Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)
1984-09-14 / 253. szám
1984. szeptember 14., péntek Dunántúlt napló 3 II munkaügyi döntőbizottságok tekintélyéről Szakszerűség és elfogulatlanság Ősi diákvárosok //. találkozója Sopronban Évek óta tapasztalható, hogy a termelő egységek belső ügyei — a munka hatékonysága, szervezettsége, a munkahelyi légkör és fegyelem — egyre kevésbé minősíthetők csak gazdasági kérdéseknek: mindinkább szélesebb értelmezést igénylő társadalmi problémák. Ezek egy része jól kimutatható a munkaügyi bíróságok aktáiból is. Dr. Gyenge Árpáddal, a Pécsi Munkaügyi Bíróság elnökével arról beszélgettünk, hogyan alakultak az elmúlt években a munkaügyi viták Baranyában, mik a jellemzők. — Elöljáróban szólnunk kell arról a változásról, amely 1980-ban következett be a munkaügyi döntőbizottságoknál. Korábban kinevezték, 1980 óta viszont választják a vállalati munkaügyi döntőbizottságok tisztségviselőit. Ezáltal különösen megnőtt annak a jelentősége, hogy a választásra hivatottak, a vállalat vezetése a szakszervezet közreműködésével e kényes feladat ellátására rátermett embert jelöljenek. Sajnos, az a tapasztalat, hogy ez a jelölés az esetek eléa jelentős számában nem a legtökéletesebben sikerül. Sez figyelmeztető a jövő évi szak- szervezeti választások előtt! Nem javult a munkaügyi döntőbizottságok munkájának színvonala. Ennek véleményem szerint egyik legfőbb oka, hogy túl gyakran cserélődnek a döntőbizottságok tisztségviselői, nincs stabilitás. Olyan személyeket választanak meg ezekre a tisztségekre, akik csak rövid távon látják el a feladatot. Nem szerezhetnek rutint, a folytonos személycserék miatt a tisztségviselők felkészítése, képzése elsikkad. — Mik a jellemző hibák a döntőbizottságok tevékenységében? — Tévedések adódnak a jogszabályváltozások nem ismeréséből. Előfordul, hogy a döntőbizottság nem tart tárgyalást, egy elutasító levéllel véli elintézettnek az ügyet. Vagy közvetíteni próbál a vállalat és a dolgozó között döntés helyett. Elfekteti az ügyeket, az írásbeli határozatot jogszabályi hivatkozás nélkül két kurta mondattal indokolja. Nem hívja fel a figyelmet a jogorvoslat lehetőségére és módjára. A határozat kézbesítésénél messze túllépi o három napos határidőt. Jellemző, hogy az eljárási fogyatékosságok kisebb létszámú vállalatok kisebb üayforgalmú döntőbi- zottsáaainái gyakori. Olyan is előfordult, hogy a közelmúltban szervezeti változásokon átment nagy szolaáltató vállalatok. mint a GELKA, AFIT önállósult eavségeiben egyszerűen nem alakították meg a mun- kaiiavi döntőbizottsáaot. Munkaügyi vitás üavekkel egyenesen a hírósághoz utasították a dolgozókat. — Milyen a tekintélye a vállalati munkaügyi döntőbizottságoknak? — A tekintély megszerzésének két feltétele van: a szak- szerűség és az elfogulatlanság. Az utóbbi hiányát bizonyíthatóan nehéz tetten érni. Nagyobb termelő egységeknél, elsősorban a bányavállalatoknál tapasztalható az, hogy inkább a dolgozó javára elfogult a döntőbizottsáa határozata. A vállalat gazdasági vezetése ellenére hozott döntés miatti esetleges megtorlástól ott nem tartanak. A másik véglet az intézményi, főleg a vidéki pedagógus döntőbizottságok helyzete, amit alapvetően kedvezőtlenül befolyásol a főnöktől való függés. Akár szakszerűtlenséget, akár elfogultságot tapasztal a dolgozó munkahelye döntőbizottságának tevékenységében, a1 következmény azonos: megrendül a bizalma, bíróságunk panasznapjain hozzánk fordul, vagy a döntőbizottság határozatából csak annyi érdekli, hogy minél hamarabb kézhez kapja. Úgyis eleve tudja, mi lesz a határozat, az az érdeke, hogy mielőbb megfellebbezhesse. — Milyen arányok mutathatók ki azokban az ügyekben, amelyek a fellebbezés folytán a munkaügyi bíróság elé kerülnek? — A döntőbizottságok határozatai ellen a fellebbezések 70 százalékán a dolgozók nyújtják be. A döntőbizottságok határozatait teljes egészében helyben hagyó bírósági határozat születik az esetek 35—38 százalékában, részbeni változtatásra kerül sor az ügyek 20—25 százalékában. Ezek főleg kártérítésekkel kapcsolatosak. A többi esetben viszont a vállalati döntőbizottsági határozatot teljes egészében meg kell változtatnia a bíróságnak. — Milyen jellegű ügyek kerülnek legnagyobb számban a munkaügyi bíróság elé? — A legkellemetlenebb viták a prémiumügyek. A prémium a munkaköri kötelességen felüli munkavégzésért jár, ha ilyen ösztönzőt egyáltalán kitűz a munkáltató. Ilyen ügyekben utólag nehéz rekonstruálni, ki mit ígért és mit teljesített. Jelentősek a dolgozókat megillető kártérítésekkel kapcsolatos ügyek. Az új rehabilitációs jogszabály és a jelenlegi munkajogi szabályok nincsenek összhangban. Ez azt eredményezi, hogy az ilyen ügyekben hozható döntések a dolgozó számára relatív keresetcsökkenéssel járnak. Az ellentmondás felszámolására új szabályozás látszik szükségesnek. Nagyobb súllyal szerepelnek ügyforgalmunkban a munkáltatói intézkedések, fegyelmi felelősségre vonások. Ezek szóm szerint nem növekedtek, de az tapasztalható, hogy a korábbinál több az olyan fegyelmi büntetés, amit súlyos ügyekben szabtak ki. — Növekedett volna a súlyos munkafegyelmi vétségek száma? — Inkább arra lehet következtetni. hogy amit korábban elnéztek a munkáltatók, azt most már nem teszik. A korábbi következetlenség hiánya most üt vissza: a fegyelmezetlen dolgozó csodálkozik, hogy amit korábban büntetlenül megtehetett, ugyanazért ma elbocsátják. Fegyelminek nem minősülő, egyszerű munkaviszony megszüntetési ügyekkel azonban nem találkozhatunk. Kevés tehát a felmondás, kevés az olyan eset, amikor a dolgozót nem fegyelmezetlenségéért, hanem a rossz minőségi munkájáért büntetik meg, vagy válnak meg tőle fegyelmi nélkül. D. I. Hét város részvételével ma kezdődik Sopronban az Ősi Diákvárosok Találkozója, amelyet második alkalommal rendeznek meg. Először Debrecenben került sor az előző évben ilyen találkozóra, ahol a találkozónak otthont adó debreceni középiskolásokon kívül még hat város, Pécs, Sopron, Sárospatak, Kecskemét, Esztergom, Pápa diákjai vettek részt a rendezvényen. Ezen az őszön Sopron vállalta el a tolálkozó megrendezését, s a mai napon valamennyi régi magyar diákváros képviselői, köztük negyven pécsi középiskolás el is utazott a hangulatos nyugat-magyarországi városba. A találkozó ünnepélyes megnyitójára mo este kerül sor a Sopron környéki Deák Kútnál. Szombaton tartják a hagyománykutató szakemberek tanácskozását. A program szombat délután a hét diákváros bemutatkozásával folytatódik. Valamennyien azt a feladatot kapták, hogy évről évre minél több régi, a diákéletre vonatkozó adatot, tárgyi emléket, anekdotákat, hagyományokat gyűjtsenek össze: Egy-egy város programja húsz perces lehet, A pécsi középiskolások színpadi produkcióval vesznek részt ezen a hagyományokat fölélesztő találkozón; a legkülönbözőbb korokból, így Nagy Lajos korából, az 1840- es, 1860-as és 1920-as évekből gyűjtött anekdotákból, hagyományokból mutatnak be egy csokornyit. Minthogy hét város diákjai vesznek részt a találkozón, Sopronban egy héttagú diáktanács alakul, s ők döntik el, melyik város milyen díjat kap. Ugyanis minden részt vevő város fölajánlott egy díjat, s ezeket fogják a diáktanács tagjai odaítélni. A pécsiek egy kézi festésű Zsolnay-vázát vittek magukkal, s hogy ez melyik város középiskolásaihoz kerül, majd csak szombaton este dől el. A háromnapos találkozó befejezéseként vasárnap délelőtt a diákok a környék nevezetességeivel ismerkednek: ellátogatnak a fertőrákos; kőfejtőbe és a fertődi kastélyba is. flMRiftüicőnlfi.- szelmolovnlidvti&ftt£slc SSSsiiflc Szálláson — Egy pillanat, leveszem a sötétítőt — mondja egy fiú, s máris az ablaknál terem, leakasztja az általa sötétítőnek nevezett valamit, ami nem más, mint e9Y régi-régi pokróc. — Nem szükséges —, mondja kollégám —, tudok így is fotót készíteni, van nálam vaku. v — Nem is azért —, mondják szinte kórusban a fiúk —, de olyan csúnya, nem akarjuk, hogy rajta legyen a képen. S ebben teljésen igazuk van, ugyanis a pokróc nemcsak ősöreg, hanem a kellős közepén egy hatalmas lyuk tátong. Levétele a szoba küllemén ugyan mór nem változtat semmit, mégis megható a maga módján, hogy ezek a 16—18 éves fiúk legalább azt el akarják tüntetni. Hallottuk, azok a fiúk, akik a Kisegítő Iskolában végezték a nyolc általánost, megfelelő a fizikumuk ahhoz, hogy az építőipar alkalmazza őket, s nincs családjuk, nincs hova menjenek, a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat munkásszállóján, a Zsolnay utca 4— 6-ban kapnak „otthont”. Hallottuk továbbá azt is, hogy ez a szállás nem éppen megfelelő arra, hogy ott kemény munkát végző emberek kényelmes otthonra találjanak. S ez esetben csak súlyosbítja a helyzetet, hogy éppen olyan fiatalokról van szó, akik a Kisegítő Foglalkoztató Iskola és Nevelőotthon tanulói voltak. Először a Kisegítő Iskola igazgatónőjét, Für Kovács Ist- vánnét kerestük föl. — Átlagban évente hét tanítványunk kerül az építőiparba, az igényt mindig a vállalat nyújtja be hozzánk. Kérésük az, hogy természetesen fiú legyen az illető, jó fizikumú, s lehetőleg csak debilis. Őket segédmunkára alkalmazzák, s akiknek se családjuk, se nevelőszüleik, a munkás- szálláson kapnak otthont. Tulajdonképpen mind között ők a legveszélyeztetettebbek. Valamennyi gyereknek mi igyekszünk itt minél otthonosabb körülményeket teremteni. Ehhez szép pénzzel hozzájárult a tanács művelődési osztálya is. Azután ebből a nagy biztonságból egyszer csak kikerülnek meglepő körülmények közé. — Ez azt jelenti, hogy a nyolc évi pedagógiai munka szinte egyik pillanatról a másikra hatását veszti? — Ha hatását nem is veszti, legalábbis egy ideig nem, egy idő után mégis csak szélmalomharcnak tűnik. Ugyanis mi mindent elkövetünk, hogy ők ne érezzék otthontalannak magukat, s amikor elmennek kásszállásról, s azt mondják: „Ez ahhoz képest egy palota ..Mi itt próbálunk valamennyi önbizalmat nevelni beléjük, s azután rövid időn belül azt halljuk, hogy lehülyé- zik őket. — Önökkel nem tartanak semmiféle további kapcsolatot? — De igen. Nyitottunk egy úgynevezett továbbképző iskolát, ezt még két évig látogathatják heti négy alkalommal a már végzettek. Ez lenne az a bizonyos híd, amit az iskola és a munkahely között kiépítettünk a munkásszállóra került gyerekek számára. Hiszen mindegyikük olyan magára maradott, még az is, aki családban él tovább. Egy teljesen egészséges fiú számára is ezek azok az évek, amelyek átmeneti időszaknak számítanak, hát még nekik . .. A Zsolnay utca 4—6. számú kidőlt helyéből. S akiben még ezek után megmaradt az igény a tisztaságra, az este a sötétben, hideg vízben zuhanyozik, feltéve, ha folyik a víz. Mikor ott jártunk, nem folyt. Az udvarban nincs világítás. A szobákban is csak egyetlen mennyezetlámpa van, a lehető leggyengébb teljesítményű égővel. S a fűtéssel télen is baj van ... Mondják, a szállásért nem kell fizetniük. Ha kellene, az már igazán túlzás lenne! A Kisegítő Iskolában mondták, hogy ezek a most végzettek csak napi hat órát dolgoznak. Amikor tőlük megkérdeztem, azt felelték: 6—7—8 órát dolgoznak, s van, aki tizet is. És a mosás? — Az bizony csak kézzel lehetséges, éppen ezért ők általában felviszik a szennyes ruhát a GYIVI-be (Gyermekvédő Intézet), s ott kimossák nekik. Mellesleg, a tőlünk, mégis azokká válnak. Elég egy-két év, hogy döbbenten lássuk: a körülmények visszavetették őket a fejlődésben. Ezek a gyerekek ugyanis nagyon befolyásolhatók pozitív és negatív irányban egyaránt. A mi feladatunk itt, hogy a tanuláson kívül a munkára, az életre neveljük őket, s ezt most igazán nem a közhely értelmében kell venni. Az utolsó két évben van olyan tantárgyunk, amelynek neve „Bevezetés a termelő munkába", s ezt nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is tanítjuk nekik. Amikor már hisszük, sikerült valamit elérnünk, visszajönnek hozzánk a végzett gyerekek erről a mundüledező házban körülbelül ötvenen laknak. Közel húszán 18 év alattiak — ők egészen elkülönítettek az idősebbektől. A szobák általában hat- személyesek, de ennél többen laknak egy helyiségben, különösen, amióta a nyáron kiütött tűz miatt két szoba leégett. Azok azóta is úgy állnak . . . A tűztől azonban teljesen függetlenül a helyzet a következő: meleg vizük nincs, csak kedden és csütörtökön hivatalosan, de akkor se mindig. Az udvar túlsó végében álló zuhanyzóban egyetlen villany sem működik: télen ott nem lehet fűteni, mert a kályha csöve már réges-régen tv-t is a GYIVI vette számukra, s még több mindent. ,,A ház állapotát nem a gyerekek tették ilyenné”, — mondja Kerekes Lászlóné, aki Biró Lászlóval együtt már egy éve nevelőtanárként dolgozik olt. A gyerekek is szeretnének fürödni, nem akarnak fázni, s legalább megközelítően szeretnének olyan körülmények között élni, mint annak idején az iskolájukban. Nem volna szabad kihasználni azt, bármilyen iskolában is járt valaki, ha kisebb az igénye, mint másnak ... Dücső Csilla Növekedett a súlyos fegyelmi büntetések száma
