Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-05 / 183. szám
1984. július 5., csütörtök \ 5 Dunántúlt napló A meglehetősen leromlott állapotban lévő Hunyadi út 8-as számú ház, amelyben a felújítás során pedagógus szolgálati lakásokat alakitanának ki. Proksza László felvétele Koordinációs alap a belvárosi rekonstrukció segítésére Másodszor ülésezett tegnap a pécsi belváros rekonstrukcióját segítő koordinációs bizottság. Ezúttal néhány nagy költséggel felújítható, önmagában semmilyen védettséget nem élvező belvárosi ház sorsáról volt szó. A bizottság első ülésén ugyanis olyan döntés született, hogy az álla mii eszközökből gazdaságtalanul felújítható épületeket árverés útján értékesíteni kell. Most ezek közül kettő került a bizottság elé. A Felsőmalom utca 4-es számú ház életveszélyes, üres, az egy lakásra vetített várható építési költséq túl nagy, ezért döntöttek az árveréses értékesítés mellett. Egyetlen kikötés lesz: az utcai homlokzatot a jelen formájában kell megtartani. A János utca 14-ben két lakás van, a tervezett költség itt is magas, ezért lesz árverés. A Hunyadi út 8-as számú ház műemlékjellegű, s meglehetősen elhanyagolt állapotban van. Legutóbb a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat jelentkezett, hogy vállalja az épület teljes felújítását a benne lévő lakások visszapótlásával együtt irodagondjainak megoldása végett. A bizottsági ülésen azonban felmerült: a pécsi pedagógushiány enyhítése érdekében e házban nyolc gar- zonjellegű pedagógus szolgálati lakást lehetne létrehozni a művelődésügyi ágazat felújítási keretéből. Az állásfoglalás szerint e szándéknak kell elsőbbséget biztosítani. Éppen tíz esztendeje már, hogy üresen áll a Kossuth Lajos utca — Lyceum utca sarki telek, amelynek a beépítésére több terv is volt, s mind meghiúsult. Mivel mindvégig szolgáltatóhoz építéséről volt szó, a bizottság sem lépett ki ebből a körből, s javasolta, hogy magónkisiparosok és kereskedők társulását kezdeményezzék az illetékes hatóságok egy a belvárosba illő szolgáltatóház megépítésére. A Jókai • utca 6-os számú pincekáros házat életveszélyessé nyilvánították, lakói egy kivételével már el is hagyták. Mi legyen a sorsa? A rendezési terv a ház helyére autóparkolót szánt. A bizottság viszont elfogadta azt a tervet, amit a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán dolgoztak ki. Eszerint az épület mögötti sportpálya igénybevételével 120 gépkocsi részére a Dischka Győző utca felől megközelíthető felszín alatti parkolót építenének (utána a sportpálya ismét használható lenne), a mostani földszintes épület helyére pedig 14 lakásos, az utca beépítési magasságának megfelelő magasságú épület kerülne a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat kivitelezésében. Dr. Molnár Zoltán tanácselnökhelyettes, a bizottság elnöke bejelentette, hogy létrehozták — egyelőre 10 millió forintos keretösszeggel — azt a koordinációs alapot, amellyel a város segítheti a rekonstrukciós munkák gyorsítását, ha valamely vállalat, vagy intézmény átmeneti pénzhiánya miatt a munkát nem lehetne időben elvégezni. Az alap a pécsi városi tanács és a megyei tanács 5—5 millió forintjából jött létre. És még egy bejelentés: a közeljövőben aláírják a BÉV és a Hungarhotels közötti szerződést a fégi Pannónia Szálló felújítására. A munka feltehetően 1987-*-88-ra fejeződik be. H. I. lett Becef a ? Szokatlan levél az NDK-ból Szigetvárnak A sokféle hivatalos ügyirat, meghívó, értesítés között időnként kéréseket tartalmazó magánleveleket is kapnak a tanácsok. Ilyen jött nemrég a szigetváriakhoz. A küldemény az NDK-ból érkezett. Feladója illemtudóan bemutatkozott: nős, két gyermek apja, szenvedélye a képeslapgyűjtés a világ minden tájáról, de főként a saját hazájából és Magyarországról. Eddig tizenöt és félezret gyűjtött és mint írja, a pécsi, a debreceni, a veszprémi, a zalaegerszegi, a miskolci és a salgótarjáni tanácselnökök is küldtek már neki. A szigetváriak is összeszedtek már néhány — a helyi nevezetességeket ábrázoló — képeslapot és a városról szóló német nyelvű kiadványt. Mindezt nemcsak azért mert magyarul írt, mert rendkívül udvarias a kérés, amelynek ők sem tudnak ellenállni, hanem mert hálásak az NDK-beli fiatalembernek azokért a derűs percekért, amelyeket a boríték címzése szerzett: Városi Tanács tanácselnök részére, Becef a! T. É. Fotósok tábora Pécsen Már csak a vitákért is érdemes eljönni, hiszen a tapasztalatcserék segítségével értjük meg jobban egymás elképzeléseit, az új irányzatokat, és jó találkozni a régi ismerősökkel, beszámolni az új dolgokról, kiállításokról — Újhelyi István, a Magyar Nép- hadsereq Művelődési Háza fotókörének vezetője, amatőr fotós. számos országos és nemzetközi kiállítás résztvevője, egy a nyolcvanból, akik eljöttek az egyhetes fotótáborba, Pécsre. A központi felsőfokú fotótanfolyam és alkotótábor húszéves múltra tekint vissza, szervezője a Népművelési Intézet és harmadízben tartják a tanfolyamot Pécsen. A tábor vezetője Tám László fotóművész: — Két részből áll a tábor, továbbképzésből, szakmai vitákból, előadásokból, egymás munkájának a megismeréséből, másrészt a pécsi sétákon, baranyai kirándulásokon fotózásból, alkotásból. Az ország minden részéből jelentkeztek a táborba szakkörvezetők, az amatőr mozgalom képviselői. A tábor ideje alatt tartja elnöki ülését a Magyar Amatőr Fotóklubok és Szakkörök Szövetsége is. — Igen hasznosnak tartom a fotóstábort, annál is inkább. mert Magyarországon nincsen felsőfokú fo'óoktatás — mondja Vigovszky István nyugdíjas esztergomi építész, aki több mint harminc éve fotózik, kiállításokon mutatja be képeit. Néhány külföldi vendég is érkezett a táborba. Klaus őreim például az NDK-ból. Ha lassan is, de magyarul beszélgethetünk, ugyanis évek óta tanulja Drezdában a nyelvünket. Vasúti technológus és szenvedélye a fotózás* A Népművelési Intézet táborának most harmadszor a résztvevője. „Mindent fényképezek, csak nem eléggé jól ahhoz, hogy ne kellene még tanul; nőm. És Magyarország nagyon tetszik nekem." A Kodály úti kollégiumban megrendezett tábor július 8- án zárul. B. A. Új foszforműtrágya a Novaphos Ma még újdonságnak számító Novaphos műtrágyát forgalmazó Pécsi Agroker Vállalat igazgatója, dr. Kelemen László így foglalja össze a Novaphos előnyeit: — Nagyon kedvező a hasznosulása, így rendkívül hatékony műtrágya, összetételénél fogva 36 százalék mésztartalmának nagyon előnyös hatása van a talaj- szerkezetre és főleg a savanyú talajokat javítja. Lassú lebomlása miatt kímélő hatással van a környezetre. Ez a foszfortartalmú műtrágyák között a legkedvezőbb a tulajdonságainál fogva, és mivel az ára is igen kedvező, bátran rendeltünk belőle úgy is, hogy lényegében nincs is biztos piacunk. Tegnap délelőtt a Misina étteremben a Süd Chemie AG és a Pécsi Agroker Vállalat közös szervezésében tartott előadásokon a Nova- phosról, a foszfor műtrágyagyártásáról, felhasználásáról, a kísérletek tapasztalatairól, tehát az új foszforműtrágya lehetőségeiről és előnyeiről esett szó. A meghívott baranyai mezőgazdasági szakemberek és az ország minden részéből étkezett agrokeres, megyei növényvédelmi és az agrokémiai centrumok szakemberei előtt a gyártó, a Süd Chemie AG gyártási igazgatója, Robert Peichl a felhasználás lehetőségeit, az összetétel előnyös tulajdonságait, és hatékonyságát emelte ki. A Novaphos főleg a kezdeti növekedési időszakban fejti ki előnyös hatását és teszi biztonságossá a termést. A Novaphos műtrágyákkal végzett magyarországi kísérleteket értékelte Görtnerné Bánfalvi Ágota (MÉM Növényvédelmi-Agrokémiai Központ). A két éven át tartó engedélyeztetési kísérletek igen kedvező eredményei alapján szerezhető be hazánkban a Novaphos 23 és a Magnézium Novaphos 17+7 műtrágya. Megyénkben a osányoszrói, a kémesi és a kétújfalui tsz használta először és az ő véleményük szerint is a Novaphos jó szemcseszerkezetű, nem por- lik, nem nedvszívó, földi és légi úton is egyenletesen szórható. A Pécsi Agroker Vállalattavaly 600 tonna Novaphos- tot rendelt és adott is el, jövőre már 1500 tonnányit vár. M. L. Az Engels úti árkok messzemenően akadályozzák a közlekedést Árok az Engels úton Mikor lesz kész a szehnyvízcsatorna? Vannak békebeli csataterek. Pécsett az Engels úton például hónapok óta olyan szép lövészárkok tátonganak, amilyeneket kemény háborúkban sem ástak egykoron. Ez a pécsi árok már geológiai tanulmányhoz is elég mély. — Mióta tetszenek itt dolgozni? Egy fiatalember számolni kezd, aztán odaszól barátjának : — Ottó, mióta vagyunk itt? — Márciustól. Szép idő, ezen a tán száz méternyi munkán. — Miért? — Sziklás a talaj. Előbb a Pósa Lajos utcában is izzadtunk tőle. Telek Ferenc művezető válasza pedig: — Pontatlan volt a szakvélemény, nem tudtuk, hoqy sziklás a talaj. Ezért egy ROXON nevű légkalapácsot kellett bérelnünk, meg másik nagy teljesítményű kompresszort is hozni, hoqv bíriunk vele. A DÉLVIÉP szakemberei tehát keményen birkóznak a feladattal. A lényeg azonban a szakvélemény. „Az egész terület altalaján jobbára szarmata mészkő-talaj változó mélységben található, helyenként felszínközeiben, másutt 4—5 méter* mélységben ... Az Engels út magasságában a talajfeltárások kisebb mélysé- gűek. Itt a kőtörmelék, iszap- feltöltődés vastagsága 0,35— 1.8 méter változóan. Ez alatt általában vékony, 0,3—0,7 méter kőtörmelék, sovány agyag, majd mészkőtörmelék található” — íav szól a budaoesti Mélyépítési Tervező Vállalat 1983. februári évi szakvéleménye. A DÉLVIÉP hitt a szakvélemény szakszerűségében és elkezdte a munkát. Aztán amit nagy meglepetésre talált, azt gyorsan írásban kifogásolta. Miszerint „szálban álló kőzet” van az úttest alatt. Magyarán: tömbökben áll a szikla- jöhet a légkalapács meg az újabb pénz. Hiszen az eredeti 7 milliós költségvetésből erre már nem futja. Ennyi a pécsi Engels út újkori történelme: útlezárás, gépkocsik nyelvharapó bukka- nói a szomszéd utca gödreiben, a lakók hátrányai — mindez a hosszú lövészárok csaták több hónapos időtartamában. A DÉLVIÉP megfelelő gépek híján hosszabb ideig nem dolgozott, s csak a kisebb utcák munkálatai végeztével fogtak az Engels úti légkalapácsos árokásáshoz. Végül is most mi lesz? Az Engels út és a környező utcák kapnak-e szennyvízelvezető csatornát? Hiszen a DÉLVIÉP szerint a 7 millió erősen fogy. A megoldásról Schreiner János, az UNIBER mélyépítési osztályának vezetője ezt mondta: — Két hete összehívtuk az érdekelteket, s azt kértük: vizsgálják meg, szükséges-e a jelenlegi 3,5—4 méter mélységű árok. Ha nem, akkor talán kifutja az eddigi pénz is. Hétfőn megkaptuk a választ: mindösz- sze három ház, annak is csak az alagsora marad ki a vízvezetékből, tehát elég a két méter mélységű árok is. Véleményem szerint így befejezhető a nagy munka. Hogy mikor lesz kész szennyvízcsatorna? A vélemények eltérőek. Ám további ilyen csatákat elkerülendő, érdemes lenne azért megkérdezni a szakvélemény szerzőit: hogy s mint vizsgálgatták e tájék talaját? ' Földessy Dénes Áikazét&f Hírei §1 Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta Anisz Hosszan Jahját, a Jemeni Szocialista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki üdülésen tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek időszerű gazdasági kérdésekről. * Egyetemi, főiskolai KISZ-ve- zetők országos tanácskozást tartanaik hétfőtől Csopakon. Az egyhetes program során a résztvevők ifjúsáqpolitikai, felsőoktatási és diákszociális kérdéséket vitatnak meg, találkoznak a pölitikai, a társadalmi élet több vezető képviselőjével. Szerdán meglátogatta a tanácskozást Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára. Előadásában és a fiatalok kérdéseire válaszolva foglalkozott hazánk politikai szerepével a nemzetközi életben és ismertette a KGST legutóbbi, legmagasabb szintű tanácskozásának eredményeit. Szólt a Szovjetunió és a többi szocialista ország erőfeszítéseiről a nemzetközi feszültség csökkentésében, hangsúlyozta a nemzetközi gazdasági kapcsoldtdk jelentőségét. * Az Országos Családvédelmi Tanács — amelynek megalakulását június 15é ülésén hagyta jóvá a Hazafias Népfront Országos Tanácsa —, szerdán Pozsgay Imre, a HNF OT főtitkára elnökletével alakuló ülést tartott. Az ülésen a testület megkezdte programjának és működési elveinek kidolgozását. * Hétezer vasutas részvételével vasutasnapi nagygyűlést tartottak szerdán a MÁV Északi Járműjavító özem nagycsarnokában. Az ünnepségen ott volt Urbán Lajos közlekedési miniszter és Bajusz Rezső, a MÁV vezérigazgatója is. A Himnusz hangjai után Koszorús Ferenc, a Vasutasok Szakszervezetének főtitkára nyitotta meg a gyűlést. Ezután Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára mondott ünnepi beszédet. Az MSZMP Központi Bizottsága és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében köszöntötte a magyar vasút több miint 130 ezer dolgozóját és 100 ezer nyugdíjasát. Méltatta a vasutasok helytállását, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy naponta háromnegyed millió ember eljusson úticéljához, s több mint hanmadmillió tonna áru rendeltetési helyére érjen. Megkezdik a régi Pannónia felőiítását Egy szakvélemény tanulságai