Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-05 / 183. szám
1984. július 5., csütörtök Dunántúli napló 3 fi kultúra szerepéről a megye életeben Bemutatjuk a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjét Szobájában Radnóti szobra áll, szemben a bejárattal. Varga Imre ismert alkotásának kisplasztikái változata. Kedves emlékként őrzi, a neves szobrász személyes ajándékaként. Mohácsi éveire, évtizedeire s természetesen kedves költőjére emlékezteti. Szinte észre se vesszük, máris versekről, Radnóti Miklós költészetéről beszélgetünk. De tudom róla azt is, hogy művészetbarát; mindig is pártolta a város képzőművészeti hagyományait. Fischer János, a Baranya megyei Tanács V. B. művélő- désügyi osztályának vezetője még egy éve sincs, hogy elfoglalta új munkakörét. Sok mindennel ismerkedik ma is. Hiszen, ha csupán címszavakban felsorolnám, hogy az oktatáspolitika, a közművelődés, a tudomány- és a művészetpolitika területein belül mi mindennel foglalkozik az irányítása alatt működő osztály, alighanem búcsút inthetnék ennek a cikknek. S az elvi irányítás mellett ismerni, „otthon lenni" a legkülönbözőbb részkérdésekben is, nyilván nem lehet könnyű; akkor sem, ha koráboan is volt némi köze a művelődéspolitikához. Majson, Töttösön gyerekes- kedett, a gimnáziumot Mohácson, az egyetemet az „Eötvösön” végezte. Matematika—• fizika szakos tanárként tanít egykori gimnáziumában öt évig; rövidebb ideig a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője, majd elnökhelyettese. 1973-tól pedig az elmúlt év nyaráig Mohács város Tanácsának elnöke. Új munkaterülete alapvetően különbözik a korábbitól; másfajta munkastílust, fölkészülést követel. De van benne azonosság is. Itt is kell társadalmi, gazdasági, politikai kérdésekkel is foglalkoznia, azonban itt egészében látva ,— és átlátva — a kultúra szerepét a megye életében. Abból a vezetői alapállásból, hogy az embereik művelődése, kulturáltsága a társadalmi -gazdasági folyamatokat kell hogy szolgálja. Irányító munkája eddigi rövid ideje alatt vajon mit érzett a legsürgetőbbnek, a legfontosabbnák? Mindenekelőtt erről kérdeztem. — Olyan körülményeket kialakítani — válaszolta —, hogy azok révén a szakemberék cselekedni tudjanak. A legfontosabbnak azt tartom, hogy ehhez a megfelelő föltételeket biztosíthassuk. Annak tudatában, hogy most ez nem köny- nyű. Ahogyan már-már közhelyként emlegetni szokás; a kultúra anyagi lehetőségei szerények ... Az osztályon szerencsére olyan munkatársakkal dolgozom, akik képesek ilyen körülmények mellett is kulturális célokat megvalósítani. De más szempontból is szerencsés Baranyában a kulturális vezető helyzete. Pécs-Baranya rendkívül gazdag olyan értelmiségiekben, akik alkotni, megújítani, kezdeményezni hivatottak, akiknek a munkásságát ez jellemzi. Az egyetemi képzés továbbfejlesztésének első lépéseitől a kultúra legkülönbözőbb szféráiban hosszan sorolhatnám azokat a kezdeményezéseket, amelyekkel Pécs és Baranya országosan az élvonalba került; amelyekre mindenhol tisztelettel és elismeréssel tekintenek. Nagyon fontosnak tartom, hogy az értelmiséget olyan légkör vegye körül, hogy képességeit, fölkészültségét háboríthatat tanul kibontakoztathassa. — A továbbiakban milyen fontos célokat lát maga előtt irányító munkájában? — Az irányítási rendszer korszerűsödése révén számomra is tágabb lehetőségek kínálkoznak az elvi irányításban. Ebhez megfelelő kapcsolat szükséges a helyi tanácsokkal, a városi szakigazgatási szervekkel és a megyei intézményekkel. Ami az osztály munkájának újragondolását is föltételezi. A közoktatás korszerűsítésére vonatkozó állásfoglalás folyamatos megvalósításához biztosítanunk kell a megfelelő személyi és tárgyi föltételeket. És még nagyon sok más fontos tennivalót állít elénk a most következő időszak mind az oktatáspolitikában, mind a közművelődésben. Előttünk állnak a nagylétszámú korosztályok további iskoláztatása, a kistelepülések iskoláztatási és iskolaelőkészítési feladatai; a társközségek művelődésével való jobb és nagyobb törődés; a közművelődés új formái és intézményei; a szerveződő új közművelődési egyesületek, kollektívák; a szabad idő eltöltésének és a kulturálódó« folyamatának szemléleti összefüggései — egyebek közt. És mindezek mellett: tovább szeretnék Ismerkedni a mélységében is jóval tagoltabb munkaterületemmel, amelynek fölfedezései mindig új élményt jelentenek számomra — mondotta beszélgetésünkön Fischer János, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője. W. E. „Eine Welt, wie sei uns gefeilt." (Ez a világ tetszik nekünk) — ez volt a mottója a most huszadik alkalommal megrendezett ünnepi játékoknak. Gera megye vállalta ma- gára — immár második alkalommal — a nagy hagyomány hírében álló fesztivál szervezését, mely egyúttal már a megemlékezést is jelentette az NDK megalakulásának 35. évfordulójáról. Vendégként — több szocialista ország képviselőjével együtt — vehettem részt e gazdag programon. A Lipcsében eltöltött két félnap sok látnivalót nyújtott. Az NDK erőfeszítését a széppé varázsolt régi épületek mellett számos új létesítmény is bizonyítja. A Marx Károly Egyetpm, az Opera, a zenei központot jelentő „Gewandhaus” és az új posta által határolt hatalmas téren számos műemlék, szökőkút látható. A zeulenvodai szakszervezeti üdülő nyújtotta kényelmes elhelyezésünket. Gerában a Pécsi kutatók pisai tanulmányútja Olaszországi tanulmányúiról érkezett vissza nemrégiben dr. Enyedi György akadémikus, egyetemi tanár, a Regionális Kutatások Központjának főigazgatója. Hol járt. mi volt az utazás célja, erről kérdeztük a főigazgatót. — Két éve kezdődött a Dunántúli Tudományos Intézet és a pisai egyetem szociológiai intézetének a kapcsolata. A pisai intézet munkatársai hosszabb időt töltöttek Magyarországon. Az urbanizáció sajátosságait vizsgálják a szocialista országokban. Jártak többek között Komlón, ahol például a lakosság foglalkozásszerkezetét, életmódját tanulmányozták. A kutatás eredményeit egy könyvben adják közre, amely az ősszel jelenik meg Olaszországban. A terveink szerint a könyvről itt, Pécsen rendezünk majd egy kerekasztal-konferenciát, a szerzők részvételével. A mostani utazásunk célja — négyen jártunk Pisában: Tóth Zoltán megyei főépítész, Nagy Endre egyetemi docens, Kovács Katalin, a DTI munkatársa és én —tájékozódás és egy település kiválasztása volt a mi kutatásunkhoz. — Mi az önök kutatásának a témája? — Egy iparosodó nagy- közséq életén keresztül szeretnénk vizsgálni az önálló településfejlődés lépcsőit, módozatait, az önkormányzatot. — Mennyiben érdekes ez számunkra? — Jövőre megváltozik a magyar települések irányítási rendszere, vagyis önállóbb fejlődésre kapnak lehetőséget. Olaszország gazdasági életében jelentős szerepet hordoz az állami szektor, léteznek központi pénzügyi források is. A hasonlóságokat, a különbségeket figyeljük, összehasonlító kutatást végzünk majd. — Mikor kezdődik a kutatás? — A jövő nyáron. A mostani utazásunk eredményéhez tartozik még, hogy fölvettük a kapcsolatot az ottani földrajzi intézettel is, és kis küldöttségünket a pisai egyetem rektora és a város polgármestere is fogadta. B. A. A pécsi Nevelési Központban működő Vizuális műhely tagjainak munkáiból rendeztek kiállítást a NK aulájában. Művészeti műhely Pécsváradon Két művelődési ház adott otthont Baranyában azoknak a foglalkozásoknak, amelyeket Művészeti műhely címen vezet Apagyi Mária, a komlói zeneiskola tanára. Pécsváradon, a Fülep Lajos Művelődési Központban 1977, Komlón, a Városi Művelődési Központ keretei között 1979 óta. Általános iskolás gyerekek vesznek részt a foglalkozásokon, de találni közöttük óvodáskorúakat is. Apagyi Mária tulajdonképpen 1968 óta vezeti ezeket a foglalkozásokat tanítványainak, s ezek alapelve, hogy az egész világot, annak minden jelenségét egy egységben szemléli és a közös gyökereket fedezi, fedezteti fel a zenében és a képzőművészetben épp úgy, mint a természetben. Nemrég zajlott le az idei év pécsváradi zárófoglalkozása. Először a színek világában létező összefüggésekre adtak választ a gyerekek játékos formában, majd körbenállásos ritmusjáték következett, ritmustartás, a ritmus átvétele. A bemutató hangszerekkel, furulyával és zongorával folytatódott: a lejátszott népdal elhangzása után annak hangjaival adtak fel egymásnak kérdést majd arra feleletet a gyerekek. Végül páros rajzolással folytatódott a pont és a vonal eszközeinek és kérdés-felelet játék, a folt, a a színeknek felhasználásával. A Művészeti műhely elindítója Lantos Ferenc képzőművész, aki a képzőművészet és a zene eszközeivel indította el ezeket a komplex foglalkozásokat. Pécsváradon Nékám Paulette zenetanár személyében sikerült megtalálni azt a pedagógust, aki az itteni csoport foglalkozásait gondozza és emellett önálló, sajátos módszerekkel színesíti a műhely tevékenységét. — Mindig a közös érintkezési pontokon próbálunk fogalmazni —, mondja a műhely tevékenységéről Apagyi Mária —, azt tudatosítva, hogy a világban minden elemekből épül fel, és ezek az elemek bizonyos rendező elvek, például a szimmetria, a párhuzam vagy az ellentét rendje szerint szerveződnek egységgé. Az adott problémát, feladatot mindig p mozdulat, a zene, a rajz eszközeivel kell a gyerekeknek megoldaniuk. Az elmúlt másfél évtized alatt sok száz gyerek fordult meg ezeken a világot komplex egységben szemléltető foglalkozásokon, közülük nem kevesen léptek a pedagóguspályára, és adják tovább tanítványaiknak az itt elsajátított látásmódot. G. O. Munkás ünnepi játéknk az NDK-kan Ez a világ tetszik nekünk Kultúra és Múzeum Háza előtti téren vártuk az ünnepi nyitányt. A másfél órás műsorban 1300 hivatásos művész és amatőr kápráztatta a több ezres nézőt. Kórusok szólaltattak meg népdalokat és klasszikusokat, néptáncosok és sportolók, népi figurák és balett vonultak végig a hatalmas színpadon. A leqjobbak érkeztek ide az NDK-ból a többi megyét is képviselve. A tűzijáték csak tovább fokozta az ünnepi hangulatot. Másnao a ,,'Parade des Soldatenliedes” (A katonadalok díszszemléje) hangversenyén vettünk részt Gera újjávarázsolt színházában. Énekkari és zenekari számokat szólaltattak meg a néphadsereg együttesei, felléptek gyermekkórusok és katona művészszólisták is, magas színvonalú zenei kultúráról tanúskodva. Nemcsak a megyeszékhely adott otthont az együttesek fellépéséhez. Egyidőben több körzeti városkában léphettek pódiumra a különböző csoportok. így jutottunk e| mi is Rudolstadt városkába, ahol a körzetből érkeztek az érdeklődők a népünnepélyre. A színpadi produkciók mellett a „sétálóutcában" bemutatkozó népi iparosok „bódéi" előtt tolongott a kíváncsiak sokasága. A nálunk is ismert népi iparágak mellett nagy érdeklődés volt az „éremverde”, a „zsin- delykészítő"- a „csipkeverő” mesterségek iránt. Az idős mesterek a nézők előtt avatták a fiatalokat a mesterség rejtelmeibe. Este pedig a Saale folyón a tutajosok vetélkedőjén szurkolhattunk. A fesztivál másnapján egy mezőgazdasági központban jártunk (Oppburg), ahol ugyancsak nagy számú érdeklődő előtt szerepeltek az együttesek, egy másik téren termékeiket mutatták be a kisiparosok, ismét másutt állatbemutatóhoz csatlakozóan adták át a minősítő díjakat a megyéből érkezett gazdáknak, termelőszövetkezeteknek. Örömmel gratuláltunk a zárófogadáson az aranyérmet nyert két külföldi vendégcsoportnak, hiszen az egyik a Szabolcs-Volán táncegyüttes volt. Lantos József főtanácsos, a megyei tanács nemzetiségi bizottságának elnöke Képernyő előtt Csak ülök és Vítray Ebben a Csak ülök... műsorban aztán igazán nem csinál Vitray semmit. Tényleg csak ül, mégcsak mesélni sem mesél, sőt meglehetősen szűkszavú. „Ez van" — mondja. Meg: „hát ennyi”. Pár semleges bevezető mondat után máris jönnek a riportok. Hogy ott egy üres szék és az adás kezdetekor bejön és leül rá? Ebben sincs semmi különös, valahogy minden műsor elkezdődik. Múlt pénteken kezébe vesz egy fura Valamit, egy mini-szintetizátort, mint kiderül, elmondja a történetét, aztán benyom egykét gombot és lejátssza rajta az előre beprogramozott zenét. Ott a masina az ölében, búg és csilingel, Vitray meg ül és hallgat. Nyilván, hogy hallgat, hisz szól a zene, de mégsem olyan egyszerű a dolog, mert lehet-e kínosabb egy tévé- riporter számára, hogy ott ül némán, tétlenül és mindez látszik. Nemcsak a feje, hanem az egész alak a keresztbetett lábával, úgy ahogy van. Milyen hosszú is tud lenni egy-másféí perc! Leveszi a szemüvegét, ráteszi a mellette álló tv-ké- szülék tetejére, illetve csak rátenné, de ültében nem éri el, fészkelődni nem akar, hát ott marad a félbemaradt mozdulat a levegőben és a kis szerkezet még javában szól. Most már igazán nem tud mit csinálni. Egyszerűen nincs mivel kitölteni a lassan múló időt. Megszoktuk: ilyenkor mindenki meg akarja oldani a helyzetet, ki akarja vágni magát, fölénybe akar kerülni, valahogy elhitetni, hogy kéremszépen er így lett kitervelve, tessék csak nézni. Vitray másként tesz. Félszegen és feszengve belemosolyog vagy inkább hunyorít a kamerába, mintegy közli, hogy tudja, hogy látjuk, tudja, hogy ez most üresjárat és nem hiszi hogy ő itt valami épületes látvány lenne, de hát várjuk most már ki, ez van, ez a kis szünet azok tiszteletére tartatik, akik ezt a mini-szintetizátort egyik régebbi riportalanyának „összeadták”. Pedig nem olcsó mulatság, van vagy tizenötezer forint — mondja aztán, mikor lejár a kis csodaszerszóm és végre félrerakhatja. Nem tudom, érthető-e, miért részletezem ezt a — tényleg! — apróságot. Hogy azt qondolom, az igazi tévés személyiség, az abszolút profi ilyen nüánszokon múlik. A jó szöveg, a „nagy duma" kevés, hallgatni is tudni kell. Nézni. Levenni egy szemüveget, nyugodtan ülni. Lám, van amit még „a" Vitray is úgy old mea. hogy a szemével, a mimikájával közli, kérem, ez most nem igazán sikerült. Ez a mozdulat, ez az egy perc. Pedig dehogynem, pont a tétova- sóga, a félbemaradtsága a siker. A keresetlensége. Annyi a merev és hivatalos-ünnepélyes arc képernyőinken, még több a közvetlenkedő, a csakazértis- jópofa. Mintha minden pillanatban jókedvünk és lelki üdvünk függene életre-halálra a televíziótól, mintha csak a konok bikatekintet sújthatna le s csak a bárgyú elomló mosoly deríthetne kedvre. Nekem pénteken este jó kedvem támadt Vitraytól. Vagyishát nem is csak tőle, persze, hogy a riportjaitól, ahogyan lassan, komótosan megismerszik egy ember, egy mánia, egy magatartás. Ahogyan szelid fanatikusainak magától értetődő, ami másnak különcség, különösség és ahogyan Vitray megérti, megérteti őket. Valószínű másnál erőltetettnek, modorosnak érez- ném a fényképes stáblistát is. Vitraynál ez is természetesnek tetszik, ugye én itt ülök és látszom, de ez csapatmunka, hát látsszanak azok is akik nem ülnek itt. Ilyen egyszerű. Mint egy szemüveg levetése. Parti Nagy Lajos
