Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-23 / 201. szám

n iD n (krónika n iDI 1 krónika! Kalendárium 1984. JÚLIUS 23.. hétfő Lenke NAPJA HÉTFŐ: Szárötvenöt év­vel ezelőtt, 1829. július 23- án született • Sopronban, és 48 éves korában. 1877- ben halt meg Preysz Mór kémikus, a Magyar Tudo­mányos Akadémia levele­ző tagja, a pasztörizálás magyar úttörője. KEDD: Százhúsz évvel ezelőtt, 1864. július 24-én született, és 54 éves korá­ban, 1918-ban halt meg Frank Wedekind német drámaíró és költő, az ex­presszionista és az ab­szurd dráma előfutára, az irodalmi kabaré műfajá­nak megteremtője. SZERDA: Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1899. július 25-én született, és 60 éves korában, 1959-ben halt meg Leitner Sarolta tiszt­viselő, a magyar és a nemzetközi kommunista mozaalom kiváló harcosa. CSÜTÖRTÖK: Kétszáz­nyolcvan évvel ezelőtt, 1704. július 26-án szüle­tett, és 220 éve, 1764-ben halt meg — 60 éves ko­rában — Amadé László költő. PÉNTEK: Neavven évvel ezelőtt, 1944. július 27-én halt meg — 31 éves korá­ban — Ságvóri Endre, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa és vértanúja. Jogi doktorá­tust szerzett. Kiemelkedő vezéregyénisége volt az antifasiszta népfrontnak, majd az ifjúsáq független­ségi mozgalmának. 1944- ben ő szerkesztette a Bé­kepárt Béke és Szabadsáq című illegális lapját. Aktí­van szervezte az ellenállá­si csoportokat, a fegyver- gyűjtést, 1944. július 27- én a letartóztatására kül­dött csendőrnyomozókkal vívott tűzharcban esett el, miközben három csendőr­nyomozót ő is lelőtt. SZOMBAT: Nvolcvan év­vel ezelőtt, 1904. július 28-án született Pavel Cse- renkov szovjet fizikus, aka­démikus, a róla elnevezett sugárzás felfedezője. A fizikai Nobel-díjat 1958- ban nyerte el, megoszt­va I. M. Frankkal és I. J. Tammal a Cserenkov-ef- fektus felfedezéséért és értelmezéséért. VASÁRNAP: Száznegy­ven évvel ezelőtt, 1844. július 28-án született, és 61 éves korában, 1905- ben halt meg Borbás Vin­ce, a XIX. század legna­gyobb magyar botaniku­sa, a magyar flóra- és nö­vényföldrajzi kutatás kor­szerűsítő je. O Tamási címere. Würtz Ádám Munkácsy-díjas grafi­kus tervezte Tolna megye leg­fiatalabb városának, Tamá­sinak címerét. A pajzs alakú formában a régi tamási gró­foktól — például az Eszterhá- zy gróftól — kölcsönzött füg­gőleges csíkozást a Koppány- folyócska ezüst színe választ­ja el a zöld alapon elhelye­zett dámbika fejétől. A me­gyei művelődési központban és a könyvtárban a- város lakói megtekinthetik a címert és a zászlót is. O Szeretet — szerelem cím­mel Szabolcs Péter Munká­csy-díjas szobrászművész kiál­lítása nyílt meg a hét végén Boglárlelle tóparti galériájá­ban, a leilei Napfény-strand mellett. A kiállítás hétfő kivé­telével szeptember 9-ig látha­tó. O Garaiak Zágrábban. Szom­baton este megkezdődött a zágrábi néptánctalálkozó. Ezen egy bácskai falu táncosai, a Garai Népi Együttes is részt vesz. A garai táncosokat Vidá- kovics Antal, a pécsi Baranya együttes vezetője készítette föl a nemzetközi találkozóra. O A Pécsi Nyári Színház mai műsora: Gülbaba. Sza­badtéri Táncszín, 21 óra. — Nézzük, drágám, ma meddig emelkednek a bazársori árak? A paradicsom még min­dig 65 forint? És hová lett a szép kilátásunk a Badacsonyra, a Csobáncra? És mit szól­nak ehhez a fonyódiak? Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: ROSZPRIM NÁNDOR Szerkesztőségi hirügyeletes: LÁSZLÓ JUDIT 16-tól 19 óráig a 10-053 telefonszámon. CB-rádió hívójelünk: Napló 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. O Szerelőügyelet a tv-torony- ban. A pécsi tv-toronyban időn­ként elromlott a lift, s ez nagy­mértékben hátráltatta a kilátó és a toronypresszó forgalmát. Ezért állandó ügyeletes szerelő dolgozik a toronyban. A másik újdonság: kínai mandarinból készült fagylalt. A biztonságos­sá vált lift és a kellemes kör­nyezet, jó ellátás a hét végén is közel háromezer vendéget hozott. Többségük a német nyelvterületről érkezett turista, de volt közöttük japán is. O Strandbüfé. Régóta nincs büfé Pécsett a Nagy Lajos uszodában. Ezért a Pécsi Pan­nónia Áfész büfét nyitott a bel­városnak ezen az egyik leg­népszerűbb nyári tartózkodási helyén. O Az utolsó pécsi szélma­lom őrlő kövei végleg elkal­lódnak. A létesítmény a po- gányi repülőtér megépüléséig a Szigeti tanyán állt. Akkor lebontották, az őrlő köveiből kerítés készült. Most ezt is el­bontják. Egy ipartörténeti ér­ték végleg az enyészeté. O Ismét: Lidó. Felújítás után ismét megnyitott a fo- nyódi Lidó étterem, ahol há­zias ételkülönlegességek is fogyaszthatok. O Hobbi-ház. A Bonyhádi Építőipari Szövetkezet hobbi­házat tervezett a kiskertekhez. A tíz négyzetméter alapterüle­tű, egyszerű panelszerkezetből készült házat bárki saját ma­ga összeállíthatja. A széria- gyártást 1985-ben kezdik. ■táblás szegfüvei Az áldozat: egy óriás Akiről szó esik, azt nagyon sokan ismerik, szeretik. Hatal­mas termetű, ártatlan tekinte­tű, barátságos arcú ember. Egy óriás: több mint 190 centimé­ter, súlya is jóval meghaladja a 100 kilót, de ez csupa izom­ból, erőből áll. Nos, őt leütötték. Persze, nem g ringben. Ott ugyanis nem lehet inni. Már­pedig azon a napon elég ko­rán kezdte: szőlőjében, majd az Olimpia III. osztályán zár­óráig, onnan a II. osztályra, ugyancsak záróráig, majd irány a bár. Ekkor már nem teljes biztonsággal állt a lábán, egy régi pajtása szólt is neki: Felveszünk ♦ ügyviteli alkalmazottakat, ♦ gépírni tudó adminisztrátorokat, ♦ valamint férfi ruházati eladó szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkára való felvétel miatt a jelentkezőket vállalatunk személyzeti vezetője fogadja. Bérezés az érvényben lévő rendeletek alapján személyes megegyezéssel történik. TRITEX KERESKEDELMI VÁLLALAT, PÉCS, KÖZRAKTÁR U. 1. — Gyere már, hazaviszlek ... Éjfél felé jártak az órák muta­tói. * Bozsovics Zoltán nincsen még húszéves, állandó lakhelye sze­rint Baranyajenőn él. Ezt nem kell teljesen komolyan venni, éppen a közelmúltig — június 28-ig — például Pálhalmána börtönben töltött néhány hó­napot lopás miatt. Azóta is ke­rüli Baranyajenőt, inkább csa- vargott, csövezett, alkalmi is­meretségek után hajtott, az ál­lomásodon aludt. Július 9-én ő is ott volt az Olimpia bár­jában, ahol az egyik asztalnál felfedezett négy nőt, akik közül az egyik régi barátnője volt. így hát oda is ült. A régi sze­relem azonban már kihűlt, in­kább egy 13 éves (!) leányzó iránt érdeklődött, aki nővéré­vel együtt ugyancsak a társa­ság tagja volt. Csak hát a nő­vér tudja, írni az illem: akárkii­vei, akármennyiért azért nem mehet el fiatalnak igen, de éretlennek semmiképpen sem mondható húga. 3r Az óriás törzsvendég az Olimpiában. Soha nem csinált semmi rosszat, megitta a ma­gáét, szépen hazament. Most azonban jókedv volt a bár­ban, bőség, meg hát a pia is dolgozott. Kicsit jobban kinyi­totta a szemét: höl lehetne egy táncpartnerhez juni. S mit tesz isten: neki is a 13 éves lány tetszett meg! Akkor Bozsovics már javában vitatkozott, ször­nyű pipa lett, mer ráadásul az egyik nő fejbe is akarta verni valami szódásüveggel. A fia­talember azon volt: ráborítja az asztalt a négy gráciára. Ak­kor lépett az asztalhoz a lo­vagkorból ittmaradt óriás, rög­vest rendre intette Bozsovicsot, aki el is hallgatott. 190 centi, nem akármi. Volt az asztalon két szál szegfű is: egy fehér, egy vö­rös. Miután az óriás látta: itt ugyan hiába akar táncolni, szépen fogta a két szál virá­got, s elindult haza. Lett is fel­háborodás! Most Bozsovicson volt a sor: utánaeredt, persze, csak a szegfűk miatt. Amikor beérte az utcán, csak annyit mondott neki: — Tolvaj I Hogy ki ütött először? Egyik ezt mondja, a másik azt. Min­denesetre a vége az lett, hogy az óriás vérző homlokkal, né­mileg megszédülve a járdán ücsörögve találta magát, kar­óra, irattárca, személyi igazol­vány és persze a szegfűk nél­kül. Bozsovics visszament a bárba, ahol már csak két nőt talált, mondta is nagy büsz­kén: íme, itt vannak a virágok, elvettem tőle, meg is vertem... Ugyan, menj már, egy ekkora embert! — ez a válasz idege­sítette. bizonyítékként megmu­tatta a személyit, meg a kar­órát is. A könyökéig csúszott a csuklójáról . . . * A szegény áldozat pedig ké­sőbb azon morfondírozott: nem az a baj, hogy az óra, meg az irattárca, hanem a szé­gyen ... Hogy őt meghupál- ták! Ha megnyugtatja, meg­említjük: nagyon sok „némileg ittas” ember járt már így. Csak kínálni kell az alkalmat egy kis rablásra, mindig akad, aki el is végzi a „munkás” ... Bo­zsovics megbukott — pénte­ken, 13-án kapták el a mohá­csi úti italboltban — s most előzetes letartóztatásban vár­ja. hogy a vizsgálatot a Pécsi Rendőrkapitányság befejezze. Mészáros Attila Várható időjárás az ország terü­letén hétfő estig. Időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Fő­ként nyugaton, délnyugaton várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél zivatar idején átmenetileg megerő­södik. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, a leg­magasabb nappali hőmérséklet hét­főn 25—29 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 21 fok volt. A vasárnap reggeli vízállások: őr­tilos 112 cm, apadó, vizhő 19 fok; Barcs 65 cm, apadó, 17 fok; Dráva- szabolcs 121 cm, apadó, 14 fok; Mo­hács 353 cm, apadó, 19 fok. Illlii? Hol? Olcsóbban! A Centrum hétfő keretében ma 20 százalékkal olcsóbban vásárolhatunk a pécsi áruházban kiskamasz szövet pantallót (120 Ft-tól 590 Ft-ig) és férfi ballon dzsekit (300 Ft-tól 1500 Ft-ig) ­A Baranyaker Vállalat 60-as számú műanyagboltjában (a vásárcsarnok mellett) takaróponyva vásár 40 szá­zalékos engedménnyel. 4X5 méteres, régi ár 4920, új ár 2952, 6X8 méte­res 11 800 helyett 7080, 8X12 méteres 23 600 helyett 14 160, csak amíg a készlet tart. Konzum Áruház; egyes édességek féláron, csehszlovák filcalátétes mű- anyaq padló 140 cm széles, 142 Ft métere, női fürdőruhák egységesen 270 Ft-ért, matrózcsíkos pólók, férfi méretben 150 Ft-ért, gyermek méret­ben 90 Ft-ért. Rövidujiú ingek 180 Ft-értf automata esernyő 295 Ft-ért, füzetvásár 30 százalék engedménnyel. Mecsta kétlapos villany főzőlap 700 Ft helyett 590 Ft-ért. Konzum ajánla­ta: norvégmintás pulóver-ruha 198 Ft­ért, Lisetta egymásra csukható heve­rő 4360 Ft-tól 4500 Ft-ig. EE-05-07 A meleg idő ismét sok szivhalált okozott. Csak Pécsett az éjsza­kánként előforduló 1-1 szivhalál he­lyett szombatról vasárnapra virra­dóra 7 volt. Dél-dunántúlon össze­sen 16 szív- és érrendszeri beteg számára hozott halált a légköri helyzet. Pajtabontás közben meghalt Plan- tek János 71 éves nyugdíjas. Szom­baton délután a bontási munkálatok közben kibillent egy tartóoszlop, s a tetőszerkezet rádőlt Plantek Já­nosra, a Szentkatalinpusztához tar­tozó Kékespusztán. Halálos közúti baleset történt szombaton éjjel. Fóris Csaba 21 éves vajszlói lakos, feltehetően gyorshajtás következtében kisodró­dott az úttestről Felsőszentmárton és Drávakeresztúr között. A baleset következtében Fóris Csaba súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, egyik utasa: Horváth Tünde 21 éves vajszlói lakos meghalt. Továb­bi három utasból a 23 éves seilyei Balázs János súlyos, a 21 éves vajszlói lakos Vágvölgyi Zsolt és a 17 éves vajszlói Fintics Edit köny- nyebb sérülést szenvedett. Szombaton, valamivel éjfél előtt az István utca 42. számba riasztot­ták a mentőket és a tűzoltókat, Pécsett. Gere István lakásából ugyanis nagy mennyiségű füsttömeg áramlott, feltűnően erősen. Mire a tűzoltók és a mentők a helyszínre érkeztek, Gere István már halott volt. Az eddigiek szerint ágyban dohányzott, elaludt, s az égő ciga­rettától tüzet fogott az ágynemű. Ettől olyan súlyos füstmérgezést szenvedett, hogy mire segítséget nyújthattak volna neki, már meg­halt. Hetvenkét éves volt. Kocsiátvétefi sorszámok Trabant L. Hycomat (Bp.) 71T Trabant Hycomat Combi (Bp.) 53 Trabant Limousin (Bp.) 24 408 Trabant Limousin (Győr) 20 664 Trabant Combi (Bp.) 8 209 Trabant Combi (Győr) 3 67* Wartburg Limousin (Bp.) 11 962 Wartburg Limousin (Győr) 7 287 Wartburg de Luxé (Bp.) 15 988 Wartburg de Luxe (Győr) 9 713 Wartburg de Luxe (TT) (Bp.) 3 684 Wartburg Tourist (Bp.) 7 093 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 658 Skoda 105 S (Győr) 6 839 Skoda 120 L (Bp.) 15 957 Skoda 120 L (Győr) 11 490 Skoda 120 GLS (Bp.) 920 Lada 1200 (Bp.) 31164 Lada 1200 (Győr) 10 472 Lada 1300 S (Bp.) 12 139 Lada 1300 (Győr) 4 481 Lada 1500 (Bp.) (2 117 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 748 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski FIAT 120 P. (Bp.) 18158 Polski FIAT 126 P. (Győr) 6 086 Polski FIAT 1500 (Győr) 4 526 Dacia (Bp.) 20 984 Zastava (Bp.) 5 881 FILM Petőfi: Beszélő köntös (4, 6, 8). Kossuth: Konvoj (hn10, 12, 6, 8), Ri- ki-Tiki-Tévi (2, 4). Park: A Szalamandra (f5, f7). Park-kert: A Szalamandra (9). Ifjú­sági Ház: Elektromos eszkimó (5), Újra szól a hatlövetű (7). Anna: Gyilkos bolygó (9). Rákóczi: A két rodeós (5, 7). Fekete Gyémánt: Kis- apák és nagyapák (6). Jószeren­csét: Röpke éjszaka (4, 6). Koma- rov-kert: Piedone Egyiptomban (9). Lvov-kert: István, a király (9). Mo­hács: Georgia barátai (6, 8). Mo­hács-kert: Jobb ma egy nő, mint tegnap három (9). Komló, Zrínyi: A kicsi kocsi újra száguld (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Jézus Krisztus szupersztár (f5, f7). Szigetvár: Tig­riscsapáson (6, 8). Siklós: Nős agg­legény (8). Harkány: Dutyi-dili (10, 6, 8). Boly: Hét tonna dollár (8). Dunaszekcső: Kincs, ami nincs (8). Pécsvárad: A zöld kabát (f8). Sásd: Roncspalota (8). Sellye: Zo­rán, a zsoké fia (6, 8). Szentlőrinc: Gyilkosság a tajgán (8). Villány: Ezermil'liárd dollár (f8). Mágocs: Robinson Crusoe (7). Mázaszászvár: Az óriás (9). Beremend: Arany­gyapjú (f8). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: Balfácán (5, 7, 9). Szabad Ifjúság: Egy szok­nya, egy nadrág (4, 6), Bűntudat (8) . Mozi Múzeum: A tűz gyermeke* (fő). Marcali: Kelly hősei 1—II. (7). Nagyatád: Eszkimó asszony fázik (5, f8). Barcs: Kéjnő Kaliforniába ké­szül (8). Siófok, teremmozi: Donald kacsa és a többiek (fő), Klute (f8). Siófok, kertmozi: Kémek a lokálban (9) . Balatonboqlár: A kicsi kocsi úi- ra száguld (f6), Kisvárosi fojtogató (8) . Balatonföldvár, fedett kertmozi: Hosszú vágta (f9), öld meq a So- qunt (este fél 11 órakor). Balatonlel- le. fedett kertmozi: István, a király (9) , Széolány ajándékba (este 11 órakor). Balatonfenwes, fedett kert­mozi: 101 kiskutya (9), VámDÍr négy keréken (este 11 órakor). Balaton­szárszó: Csak semmi pánik . . . (8). Bolatonszemes, fedett kertmozi: Kincs, ami nincs (9). Balatonmária: A Sárkány éve (f8), Gyilkos bolygó (este fél 10 órakor). Fonyód, fedett kertmozi: Házassáq szabadnappal (9). Fonyód, teremmozi: Vabartk (8). Zamárdi, fedett kertmozi: A piszkos tizenkettő I—*ll. (9). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.50: Képújság. 18.00: Hírek. 18.05: Tv-naptár. 18.15: Mese az ős­kori kislányról. 18.30: Zarzuela — sorozat gyermekeknek. 18.45: Video- iskola — sorozat fiataloknak. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Mű­sorismertetés. 19.30: Tv-hrradó. 19.55: Reklám. 20.00: Mindennapi csoda. Szovjet film. I. rész. 21.10: Reklám. 21.15: Komolyzene öt ipercben. 21.20: Délkörök. 21.50: Eqy szerző, egy film. 22.10: Tv-híradó. 22.30: A ked­di műsor ismertetése. MÁSODIK MŰSOR 18.55: Műsorismertetés. 19.00: Köz­vetve. 19.27: Műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 19.55: Reklám. 20.00: A tudomány és mi. 20.55: Hírek. 21.00: Gyönyörködtetés. Szórakoztató zenés műsor. 22.00: Reklám. 22.05: Dinasz­tia — filmsorozat. 22.50: A keddi műsor ismertetése. • O Termálfürdő a Bika- völgyben. Aqárd és Gárdony között termálfürdő épül, ami­nek medencéje csaknem 200 személyes lesz. A kútja per­cenként 400 liter 50 fokos meleg vizet ad. Átadása jövő­re várható. O Vadmacska a Mecsekben. Lauer Zoltán sportvadász az utóbbi hónapokban két vad­macskát figyelt meg a Mecsék- beli Petőc környékén. Erről az állatról Baranyában eddig csak a Dráva mentén tudtak. O Dombóvári motordiagnosz­tika. Autó műszaki állomás nyílt Dombóváron az „I" utcá­ban. Szolgáltatásait, így pél­dául az elektromos és műsze­res motordiagnosztikai vizsgá­latot, a fényszóró beállítást csak a Magyar Autóklub tag­jai vehetik igénybe.

Next

/
Thumbnails
Contents