Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-20 / 168. szám
Dunántúlt Haplo 1984. június 20., szerda Indira Gandhi hajlandó tárgyalni a szikh vezetőkkel Indira Gandhi indiai minisz. terel nők hétfőn közölte, hogy az alkotmány biztosította keretek között kész ismét tárgyalni a szikh vezetőkkel a Pandzsáb szövetségi államban a szaka- dárok szította zavargások miatt kialakult válságos helyzet rendezéséről. A kormányfő a BBC brit tévétársaságnak adott interjút. Korábban már voltak tárgyalási próbálkozások a központi kormányzat és a szikh politikai vezetők között, de az utóbbiak hibájából a megbeszélések mindig megszakadtak. A szikh szélsőségesek elharapódzott terrorgyilkosságai miatt végül is Új-Delhi a hadsereg bevetését határozta el Pand- zsób szövetségi államban. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint az am- ritszári Aranytemplom ostroma idején letartóztatott szikh vezetők ellen hazaárulás a fő vád. Olyan iratok jutottak ugyanis a kormány birtokába, amelyek bizonyítják, hogy a szikhek külföldi támogatással akarták elszakítani Pandzsáb szövetségi államot Indiától. Amritszárban a katonai hatóságok bejelentették, hogy rövidesen átadják az ellenőrzést a helyi hatóságoknak, előbb azonban megtisztítják a várost a szikh szélsőségesektől. Közölték azt is, hogy szabadon engedtek nyolcvan szikh fegyverest, akiket az Aranytemplom ostroma idején fogtak el. Nagy mennyiségű amerikai és pakisztáni gyártmányú fegyvert foglaltak le az indiai fegyveres erők a pandzsábi terroristaellenes akciók során az elmúlt két napban. Olyan titkol „csatornák" nyomára bukkantak, amelyeken keresztül Pakisztánból fegyvereket és hadianyagot csempésztek az amritszári Aranytemplomba és más vallási központokba. A hadfelszerelést először egy határmenti faluba csempészték át, s innen élelmiszer-szállítmánynak álcázva gabonaszállító zsákokba rejtve továbbították a felhasználókhoz. Az indiai nyugati katonai körzet parancsnokságának egyik illetékese Amritszárban újságírók előtt elmondotta, hogy a katonaság tisztogató akciói során egy pakisztáni ügynököt foglyul ejtettek, kettő pedig a harcok során életét vesztette. Mindhárman annak a különlegesen kiképzett terrorista és diverzáns csoportnak voltak a tagjai, amely részt vett az indiai területen folytatott felforgató akciókban. Az Olasz Kommunista Párt vezetősége hétfőn este tárgyalt az új főtitkár megválasztásáról. A testület úgy döntött, hogy a június 11-én elhunyt Enrico Berlinguer utódát a június 26-ra összehívott központi bizottsági és központi ellenőrző bizottsági ülésen választják meg. A képen: újságíróknak nyilatkoznak a tanácskozás résztvevői. 4 PANAMAVÁROS: Panama- városba érkezeit hírek szerint a hondurasi fővárosban, Teguci- galpában több százan tüntettek az egyre nagyobb amerikai katonai jelenlét miatt. A felvonulók követelték -az amerikai egységek haladéktalan kivonását az országból és a szinte megszakítás nélkül folyó amerikai—hondurasi hadgyakorlatok befejezését. + HANOI: A kambodzsai Népi Forradalmi Hadsereg megalakulásának harmincharmadik évfordulója alkalmából számos ünnepi rendezvényre került sor az indokínai országokban. Kambodzsában mo- gasrangú párt- és állami vezetők látogattak el a harcokban kitűnt alakulatokhoz. + BÉCS: Egy sor, a stockholmi konferencián részt vevő ország már érdeklődéssel reagált az osztrák javaslatra, hogy kezdjenek tárgyalásokat az erőszak alkalmazásáról való lemondásról — mondotta az MTI tudósítójának az osztrák külügyminisztérium szóvivője. Erwin Lánc külügyminiszter a közelmúltban terjesztette elő javaslatát. Eszerint kezdjenek előkészítő, szakértői tárgyalásokat az Európai Biztonsági Konferencián részt vevő 35 ország képviselői. A cél: olyan megállapodás megkötése, amely eltiltja az erőszak alkalmazását, illetve az erőszakkal való fenyegetést a nemzetközi kapcsolatokban, egyben megerősíti a hasonló vonatkozású korábbi megállapodásokat. w ÓRA A NAGYVILÁGBAN Bankelnökök tanácskozása Baselban A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) a hét elején Baselban tartotta évi közgyűlését. Dr. Fritz Leutwiler, a BIS és egyben a Svájci Központi Bank elnöke áttekintést adott a legfontosabb gazdasági és pénzügyi kérdésekről. A Magyar Nemzeti Bank képviseletében Tímár Mátyás vett részt a közgyűlésen. A Magyar Nemzeti Bank elnöke tárgyalásokat folytatott a BIS elnökével, valamint a közgyűlésen részt vett több központi bank elnökével. Timár Mátyás hazaérkezett Budapest♦ LUXEMBURG: Az EGK külügyminiszterei kedden véget ért tanácsülésükön értékelték a lezajlott nyugat-európai parlamenti választások eredményeit, és előkészítették az EGK június 25-én és 26-án Fontainebleau- ban Francois Mitterrand elnökletével tartandó kormányfői tanácskozását. Az elnöklő Claude Cheysson francia külügyminiszter szerint a csúcsértekezleten nem a múlt megoldatlan problémáival, hanem inkább a jövő kérdéseivel kívánnak foglalkozni. 4- MANAGUA: Súlyos harcok voltak az elmúlt hét végén a Nicaragua északkeleti részén fekvő Jinotega tartományban a sandinista hadsereg és az ellenforradalmi „Nicaragua^ Demokratikus Erő” (FDN) egységei között. A főleg volt somo- zisták vezette FDN központi bázisa Hondurasban van. A sandinista hadsereg három hete indított offenzíváf az ellenforro- dalmórok ellen Jinotega tartomány hegyeiben, a légierő támogatásával. Hafez Asszad Szíriái államfő hétfőn fogadta Lubomir Strougal csehszlovák kormányfőt, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Damaszkuszban. A találkozó — mindkét fél értékelése szerint — újabb hozzájárulás a csehszlovák—sziriai barátság megszilárdításához, a kölcsönös megértéshez és a két ország közötti sokoldalú együttműködéshez.-4 BELGRAD: A belgrádi magyar nagykövetségen kedden megtartott ünnepségen Simon Pál nagykövet átnyújtotta a Munkai Érdemrend arany fokozata kitüntetést Merki Ferencnek, az Eszéki Pedagógiai Intézet oktatásügyi tanácsosának. Az Elnöki Tanács a kitüntetéssel azokat az érdemeket ismerte el, amelyeket a Horvátországi Magyarok Szövetségének volt elnöke a magyor—jugoszláv oktatási és művelődési kapcsolatok eredményes fejlesztésében és a nemzetiségi iskolahálózat kiépítésében szerzett. 4- BONN: A nyugatnémet békemozgalom közlése szerint ötmillióan vettek részt azon a nemhivatalos népszavazáson, amelyet a mozgalom az új amerikai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek nyugateurópai telepítéséről rendezett az európai parlamenti választásokkal egy időben. A szavazók 87 százaléka a telepítés ellen foglalt állást. Arthur Scargill, a Brit Bányászszakszervezet elnöke sajtóértekezletet tart azután, hogy kijött a rotherhami kórházból. Scargill hétfőn sebesült meg 51 társával együtt a sztrájkoló bányászok és rendőrök összecsapásakor. Kommentar Megvoltak az „európai” választások. A fogalomról mindenekelőtt azt kell tudnunk, hogy idézőjel nélkül aligha állja meg a helyét: a most lezajlott fura-zajos voksolás ugyanis nemcsak (össz)európainak, de jószerével még nyugat-európai választásnak sem tekinthető. Olyan hosszabb távú kísérletsorozat részéről van szó, amelynek lényege, hogy a Közös Piacba tömörült tíz ország (tehát távolról sem az egész Nyugat-Európa) a gazdasági integráció fejlesztése mellett megpróbálja a politikai integráció illúzióját kelteni. Nem sok sikerrel. Ahhoz, hogy megértsük, miért fogadják még a közvetlen érdekeltek is szkeptikusan e Bizonytalan jelzések választásokat, elsősorban a testület jellegével és hatáskörével kell tisztában lennünk. Ez a testület az úgynevezett „Európa-parla- ment", amely az alapvetően gazdasági jellegű Közös Piac politikai intézménye, Strasbourg! székhellyel — és bizony, meglehetősen korlátozott hatáskörrel. A dolgokat Brüsszelből intézik és ebbe Strasbourgnak sokkal kisebb beleszólása van, mint a tagországok parlamentjeinek kormányaik munkájába. Akkor miért kísérte egyáltalán figyelem ezt az aktust? Elsősorban azért, mert a voksolás országonként és pártonként történik, ebből pediq a tagországok bizonyos beU politikai következtetéseket vonhatnak le. Ha a szavazás összeredményét tekintjük, a tendencia mindenütt (illetve majdnem mindenütt, mert Görögország kivétel) az volt, hogy . előretört az ellenzék. Nem bal-, vagy jobboldali előretörésről van szó, az összképet illetően a kormányzó pártok pozíciói gyengültek. A jelenség valószínű oka, hogy késik a beharangozott igazi gazdasági felfutás, a világhelyzet pedig romlik. Franciaországban háromévi kormányzás után a baloldal vesztett pozíciókat és nemcsak a jobb-, de még a szélsőjobboldal is előretört. Angliában és Olaszországban a helyzet fordított. Az Olasz Kommunista Párt megelőzte a kereszténydemokrata pártot, a szociális feszültségekkel küzdő Albi- onban pedig a Munkáspárt öt esztendő óta a legjobb eredményt érte el. Valamelyest „kilóg a képből” az NSZK, ahol mind a kormányzó CDU—CSU, mind az ellenzéki SPD (tehát a két igazán nagy párt) visszaesett, komolyan előretörtek a zöldek, a szabaddemokraták viszont nem érték el az öt százalékos küszöböt, tehát kibuktak. Ez valóban érdekes jelzés, de persze nem Európának. A végső mérleg tehát: ez a szavazás legfeljebb bizonytalan szeizmográfnak és némi propagandára volt jó. Harmat Endre 4- HANOI: Edward Robertson munkáspárti szenátor vezetésével ausztráliai parlamenti küldöttség érkezett baráti látogatásra Hanoiba. A delegáció megkezdte tárgyalásait Nguyen Van Tien-nel, a vietnami nemzetgyűlés külügyi bizottságának alelnökével. 4- BUKAREST: Kedden folytatódtak a román—koreai tárgyalások. Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az RSZK elnöke és vendége, Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke közös érdeklődésre szá- mottartó kérdésekről folytattak eszmecserét. 4- BEJRUT: Az izraeli megszálló hadsereg felderítést végző katonái héttő este három libanoni fiút agyonlőttek Szidon kikötővárostól délre. A libanoni vöröskereszt szidoni képviselője határozottan cáfolta azt az izraeli állítást, hogy a gyilkosság áldozatai bombamerényletet készítettek elő a megszállók ellen. Az utóbbi időben rendszeressé váltak az olyan izraeli közlemények, amelyek ,.tetten ért terroristákként" próbálják feltüntetni az izraeli terror áldozatait vagy a kivégzett ellenállókat. 4- WASHINGTON: Az amerikai szenátus hétfőn este elvetette azt a törvényjavaslatot, amely megtiltotta volna Ronald Reagan elnöknek, hogy harci egységeket küldjön Közép-Ame- rikába, nevezetesen Salvador és Nicaragua ellen. A javaslat egyik heves ellenzője, John Tower texasi republikánus szenátor még a szavazás előtt azzal érvelt, hogy „az indítvány erősen megkötné az elnök kezét és a közép-amerikai kommunistákat Salvador, Honduras és Costa Rica megtámadására bátorítaná.” A szenátus ugyancsak hétfőn 58:38 arányban szavazta le azt a demokrata párti kezdeményezésű törvény- tervezetet is, hogy a CIA szüntesse be a nicaraguai ellenfor- radalmároknak nyújtott támogatást. Lengyelországi reform A lengyel gazdasági reform kezdi éreztetni hatását, első eredményei már láthatók — jelentette ki Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök a kormány reformbizottságának ülésén. Ha lehet is azon vitatkozni, hogy a végbemenő folyamatok üteme megfelelő-e, azt semmiképpen sem lehet tagadni, hogy a gazdaság mélyreható átalakuláson megy át — tette hozzá Jaruzelski, s leszögezte: a reform alapvető irányai helyesnek bizonyultak. Wladyslaw Baka, a kormány reformügyi megbízottja kiemelte: 1983-ban lendületesebb volt a termelés növekedése és a hatékonyság fokozódása, megkezdődött a gazdaság szerkezetének átalakulása és a gazdasági egyensúly helyreállítása. Az idén eddig hónapról hónapra javult a gazdaság teljesítménye; különösen áprilisban és májusban, mert jelentősen emelkedett az ipari termelés, ugyanakkor a bérek növekedése megállt — hívta fel a figyelmet a reformügyi kormánybiztos. A Kőolaj- és Földgáz Bányászati Vállalat Balatonmagyaród és Zalakomár térségében levő kutatási területén hétfőn hajnalban bekövetkezett olaj- és gázkitörést kedd estig nem sikerült elfojtani, bár az esetet követő néhány órán belül megindult a mentés. A 18-as számú kúton, kiképzés közben 130 bar erővel, mintegy 1800 méter mélységből tört fel olajjal vegyesen a gáz, s száz méter magas sugárban, szökőkútként lövellt. A fúrási és kitörésvédelmi szakemberek a helyzet értékelése után nyomban hozzáfogtak az elfojtás előkészítéséhez. Megállapították, hogy a kútfejre új kitörésgátló berendezést kell szerelni. Eltávolították a fúróasztalon levő berendezéseket és eszközöket, s kedden délelőtt megkezdődtek az úi, három és fél tonna súlyú kitörésgátló elhelyezésének előkészületei. Az óriási erővel és fülsiketítő robajjal feltörő olaj és gáz elfojtásához szükséges munka szinte emberfeletti erőt követel az ott dolgozóktól. Ráadásul állandó viz- ágyúzással kell hűteni a toronyszerkezetet is a beizzás ellen. Az elfojtást szolgáló kitö- résqátló elhelyezése kedden az esti órákig nem sikerült. A mentési munkákat szerdán reggel folytatják. y Irhabundák tisztítását, festését, javítását, y sertésvelúr bőrből készült zakók, kabátok tisztítását, festését, y valamint bőrkabátok, bőrzakók újrafestését fekete és barna színekben vállaljuk FELVEVŐHELY: Pécs, Színház tér 4. sz. alatti SZÜCSRÉSZLEGBEN. A KAPOSVÁRI MEZŐGAZDASAGI TANGAZDASÁG BŐSZÉNFAI ÜZEMEGYSÉGÉBEN 1984. június 23-án de. 9 órai kezdettel lóárverést tartunk HA VÁLASZTÉKOSÁN ÉS OLCSÓN SZERETNE ÖLTÖZKÖDNI! KERESSE FEL ÁRUHÁZUNKAT a Sarohin tábornok ÚTON Kertvárosban! BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ. A MEGYEI GYERMEKKÓRHÁZ Pécs, Nyár u. 8., felvesz ápolónői munkakörbe EGYETEMI, FŐISKOLAI HALLGATÓKAT, a nyári szünidő alatt.