Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-19 / 197. szám

Július 22-én a pogányi reptéren Modellrepülő-nap '84 Rádióirányítású ejtőernyős, repülő ember, szőnyeg és tojás a vasárnapi parádén Az MHSZ megyei és váro­si vezetősége, valamint az Ércbányász Modellező Klub­ja immár hatodik alkalommal rendezi meg modellező pará­déját a pogányi repülőtéren. A rendezvény július 22-én, vasárnap 15 órakor lesz. Az előkészületekről Mohai István, az Ércbányász MK titkára adott tájékoztatást. — Ma az egész világon a nagy modellek építése a di­vat, ezek tulajdonképpen már nem is modellek, hanem re­pülőtestek. Mi sem akarunk lemaradni, így heten elkészí­tettük egy négymotoros Anto­nov 10 mokettjét. A gép Bu­dapesten repült először kö­zönség előtt és szenzációs látványt nyújtott. A modell- repülő-nap műsorában nem­csak ez az egy nagy modell szerepel, lesznek helikopte­rek, továbbá láthatnak a né­zők kötelékrepülést, körrepü­lést is. Első alkalommal szerepel a műsorban rádióirányítású ejtőernyős, repülő ember, szőnyeg és tojás. Megeleve­nednek az elmúlt évtizedek ismert repülőjei is, ezúttal modell formájában. Biztosan nagy élményben lesz részük azoknak, akik vasárnap dél­után ellátogatnak a pogányi repülőtérre. A pécsi modelle­zők mellett kecskeméti, tata­bányai, zalaegerszegi és győ­ri modellezők is szerepelnek a műsorban. A látható gépek készítési ideje több mint 20 000 órát vett igénybe, és értékük 1,5 millió forint. Lesz modell-tombola is, és az első díj 'egy modellirányító beren­dezés. A pogányi repülőtér a Volán harkányi járataival közelíthető meg és elképzel­hető, hogy különjáratokat is szerveznek. A sokszoros bajnok, Mohai István a szigetvári bemutatón, az érdeklődők gyűrűjében készíti elő felszállásra távirányítású helikopterét. Salamon Gyula felvétele „Kirándul a család" Nyílt túra Sikondára A tú ra akció következő túrá­ja július 21-én kerül megren­dezésre. Ezúttal Sikondára ki­rándulnak a résztvevők, ahol a tenmálvizű strandon fürdési le­hetőség is lesz. Útvonal: Hősök tere — Tripammer-fa — Meleg- mányi völgy — Mónifa — Si- konda. Távolság klb. 12 km. Visszaérkezés kb. 18.00 órára. Program: fürdés Sikondán, az erdei tornaipálya bejárása, lab­dajátékok, vetélkedők. Felszere­lés a túraöltözet mellett: lab­da, tollaslabda, fürdőruha. Költségek: 20,— Ft. Találkozás 8.00 órakor a -Hősök terén, a 31-es ibusz végállomásánál. Tú­ravezető: Sáfár József-né (PÉ­CS ITERV SiK). TOLLASLABDA Huszonöt éves a sportág Megfelelő teremhez jutni Októberben nrszágus verseny Pécsett Szemben a pécsi Kulcsár, Muzsek női páros verseny közben A XIX. század végén, amikor o játék az angol Beaufort her­ceg badmintoni birtokáról elin­dult hódító útjára, kevesen gondolták volna, hogy száz év­vel később milliók kedvelt idő­töltése lesz, sok-sok fiatal szá­mára pedig egyetlen sport­szenvedéllyé válik. A siker ha­zánkat sem kerülte el és eb­ben az esztendőben már 25. születésnapját ünnepli a ma­gyar tollaslabda sport. A ju­bileum alkalmával kerestünk választ arra, hol tart ma Pé­csett a sportág. A város és a megye mind­máig egyetlen tollaslabda szakosztálya 1980-ban alakult meg a Pécsi Spartacusnál. Ács Gyula, az egyesület ügyvezető elnöke akkor még más munka­körben ugyan, de már az in­dulásnál részt vett a szakosz­tály szervezésében. — Huszonöt—harminc gye­rekkel kezdtünk és egy évvel később már országos versenye­ken is bemutatkoztunk. Kezdet­ben szerényebb, majd 1982-től már rangosabb eredményeket is fel tudunk mutatni, így több versenyzőnk, például Kovács László, Angyal Zoltán és Tóth Erzsébet országos versenyeken elért dobogós helyezéseket. Nem véletlen, hogy eredmé­nyeink alapján tavaly már osz- táiyozót játszottunk a II. osz­tályú csapatbajnokságban va­ló szereplés jogáért. A szak­osztályvezetés eredeti elképze­lése az volt, hogy a Kodály Gimnázium egypályás tornater­mében 2—3 év alatt kineve­lünk egy ütőképes gárdát, majd megfelelő méretű, legalább három pálya elhelyezésére al­kalmas teremben hozzálátunk az utánpótlás neveléséhez. Sajnos, azonban még ma is ebben a teremben vagyunk. A sportág hazai fejlődése és egyre növekvő színvonala ma már olyan szakmai feltételeket követel, hogy egy pályán a je­lenlegi húsz fővel a heti há­rom edzés is csak arra elég, hogy a zömmel III. osztályú minősítéssel rendelkező játéko­sok ne maradjanak el o kö­zépmezőnytől. Ennek megfe­Bwl ► Megtudja, ha figyelemmel kíséri csütörtöki ajánlatainkat... Vízi sportokat kedvelőknek ajánljuk a Szliven Áruházba most érkezett 2 személyes import gumicsónak 3450,— Ft 4 személyes import gumicsónak 3990,— Ft MEGVÉTELÉT. Tegye élvezetesebbé nyaralását On is. lelően a két, hétcsoportos OB ll-ben csak egyetlen célja le­hetett a csapatnak — a bent- maradás. Tavasszal kiesési rangadón a válogatott játékossal is ren­delkező Győri Volánnal szem­ben azonban 4-3 arányiban alul­maradt a P. Spartacus és így jövőre ismét osztályozóra kény­szerülnek az OB II. nyugati cso­portba kerülésért. A helyzetü­kön feltétlenül javítani szeret­nének az idén. Szeretnék a vá­rosi sportszervek segítségét kérni ahhoz, hogy megfelelő teremhez jussanak. Az után­pótlás neveléséhez ugyanis feltétlenül szükség van új lé­tesítményre. A Spartacusnál elmondták még, hogy a jubileemi év ke­retében az MTLSZ az eddigi munkát is elismerve, júniusban nemzetközi szereplési lehetősé­get is biztosított a szövetkeze­tieknek, októberben pedig or­szágos verseny lesz Pécsett. El­helyezési gondjaik megoldása esetén pedig beindítják a tol­lassulit. Szilvássy Csaba Az olimpiai ötpróba nyertesei Az úszópróba befejeztével a boglárlellei Platán strandon megtartották az olimpiai ötpró­ba sorsolását. A szerencseke­rékbe került mindazoknak a neve, akik 5 vagy több próbát teljesítettek. Harminc résztve­vő görögországi utazáson, 170 pedig tatai edzőtáborozáson vehet részt. A baranyai indulók közül Horváth János (Pécs, Frankel Leó u. 9.) görögorszá­gi utat nyert. Tatai edzőtáborozáson ve­hetnek részt: Bárácz Antal (Mohács), Czett Ferenc (Szajk), Endrédi Mária (Pécs), Földes Csaba (Pécs), Faludy Zoltán (Komló) Gál György (Pécs), Märcz Róbert (Pécs), Páva Pé­ter (Pécs), Schneider János (Komló). Beckenbauer vagy egy bűvész Megbízatás és kockázat két évre Franz Beckenbauert, az NSZK válogatottjának új szak­vezetőjét nem lehet szövetségi edzőnek nevezni, mert nincs ed­zői diplomája, mégis munkájá­hoz olyan reményeket fűznek, amint annak idején a játéká­hoz. „Ferenc császár”, aki Her- berger és Schön utódja lett, a DPA értesülése szerint csaknem háromszor annyi fizetést kap, mint elődje, Jupp Derwall. A 39 éves sportember néhány hét­tel azután, hogy elfogadta a megbízatását, már részleteseb­ben nyilatkozott a terveiről: — Szeptember 12-én Düssel­dorfban az Argentina elleni mérkőzésen mutatkozom be — mondta. — Remélem, sikerül olyan csapatot kialakitani, amely nem szerepel oly szé­gyenletesen, mint az Európa- bajnoki gárdánk. Beckenbauer még nem közölt neveket, de bizonyos, hogy olyan játékosokat is meghív a keretbe, akik különböző okok miatt nem szerepeltek Derwall elképzeléseiben. A szakvezető gondol a külföldön szereplő nyugatnémet játékosokra is, így Rummenigge, Schuster, H. Mül­ler és Briegel egyaránt számít­hat a meghívásra. — Fontosnak tartom, hogy szorosan együttműködjek az edzőkkel, mert csak a buta em­ber nem hallgat mások véle­ményére — említette. — Horst Koppel a pályaedző és igény­lem Berti Vogstnak, a 21 éven aluliak csapata szakvezetőjének a segítségét is. Beckenbauer két évre vállal­ta a megbízatást, s ezzel a koc­kázatot is, hogy vagy jól sze­repel csapatával, vagy meg­bukik. „Ha nem sikerül ered­ményt elérnem, a szövetségnek csak azt javasolhatom, hogy forduljon egy cirkuszhoz, és kér­jen fel egy bűvészt az irányí­tásra” — mondta az új kapi­tány. Forma—1: Ismét Európában Három tengerentúli verseny — Montreal, Detroit, Dallas - után vasárnap ismét Európá­ban szerepelnek a Forma-1 gépkocsik bátor pilótái. Az idei 10. világbajnoki futamra, az angol Grand Prix-re Brands Hatch-ban 4206 méteres kör­pályán kerül sor. A versenyen a teljes mezőny indul, s bár sok az esélyes, egy biztos: az összetett első helyén nem lesz változás. A francia Alain Prost ugyanis 34,5 ponttal vezet, s mögötte az osztrák Lauda kö­vetkezik 24 ponttal, így tehát pillanatnyilag behozhatatlan az előnye. Lauda úgy nyilatko­zott, hogy nagy reményekkel várja a versenyt, mert ezen a pályán már többször ért el si­kereket. Győzött itt 1976-ban, s 1982-ben is, nagyon jól ismeri a híres kört. Lauda egyébként szeretne „világrekorder” is len­ni, mert a Forma-1 VB-k örö­kös ranglistáján az egykori le­gendás hírű Jackie Stewart (360 pont) mögött a második helyen áll (358,5). Vasárnap tisztes helyezéssel is az első helyre kerülhet. Mai sportműsor Sakk. IX. Zsólnay Kupa. Pécs, Doktor Sándor—Zsolnay «‘Műve­lődési Központ, 8.30, illetve 16.00. Népsport Képes Sport D. N. 1. Zürich—Ferencváros 2. Videoton—Linzer ASK 3. Lyngby—St. Gallen 4. Bánik Ostrava—Aarhus 5. Bröndby—Roda Kerkrade 6. Deventer—Standard Liege 7. Odense—Braunschweig 8. Magdeburg—AIK Stockholm 9. Malmö—Karl Marx Stadt 10. Wettingen—Beitar Jerusalem 11. Admira—Maccabl Nathanya 12. Spartak Trnava—Klagenfurt 13. Innsbruck—Katowice + 1 14. Oster—Valerengen 2 X 1 X 2 1 1 1 1 1 1 1 x 1 1 X 1 1 1 X X 2 X 2 2 1 X 1 2 1 X 1 2 1 1 X 1 X 1 1 X 1 1 1 X 1 2 1 1 X 1 1 X X X 1 1 1 X 1 2 1 1 Sakk A IX. Zsolnay Kupa mesterjelölt csoportjában jónéhány isimert mes­terjelölt küzd a győzelemért. Me­gyénk sakké lete számára örvende­tes, hogy öt forduló 'után Iván Zoltán, a Komlói Bányász versenyzője áll az élen 100 százalékos teljesítménnyel. Stílusára a kombinatív játékfelfogás jellemző, a bemutatott játszmában mégis pozíciós eszközökkel arat győ­zelmet. IVÁN -KUK UN Komló MTK-VM 1. d4, Hf6 2. c4, c5 3. d5, b5 4. a4 (4. —, eb: a szokásos, rendkívül éles játékhoz vezet. A szöveglépés­re más típusú állás jön létre, ahol sötét nem találja meg a helyes ter­vet) 4. —, be: 5. Hc3, dó 6. e4, g6 7. Fc4:, Fg7 8. Hge2, 0-0 9. 0-0, Hbd7 10. f4, Hb6 11. Fa2, Fa6 12. Vc2, Hfd7 13. Bf3, Bb8 14. Hb5. Bb7 15. Hec3, Fb5: 16. ab:, Vc7 17. Fe3, Ba8 18. Fbl, Vc8 19. Ve2, Bab8 20. Ba6, Vd8 21. Fd3, Bc8 22. Bg3, Ha8 (Itt már mindenképpen aktívabban kellett volna játszani 22. —, c4, majd 23. —, Hc5-tel.) 23. Bc6, Hb8 24. Bc8:, Vc8: 25. e5, de: 26. f5, Hd7 27. fg:, hg: 28. Vg4, Vf8 29. B«h3, Hf6 30. Vh4, Vc8 31. He4, He4: 32. Vh7+, Kf8 33. Fe4, Vg4 34. Ff3, Vb4 35. Fe2. g5 36. Vf5, Hb6 37. Bf3, f6 38. Ve5:, Ve1f 39. Ff 1. Hc4 40. Ve6, Hd2 41. Vc8f és sötét feladta (1-0). Koszorús Pál * Iván Zoltán (Komló) már 1,5 pont­tal vezet a IX. Zsolnay Kupa mester- jelölt csoportjában. A 6. fordulóban ismét győzelmet aratott. Hatos győ­zelmi sorozata ritkaságszámba megy az ilyen erősségi versenyeken. Ha­sonló teljesítménnyel dicsekedhet ifj. Lehőcz (Kiskunhalas) a III. osztályú­ak között. Az élmezőny állása a 6. forduló után. Mesterjelölt csoport: Iván (Komló) 6 pont. Kuklin (MTK- VM) 4,5 porit. Nagy (Dömsöd) és Borsi (PMSC) 4—4 pont. I. osztályú csoport: ifj. Soós (Kiskunhalas), Kö- lüs (MOM) 5—5 pont. II. osztályú csoport: Dávid (Hódmezővásárhely) 5,5 pont. Aranyos (Bp. Spartacus) és Erdélyi (Kiskunhalas) 5—5 pont. III. osztályú csoport: ifj: Lehőcz (Kiskun­halas) 6 pont. Böröcz (Zsolnay SE) 5 pont. IV. osztályú csoport: Kará­csony (Gödöllő) 5,5 pont, Kökény (Komló) és Kovács (Szeged) 5—5 pont. Derwall Istanbulban Az AFP hírügynökség leg­frissebb jelentése szerint Jupp Derwall, az NSZK iabdcrúgó válogatottjának az EB után le­köszönt szövetségi kapitánya szerződést írt alá a török Ga- latasaray Istanbul csapatához. Török források szerint Derwall évi 140 000 dollár fizetést kap, de hogy mennyi időre írt aló, azt nem hozták nyilvánosság­ra. Dunántúli napio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. . 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, En^el János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft

Next

/
Thumbnails
Contents