Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)
1984-09-11 / 250. szám
© Dunántúlt napló 1984. szeptember 11., kedd Pécsiek a városéit Fölöttébb kellemes város, te érdemes, házakkal nagyszerű, nincsen szóm rája hű elmondani. Ismeretlen költő verse, Csorba Győző fordítása Még egyszer a Bóbita-házról (Az utolsó (előtti) szó jogán?) Az épület kifestése, annak átmeneti leállítása széles körű társadalmi kritikát indított el. A közvélemény egy része, a tévé, majd a HDN-ablak alapján a kifestést pártolta, más része egyesületünk felé megkérdőjelezte a látványt. Az épület a századfordulón épült, plasztikus architektúrával, kissé provinciális stílusban, de a kor és az akkori pécsi közízlést képviselte. A talán túl is díszített homlokzattal a nőegylet-funkciót nem kívánták jelezni. Az építményeknek csak egyik eleme a szín, amellyel annak az anyagát takarták le, ha azt nem tartották esztétikusnak, vagy védeni kívánták, vagy a már megindult károsodást javították, festették. A középület hangsúlyát tónus és szín adták és adják, melyek kiválasztásánál az utcakép stílusát is figyelembe kell venni. Biztos, hogy 80 év alatt változott a közízlés és egy monoton, csak földfestéket, esetleg kazeinos sárga oxidfestéket ismerő és használó díszítőfestést lehet és kell újítani, de az eredeti attrakciót túlfokozni és a pillanatnyi funkciót hangsúlyozni nem kell. A tervezői szabadság vajon felhatalmaz-e az eredeti tervezői hangsúly megváltoztatására? A belváros városfalon belüli színterve elkészült, de a társadalmi kontroll csak most lehetséges. A már elkészült épületek színeivel szemben a nem-tetszést egyes esetekben a teljes terv nem-ismerete is kiválthatja, de egy hatósági leállítás nem a mundér becsületét kívánja védeni és azzal a szebb Pécsért szorítok egyetértettek és várják a döntést. Csak példának: a közelmúltban elkészült a Néprajzi Múzeum és a BARANYAKER Rákóczi úti házai; az egyik visz- szafogottabb, a másik harsányabb, de a funkciót nem jelzik. Felmerül, hogy ha az épületünk ma is nőegyletként működne, a homlokzatára milyen kifestési javaslat született volna? Felcser László, a várostörténeti és műemléki szakosztály elnöke Különös utcatáblák Az Állami Biztosító pécsi dolgozói egy korábbi vállalásuk szerint „őrjáratokat” tartanak a város különböző részein, s észleleteikről tájékoztatják egyesületünket. A József Attila szocialista brigád tagja, Mesz. .tegnyei Imre olyan megfigyeléseket tett, amelyekre hosszúhosszú éveken át talán csak kevesen figyeltek fel, szóvá pedig éppenséggel senki sem tette. Utcanevekről, pontosabban utcanévtáblákról van szó, no meg arról, hogy helyenként hiányzik az egység. A Jurisics Miklós utcában a nagy táblán ez a név szerepel, óm a 2-es számú háztól kezdve a házszámtáblákon mindenütt Buzási Ábel utca szerepel. Hasonló a helyzet a Szendrey Júlia utcában is — ott végig az összes házon a Vitéz utca elnevezés olvasható. Nem különberv a Vak Bottyán utca sem, ahol a házszámtáblák a Kálvária nevet őrzik. A Kóczián Sándor utca házai sem szabadultak meg a Kis király utcát közlő házszámtábláktól. Észrevette Mesztegnyei Imre azt is, hogy a Nyúl utca az egyik végén így, hosszú ú-val, a másikon pedig rövid u-val. Nyúl utcaként szerepel a táblán. Bajok vannak a Szőlő utcával: itt pontosan hatféleképp (!) olvasható az utca elnevezése. íme a variációk: Szöllő, Szőllö, Szőllő, Szőlő, Szőlő. Természetesen ez az utóbbi a helyes! De miért nem tudják ezt azok is, akik a táblákat csinálják? S hogy teljes legyen a kép, íme, néhány pécsi utcanév, ahol a végződések körül teljes a tanácstalanság. A Radnics utcát háromféleképpen írták; ezenkívül még Radnich-nak és Radnits-nak. A Garai utca a nagy táblákon így, egyszerű i- vel vagyon írva, de néhány házszámtáblán — így a Megyei Kórházén is — y-nal végződik a név. A Báthory utca is egyik végén y, a másikon i végződéssel szerepel. S hogy mi a furcsa mindebben? Leginkább az, hogy több évtizedes utcanevekről van szó, melyeknek a visszásságaival ily sok időn át senki nem törődött. Ezerarcú Pécs Igen gazdag — 44 darabból álló — kollekcióval jelentkezett fotópályázatunkon Kriss Géza budapesti (Práter utca 34.) olvasónk. Ismert és kevéssé ismert városképeket, mégkapóan szép épületrészeket örökített meg a fényképezőgépével. Ezek közül mutatunk be három míves, kovácsoltvas kapurácsot. Nemzetközi magazin Tragédiák a mexikói határnál * „Sakálok” a sivatagban lyezzenek-e börtönbüntetést is kilátásba megszegőinek és így tovább. Távcsövekkel éjszaka Az illegális bevándorlók problémáját mi sem jellemzi jobban, mint hogy létszámukkal maguk az amerikai hatóságok sincsenek igazán tisztában. A becslések 5 és 10 millió között mozognak. Éppily bizonytalan, mennyivel bővül seregük évente: a legtöbb szakértő fél-, egymillió főt említ. A határőrség — ahogy azt idéztük — többnyire tehetetlen: hiába fognak el évente körülbelül 600 ezer behatolót, a sikeres próbálkozások száma legalább ekkora, sőt fokozatosan emelkedik. Pedig a határőrök ma már a technika legkorszerűbb eszközeit is igénybe veszik: a Texast Mexikótól elválasztó Rio Grande körzetében éjjelente infravörös látcsövekkel járőröznek, mozgást észlelő automatikus műszereket helyeznek, helikopteres egységeket vetnek be. Legtöbbször — hiába. Az embercsempészet ugyanis napjainkra jól szervezett, kiterjedt üzletággá változott, amely dollár tízmilliókat jövedelmez résztvevőinek. A szervezet csápjai olyan távoli ázsiai országokba is elérnek, mint Banglades, Hongkong vagy a Fülöp-szigetek. Az elmúlt hónapokban megszaporodott a Mexikón túli karibi térségből, például Salvadorból érkezők száma is. Az elszánt jelentkezők számára viszont — a leleplezésen kívül is — nem csekély a veszély. A csempészhálózatok tagjai, akiket (bizonyára nem véletlenül) „sakálo'knak” neveznek, nemegyszer rászedik ügyfeleiket: félúton magára hagyják, vagy akár egy sivatagos részen felejtik őket — természetesen miután sok száz, nem ritkán sok ezer dolláros sápjukat beszedik. Az nem számít kivételnek, ha a tragédia a határon átérve következik be, s ott jutnak rablók kezére. A támádók szinte biztosra mehetnek, hiszen tudják, áldozataik nemigen mernek rendőrséghez fordulni. Kiszolgáltatott helyzetben Nem sokat csökken ez a kiszolgáltatottság azoknál sem, akiknek sikerült megúszniok a határellenőrzést, s eljutniuk valamelyik nagyvárosba. Általában olyan munkát kell elvállalniuk, amelyet maguk az amerikaiak nem végeznek el, Nem egy sci-fi film jelenetet látunk, hanem egy infravörös távcsővel felszerelt amerikai határőrt. a szociális juttatásokra nem számíthatnak, fizetésük pedig alig emelkedik a minimumszint fölé. A Mexikóból érkező bevándorlók nagy része például texasi és kaliforniai farmerekhez áll be idénymunkásnak. Mások építkezéseken, vendéglői konyhákon, vagy külön a hozzájuk hasonló igénytelen és szorgalmas dolgozókra alapozó, zsúfolt varrodákban helyezkednek el. A kicsit tehetősebbek, vagy akik rokoni segítségre számítanak, mással pórbálkoznak. Névházasság, állampolgárság reményében, ügyvédi közbenjárás a letelepedési engedélyért, hamis iratok készítése vagy beszerzése — a lista hosszan folytatható. Az amerikai hatóságoknak növekvő gondot okoznak azok is, akik a lehető legszimplább módot választják: turista-, diák-, vagy átmeneti munkavállalási vízummal látogatnak az Egyesült Államokba, s a tartózkodási idő lejárása után egyszerűen nem utaznak haza. Számuk valószínűleg megközelíti a félmilliót évente. A helyzet ismeretében nagy kérdés, hozhat-e változást a felemás Simpson-Mazzoli törvény. Elrettenti-e a jövőben érkezőket, vagy — egy ismételt amnesztia lehetőségét felcsillantva - inkább bátorítást ad. A washingtoni' illetékesek persze adminisztratív módszerrel is igyekeznek fellépni: több kiutasítás, hazatoloncolás történt mostanában, mint az elmúlt években. Reagan elnök tavasz- szal a határőrség szervezeti korszerűsítésére szánt összeg megduplázását kérte a kongresszustól. A Bevándorlási és Honosítási Hivatal tavaly óta számítógépes rendszert kapott a vízumok lejártának, illetve a Kilátástalan küzdelem ez — panaszkodott nyilatkozatában az amerikai határőrség egyik vezetője - fordított macskaegér harc, amelyben a nehézkes macska képtelen utolérni a sok fürge egeret. A találó megfogalmazás az illegális bevándoroltakra vonatkozott, akiknek ügye az elmúlt hetekben ismét vihart kavart az Egyesült Államok belpolitikai életében. zet elmérgesedik, s később még kevésbé tudnak gátat vetni a törvényellenes betelepülők hullámának. Az elfogadott javaslat amnesztiát biztosít azoknak a bevándoroltaknak, akik már hosszabb ideje élnek az USA- ban. Ugyanakkor- minden eddiginél drasztikusabb intézkedésekkel igyekszik megakadályozni az utánpótlást. Ezért súlyos pénzbírság terhe mellett Leleplezett bevándorlók egy gépkocsi csomagtartójában Simpson-Mazzoli törvény Most került ugyanis sor a washingtoni törvényhozásban arra az immár évek óta ha- lasztgatott szavazásra, amely legalábbis elméletileg — rendet van hivatva tenni ebben a szerteágazó, bonyolult problémában. A korábbi szenátusi jóváhagyás után a kongresszus képviselőinek többsége is belátta: valamilyen reformra szükség van, különben a helymegtiltja a munkaadónak, hogy olyan személyeket foglalkoztassanak, akik nem tudják hiteltérdemlően bizonyítani amerikai állampolgárságukat. A beterjesztői után Simpson- Mazzoli törvénynek nevezett reforminditvány sorsa még nem zárult le, miután éles különbségek vannak a kongresz- szus és a szenátus által megszavazott verziók között: 1977- től, 1980-tól, vagy 1982-től terjesszék-e ki az amnesztiát, heGyalogszerrel a határon — nemegyszer kiszolgáltatva a „sakáloknak” rnmmm Egy apa eladta 23 gyermekét Egy apa 24 gyereke közül 23-at születése* után azonnal elragadott feleségétől, hogy eladja őket Amikor nemrég 25-ik gyereküket még megszületése előtt eladta egy jómódú portugál családnak, felesége végleg megelégelte az embertelenséget: a dél-portugáliai Algarve tartományban élő 38 éves Corina da Palma Braz a sajtóhoz fordult segítségért. Házasságuk alatt eddig 24 gyermeket szült. „Minden egyes alkalommal, amikor világra hoztam egy gyereket, a férjem azonnal a szülés után elvette és 1 millió escudóért (körülbelül 140 000 schilling) jómódú családoknak adta el” — írja le az asszony szenvedéseit. Egyetlen gyereket — egy ma 6 éves kisfiút tarthatott meg. Miközben férje „jó üzletet csinált”, neki koldulnia kellett. Most, hogy 25-ik gyerekével állapotos, a sajtó segítségét kérte. (Arbeiter Zeitung) tovább ottmaradóknak nyilvántartására. A tervek szerint fel - duzzasztják a Mexikóhoz közeli határőrségek személyi állományát is. Ám valószínűleg mindez hatástalan marad. Ahogy a tekintélyes londoni lap, a-z Economist megfogalmazta: amíg a közép-amerikai térség válságát nem oldják meg és amíg nem köszönt gazdagabb korszak Mexikóra, addig a probléma nem fog eltűnni. Az éj sötétjében új és új csoportok indulnak a Rio Grandén keresztül. Sz. G.
