közép- Európa, ahol az Egyesült Ál­lamok és a NATO legfőbb hadműveleti csoportosításait összpontosítja, főként az NSZK területén. Nem véletlen, hogy az idei gyakorlatok zömét is a Német Szövetségi Köztársa­ságban bonyolítják lel A légi-földi harc alapelgon­dolása az, hogy a váratlan és nagyerejű rajtaütést a szocia­lista közösség védelmi mélysé­gében a hadászati második lépcsőre (a tartalékokra, to­vábbá a legfontosabb katonai­hadiipari objektumokra) egy­idejűleg hajtanák végre és ezzel — amint feltételezik — le­hetetlenné tehetnék a szovjet hadsereg és a többi testyér- hadsfereg felvonultatását az agresszió visszaveréséhez. íme, így kötődnek egymás­hoz a csapatok anyagi-techni­kai felkészítésében a hagyo­mányos és a nem hagyomá­nyos háború megvívásával kap­csolatos agresszív elgondolá­sok. A „légi-földi harc” kon­cepciójának a szárazföldi és a légierőknél történő gyakor­lati átültetéséből és a várha­tó fejlesztésekből bizonyos kö­vetkeztetések máris levonhatók. Először: semmi változás nincs az Egyesült Államok, a NATO háborús hadászatának alapjai­ban, eredeti célkitűzéseiben. Másodszor: a csak részben módosult doktrinális tételekben még nyíltabban, drasztikusab­ban jut kifejezésre az egyol­dalú katonai fölényre törekvés, jóllehet ennek elérése a je­lenlegi viszonyok között telje­sen illuzórikus. Harmadszor: a NATO 1979-es rakétadöntésé­vel, a telepítés megkezdésével, legújabban pedig az NSZK-ra vonatkozó korábbi fegyverke­zési korlátozások feloldásával a tömb katonái irányvonala az eddiginél is támadóbb jelleget öltött. Erre való tekintettel a szocialista országoknak védel­mi felkészültségük további tö­kéletesítésében folyamatosan meg kell tenniük a mindenkori katonapolitikai helyzet megkí­vánta válaszlépéseket. Serfőző László alezredes A szárazfőidőn a harckocsik is a páncélozott harcjármüvek a harc fő eszközei.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents