Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-21 / 199. szám
Hétszázhetven postás a zavartalan balatoni ellátásért Külszolgálatban a Balatonnál Mozgóárusok és hét végén is nyitva tartó hivatalok A Pécsi Postaigazgatóság Siófoktól Hévízig 28 hivatalt működtet. Nyári szezonban jelentősen megnövekszik a postai forgalom, amely két-háromszorosa a szeptembertől májusig tartó időszakénak. A robbanásszerű forgalomnövekedést csak olymódon tudják viszonylag zavartalanul lebonyolítani, ha jelentősen növelik a postai szolgáltatásokat végzők számát Mint dr. Jádi János, a Posta- igazgatóság helyettes vezetője ölmondta, az idei szezonra való felkészülést még az elmúlt év novemberében kezdték meg, végigjárták a hivatalokat és ennek alapján, továbbá a korábbi tapasztalatokra alapozva határozták meg a teendőket. Júniusra valamennyi hivatalt kicsinosították, a dekorációs csoport elkészítette és elhelyezte az egységes információs táblákat. A négyszáznegyven fős létszámot jelentősen megerősítették. Júniustól kezdve mintegy 140 nyugdíjas és diák, továbbá megközelítőleg 200 úgynevezett kirendelt postai alkalmazott segíti a feladatok ellátását. A külszolgálat nem népszerű a postások körében, s hogy ezt vonzóbbá tegyék, a kirendeltségeknél és az üdülőhelyi hivataloknál ösztönző bérrendszert dolgoztak ki a forgalom függvényében, melyhez a Posta Vezérigazgatóság nyújtott bérpreferenciát. Az egy főre jutó havi prémium összege meghaladja a 3200 forintot és mert a Balatonon a megélhetési költségek jóval magasabbak, ezer forint garantált prémiumot biztosít a posta a nyári forgalom lebonyolításában résztvevőknek. A nyári postai munkák ellátásába ötven főiskolát, tíz postatiszti tanfolyamot végzettet, 30 postaforgalmi szakközépiskolást, továbbá száz — a különböző hivataloktól — kirendelt postást vontak be. A szállásról is a posta gondoskodik: a dolgozók egy része munkás- szállásokon, más részük pedig fizetővendégszobókban pihenheti ki a napi fáradalmakat. Jelentős az az összeg, amit a posta a szállásdíjakra fizet: ebben a szezonban például kétmillió forintra tehető ez a költséq. Június 11-től meghosszabbított nyitvatartás szerint működnek a hivatalok és Siófokon valamint Fonyódon úgynevezett szezonjellegű postákat nyitottak. Szombati napokon 18 hivatalnál rendeltek el hosszabbított nyitvatartást, míg Bala- tonföldváron, Balatonmáriafür- dőn, Boglárlellén, Fonyódon, Keszthelyen, Siófokon és Hévízen vasárnap is nyitva tart egy- egy posta. A nyári forgalom zavartalan lebonyolítását célozza többek között az is, hogy Siófokon az önkiszolgáló pavilonban húsz elektromos bélyegárusító automatát helyeztek üzembe. A szezonban, a téli időszakhoz viszonyítva két-háromszorosára növekszik a telefonforgalom is. Jelentősen megemelkedik a nemzetközi távhívások száma. A forgalom zavartalanabb lebonyolítása érdekében Balaton- aligán, Balatonvilágoson, Siófokon és Balatonszemesen szereltek föl a nemzetközi távhívásra is alkalmas készülékeket. A Balaton déli partján tíz új fülkét helyeztek el, melyhez jelentős támogatást nyújtott a Somogy megyei Tanács. A posta balatoni hírlapforgalma az elmúlt esztendőben megközelítette a 23 millió forintot, ami hatmillió újságot jelent. A bevétel évről évre emelkedik és idén is ezzel számolnak. Ennek érdekében bővítették az árushálózatot, több hírlappavilont építettek és jelenleg 34 üdülőben folyik hírlap- árusítás a hivatalokon túlmenően. A megfelelő hírlapellátást segítik a mozgóárusok is. Az idei szezonban negyven diák látja el ezt a feladatot a Balatonon, akik kempingkerékpárral járják az üdülőhelyeket. Az igazgatóság a biciklipark megfiatalítása érdekében száz kerékpárt vásárolt idén. A szolgáltatások bővítését célozza a június 1-től működő kempingposta. Az idegen nyelvet beszélő gépkocsivezetők Siófokról illetve Keszthelyről indulnak nap mint nap. Fölkeresik a kempingeket, üdülőket, diáktáborokat, ahol hírlapot, különböző postai értékcikkeket árusítanak és természetesen átveszik a leveleket is. Salamon Gyula Az életkor végéig H u szón kettő bő I öt Kedvezményesen vásárolhassanak telket a fiatalok! A KISZ Baranya megyei Bizottsága az elmúlt esztendőben megállapodást kötött a nagykő- zári községi közös tanáccsal a KISZ lakásépítési akció beindítására a faluban. Ez év tavaszán a megyei KISZ Bizottság megküldött egy 22 nevet tartalmazó listát a nagykozári tanácsnak, hogy őket ajánlja az akcióban való részvételre. Ám a megadott címekre küldött levelekre alig reagáltak a fiatalok. Mindössze öten jelentkeztek, akik hajlandók vállalni a családiház-építéssel járó nehézségeket — örültünk, mikor az elmúlt esztendőben a KISZ megyei Bizottságáról megkerestek bennünket, mert valahol garanciát láttunk az akció sikerében — mondja Bakonyi János, a nagykozári tanács elnöke. — Aztán mégis másképpen alakult, s a Dunántúli Naplóban voltunk kénytelenek hirdetni a községi tömbbelsőben kialakított telkeket. 1980-ban határozta el a tanács a falu belső területének rendezését, a kisajátítást. Most arról hadd ne beszéljek, hogy még ma is több egykori föld- tulajdonos perel bennünket, nem fejezték be a fellebbezést, mások pedig egyszerűen a gyerekeiknek visszavásárolták a ősszel megkezdődik a földgáz- vezeték lefektetése, ezzel teljeskörűvé válik az energiaellátás. Igaz, hogy a kétszáz négyszögöles telkek ára százharminc- ezer forint, de ezt nem tartjuk magasnak és hadd tegyem hozzá: ezen a tanácsnak semmi haszna nincs. Elkészült az első negyvenhét telekhez vivő aszfaltút is és a későbbiek során legalább háromszáz ház épülhet föl a még kialakítandó területeken. Az elmúlt tizenöt évben Nagykozárban 50—60 ház épült. Azt szeretnénk, ha a közeljövőben két-három év alatt valósulna meg ennyi. A tanácselnök szerint a telekár riasztotta el a fiatalokat. Részükről nem tekintik lefutottnak a KISZ-szel való kapcsolatfelvételt hozzáfűzve, hogy talán nem volt kellőképpen előkészítve az akció a részükről sem. Például a saját erőt, a társadalmi munkát beszámíthatták volna g fiataloknál. Kár, hogy több hónap sem volt elegendő a két szerv közötti megegyezéshez. Vörös Attiláék is a KISZ által javasolt névsoron voltak. A Szigeti városrész egyik tízemeterületet. De azt ajánlom, nézzük meg a helyszínen a kialakított telkeket a Kaszapovics utca környékén! A község főutcáján folyik az ivóvízvezeték építése. — Teljesen közművesített telkeket biztosít a tanács — mondja az elnök, miközben a kijelölt területre érünk. — Az 1etes épületének félszobáját lakják. A fiatal férj meglepődik, mert ők már el is felejtették a nagykozári ajánlatot. A nagyszobában kínál hellyel, a beszélgetésen részt vesz édesanyja és Szabó Adorján, Attila munkatársa. — Huszonkét éves vagyok, az elmúlt év júliusában jiősültem. A feleségem a SZüV-nél dolgozik, én pedig a Köztisztaságinál, a Belkereskedelmi Szállítási Vállalattól jöttem át. A fizetésem nem több mint négyezerkétszáz, a feleségemé pedig alig több mint kétezer. Még a BSZV-nél dolgoztam, mikor megkeresett a KISZ-titkárhelyettes, hogy Mólomban, vagy Nagykozárban építkezhetünk, ha van elég tőkénk az induláshoz. Nagykozár szimpatikus volt számunkra, de százharmincezer forintot kellett volna csak a telekért fizetni. Elkezdtünk számolni: van egy Ifjúsági Takarékbetétünk huszonötezerrel, tizennégyezer forintot fizettünk be a lakásigény-megújítás címén, a szülői segítség és a vállalat által fölajánlott ötvenezer forint kamatmentes kölcsön. És itt megállt a tudomány. Ha annyi pénzt össze is tudtunk volna szedni, később újabb gondot okozott volna a vállalati, az OTP-részlet. Ráadásul a feleségem novemberben szül, így lemondtunk az építkezési szándékunkról. — Pedig elhiheti, hogy minden fillért megfogunk — szól közbe Attila édesanyja. — Kő- vágószöllősön van egy kis telkünk, szinte minden időnket ott töltjük: megtermeljük a konyhára valót, baromfit és hízót tartunk. De így sem jut többre, pedig a férjem lőmciter a bányánál. Szabó Adorján, Attila munkatársa egy ideig hallgatja a beszélgetést, majd hozzáfűzi saját véleményét. — Nagy probléma az anyag- ellátás. Ha az ember anyagot akar szerezni, mélyen kell a zsebbe nyúlni, mert különben nem kap téglát, ajtót, ablakot. Keresztes Jánost többször is keresem, de egyetlen egyszer sem találom otthon. A szüleitől érdeklődöm, akik elmondják: János rendszeresen reggel hatra jár és nemegyszer este tíz óra van, mikorra hazaér. Tagja az üzem egyik gmk-jának, a megtakarított forintok a leendő családi ház kasszájába vándorolnak. Azt mondja az édesanyja: — Hat éve van benn a lakásigénylése a fiamnak, az OTP- nél eddig hetvenezer forintot fizetett be, de semmi remény, hogy a közeljövőben lakást kapjon, mert nőtlen. Ezért döntött úgy a család, hogy Kozár- mislenyben veszünk telket; az az ajánlat előnyösebb volt számunkra, mint a nagykozári. Örülök annak, hogy a fiam így gondolkodik. Megegyeztünk abban, hogy ha családot alapít, legjobb, ha külön élnek. De még évek kellenek ahhoz, hogy elindulhasson ... Pálfy Tibor a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára — ma már az Alkotó Ifjúság Egyesülés referense — jó ismerője a fiatalok lakásgondjának. Ö a következőképpen vélekedett a felvetettekről! — A legnagyobb problémát abban látom, hogy a fiatalok nem tudnak elindulni. Az a réteg, amelyet segíteni szeretnénk, nehéz körülmények között él. ök azok, akik még a telket sem tudják megvenni. A nagykozári tanáccsal történjt megállapodás sajnos nem úgy realizálódott, ahogy szerettük volna. Holott Nagykozárban nem voltak drágák a telkek és az is előny lehetett volna, hogy az OTP saját erőként ismeri el a telek- vásárlásra fizetett pénzt is. Az előrelépést az jelentheti, ha kedvezményesen vásárolhatnak területet a fiatalok, és saját munkájukkal teszik olcsóbbá az építkezést. Salamon Gyula II nyár végén költözhet Félidőben a sombereki szociális otthon felújítása Az elmúlt hetekben újabb nagyszámú szabálysértési eljárást indítottak olyan emberek ellen, akik elmulasztották a kötelező tüdőszűrésen való megjelenést. Az újságírónak itt és most kell helyretenni egy előzőleg téves információ alapján elkövetett hibát: a kötelező tüdőszűrésen való megjelenésnek nincs felső korhatára, az élet legvégső határáig kötelező! Dr. Kancsár László, a Tüdőgyógyintézet főigazgató-helyettes főorvosa a következőt mondta erről: — Elég csak a statisztikára ránézni, abból is kitűnik, hogy az idős korúak a leginkább veszélyeztetettek. Az 1983-as adat szerint a 100 000 lakosra jutó új megbetegedések száma 47 volt. Ezen az átlagon belül a 60—69 év közöttiek megbetegedési aránya 78,9, a 70 év felettieké pedig 87,1. Idősebb korban nem friss fertőződésről van szó, a megbete4. HÉTVÉGE gedések régi keletűek. Abból az időből származnak, amikor még nem volt rendszeres ellenőrzés. Valamikor fertőzésen estek át, aminek a nyomai a tüdőben megmaradtak. Ezek az alvó gócok lángolnak fel és okozzák a betegséget. A Megyei Kórház Rendelő- intézet tüdőgondozói végzik a szűrést, a megyében minden évben egyszer a megye legkisebb településeit is végigszűrik. A szűrés időpontjáról előre értesítik a lakosságot. A korlátozott mozgású, vagy éppen fekvőbeteg idős korúaknái köpetszűrést végeznek. Ez alól sem lehet senki kivétel. Hogy ennek mekkora a jelentősége mutatja az a szám, hogy a tavaly átvizsgált 12 000 köpetből 30 esetben találtak pozitív eredményt. Az idős korúak ellenőrzése, gyógyítása még az egészen előrehaladott életkorban is azért különösen fontos, hiszen ők vannak otthon, legtöbbször rájuk bízzák az unokákat, ők foglalkoznak velük. így nagymértékben veszélyessé válhatnak. Sarok Zsuzsa Most mór csak a földgáz hiányzik a sombereki szociális otthon új épületrészéből. A hírek szerint augusztus végén kötik rá az épületet a községen áthaladó vezetékre, és így még a fűtési idény előtt átköltözhetnek az új épületbe az idekerülő lakók. A sombereki szociális otthon bővítése és felújítása félidőhöz érkezett. A 30 milliós munka első ütemeként szerepelt ugyanis a már említett új épület kialakítása, illetve ezzel párhuzamosan hozzákezdtek a kastély bal szárnyának a felújításához is. A bővítés és a rekonstrukció ugyan nem jelent létszámfejlesztést, de a jelentősége mégis nagy: jó körülmények közé kerülnek az eddig 6, esetenként 8 ágyas szobákban lakó idős emberek. Az új épületrészben 10, egyenként 2 ágyas szobákat alakítottak ki, illetve elkészült a 300 adagos konyha. A kivitelező, a sombereki Béke Őre Termelőszövetkezet építőrészlegének dolgozói — a festést, mázolást kivéve — készek a kastély bal szárnyának átalakításával is. A nagy helyiségekből itt is 2 ágyas szobák lettek. Kész az új épületet a régi kastéllyal összekötő folyosó is. A továbbiakban a ’ kastély jobb szárnyát alakítják át, majd a homlokzat felújítása következik. A munkák befejezésének határideje a jövő év nyara. T. É. ' Yjjffgi-*üü 1 W* f' -. WA Trff|l Ij