Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-23 / 171. szám
combati interjú Több figyelmet, törődést a nyugdíjasokkal Beszélgetés ár. Kurucz Bélával, a Társadalom- biztosítási Főigazgatóság helyettes vezetőjével A nehezebb körülmények, az ország gazdasági gondjai kétségkívül a lakosságnak több mint egyötödét jelentő nyugdíjas korosztályt érintik a legérzékenyebben. Mit lehet és kell tenni ellátásuk javításáért, a nyugdíjgk vásárlóértékének megőrzéséért, a nyugdíjrendszer belső ellentmondásainak feloldásáért? A kérdésekre dr. Kurucz Béla, a Társadalom- biztosítási Főigazgatóság helyettes vezetője válaszolt. — Az összesített statisztikák szerint a nyugdíjas családok jövedelmének kétharmadát adja a nyugdíj, egy- harmadát a munkajövedelem, egy főre jutó jövedelmük így megközelíti az aktív családokét. Az átlag tehát kedvező képet mutat, de az átlag bizonyára sosem elegendő ok az optimizmusra. — Csakugyan nem, hiszen a legidősebb korosztályhoz tartozók, a gyenge egészségűek és sok más nyugdíjas sem számolhat a nyugdíjat kiegészítő munkajövedelemmel. Sajnos, a kereső családtagok segítségével is csak kevesen. A jelenlegi 2800 forint körüli nyugdíjátlag sem sok, ha figyelembe vesz- szük a fogyasztói árakat. Ám a nyugdíjaknak mintegy 20 százaléka kevesebb havi 2000, 40 százaléka pedig 2500 forintnál, és minimális összegű, vagy ennél kevesebb nyugdíjat kap az összes ellátott 30 százaléka. A saját jogú minimális nyugdíjak 60 százalékát az utóbbi néhány évben állapították meg, rövid szolgálati idő, és ezért alacsony munkajövedelem alapján. Többségében nők tartoznak ebbe a kategóriába. Nem vitás, hogy nyugdíj- rendszerünk nemzetközi összehasonlításban is jónak minősíthető, az ellátás színvonala megfelel a gazdaság fejlettségének. Jelenleg a nemzeti jövedelem 10 százalékát költjük nyugdíjakra, s az arányt tekintve ez inkább sok, mint kevés. Az összea méqsem elég, mert a nyugdíjasok száma a kilencvenes évekig méq növekedni foa, az úi nyugdíjak ösz- szege a korábbinál magasabb keresetek és a hosszabb szolgálati idő miatt ugyancsak ma- qasabb lesz, s qondoskodni kell a nyuadíjak vásárlóértékének leqalább részleaes megőrzéséről is. A foqlalkoztatottak száma viszont már nem növekszik tovább, ígv a kiáramló bér- tömeq sem, következésképoen a felhasználási arány az elkövetkező években aligha javulhat számottevően. — Az arányók azonban nemcsak a foglalkoztatottak számától függenek, hanem attól is, mekkora értéket hoz létre munkájával a társadalom. — Magától értetődik, . hoqy a nemzeti jövedelem növelése fontos feltétele annak, hogy az aktív keresők és a nyugdíjasok jövedelme az indokolt különbségeket mutassa, s hogy a nyugdíjasok életszínvonala ne csökkenjen. A pillanatnyi gondokat azonban ez nem oldja meq. A nehézségeket eqyelőre más módokon lehet csak áthi- dőlni. Az egyik mód: 1984. január 1-től a gazdálkodó szervezetek — a korábbi 30 százalék helyett — a tervezett munkabérek 40 százalékát kötelesek befizetni társadalom- biztosítási járulékra. Közbeve- tőlea megjeqvzem, hoay miután a költséqvetési szervek dolgozói is részesednek a társadalombiztosítási szolqáltatások- ból, kívánatos lenne, hogy ezekre a szervekre is vonatkozzék a 40 százalékos befizetési kötelezettséq, mert jelenleg ez csak 10 százalék. Ettől függetlenül az új rendelkezés a távlati célokat is jól szolgálhatja. Azzal, hogy jelentősen megdrágítja a munkaerőt, az élőmunka jobb kihasználására, hatékonyabb, több értéket teremtő munkára ösztönöz. — A nyugdíjasokat érintő legfontosabb leiadat nyilván az átlagosnál jobban elértéktelenedett nyugdijak vásárlóértékének megőrzése. Milyen esélyek vannak erre? — A megállapított nyugdíjak vásárlóértékének csökkentését nyilván csak bizonyos fokig ellensúlyozhatja az évenkénti automatikus nyugdíjemelés és az esetenkénti külön kiegészítések. Arra is fel kell figyelni, hogy míg nyugdíjrendszerünk a nyugdíjak megállapításánál a munka szerinti elosztás elvét követi, az áremelkedések ellen- súlyozására hozott intézkedések — hosszabb időszakot véve alapul — valamelyest torzuláshoz vezettek. Az értékmegőrző funkció nem egyformán érintette a különböző kategóriába tartozókat, és sokan idővel más csoportba kerültek, mint voltak az indulásnál. Egy példa: az 1971-es megállapított 1600 forint nyugdíj az akkori nyugdíjátlag kétszerese volt, mai összege — 2855 forint — az átlag körül van. Más nyugdíjak az átlag alatti kategóriából idővel az átlag szintjére emelkedtek, s mindez sok feszültség forrása. Az árszínvonal emelkedése következetesebb, megbízhatóbb ellentételezési gyakorlatot igényel. Ezzel kapcsolatban több, egyelőre vitatott elképzelés van. A , legéletképesebbnek talán az látszik, hoqy a tervezett áremelkedések előtt minden évben ki kellene számítani, hogy — egy átlagfogyasztót véve alapul — milyen mértékben indokolt emelni a nyugdíjakat, s ezt az összeget kapná minden nyugdíjas. így az átlagfogyasztó szintjéig minden nyugdíjas védelemben részesülne. A jelenlegi nyuqdíjautorjiatizmus ezzel megszűnhetne, de mindez még nem zárná ki, hogy egyes — különösen lemaradt — nyuq- díiasréteqek egyedi intézkedésekkel külön emelést is kaphassanak, legalább ötévenként. — Időről időié lábra kapnak a híresztelések, hogy a gondok megoldására felemelik majd a nyugdíjkorhatárt. Változatlanul megnyugtató választ lehet adni erre a feltevésre? — A jelenlegi nyugdíjkorhatár társadalmunk jelentős eredménye, ezt nem szándékozunk föladni. Általános változtatásra gazdasági helyzetünk sem kényszerít, s az a foglalkoztatáspolitikai céloknak sem felelne meg. Az viszont megfontolandó, hoqy — bizonyos időhatárokon belül — maguk az érintettek is mérlegelhessék, mikor akarnak nyugdíjba menni. Sokan sérelmezik, hogy bár szívesen dolgoznának még néhány évig, mihelyt elérik a nyugdíjkorhatárt, vállalatuk nem tart igényt további munkájukra. Mások korábban megfáradnak, és ha lehetne, 30—35 évi munka után szívesen nyugdíjba mennének, a korhatár elérése előtt is; annak ellenére, hogy a rövidebb szolgálati idő nyilván a nyugdíj összeqére is hatással van. Megfontolást érdemlő szempontok, ám kérdés, hogyan lehet mindezt úgy átültetni a gyakorlatba, hogy se az állam, se a munkáltató, se a munkavállaló érdekeit ne sértse. Az elemzés hosszabb időt iqényel, de az biztosnak látszik, hogy a korhatár előtti nvuqdíjba menés tovább növelné a nyugdíjkiadásokat. Mindenesetre a közeli bevezetésére nem lehet számítani. , — Térjünk vissza a jelen- , leg rendelkezésre álló pénzforrásokhoz. A társadalombiztosítás intézményrendszerén kívül is van olyan lehetőség, amelyet jobban is ki lehetne használni. A tanácsi segélykeretekből például évről évre jelentős összegek maradnak meg. — Nos, tény, hogy a helyi tanácsok nem mindig osztják szét a segélykeretet az utolsó fillérig, de egy-egy tanácsot tekintve ez kis összegeket jelent, s csak akkor látszik soknak, ha összeadjuk a maradékot. Éppen ezért a megyei tanácsok nagy része ma már összevonja az itt-ott megmaradó pénzösz- szegeket, s gondoskodik elosztásukról. A tanácsi segélykeret 1983. szeptember 1-től összesen évi 200 millió forinttal emelkedett, s az Egészségügyi Minisztérium irányelveket adott ki, hogyan kell a segélykeretet felhasználni. A kis nyugdíjasok időszakos segélyezésének szükségességére különös figyelmet fordítottak az irányelvekben, s ez rendben meg is történik. A nyugdíjasokat érintő tanácsi munkának nem ez a gyenge pontja. A gond az, hogy nincs társadalmi hálózat, amelynek segítségével pontosan és gyorsan felderíthetőek volnának az idős emberek életkörülményeiben beállott változások, a meggyengült egészség, vagy a nyugdíj melletti esetleges munkalehetőség megszűnése. Be kellene vonni ebbe a munkába a lakóbizottságokat, falun pedig elsősorban a Vöröskeresztet. össze kellene fogni a tevékenységet, a mainál sokkal jobban megszervezni a rászorulók házi gondozását is. Ma még azt sem lehet pontosan megmondani, hogy a rendelkezésre álló segélykeret mennyire alkalmas a legszükségesebbek kielégítésére, mert az idős emberek nagy része szemérmes, és nem megy el gondjaival a tanácshoz. El kell hozzájuk menni, ahogyan néhány helyen — nagyon dicséretesen — már meg is teszik. Ma körülbelül 150 ezer idős ember él teljesen egyedül az országban, s ha örvendetes is, hogy már több mint 900 öregek napközije működik, s a hetes napközi otthonok hálózata is kialakulóban van, még mindig nem törődnek eleget a személyes problémákkal, ezek felderítésére, az idős emberek sajátos érzékenységére. — Úgy véli, a nyugdíjasok jobban igénylik a társadalom figyelmét más korosztályoknál? — Minden bizonnyal. Már maga a nyugdíjazás is megviseli az emberek többségét, nehezen tudnak átállni az új életritmusra. Sokan egyszerre fölöslegesnek érzik magukat, ezért senkitől semmit nem kérnek. Mindez azért van így, mert a legtöbbjüket felkészületlenül éri a változás, pedig az idős korra való felkészítés társadalmi nevelési program is lehetne. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó kezdeményezés a Gerontológiai Intézeté, amelynek munkatársai a TIT keretében előadássorozatot tartanak az idős korosztály érdeklődő tagjai számára. A társadalombiztosítás terű- ! létén dolgozók lehetőségei korlátozottabbak ennek a gondnak a megoldására, de azért meg- j említem a szabályt, amely sze- ! rint már a nyugdíjazás előtt egy évvel kérni lehet a szolgá- : lati idő pontos megállapítását, s így a nyugdíjazás után 30 nappal már folyósítható a nyugdíj. A folyamatos ellátás szempontián kívül a törődést, a figyelmességet is hangsúlyoz- i za ez a rendelkezés, mert ez is fontos, nemcsak az anyagiak. Főként olyan időszakban van nagy jelentősége, amikor az . anyagiakra sajnos a szükséges- | nél kevesebb jut. Szöghy Katalin Otthonteremtés Csebényben Vannak Baranyában falvak, ahonnan az út már nem vezet sehová. „Világvége”? Nem is tudom. Ibafa, Hor- váthertelend, Csebény is ilyenek. Egy háromujjú kéz, az ujjak hegyén a három község, s amint az ujjak hegye után sincs már semmi, itt sincs folytatás. Baranya leg- festőibb erdővidéke kezdődik itt, amit körbefognak az említett háromhoz hasonló falvak. Az erdőségen át csak gazdasági utak vezetnek. Pécstől idáig jó órás az út, de ha — mint a helybeliek oly gyakran mondogatják mindenkinek — megépülne egy pár kilométeres út Bükkösd felé, máris közelebb kerülnének a megye- székhelyhez, Egyelőre azonban az ujjhegyek az erdővidék felé mutatnak, a három faluból csak a visszaút van. * Ibafa idén lép egyet a kulturáltabb falusi életmód felé. Két éve megfúrták a kutat, tavaly megalakult a vízműtársulás, idén megépül a gerincvezeték, s bekötik a házakat. A kút hozama elégséges lenne a másik két falunak is, ha nem lenne olyan nagy a távolság. így talán egyszer majd csak a közelebbi Horváthertelend juthat jó vízhez ... Arnold Péterné tanácselnök „elpanaszolja", hogy a tanács évi 70 ezer forint körüli fejlesztési alapjából 58- at tíz évre lekötöttek a vízműtársulásba az állami telkek hozzájárulásaként, a maradék pedig ... Egyetértünk abban, hogy egy átlagos háztartás is többet tud félretenni egy esztendőben saját „fejlesztési alapként”. A sokat emlegetett megtartóképességről beszélgetünk — a jó ivóvíz ennek az egyik fontos eleme, de csak az egyik. A lakosságszám mintha picit emelkedne, s ez is jelenthet valamit. Most a három községben pontosan 603-an élnek, 263-an Iba- fán, 200-an Csebényben és 140-en Horvóthertelenden. Ami most a legjobban hiányzik, az az iskola, meg az óvoda. Annak idején kénytelen-kelletlen beletörődtek az intézmények „elkörzetesítésé- be”, csakhogy azóta több lett a gyerek; ma száznál több iskolás és 37 óvodás jár Almamellékre. „Ha ma kerülne szóba a dolog, bizonyára nem hagynánk az oktatási intézményeinket" — jegyzi meq Arnoldné, s elmondja, hogy a helybeli óvodára . van a legnagyobb szükség, mert °z asszonyok, akik az almamelléki óvoda telítettsége miatt kénytelenek otthonmaradni a gyermekeikkel. csak így tudnának ismét munkát vállalni. A februári falugyűlésen úgy döntött a nép, hogy fel kell újítani az állami tulajdonú volt pártházat, hogy ott óvoda lehessen — ha a megye ad hozzá bért és fenntartási keretet, mert óvónő már jelentkezett. H*1IÉ Ismét a vízre terelődik a szó, s a tanácselnök így jellemzi a mostani helyzetet: az ibafaiakban megerősödött a falujuk iránti bizalom. * És a csebényiek? A hat kilométerrel távolabb levő, egyutcás (és így is féloldalas) községben mostanában készült el Andrási Károly tsz- traktoros új családi háza, a falu legelején pedig Pozsgai Zoltán erdészeti gépkocsirakodó most építkezik. Vajon miért építkezik ma egy fiatalember egy ilyen „istenhá- tamögötti" csöppnyi faluban? Erre voltam elsősorban kíváncsi, amikor az „egyoldalas” falu egyetlen „túloldali” — a szülők — házában felkerestem Pozsgaiékat. A fiatalasszony volt még csak otthon, aki egyébként betanított varrónő a szent- mártonpusztai tsz-varrodá-. ban, de most veszélyeztetett terhesként táppénzen van és „mindenórás". A miértemre pillanatok alatt megtudom a végtelenül egyszerű választ. Pozsgai még a katonaság előtt, legénykorában vette g telket egy öreg házzal, ez tehát megvolt. De ha nem, akkor is legfeljebb Szentlászlóiq mentek volna él, csakhogy ott nem volt telek. Nagyobb településre, városba? . . Nem, ott már nagyon drága a telek, meg aztán ő — mármint a mindössze 18 éves fiatalasszony — ezt a falusi életet szokta meg, városban nem is tudna élni. Itt lehet kertészkedni, állatot tartani. Van egy bérbeadott vegyesbolt; kenyér, tej másnaponként van, a többiért meg Szigetvárra járnak,, illetve a férje hozza meg, ami kell. Pécsre? Van úgy, hogy beutaznak, aztán üres kézzel jönnek vissza és Szigetvárott vásárolnak be, ott igazán mindent meg lehet kapni. A közlekedés? Ilyenkor iskolaidőben még jó, de ha vége lesz a tanévnek, akkor a nyári hónapokban kevesebb lesz a járat. .. * Közben megjön a férj is. Pozsgai Zoltán izmos, napbarnított fiatalember, 23 éves, túl a katonaságon. Hajnalban megy, ilyenkor 5 óra tájt ér haza. Mondom, miért keresem. Tízezerért vette meg még legénykorában a 600 négyszögöles telket a házzal, amiről hamar kiderült, hogy le kell bontani. A Kisbér nevű ajánlott tervet választották, az éppen jó nekik: 64 négyzetméter, két szoba, konyha, fürdőszoba, étkezőnek is használható előszoba ... Hogy miért itt? Csebényben? Természetesen, mert idevaló. Aztán az állatok ... Kimegyünk a hátsóudvarba: mutatja a barom- fikat, a disznókat, a szép, nagytestű King-galambokat. Hát kell az állat: néhány disznó, tehén, baromfi, abban van a haszon. Az állatot ma már lassan a nagyobb falvakból is kitiltják, itt kell hát léteznünk. Az új háznál ott a kert is, van benne kukorica, krumpli, apró vetemény. Jól elvagyunk mi itt, mindenünk meglesz, miért is mentünk volna máshová ... * Az új házon akár fönt lehetne a bokréta, de azt hiszem, erre aligha van gondja Pozsgai Zoltánnak. Inkább arra, hogy mihamarabb tető alatt legyen a ház. Tavaly szeptember végén —leszerelése után — bontották el o régi'házat, még ősszel alapozták az újat, aztán most áprilisban fogtak hozzá az építéshez. Befejezni? November végére kell, így szabta meg az OTP, amikor megadta a 246 ezer forint hitelt, amit december 1-én kell kezdeni törleszteni, de ő augusztusban szeretné befejezni. Meg is lesz... . * Miért éppen Csebényben, a harmadik ujjhegy végén? Hát ezért: Pozsgai Zoltánnak itt olcsó az építkezés és itt talál meg mindent a megélhetéshez. Hársfai István HÉTVÉGE 3,
