Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)

1984-08-03 / 212. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLI. évfolyam, 212. szám 1984. augusztus 3., péntek Ara: 1,40 Ft Az IS/ISZIS/1P Baranya megyei Bizottságána k lapja A tartalomból: Lesz-e tárgyalás Bécsben? (2. oldal) Szentlászló gyarapodik (3. oldal) Utcai árusitások (Tudósítás az 5. oldalon) K ommunista mivoltomban soha semmivel nem kel­lett annyira szembenéz­ni, mint azzal a szemrehányás­sal, hogy „szépek, igazán szé­pek a maguk elvei, de nagyo­kat nyögnek a valóság próbái alatt”! S őszintén megmondom, ilyenkor mindenféle vitában ki­csit dadogás lesz a szavam. Mert a társadalom vezérlő ideológiáját mindig az „adós­ságaival” akarják elszámoltat­ni az emberek. Annyiban meg­értem az okát, hogy a társa­dalom mindig halovány rajzo­lata az elveknek, a mozgató ideológiának: a kettő sohasem takarhatja egymást, mint sza­básminta a szövetet. Ahhoz olyan steril társadalmi közeg kellene, amelyben más ideoló­gia nem munkál, nincsenek el­lenhatások, tőle idegen taszító erők: s olyan emberek, akik mind egy szálig tökéletesen ér­tik és élik azt az ideológiát. Ábrándnak is élhetetlen! Ezért bizony tudomásul kell venni: a szocializmus sem tudja mindig és mindenben fölmutatni azt a tiszta szép arcot, amelyet az elmélet rajzol róla. Véleményem szerint az ideo­lógiai kérdések iránti érdeklő­dés és az eszmei érzékenység lanyhult bizonyos rétegekben, társadalmi csoportokban. A társadalom nagyobbik fele úgy van vele, mint mondjuk a latin nyelvvel, illik belőle tudni va­lamicskét. Ideológiai képvisele­tünket szívesen hagyjuk maga­sabb testületekre és az elmélet művelőire. Köznapi cselekvé­seink elméleti, eszmei kontroll­jára alig is gondolunk. Példá­kat? Ha lenne hely elég, csa­patostul jönnének elő dolgok, sőt folyamatok, amelyek azt mutatiák: a kezdet kezdetén el­maradt az eszmei megfontolás. Rendelettel kellett kordába te­relni a nyerő- és játékautoma­ták üzemeltetésének ügyét. . . Máig sincs rend a videokazet­ták frontián ... Ki tesz ideoló­giai rendet a gazdálkodás mai sokszínűségében .. .? Nem új fölismerés, hogy lazulnak az ideológiából eredő erkölcsi, etikai normák, keverednek az értékrendek. Általában túlontúl nagy az ideológiai türelem olyan jelenségekkel szemben, amelyek fölmérhetően komoly szellemi károkat okoznak tár­sadalmunknak. Sokat töprengtem rajta, ugyan miért hagyjuk el magun­kat annyira? Egy válaszom ma­radt: valami hamis vádtól tar­tózkodunk. Attól, hogy ha ideo­lógiailag „keményebbek” va­gyunk, talán ránk sütik a „dog- matizmus” bélyegét. Hányszor éreztem már magam is, hogy „szólni kellene” ... Sehoavse kvadrál eszmerendszerünkkel (és mellékesen a történelmi igazsággal sem!), ha Horthy Miklós valamiféle familiáris szí­nezetben kerül elénk, mint a szövetséges) hűség lovagja . .. Nem szimpatikus az sem, ha világnézetünk kontúrjai elho­mályosulnak például bizonyos elővezetésekben a szocialista nemzeti egység egyébként tisz­teletre méltó kategóriájában. Egyszer tanúja voltam annak, hogy leintettek valakit, mert osztályérdekek, osztályszem­pontok alapján közelített egy témához ... Különös nézetek s még inkább különös magatar­tásformák emelkednek a szo­cialista demokratizmus előtt is. Kezd gyakorivá válni az az ítélkezés, hogy „ha igazat ad­nak nekem, akkor van demok­rácia — ha nem, akkor nincs!” Rengeteg adóssága halmo­zódott föl ilyen értelemben a mi ideológiánk szószólóinak, propagandistáinak, oktatóinak Ülést tartott a Minisztertanács és művelőinek. Különösen, mi­óta a gazdasági élet szerve­zése, egyensúlyban tartása annyi energiát leköt. De egé­szen régi törlesztenivalónk is éppen elég akad. A szocializ­musról alkotott kép például meglehetősen statikus még ma is. Kicsit romantikus, kicsit me­seszínű. Sokan azt gondolják róla (régi szemináriumok emlé­keként talán), hogy megy az magától is. Hiszen alig yolt célzás a szocialista építés küz­dő jellegére. Az ellentmondá­sok fogadására és feloldásá­ra szóló képességeinket még épphogy csak megmozgattuk. Történelmünk egyes szakaszai­hoz is sokféle a közelítés. Há­nyán és hányán szuggerálják nekünk, hogy a szocialista építés első hazai évtizede va­lami velejéig bűnös korszak volt. S nem elegendő az ideo­lógiai aktivitásunk ezekkel az eszmei ficamokkal szemben. Vannak, akik úgy magyaráz­zák: a tudományos szocializ­mus propagandistái bizonyára azért „halkabbak” mostanában, mert ez az elmélet nem tud megfelelő választ adni a mai világ kérdéseire. Túl azon, hogy ez az eszme alkalmas igazán a világ és a társadalom mai kérdéseinek progresszív meg­közelítésére, hogy csak ez a világnézet kínál értelmes alter­natívát, a történelem vagy va­lamely világhelyzet vagy bár­mely társadalom elemzésének marxista módszere történetileg bizonyítottan bevált. Századunk egyfolytában nem tesz mást, mint a tudományos szocializ­must igazolja. Éppen a tőle va­ló eltérések okoztak időnként és helyenként politikai zavaro­kat. T relmetlenek vagyunk a szocializmus hibáival, gyöngeségeivel szemben, számonkérjük a társadalomépí­tés elveinek szigorúbb érvénye­sülését. Fölpanaszolunk olyan társadalmi jelenségeket, mint a szerzés elhatalmasodása, az er­kölcsi tartás megingásai, az antidemokratikus magatar­tás ... Pedig bizony mindez el­len van nekünk hatékony ideo­lógiánk! A társadalom erősebb eszmei tartása esetén mennyi­vel kisebb az esélye bármely társadalomellenes próbálkozás­nak, akár anyagi, akár szellemi életünkben. Hányszor föltesz- szük a kezünket: „A törvény nem tiltja, rendelet nem ellen­zi.” Miért ne lenne sok minden­nek a megfékezésére és megál­lítására elegendő ok az, hogy társadalmunk erkölcse, lelkiis­merete, eszmerendszere nem szíveli? Ennek még a törvény­nél is nagyobb kell hogy le­gyen az ereje, mert bizony a törvényt is ez diktálja. Mindezzel együtt, éppen ideológiai tanulmányaimból tu­dom magam is, hogy az esz­mei türelmetlenség milyen kár­tékony. Nemcsak a társadalom eszmeállapotán múlnak anyagi dolgai — anyagi állapotai is hatással vannak eszmei arcula­tára. De azt is megjegyzem, hogy az eszmei azonosulás anyagi erővé válik a társada­lomban. Magyarábban mond­va: a társadalmi cél megva­lósulása arányos azzal, hogy vezérlő elvei milyen intenzitás­sal épülnek be a közgondolko­dásba és a hétköznapi maga­tartásba. Ha tehát időnként el­vek nyögnek is a gyakorlat pró­bái alatt, azért nem az eszme hibás. Fél év alatt 18000 új lakás épült A Központi Statisztikai Hiva­tal adatai szerint a hatodik ötéves tervidőszak első három évében 226 745 új lakás épült fel az országban, s ez a terve­zett lakásszám alsó határát je­lenti. Az öt év alatt ugyanis 370—390 ezer lakás felépítése a cél. Budapesten a 3 év alatt létesített 49 407 új otthon — a magánlakás-építés lemaradása miatt — alatta marad a terve­zettnek. Állami erőből az összes lakás 25,8 százaléka épült, ezen be­lül 1983-ban már csak 22,3 százaléka, s ez az arány az idén tovább csökken. Ezzel egyidőben jelentős állami for­rásokat csoportosítottak át a magánlakás-építés támogatá­sára, amelynek eredményeként egyre többen vállalkoznak ma­gánházak, lakások építésére. 1982- ben több mint 2200-za1, 1983- ban mintegy 1200-za! gyarapodott a magánerőből lé­tesített új lakások száma az előző évihez képest. A három év alatt magánerőből épült la­kások 35,8 százaléka társas­házban található, 56,7 száza­lékuk hagyományos családi házban. Az új lakások átlagos alap­területe évről évre növekszik, az elmúlt évben már megha­ladta a 73 négyzetmétert. A legnagyobbak — mintegy 92 négyzetméteresek — a családi házakban lévő lakások, az ál­lami erőforrásokból létesülteké azonban átlagosan csak 54 négyzetméter. Az idén az év első felében előzetes adatok szerint 18 024 új lakás épült fel az ország­ban, ami 2,8 százalékkal több, mint tavaly az év első hat hó­napjában. Az állami erőforrás­ból létesített új lakások aránya 15,4 százalék, ez megfelel a tervezettnek. Nemcsak épülnek, meg is szűnnek lakások. A statisztikai adatok szerint három év alatt 49 865 lakást számoltak fel, fő­ként, mert elöregedtek, lak­hatatlanná váltak, kisebb ré­szüket pedig városrendezési okok miatt. Idén az első félév­ben 3637 lakást bontottak le, mintegy 30 százalékkal keve­sebbet, mint a múlt év első felében. A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtöki ülésén Sarlós István tájékoztatást adott a Charv Sy miniszterelnök vezette kambod­zsai párt- és kormányküldött­ség hazánkban tett hivatalos, baráti látogatásáról. A kor­mány ugyancsak tájékoztatót hallgatott meg a Japánban járt kormányküldöttség munká­járól. A Minisztertanács a tá­jékoztatókat tudomásul vette. A francio—iráni kapcsolatok l azonban akkor kerültek a nem­zetközi politika reflektorfényé­be, amikor Párizs — még Gis- card d’Estaing elnöksége ide­jén — menedéket adott az Irak­ból kiutasított Khomeini aja- tollahnak, a sah eltökélt ellen­ségének. Neauphle-le-Chateau, ez a kis Párizs-környéki telepü­lés, ahonnan 1978. október 10- ét követően egészen 1979. feb­ruár 1-ig, Teheránba való ha­zatéréséig küldözte a főpap üzeneteit. Irán tömegeit velük fehér izzásig hevítve, bevonult az iráni történelembe. (Az Air France gondterhelt illetékesei bizonyára felidézik most, hogy Khomeini annak idején az ő kü- löngépükön tette meg a törté­nelmi utat hazájába). Neauph­le-le-Chateau még utcát is ka­pott Teheránban a síita forra­dalom győzelme után. Az új rendszer és Párizs kap­csolatai azonban hamar meg­keseredtek — ha ugyanis ad­dig a sah ellenségei élvezték a franciák oltalmát, ezután a sah családjának és környezetének tagjai kerestek menedéket a Szajna partján, ahol különben sokuk korábban is rendelkezett elegáns rezidenciákkal. Sapur Bakhtiarra, a sah utolsó mi­A kormány megvitatta és el­fogadta az Állami Ifjúsági Bi­zottság elnökének jelentéséta felsőfokú oktatási intézmények­be felvett, sorkatonai szolgá­latot teljesítő fiatalok helyze­téről. Megállapította, hogy az előfelvételt nyert fiatalok sor­katonai szolgálatának rendje alapvetően megfelel a honvé­delmi követelményeknek, figye­lembe veszi a hallgatók és a tanintézetek érdekeit Ugyan­niszterelnökére gondosan vigyá­zott a francia titkosszolgálat — ez azonban nem akadályozta meg négy, magát újságírónak álcázó terrorista merényletkí­sérletét ellene 1980. július 18- án (a merénylők azonban vé­letlenül egy szomszéd háziasz- szonyt öltek meg, Baktiar sér­tetlen maradt). Most az 1982 februárjában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt merény­lők kiadatását követelik a gép­rablók, egy iszlám szervezet nevében. Nem a Bakhtiar elleni me­rénylet volt az egyedüli, amely a jelenlegi iráni emigrációt sújtotta Párizsban. 1982. feb­ruár 8-án például egy párizsi utcán meggyilkolták Asraf Ru- bit, a néhai sah nővérének fiát. Célponttá váltak franciák is: Teheránban 1984. február 26-án egy angol üzletembert lőttek le véletlenül — a cél­pont ugyanis egy francia dip­lomata lett volna, mint az a merénylőknek az AFP hírügy­nökséghez intézett telefonbeje­lentéséből kitűnt. Az iráni emigráció befoga­dásánál súlyosabb konfliktus is szembeállítia ma Párizst és Teheránt: Franciaország ugyan­is az iráni—iraki háborúban akkor a még meglevő feszült­ségek feloldására további in­tézkedéseket tart szükségesnek. A Minisztertanács — a Tu­dománypolitikai Bizottság elnö­kének tájékoztatója alapján — értékelte a személyi számító­gépek elterjesztésének helyze­tét. és megszabta a hazai fej- lesztés, gyártás, képzés és ok­tatás, valamint a KGST-tagor- szágokkal való együttműködés feladatait. jelentős fegyverszállítmónyokkal támogatja Irakot, többek között tavaly ősszel kölcsönbérletként a falklandi háborúban kitűnően bevált Exocet rakétákkal felsze­relt Super-Étendard gépeket is Bagdad rendelkezésére bocsá­tott. Irán októberben azzal a nyilatkozattal válaszolt, hogy amennyiben Irak beveti az Exocet-rakétákat, lezárja a Hor- muzi-szorost. Azóta mindenna­possá váltak az öbölben a tar­tályhajók elleni légiakciók mind iráni, mind iraki részről, ez azonban nem bénította meg a forgalmat. Párizs azzal érvelt, hogy „az egyensúlyt kívánja helyreállítani” szállításaival, s a két harcoló fél közül azt tá­mogatja, amelyik inkább kíván­ja a béke helyreállítását. Ilymódon, ha nem is az első kiélezett válságról van szó az Air France gép elrablásával kapcsolatban Párizs és Teherán között, a jelenlegi — amikor is a géprablók a teheráni ható­ságokon keresztül tárgyalnak követeléseikről a Fabius-kor- mánnyal, amely az iráni ható­ságokat teszi felelőssé a fejle­ményekért — minden bizony­nyal az egyik legkényesebb. * Az Air France Légitársaság párizsi igazgatósága bejelen­tette, hogy Teheránban vesz­teglő eltérített repülőgépéről a géprablók valamennyi túszukat szabadon engedték. A 44 férfi­utast, valamint a pilótát és a segédpilótát azóta az iráni fő­város repülőterének gyengélke­dőjébe kísérték, hogy kipihen­jék az elmúlt 48 óra izgalmait. Szigetváron a benzinkúttal szemben új tűzoltólaktanya, gyakorlótér és tömlőtorony épül. A korszerű létesítményt jövő év őszére készítik el. Erb János felvétele Szabadon engedték az elrabolt francia repülőgép utasait Növekvő feszültség Franciaország és Irán között Nem először fordul elő, hogy Franciaország vezetőinek a honi dossziékat félretolva Iránra kell összpontosítani figyel­müket. A két ország kapcsolataiban az Air France gépének elrablása előtt is volt már több kényes ügy. Rossz csillagzat alatt szövődött még a barátság is — Reza Pahlavi sah idején, Chirac francia miniszterelnök például 1975-ben látogatást tett Teheránban és „mesés szerződések­kel" tért haza — ám ezek megvalósításából nem lett semmi. Sz. Simon István A gyakorlat próbái

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents