Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-18 / 196. szám

Rangos versenyek a nyári idénybei A nyári sportidényben két rangos versenyük lesz Bara. nyában a kerékpárosoknak. Július 24-én, kedden és július 26-án, csütörtökön megyénk lesz a színhelye a kerékpáros IBV ez évi országúti versenyei­nek. Ezt követően augusztus 31, és szeptember 2. között Pé. esett rendezik meg a jubileumi 25. Mecsek 'Kupa nemzetközi kerékpáros versenyt. Az IBV-n a szocialista orszá. gok kerékpáros sportjának utánpótlása vizsgázik. A Szov­jetunió, NŐK, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, Kuba csa­patai vesznek részt a viadalon. Magyarország két együttessel képviseli magát. A magyar válogatott ifjúsági keretben ké* pécsi versenyző is készül, Ko- vacsics és Ottó, a PMSC ke­rékpárosai. Hirth István és Pet- róczy Attila edzők irányításával a magyar kerékpárosok a hét eleje óta Pécsett edzenek. A július 24-én, kedden a 70 km. es távon a négyes csapatver­senyt bonyolítják le. Rajt és cél: Pécsett az Építők szálló élőt* lesz. A kerékpárosok a szigetvári úton hajtanak, Szi­getvár előtt a kaposvári útra fordulnak, ott tesznek meg né­IBV július 24., 26. XXV. Mecsek Kupa nemzetközi verseny augusztus 31.—szeptember 2. hány kilométert, s utána vissza­fordulnak Pécsre, ahol az Épí­tők szálló előtti célban várják őket a versenybírák. A csapa­tok hárompercenként indul­nak, a rajt délután lesz, befu­tás fé| 7 és 7 óra között vár- ha*ó. Július 26-án, csütörtökön 116 km-es távon Orfűn a nagy­tó körül bonyolítják le az egyéni versenyt. A kerékpáro­sok 19 kört tesznek meg. A rajt és a cé| helyét a rendező bizottsáq még nem jelölte ki. Az már biz*os, hogy az indítás fél ötkor történik, s a verseny­zők várható befutása 19 óra. Az előzetes hírek szerint a szovjet és az NDK rendelkezik a legjobb gárdával, a helyezé­sek kérdésébe azonban a ma­gyar fiatalok is beleszólhat­nak. A verseny ünnepélyes megnyitását Pécsett, a Kodály Zoltán úti kollégium előtt tart­ják az első napi verseny előtt. A kerékpáros Mecsek Kupa versenysorozat jubileumhoz ér­kezett. Az idén 25. alkalommal rendezik meg a rangos via­dalt, augusztus 31. és szeptem­ber 2. között. A szervező bi­zottsághoz mór beérkeztek a külföldi csapatok nevezései. Minden valószínűség szerint igen erős lesz az idei Mecsek Kupa mezőnye. Három cseh­szlovák csapat mellett a nagy­szerű gárdával rendelkező NDK kerékpárosok két együt­tessel képviselik magukat. ,A rendezők várják Lvov és Szli- ven kerékpárosait, de meghív­ták Lahti versenyzőit is. Rajt­hoz állnak az idén is az oszt­rákok, az NSZK-t Stuttgart csapata képviseli. A nagyhírű olasz kerékpárosok képviseleté­ben Milano együttese áll rajt­hoz. A verseny programja any- nyiban tér e| az elmúlt évitől, hogy az idén ismét a Széchenyi téren lesz a befutás. H. I. A labdarúgó NB II. őszi sorsolása Elkészült az 1984/85. évi lab­darúgó NB II. sorsolása. A bajnokság augusztus 19-én kezdődik és 1985. június 16-án ér majd véget, az őszi idény november'25-ig tart. Az őszi idényben a 19 for­dulót 16 vasárnapi és 3 szer­dai játéknapon bonyolítják le. A szerdai fordulók ideje: au­gusztus 22., szeptember 5., szeptember 12. Az előző idényben még az NB l-ben szerepelt csapatok közül először a Nyíregyháza és a Volán küzd meg egymással, október 21-én, a 13. forduló­ban, a Diósavőr—Nyíregyháza találkozót október 28-án, míg a Diósgyőr—Volán mérkőzést no­vember 11-én rendezik meg. Az augusztus 19-i nyitó forduló már rangadókat hoz: Hódgép Metripond—Volán, Siófok— Diósgyőr. 1. forduló, aug. 19., vas., 17 ó. Kaiincbarcika-Keszthely, Ba ja-Ba­kony Vegyész, 22. sz. Volán—Sopron, Vác—Szekszárd, Dunaújváros—Salgó­tarján, Debr. Kinizsi—Nyíregyháza, Nagykanizsa—Szolnok, Hódgép-Met- ripond—Volán, Siófok—Diósgyőr, Ta­polca—Ózd. 2. forduló, aug. 22., szerda, 17 ó. Keszthely—Tapolca, Ózd—Siófok, Diósgyőr—Hódgép-Metripond, Volán —Nagykanizsa, Szolnok—Debr. Kini­zsi, Nyíregyháza—Dunaújváros, Sal­gótarján—Vác, Szekszárd—22. sz. Vo­lán, Sopron—Baja, Bakony Vegyész— Kazincbarcika. 3. forduló, aug. 26., vas., 17 ó. Keszthely—Bakony Vegyész, Kazinc­barcika—Sopron, Baja—Szekszárd, 22. sz. Volán—Salgótarján, Vác— Nyíregyháza, Dunaújváros—Szolnok, Debr. Kinizsi—Volán, Nagykanizsa —Diósgyőr, Hódgép-Metripond—Ózd, Siófpk-*-Tapolca. 4. forduló, szept. 2., vas.. 16 ó. Siófok—Keszthely, Tapolca—Hódgép- Metripond, Ózd—Nagykanizsa, Diós­győr—Debr. Kinizsi, Volán—Dunaúj­város, Szolnok—Vác, Nyíregyháza— 22. sz. Volán, Salgótarján—Baja, Szekszárd—Kazincbarcika, Sopron— Bakony Vegyész. 5. forduló, szept. 5., szerda, 16 ó. Keszthely—Sopron, Bakony Vegyést— Szekszárd, Kazincbarcika—Salgótar­ján, Baja—Nyíregyháza, 22. sz. Vo­lán—Szolnok, Vác—Volán, Dunaúj­város—Diósgyőr, Debr. Kinizsi—Ózd, Nagykanizsa—Tapolca, Hódgép-Met­ripond—Siófok. 6. forduló, szept. 9., vas., 16 ó. Hódgép-Metripond—Keszthely, Siófok —Nagykanizsa, Tapolca—Debr. Kini­zsi, Ózd—Dunaújváros, Diósgyőr— Vác, Volán—22. sz. Volán, Szolnok— Baja, Nyíregyháza—Kazincbarcika, Salgótarján—Bakony Vegyész, Szek­szárd—Sopron. 7. forduló, szept. 12., szerda, 16 ó. Keszthely—Szekszárd, Sopron—Salgó­tarján, Bakony Vegyész—Nyíregyhá­za, Kazincbarcika—Szolnok, Baja— Volán, 22. sz. Volán—Diósgyőr, Vác —Ózd, Dunaújváros—Tapolca, Debr. Kinizsi—Siófok, Nagykanizsa—Hód­gép-Metripond. 8. forduló, szept. 16., vas., 16 ó. Nagykanizsa—Keszthely, Hódgép- Metripond—Debr. Kinizsi, Siófok— Dunaújváros, Tapolca—Vác, Ózd— 22. sz. Volán, Diósgyőr—Baja. Vo­lán—Kazincbarcika, Szolnok—Bakony Vegyész, Nyíregyháza—Sopron, Sal­gótarján—Szekszárd. 9. forduló, szept. 23., vas., 16 ó. Keszthely—Salgótarján, Szekszárd— Nyíregyháza. Sopron—Szolnok, Ba­kony ^ Vegyész—Volán, Kazincbarcika —Diósgyőr, Baja—Ózd, 22. sz. Volán —Tapolca, Vác—Siófok, Dunaújvá­ros—Hódgép-Mertipond, Debr. Kini­zsi—Nagykanizsa. 10. forduló, szept. 30., vas., 15 ó. Debr. Kinizsi—Keszthely, Nagykani­zsa—Dunaújváros, Hódgép-Metri­pond—Vác, Siófok—22. sz. Volán, Tapolca—Baja, Ózd—Kazincbarcika, Diósgyőr—Bakony Vegyész, Volán— Sopron, Szolnok—Szekszárd, Nyíregy­háza—Salgótarján. 11. forduló, okt. 7., vas., 14 ó. Keszthely—Nyíregyháza, Salgótarján —Szolnok. Szekszárd—Volán. Sopron —Diósgyőr, Bakony Vegyész—Ózd, Kazincbarcika—Tapolca, Baja—Sió­fok, 22. sz. Volán—Hódaép-Metri- pond. Vác—Nagykanizsa, Dunaújvá­ros—Debr. Kinizsi. 12. forduló, okt. 14., vas., 14 ó. Dunaújváros—Keszthely, Debr. Kini­zsi—Vác, Nagykanizsa—22. sz. Vo­lán, Hódgép-Metripond—Baja, Sió­fok—Kazincbarcika, Tapolca—Bakony Vegyész, ózd—Sopron, Diósgyőr— Szekszárd, Volán—Salgótarján, Szol­nok—Nyíregyháza. 13. forduló, okt. 21., vas., 13.30 ó. Keszthely—Szolnok/ Nyíregyháza—Vo­lán, Salgótarján—Diósgyőr, Szek­szárd—Ózd, SoDron—Tapolca, Ba­kony Vegyész—Siófok, Kazincbarcika —Hódgép-Metripond, Baja—Nagyka­nizsa, 22. sz. Volán—Debr. Kinizsi, Vác—Dunaú jváros. 14. forduló, okt. 24., vas., 13.30 ó. Vác—Keszthely, Dunaújváros—22. st. Volán, Debr. Kinizsi—Baja, Nagyka­nizsa—Kazincbarcika, Hódgép-Metri­pond—Bakony Vegyész, Siófok—Sop­ron, Tapolca—Szekszárd, Ózd—Sal­gótarján, Diósgyőr—Nyíregyháza, Vo­lán—Szolnok. 15. forduló, nov. 4., vas., 13 ó. Keszthely—Volán, Szolnok—Diósgyőr, Nyíregyháza—Ózd, Salgótarján—Ta­polca, Szekszárd—Siófok, Sopron— Hódgép-Metripond, Bakony Vegyész —Nagykanizsa, Kazincbarcika—Debr. Kinizsi, Baja—Dunaújváros, 22. sz. Volán—Vác. 16. forduld, . nov. 11., vas., 13 ó. 22. sz. Volán—Keszthely, Vác—Baja, Dunaújváros—Kazincbarcika, Debr. Kinizsi—Bakony Vegyész, Nagykani­zsa—Sopron, Hódgép-Metripond— Szekszárd, Siófok—Salgótarján, Ta­polca—Nyíregyháza, Ózd—Szolnok, Diósgyőr—Volán. 17. forduló, nov. 18., vas., 13 ó. Keszthely—Diósgyőr, Volán—Ózd, Szolnok—Tapolca, Nyíregyháza—Sió­fok, Salgótarján—Hódgép-Metripond, Szekszárd—Nagykanizsa, Sopron— Debr. Kinizsi, Bakony Vegyész—Du­naújváros, Kazincbarcika—Vác, Baja —22. sz. Volán. 18. forduló, nov. 25., vas., 13 ó. Baja—Keszthely, 22. sz. Volán—Ka­zincbarcika, Vác—Bakony Vegyész, Dunaújváros—Sopron, Debr. Kinizsi —Szekszárd, Nagykanizsa—Salgótar­ján, Hódgép-Metripond—Nyíregyhá­za, Siófok—Szolnok, Tapolca—Volán, Ózd—Diósgyőr. 19. forduló, dec. 2., vas., 13 ó. Keszthely—Ózd, Diósgyőr—Tapolca, Volán—Siófok, Szolnok—Hódgép-Met­ripond, Nyíregyháza—Nagykanizsa, Salgótarján—Debr. Kinizsi, Szek­szárd—Dunaújváros, Sopron—Vác, Bakony Vegyész—22. sz. Volán, Ka­zincbarcika—Baja. A tavaszi idény 1985. március 3-án kezdődik. Átigazolások Az MLSZ átigazolási bizott­sága újabb kérdésekben hatá­rozott. Ezek szerint Gyúr mánczy Attila a Békéscsabá­ból a Haladáshoz kerül, Kö­kény Miklós (Tatabánya) pedig a Nyíregyháza játékosa lesz. Sakk A 9. Zsolnay Kupa mesterje­lölt csoportjának küzdelmében a komlói Iván Zoltán újabb győzelmével jelentős előnyre teti szert, A többi csoportban tömörült az élmezőny. A 273 fős versenyen már csak 5 ver­senyző van, aki mind a négy játszmáját megnyerte. Az él­csoportok állása. Mesterjelölt csoport: Iván (Komló) 4, Haj­dú (Makó) 2, Kovács (Duna- haraszti) és Nagy (Dömsöd) 3—3 pont. I. o. csop.: ifj. Soós (Kiskunhalas) 4, Weisz (PMSC) 3,5. 11 versenyzőnek van 3 pontja. II. o.: Aranyos (Bp. Spartacus) 4, és 7 versenyzőnek van 3,5 pontja. III. o.: ifj. Le- hőcz (Kiskunhalas) 4, Borbély (Halasi Olivér SC), Páldi (Bp.), Mányai (Zalaegerszeg) 3,5— 3,5 pont. IV. o.: Karácsony (Gödöllő) 4, Bajusz (Máza- szászvár) 3,5 és 10 versenyző­nek van 3 pontja. A Pécsi-tavon horgászok figyelmébe A Pécsi-tavon kerül lebonyo­lításra a'hét végén a kajak­kenu országos vidékbajnokság. Éppen ezért a verseny szerve­ző bizottsága kéri a tavon hor­gászokat, hogy a verseny za­vartalan lebonyolítása érdeké­ben pénteken, szombaton és vasárnap hagyják szabadon a kijelölt versenypálya területét. Mai sportműsor Sakk. IX. Zsolnay Kupa. Pécs, Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Központ, 8.30, illetve 16.00. A BARANYA MEGYEI BAROMFIFELDOLGOZÓ ÉS -FORGALMAZÓ KÖZÖS VÁLLALAT GOLGOTÁI TELEPÉN 300 m'2 alapterületű, betonpadozatú zárt raktárakat ajánlunk bérbe adásra A raktárak iparcikk és bárminemű élelmiszer jellegű anyag tárolására alkalmasak. BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁSSAL SZOLGÁLUNK a 24-377/86, 87. melléktelefonon.______________ Pénteken kezdődik a labdarúgó IBV A baráti országok labdarú­gó reménységeinek évenkénti, hagyományos eseménye, az If­júsági Barátság Verseny pénte­ken kezdődik Nógrád megyé­ben. A július 28-ig tartó küz­delemsorozatban nyolc ország szerepel. Az A-csoportban Magyaror­szág, Románia, Kuba és Len­gyelország, a B-csoportban pe. diq Bulgária, Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió vív kör­mérkőzést egymással Salgótar­jánban a Kohász és a Síküveg stadionban, továbbá Balassa­gyarmaton, Nagybótonyban, Pásztón és Romhányban. A Siklósi Mezőgazdasági bolt áruajánlata: ^ MF—70 HEZ körkaszás fűnyíró (ZTR—61) é MF—70 HEZ rotáció Robi kapálógép 16 600 Ft helyett 14 400 Ft-ért + Áramfejlesztő aggregátor, 2 kW teljesítményű, amerikai motorral ♦ Betonkeverő, 3 fázisú, 250 literes ♦ Betonkeverő, 3 fázisú, 175 literes ♦ Fejögép HTF—01, 1 fázisú ♦ Fejögép M 610, 3 fázisú (NDK) gyártmányú. ÉRDEKLŐDNI: SIKLÓS, MEZŐGAZDASÁGI BOLT, TELEFON: SIKLÓS 442. Kézilabda NB II. Listavezetők a bátyiak Régen volt kedvezőbb hely­zetben az NB II. nyugati cso­portjában baranyai férfi kézi­labdacsapat, mint a tavaszi idény végén. A Bólyi MEDOSZ férfigárdája ugyanis a félidő­ben hat ponttal vezet a máso­dik helyen álló Győri Magas­építők előtt, és nagy esélye van arra, hogy sikeres őszi szereplés után felsőbb osz­tályba lépjenek. Ugyancsak derekasan helytállnak a kézi­labda harmadik vonalában szereplő kesztyűgyári lányok, akik egy kis szerencsével — kétszer szenvedtek egy góllal vereséget — felzárkózhattak volna. Az osztály egyetlen „fe­kete báránya” a Pécsi Kesztyű­gyár férfigárdája, akik még pontot sem szereztek 11 tava­szi mérkőzésükön. A listavezető Bólyi MEDOSZ csapata, álló sor, balról jobb­ra: Gárdos Ferenc szakosztály- vezető, Puppi A., Borbély, Pup- pi B., Markovics, Dóczi, Hege­dűs, Bachesz Gyula edző, dr. Végh László, a csapat orvosa. Somogyi, guggolnak: Verner Ferenc gyúró, Tóth Sándor tech­nikai vezető, Lehoczky, Kovács, Burai, Gera, Heiszler. Kézilabda NB. II. végeredménye Férfiak 1. Boly 11 10 1 — 323-223 21 2. M. Építők 11 7 1 3 288-260 15 3. H. Kot. SE 13 7 1 5 320-293 15 4. Ajkai Alu. 12 6 1 5 279-280 13 5. MÁV Előre 11 5 2 4 283-265 12 6. Nagyatád 11 5 2 4 278-279 12 7. BHG 11 5 1 5 264-264 1T 8. Környe 11 5 1 5 248-263 11 9. Sárszentm. 12 4 2 6 261-281 10 10. Siófok 11 4 — 7 297-308 8 11. Ganz Vili. 11 4 — 7 248-266 8 12. P. Kesztyű. 11 — — 11 243-350 — Nők 1. Köfém 11 10 _ 1 256-160 20 2. Szekszárd 11 8 1 2 211-176 17 3. Caola 11 8 — 3 223-194 16 4. Balaton B. 11 6 1 4 188-184 13 5. P. Kesztyű. 11 6 — 5 251-109 1 2 6. Tata 11 6 — 5 195-184 12 7. Tolna 11 5 — 6 191-192 10 8. Latex 11 4 1 6 187-196 9 9. Porcelán 11 4 1 6 204-218 9 10. Moköt 11 3 1 7 193-228 7 11. Kaposvár 11 3 — 8 162-226 6 12. Tamási 11 — 1 10 1 36-230 1 Birkózás: Éremesélyesek: Bíró, Bállá Szerdán Szófiába utazik a magyar szabadfogású birkózó válogatott. Péntektől vasárna­pig a szocialista országok nyílt, nemzetközi „A”-kategóriás ver­senyén a „téli sportcsarnok­ban” lép szőnyegre a 10 spor­toló. Az együttes korábban kö­zölt összeállításában nincs vál­tozás, azaz a következők kép­viselik a magyar színeket: 48 kg: Bíró László (FTC, Európa- bajnok), 52 kg: Szabó Lajos (DVTK, kétszeres EB-ezüstér- mes), 57 kg: Németh Sándor (Csepel, EB-negyedik), 62 kg: Orbán József (Csepel, EB- és vb-bronzérmes), 68 kg: Szalon- tai Zoltán (EB-ezüstérmes), 74 kg: Nagy József (Szondi SE), 82 kg: Tóth Gábor (Csepel, if­júsági világbajnok), 90 kg: Szakkai Attila (Bp. Spartacus, EB-negyedik), 100 kg: Robot­ka István (Csepel, vb-negye- dik), nehézsúly: Balta József (FTC, kétszeres olimpiai ezüst­érmes, Európa-bajnok). Amint a listából is kitűnik: a budapesti kötöttfogású ese­ményhez hasonlóan nagy szov­jet— bolgár párharcot ígérő erőfelmérőn talán Bírónak és Ballánok van éremesélye. Bállá Józsefet, a zöld-fehé­rek kontinenselsőjét kérdezte Magyarországi kempingkalauz A Baranya megyei Kemping Klub értesíti a klubtagokat, utazókat, hogy megérkezett az új kiadású magyarországi kempingkalauz, amely tartal­mazza hazánk kempingjeiről az összes szükséges informá­ciót. Kapható: a klub Geisler E. u. 15. sz. irodájában, a hi­vatalos órák alat* kedden 14— 18-ig, csütörtökön 14—16-ig. Ugyanott lakókocsik, utánfutók eladásának, bérbevételének közvetítése lehetséges. az MTI munkatársa: teljesen felépült-e már? — Igen, a tavalyi budapes­ti EB-n szerzett izomszakadá­som és az 1983-ban lábamról ledöntött sárgaságom is a múlté — mondta Bállá. Teljes erővel edzhettem, így termé­szetesen dobogós helyezés o tervem. Bulgária kedvező „környe­zet” a magyar szabadfogásúak számára, hiszen az 1982-es várnai EB-n csúcsformában sze­repeltek: egy arany- és négy ezüstéremmel tértek haza. Az­óta rutinosabb, egységesebb fett a csapat, a hét végén el­válik, hogy ez mennyit ér. A „Szófia torna” műsora: Péntek: 7—7,-30 óra: mérlege­lés, sorsolás 9—12 és 17—20 óra: selejtezők. Szombat: selejtezők a pén­tekivel megegyező időpontban. Vasárnap: 9—11 óra: mér­kőzések az 5—6. és 3—4. he­lyekért, 16 órától: döntők. Dunantöli itaplo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134 Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Ennél János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696 Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkos Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj eqy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft

Next

/
Thumbnails
Contents