Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-23 / 171. szám
Heti jegyzetünk Tanulságok Az idei labdarúgó Európa- bajnokság sokféle tanulsággal szolgált, még a szakmához nem értő, csak futballt mint játékot szerető embereknek is. Érdekes módon alakultak az erőviszonyok. Mert — legalábbis a hazai tájékozódás alapján — ki merte volna gondolni,, hogy a belga, a jugoszláv és jobb napokat is megért nyugatnémet csapat nélkül folytatódik harc a bajnoki címért? Érdekes ez a dolog azért, mert válogatottunk éppen a jugoszlá- vokkal, belgákkal és a négy közé jutott spanyolokkal találkozott a tavaszi idényben, és tulajdonképpen tisztességesen helytállt velük szemben. Most a helytállás értékét reálisabban értékelhetjük, mint akkor. Mert akkor még azt hittük, hogy a belgák nagyon erősek, a ju- goszlávok ugyancsak. A mostani kép bizony mást mutat. A spanyolok ugyan bejutottak a legjobb négy közé, de eredményeikkel nem tudtak elkápráztatni senkit. A belgák elleni döntetlen sem tűnik olyan nagyszerű fegyverténynek. Hiszen a belga csapat itt most ugyanazt a szerepet játszotta el. amit a világbajnokságon. Tehát válogatottunk tényleges játékerejét csak akkor ítélhetjük majd meg, ha nagyobb ellenfelekkel szemben is jó eredményeket tud felmutatni. A franciák? Tulajdonképpen nem okoztak meglepetést. Legalábbis azoknak nem, akik még emlékeztek a világbajnokságon való szereplésükre. Változatlanul igaz, hogy két extraklasszis, megfelelő partnerekkel varázslatokra képes a pályán. Tulajdonképpen minden mérkőzésen ezt mutatta be Piatini és Jean Tigana. A dánok, noha nincsenek közöttük csillogó sztárok, megbízható iparosok valamennyien. Értik a szakmájukat. Értik, ho- ryan kell gépies pontossággal és lankadatlan erőbedobással felőrölni az ellenfél erejét. Ök sem meglepetéscsapat. Hiszen játékosaik Európa legnagyobb profi klubjaiban „dolgoznak”. Legfeljebb az okozhatott meglepetést, hogy rövid idő alatt, hosszas táborozások nélkül így összeszoktak. Az NSZK csapat? Nos ők talán most élik át azt a korszakot, amit itthon az „aranycsapat utáni” korszakként emlegetünk. Jó csapat, csak éppen hiányzik belőle valami. Egy Beckenbauer például. Vagy egy Gerd Müller. A valaha félelmetes erőnlétük ma már nem jelent előnyt. Ma is rengeteget rohannak — szóval nem rossz zenekar az, de dirigens nélküli. Olvasom: Hidegkúti a franciákra tippel. Valószínűleg jó a tippje. Legalábbis 99 százalékig ... — K — Fellebbez a Diósgyőr A Diósgyőr házon belül lefolytatott vizsgálata alapján fellebbez az NB l-bőli kiesett labdarúgócs'apattal kapcsolatos MLSZ-döntés ellen. A Markó — Hernádi, Kocsis, Fenyvesi, Liber — Csaba, Kresz, dr. Hamvas — Farkas, Slier, Török, cserék: Cserneczki, Farkas F., dr. Györkő, Borovácz, Bencsik összeállítású Pécs öregfiúk válogatottja jó iramú mérkőzésen Hernádi, Bencsik, illetve Wiczak góljaival 2-1-re győzött a nyugatnémet Inning SC öregfiúk csapata elilen tegnap a Kovács-telepen megrendezett barátságos mérkőzésen. Képünkön támad a vendég együttes. Fotó: Szabó Gézd Röplabdakesergő Borúra derű a háló két oldalán Három női és három férficsapat az NB ll-ben Röviden RÖPLABDA. A Baranya megyei Röplabda Szövetség és az EXPRESS Ifjúsági Utazási Iroda közösen megrendezett Mini Kupa végeredménye: lányok - 1. Il-es számú gyakorló iskola, 2. Mohácsi TE, 3. Tiborc utcai Általános Iskola. Fiúk - 1. Tiborc utcai iskola, 2. Mecsekaljai iskola, 3. Fábián Béla utcai iskola. ATLÉTIKA. Jól szerepeltek a PMSC atléták a Budapesten megrendezett’ A-korcsoportos egyéni bajnokságon. Martina 48.37 mp-cel nyerte a 400 métert és 1:53,30 mp-cel a 800 méteres síkfutást, a fiú hármasugrást Ritter nyerte 13,30 méteres eredményével. A régi szép időkre emlékeznek mostanában a megyei röplabda szövetségben. Jóllehet az egyik szemük nevet, mert ismét hat NB ll-es csapata van Baranyának, ám a másik ugyancsak szomorú, hiszen alig több női és férfi együttes alkotja a megyebajnokságok mezőnyét, mint ahányon képviselik a megyét a nemzeti bajnokság második vonalában, így aztán nem meglepetés, ha az ötvenes és hatvanas éveket emlegetik, amikor nagyon sok iskola, intézmény, de még a lakóházak udvarán is felfestett röplabdapályák várták a mozogni, sportolni kívánókat. Mindezek után elmondható, hogy a sportág fenntartásában, népszerűsítésében valóságos missziót teljesít a Pécsi Vörös Meteor Sportkör, amelynek csapatai közül a lányok immár 13. éve szerepelnek az NB ll-ben, míg a fiúk több mint évtizedes NB-s szereplés után, éppen az elmúlt bajnoki évet voltak kénytelenek a megyebajnokságban „végigszenvedni”. Becsületükre legyen mondva : csak egy évig „bírták" az alsóbb osztályt. Az elmúlt hetekben lejátszott kettős osztályozó fordulókon ismét vissza- verekedték magukat az NB II. nyugati csoportjába. Nagy szerepe van ezen sikerben Szüfs Tibor testnevelő tanárnak, aki nemcsak edzője a férfi csapatnak, de egyben iskolájából biztosítja az utánpótlást is. A lányoknál ugyancsak dicséretet érdemel a Nagy Gábor—So- ponyai Éva edzőpáros, akik irányításával a lányok az 5. helyen végeztek, míg a közvetlen utánpótlást jelentő ifjúságiak a tavalyi 12. helyről — mindössze egyetlen vereséggel __ a bajnoki első helyre k apaszkodtak fel. A nevelőmunka eredményeként Papp- Pálfi, Kremling és Ferencz máris stabil tagjai a felnőtt női csapatnak. Ha változó eredményességgel is, de a Meteorhoz hasonló hagyományokat őriznek az Universitas PEAC röplabdásai is. Akárcsak a Meteornál, az U. PEAC-nál is a lányok jártak elöl jó példával. Duchnovszky Istvánná edző tanítványai ugyanis a rosszabb beosztású déli csoportban végeztek az 5. helyen. A fiúknak az NB ll-ben maradásért osztályozókat kellett játszaniuk, amelyeken a dr. Hartmann Géza irányította gárda mindkétszer legyőzve a Dá- gi KSK és a Kővágóörsi Tsz SK csapatait biztosította helyét az ősztől a második vonalban. A helyezéseket tekintve az év baranyai röplabdacsapatának címét a Honvéd Steinmetz SE legénysége érdemelte ki. A Szászi Károly vezette katona- csapat ugyanis fennállásának legsikeresebb évét mondhatja magáénak. Ök ugyanis az NB II. déli csoportjában a 4. helyen végeztek, alig lemaradva a dobogóról. S ha számításba vesszük —- márpedig be kell számítani —, hogy játékos- állományát állandóan változtatni kényszerülő együttesről van szó, akkor méltán gratulálhatunk a Steinmetznek. A katonacsapathoz hasonló elismerések illetik meg a mohácsi lányokat, akik — zömükben gimnazisták — évről évre kialakítanak egy ütőképes gárdát. Az MTE lányai — a megye egyedüli figyelmet érdemlő vidéki bázisaként — egyéves szünet után verekedték vissza magukat az NB ll-be. A közelmúltban lezajlott osztá- lyoZókon Polányi Géza lányainak öt csapat között kellett kiharcolniuk a fölkerülést. Végül is a Debreceni Sportiskola mögött másodikként, megelőzve az ugyancsak feljutott Újlaki FC-t, kerültek a felsőbb osztályba. K. L. NB II. NYUGATI CSOPORT NŐI IFI VÉGEREDMÉNYE 1. Pécsi VM 2. Ajkai Videoton 3. Zalaegerszeg 4. Győri Izzó 5. Győri Dózsa 6. Kaposvári Sl 7. Bakony Vegyész 8. Pápai Kinizsi 9. Nagykanizsa 10. Tapolca 11. Tabi Videoton A Tabi Videoton < ki nem állás miatt 20 19 1 58-11 39 20 15 5 52-22 35 20 14 6 45-25 34 20 13 7 47-28 33 20 13 7 43-33 33 20 10 10 38-38 30 20 10 10 36-37 30 20 7 13 28-42 27 20 6 14 29-48 26 20 1 19 13-58 21 TÖRÖLVE sapata négyszeri törölve. LABDARÚGÁS. A megyebajnokság góllövő listájának élcsoportja: 1. Ku- rucsai (Újpetre) 20 góllal, 2. Papp Zs. (U. PEAC) 17, Pauli (P. Kesztyűgyár) 17, 3. Srankó (Vasasi Bányász) 16, 4. Szabó B. (Drávátok). ÖKÖLVÍVÁS. Bocskai István emlék- verseny, Debrecen: 57 kg: Pirbus (Komlói Bányász)—Tomhauser (H. Kun Béla SE) p. gy. (4-1), Dankó (SZIM Vasas)—Kalányos (Komlói Bányász) p. gy. (5-0). KÉZILABDA. A Széchenyi Gimn. és Szakközépiskola fiúcsapata 4. helye* zést ért el az országos középiskolás bajnokságon. Jól szerepelt az úttörő olimpián a pécsi Anikó utcai Általános Iskola leánycsapata, amelyik Turkeve ellen 24-10, Nádudvar ellen 19-9, míg a Veszprém ellen 13-7-re győzött. TORNA. Az úttörőolimpia leány egyéni összetett versenyében a pécsi TASI versenyzője, Szalontai a 6. helyet szerezte meg. SPORTTÁBOR. Sásd vendégeiként a község sporttelepén táboroznak a megye labdarúgó tehetségkutató akcióján feltűnt gyerekek. A 32 fős csoportból választják majd ki azt a 16-os keretet, akik majd július 2. és 5. között Mohácson megtartandó területi tehetségkutató tornán képviselik Baranyát, Fejér, Somogy és Tolna válogatottjai mellett. Rajt vereséggel és győzelemmel Gdanskban megkezdődött a Balti Kupa elnevezésű nemzetközi női kosárlabdatorna. A nyitómérkőzésen a magyar válogatott 74-72 (42-38) arányban kikapott Jugoszláviától. A második találkozó már jobban sikerült, Lengyelország B-váloga- tottját 90-52 (37-30) arányban fektették két vállra a magyarok. MECSEKI ÉRCBÁNYÁSZATI VALLALAT II. BÁNYAÜZEM “ . felvesz föld alatti munkakörbe • MOZDONYVEZETŐKET: 8—10 ezer Ft/hó, • VONATKÍSÉRŐKET: 6—8 ezer Ft/hó, • VÁJÁROKAT: 12—16 ezer Ft/hó kereseti lehetőséggel. Két éven belül lakáshoz juthat. Heti ötnapos munkahét. Vidéki dolgozóknak munkásszállást biztosítunk. Kezdőknek a rendes szabadságon felül évi 10 nap munkahelyi pótszabadságot biztosítunk. Várjuk 18 évtől 40 éves korig a férfi dolgozók jelentkezését! JELENTKEZNI LEHET: Személyesen az üzemben, illetve a vállalat központjában, a munkaügyi osztályon, Pécs, 39-es dandár út 19. cimen. Levélcímünk: MECSEKI ÉRCBANYASZATI VALLALAT II. BÁNYAÜZEM, PÉCS, 14. POSTAFIÓK 121. 7614. Létrejön a Franciaország —Dánia döntő? A meglepetésekben bővelkedő csoportküzdelmek után szombaton az elődöntők következnek a labdarúgó Európa- bajnokságon. Szombaton Mar- seille-ben Franciaország és Portugália, vasárnap pedig Lyonban Spanyolország és Dánia küzd meg egymással. Hírmondó sem maradt a négy évvel ezelőtti, olaszországi EB-elődöntő mezőnyéből, akkor az NSZK, Belgium, Csehszlovákia és Olaszország maradt versenyben a csoportküzdelmek után. A rajt előtt mindenki Franciaország—NSZK „ólomdöntőt” várt, most pedig mindenki úgy vélekedik, hogy szerdán Párizsban Franciaország és Dánia küzd majd az Európa-bajnoki címért. Vagyis a papírforma és a közvélemény szerint szombaton a franciák, vasárnap pedig a dánok sikere várható az elődöntőben. A négy elődöntős szakvezetői így vélekednek: Michel Hidalgo (Franciaor- szág): — Csapatom Piatinitől vezérelve eddig várakozáson felüli játékot mutatott és kitűnő eredményeket ért el. Francia- ország az egyedüli, amely pontveszteség nélkül jutott az elődöntőbe. Várom a folytatást, de Portugália ellen nem lesz könnyű dolgunk. Piatini is említette, milyen egyértelmű esélyesek voltak a KEK-döntő- ben a Porto ellen, s mégis milyen küzdelem után lettek csak győztesek. Tehát nagy küzdelmet és győzelmet várok. Fernando Cabrita (Portugália) : — Mi már nem veszíthetünk semmit sem, a legjobb négy közé jutás csodálatos. Nyugodtan léphetünk pályára, s ilyenkor sok minden lehetséges. Franciaország kiváló csapat, a legjobb a mezőnyben, de a vállukra rendkívül nagy teher nehezedik. Lehet, hogy ez a teher jobban nyomja őket a vártnál szombaton Marseille-ben? Miguel Munoz (Spanyolország) : — Dánia kirobbanó formában játszott eddig az Európa- bajnokságon, de például a belgák elleni 5-0-val egyenértékűnek tartom csapatom győzelmét a címvédő nyugatnémetek ellen. Felkészültünk a dánok elsöprő lendületére, nincs félnivalónk, hiszen az NSZK ellen is bírtuk erővel, sőt föléjük is kerekedtünk. Bizakodom. Sepp Piontek (Dánia): — Ismerem játékosaimat, s bármilyen csapat ellen bízom bennük. Láttam a spanyolokat az NSZK ellen, harcosak, tapasztaltak, de úgy vélem, lendületben és gyorsaságban felettük állunk, s ezek a tényezők döntők a mai labdarúgásban. Csatlakozom azokhoz, akik Franciaország—Dánia döntőt várnak. Szombat: Franciaorszáa—Portugália. Marseille, 20 óra. V.: P. Bergamo (olasz). A franciák védelmében ismét szerepel az első mérkőzésen megsérült Le Roux. Kérdéses a hazaiaknál az egyik csatár. La- combe az első számú jelölt, de posztján Bellone, Rocheteau és Bravo is számításba jön. A portugálok örülnek, hogy Chalana sérülése nem súlyos és játszhat. Kezdő lesz Nene, a románok elleni győztes gól szerzője. Várható összeállítások: Franciaország: Bats — Bat- tiston, Bossis, Le Roux, Dömer- gue — Fernandez, Giresse, Tigana, Piatini — Lacombe (Bellone, Rocheteau vagy Bravo), Six. Portugália: Bento — Pinto, Lima Pereira, Eurico, Alvaro — Frasco, Pacheco (Sousa), Carlos Manuel, Chalana — Nene, Jordao. A hétvége sportműsora JÚNIUS 23.( SZOMBAT Atlétika: Fiatalkorúak országos gyaloglóbajnoksága, Komló, 17.00. Evezés. A Csepeli SC országos minősítő versenye, Csepel, 15.00. Mohácsi versenyzők részvételével. Ökölvívás: Bocskai István emlék- verseny, Debrecen. Baranyai ökölvívók részvételével. Kajak-kenu. Ifjúsági válogató verseny, Újpesti-öböl. A PMSC versenyzőinek részvételével. Vízilabda. Siketek SC-PMSC. OB ll/B mérkőzés, Budapest, Komjádi- uszoda, 11.00. Úttörőolimpia. Zánkán, Velencén és Veszprémben, baranyai sportolók részvételével. Fiatalkorúak országos gyaloglóbajnoksága Másodszor ad otthont a fiatalkorúak országos gyaloglóbajnokságának Komló. A megtisztelő feladatot a Komlói Bányász atlétáinak az elmúlt évtizedben elért eredményei alapján bízták Komlóra. Az idei bajnokságot a Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a városi Testnevelési és Sportfelügyelőség és a Komlói Bányász Sportkör atlétikai szakosztálya rendezi. Az országos bajnokságon jó eséllyel rajtol Orsós István és Alföldi Csaba. A három versenyszámban megrendezendő verseny ma 17.00 órakor kezdődik a Lenin téren. 17.00 órakor indítják az 5 km-es fiú serdülő „B" (13-14 évesek) egyéni versenyét, 17.45-kor a 10 km férfi ifjúsági és serdülők ,,A" versenyét, majd 17.47- kor az 5 km női ifjúsági és serdülő „A"- kategóriások versenyét. Az eredményhirdetésre 19.00 órakor a Lenin téren kerül sor. JÚNIUS 24., VASÁRNAP Evezés. A Csepel SC országos minősítő versenye, Csepel, 15.00. Mohácsi versenyzők részvételével. Kerékpár. Országos utánpótlás hosszú távú bajnokság, Páty, 9.00. A PMSC-versenyzők részvételével. Kézilabda. NB I. B-s férfimérkőzés : Pemü SE—Komlói Bányász, Solymár, 17.00. Motocross. Meghívásos verseny, Szentbalázs—Cseréntető, 13.00. Baranyai versenyzők részvételével. Ökölvívás. Bocskai István emlék- verseny, Debrecen, 9.00. Baranyai versenyzők részvételével. Tájfutás. Országos csapatbajnokság, Balatongyörök, 7.00. Baranyai versenyzők részvételével. Vízilabda. PMSC—Hajdúszoboszló. OB ll/B-s mérkőzés, Hullámfürdő, 10.00. A Dtmantöll napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Enqel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj eqv hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft