Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)

1984-05-11 / 128. szám

1984. május 11., péntek Dunántúlt napló 5 Dél­dunántúli jazz­találkozó Május 19—21. között nagyszabá­sú jazz-találkozó lesz Pécsett. Má­jus 19-én este az IH-ban (ahol a jegyek árusítását már megkezdték) a Royal DixieJand-et, az ősszel alakult, most bemutatkozó Baranya Big Band-et és a Pécsi Jazz-kvar- tettet láthatja a közönség. 20-án, délelőtt a pécsi Liszt Teremben Bin­der Károly, Gonda János és Szaba­dos György lép fel, míg délután és este az IH-ban a Mohácsi jazz-kvin- tett, a székesfehérvári Tritonius + One, a Kanizsa jazz-együttes, vala­mint Szekszárdról a dixieland, a big band, valamint a trió és kvar­tett szerepel. A zárónapon este a Liszt Teremben a 20 éves szegedi Molnár Dixieland és a Pécsi Spiri­tuálé zenél. Befejeződött a Kossuth Lajos utcai csatornahálózat vizsgálata Befejeződött Pécsett a Kos­suth Lajos utca szennyvízelve­zető csatornájának vizsgálata. Néhány nappal ezelőtt még a járókelők az utca különböző pontjain láthatták állni a fe­hér műszerkocsit és nem is sej­tették, hogy miközben zavar­talan volt a forgalom, zártián. cú ipari tévékamera vizsgálta a mélyben húzódó csatorna- rendszert. A Pécsi Víz- és Csatornamű- vek még 1976-ban vásárolta a speciális ipari tévékamerát és berendezést és ezzel a pécsi vállalat lett a kitakarás nélkü­li csatornarekonstrukció or­szágos rendszergazdája. Mint rendszergazda számtalan re­konstrukciós technológiát vizs­gált, illetve végeztetett el kí­sérletképpen éppen a belvá­ros csatornasz’akaszain. Végül is az angol licencet vásárolták meg. A mostani vizsgálat célja volt, hogy a belvárosi rekonst­rukció megkezdése és a Kos­suth Lajos utca végleges út­burkolatának elkészítése előtt győződjenek meg, nincs-e a mélyben olyan hiba — az ed­dig kijavítottakon kívül —, ami esetleg hátráltatná majd a munkákat. A vizsgálatról a je­lentés elkészült. A szakértői vé­lemény szerint szennyvízcsator­na miatt legalább tíz évig nem kel| hozzányúlni a Kossuth La­jos utca burkolatához. Szeptemberben költözhetnek a nyugdíjasház lakni Most még nyüzsgő építési te­rület az Irányi Dániel tér szom­szédságában épülő nyugdíjas­ház és környéke, de ígéret sze­rint szeptemberben költözhet­nek a lakók. Az épületet járva óhatatlanul az az érzés tola­kodik fel az emberben, hogy itt szívesen maga is elélde­gélne és mintha erre a gon­dolatra válaszolna az a mun­kás, aki így szólt: ez bizony szép ház lesz. A hat épületrész jól meg­komponált egységet alkot, a két lakószárny és az ezt ösz- szekötő kommunális rész, nyúj­tott háromszög alakú belső ud­vart zár közre, összesen 122 lakás lesz itt, valamennyi egy­szobás, étkezőkonyhával, für­dőszobával. Az alagsorban minden lakáshoz tárolót készí. tenek. Az egyik lakószárny al­só szintjén kap majd helyet az orvosi rendelő, kondicionáló terem, a másikban kisiparosok részére műhelyeket üzleteket készítettek. A lakóegységeket összekötő rész földszintjén lesz a 107 négyzetméter nagyságú étkező, a tálaló, két 67 négy­zetméteres társalgó és két ki­sebb dohányzóhelyiség. Az ut. cafront felőli oldalon rámpát építettek, itt állhat majd meg az ételszállító autó. Az étkező feletti szint egy széles, a jobb és bal szárnyat összekötő folyosó. A tervező naplemente helyiségnek nevez­te, egyik oldala ugyanis érde­kes vonalúén kiképzett, s föld­től a mennyezetig üveg burkol­ja majd. A helyiség olyan tá­gas, hogy akár társalgónak is be lehet majd rendezni. Ide érkezik a lift is. A ház külön­legessége, hogy a tervező (Nyári József. Dél-dunántúli Tervező Vállalat) a belső ud­var felé kiugró liftházat oly ér­dekesen tervezte, hogy a terv­rajzon nézve egy indiánfej kör­vonalait mutatja. (A munká­sok már nem is hivják más­ként.) A lakások kisebb befejező munkáktól eltekintve gyakorla­tilag készen vannak. A kom­munális épületrészben azon­ban még csak most folyik a válaszfalazás és most készül a liftház is. Külső szemlélőnek úgy tűnik, még olyan sok a hátralevő munka, hogy talán kétséges lesz a határidőre át­adás. A kivitelező (a BÉV) képviselője, Bógner Ferenc ter­melési osztályvezető azonban határozottan állítja: szeptem­berben költözhetnek a lakók. Az érdekes tervezésű épület, ha benépesítik a lakók, ha a mór előre beépített erkély vi­rágtartóit beültetik színes vi­rágokkal, ha a belső udvart parkosítják, minden bizonnyal rendkívül kellemes lakóhelye lesz az idős embereknek. S. Zs. Baranyai sikerek az OKIV döntőin Az országos középiskolai tanulmá­nyi verseny 1983/84, évi országos elöntőin szép baranyai diáksikerek születtek a különféle tantárgyi ver­senyekben. Magyar nyelvtan: 5. Farkas Ág­nes IV. o. (mohácsi Kisfaludy Ká­roly Gimnázium, tanára: Kövesi Jó- zsefné) ; Fizika II.: 1. Kotek Gyula III. o. (pécsi Leöwey Klára Gimná­zium, tanára: Simái Margit): Fizi­ka III.: 1. Frigó József IV. o. (pé­csi Nagy Lajos Gimnázium, tanára: Tornyos Tivadar): Matematika III.: 6. Frigó József IV. o. (pécsi Nagy Lajos Gimnázium, tanára: Györkő Zoltán); Orosz II.: 2. Horváth Csil­la III. o. (pécsi Nagy Lajos Gim­názium, tanára: Sikóné Bakucz Már­ta) ; Francia I.: 3. Eötvös Beatrix III. o. (pécsi Leöwey Klára Gimnázi­um, tanára: Oszetzky Éva); Francia II.: 5. Hámori Judit IV. o. (pécsi Leöwey Klára Gimnázium, tanára: Oszetzky Éva). 50 ballagó a mohácsi „Marekban” A végzős diákok egy csoportja Fotó: Läufer László Merre visz az út „tovább”? Milyen furcsa is az élet. Jó ideje sok szó esik arról: mi­csoda segítséget jelentene a mezőgazdaságnak az eső. És tegnapra megérkezett. Nem is akármekkora. Csütörtökön tar­tották a mohácsi Marek József Mezőgazdasági Szakközépisko­la ballagását. Az 59 végző di­ák és szüleik hozzátartozóik örömének egy részét éppen az eső mosta el. Elmaradt a ha­gyományos lovas-hintós felvo­nulás a Duna-parti városban, ugyanakkor viszont a leendő munkahelynek, a mezőgazda­ságnak valamivel jobb jövőt ígér az „égi áldás". 1980-ban volt 50 éves a mo­hácsi iskola. Az idők során sokat változott a képzés tartal­ma és az intézmény elnevezé­se. Ma évfolyamonként két osz­tályban és két szakon tanul­nak a diákok. Mezőgazdasá­gi-gépészeti és agrokémiai­növényvédelmi szakáqban 238 tanuló van az iskolában, kö­zülük végeztek most 59-en. Sokan mennek egyetemre, főiskolára Több mint ötven évvel ez­előtt, 1930-ban fogalmazódott az alábbi szövegrészlet: „A ta­nulók az iskolához közel, le­hetőleg egy körzetben lakja­nak és egy gazdacsaládnál több tanuló legyen elhelyez­hető ..." A fiatalabbak számá­ra talán megmosolyognivaló a megkötöttség, és ezt igazolják a legutóbbi évek adetai is. Ma is érvényes tények szerint az is­kola tanulóinak mintegy fele helyezkedik el azonnal a me­zőgazdaságban, 16% tanul to­vább mezőgezdasági területen, a többiek pedig vagy nem a végzésüknek megfelelő felső- oktatási intézménybe mentek, vagy másutt álltak munkába. Prágai Zoltán, aki most vé­gez. egész biztosan továbbta­nul. Nem véletlenül. Az iskola legjobb tanulójc volt, kitűnő­it Jelentkezők szama nem nőtt Nem éri semmiféle megle­petés azokat, akik évek óta fi­gyelemmel kísérik a pécsi fel­sőoktatás nappali tagozatára jelentkezők számát és arányait, összességében annyian szeret­nének továbbtanulni, mint ta­valy. Ez azt jelenti, hogy más­fél kétszeres a túljelentkezés (egészében) a három pécsi fel­sőoktatási intézménybe. Rész­leteiben azonban aránytalansá­gokat takarnak a számok. A Pécsi Orvostudományi Egyetemre 170 helyre (a felvé­teli keretszámokat mindenütt a Felvételi tájékoztató alapján közöljük) 474 jelölt van, míg fogorvostan-hallgatónak 42 fia­tal jönne 20 helyre. A pályázók mintegy 60 százaléka nő. Mielőtt a JPTE három kará­nak adataira rátérnénk, meg kell jegyezni, hogy az idei je­lentkező fiúk először TI hónap­ra katonának mennek, tehát csak jövőre kezdik meg tanul­mányaikat. Ebből következően Felvételizők a pécsi felsőoktatási intézményekbe az itt felsorolt számok csak hozzávetőlegesen, ám arányai­ban jól tükrözik a jelentkezők és a felvehetők közti különbsé­geket. A JPTE jogi karára nappali tagozatra 223 fiatal nyújtotta be jelentkezési lapját 95 helyre, míg a közgazdasági kar 100 helyére mintegy másfélszeres a túljelentkezés. Mindkét karon a bejutni vágyók több mint fe­le nő. A JPTE Tanárképző Karán másodszor induló egyetemi sza­kokon 261 jelentkező kíván be­jutni (közülük 204 nő) 108 hely­re. Legtöbbben irodalom—-mű­vészettudomány szakra igyekez­nek (47 ember 12 helyre), míg legkevesebben magyar—angol szakra pályáznak (40/24). A fő­iskolai szakok közül legnépsze­rűbb a földrajz—testnevelés, 90 leendő hallgató jönne 24 hely­re, ugyanakkor fizika— technika szakra mindössze hatan pályáz­tak 12 meghirdetett helyre. A matematikával kapcsolatos sza­kokra egyébként is nagyon gyér az érdeklődés, míg a többi pá­rosításra másfél—kétszeres túl­jelentkezéssel lehet számolni. A jelentkezők háromnegyede nő. A Pollack Mihály Műszaki Főiskolán meghirdetett 400 helyre 440-en jelentkeztek. Ma­gasépítési és épületvillamosítá­si szakon másfélszeres a túlje­lentkezés, míg a szilikót- és vegyipari gépészeti szakro ony- nyian sem pályáznak, mint ahány hely lenne. A jelentkezők több mint 80 százaléka fiú. (A jelentkezők alacsony száma miatt — a korábbi évekhez ha­sonlóan — idén is a hasonló profilú egyetemekről átirányí­tással is sokan bekerülnek a PMMF-re.) Megjegyezzük, hogy a POTE- ra, a JPTE jogi és közgazdasá­gi karára 95 — 100 pont kellett a bejutáshoz csakúgy, mint a ta­nárképző kar egyetemi párosí­tásaira. Az országosan megál­lapított, a bekerüléshez szüksé­ges minimális pontszám tavaly 66 volt. Bozsik L. en végzett. A Gödöllői Agrár­egyetemre készül. Kutatóinté­zetben szeretne dolgozni, de úgy véli. ha felveszik, lesz ide­je eldönteni, hova megy. Úgy látom, minden esélye megvan a sikeres felvételire, csakúgy, mint társának, Hattá József­nek, aki Keszthelyre szeretne menni az egyetemre. Szaba­dabb légkört, több kikapcso­lódási lehetőséget vár a fel­sőoktatástól azzal, hogy szíve­sen tanul ott is hiszen érdek­li a választott téma. Nem mindenki tanul tovább természetesen. Czimer Zoltán oéldául szerződést kötött a Kelet-baranyai Vízgazdálkodá­si Társulattal, ahol — mivel a tanulmányi idő alatt a KRESZ- vizsgákat és egyéb szükséges feladatokat is elsajátíthatta — modern földmunkagépeken dolgozik majd a próbaidő után. Kezdőként négyezer fo­rint körüli havi bérhez juthat. Szép szómmal találhatók lá­nyok is a „Marékben". A vég­zők közül többen kertészeti fő­iskolára mennek, de a sátor­helyi Sebestyén Edit és az Új- mohácson lakó Bubreg Anna a pedagógus pályát választja — szíve szerint . . . Úgy tűnik, ma mór kevesebb a megkö­tés, mint az idézett idők­ben . . . így van ez a mohácsi szak- középiskola levelező tagoza­tán is, míg korábban azok jöt­tek, akiknek nem volt lehető­ségük tanulni ma már a 120 levelezős többsége önként ta­nul, közülük sokan szakmun­kások, de úgy érzik, van értel­me a továbbképzésnek. A tegnapi ballagáson egyéb­ként a jól tanuló és a közélet­ben helytálló tanulóknak, va­lamint az iskolával együttmű­ködő vállalatok, szövetkezetek munkatársai közül is többnek Marek-emlékérmet nyújtottak át. Bozsik László Bolgár klub Pécsett Becslések szerint mintegy 100—150 bolgár nemzetiségű lakosa van Pécsnek. Hagyomá­nyaik ápolására, a kapcsolat­tartás érdekében ez év tavasz elején a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsága patro- nálásával bolgár klub alakult. A pécsi bolgár klub alakuló ülésén még csak a szándékok, igények tisztázására kerülhe­tett sor. A klubvezetőséget bíz­ták meq a program kidolgozá­sára. E programtervezet meg­vitatása szerepelt a tegnap esti, második klubfoglalkozá­son, amelyet a Hazafias nép­front Baranya megyei Bizott­sága székházában rendeztek meg. A klubesten részt vett Petar Pencsev, a Bolgár Nép- köztársaság budapesti naqy- követségének tanácsosa, Kali- cov Tódor, a budapesti „Di­mitrov" Bolgár Kulturális Egyesület titkára és Gergely László, a városi népfrontbizott­ság titkára. A klubvezetőség programké­szítő munkájáról Sztankov Szte- Ián elnök számolt be a tag­ságnak, s egyben azt is beje­lentette, hogy a pécsi lakos bolgár nemzetiségük felkuta­tása során eddig 75 személyt vehettek fel a nyilvántartásba. A vita során elfogadott klub­program négy alapvető célki­tűzése: rendszeres találkozási lehetőségeket teremteni, ápol­ni a bolgár népi és kulturális hagyományokat, a klub kereté­ben biztosítani az anyanyelv gyakorlásának feltételeit. s megemlékezni a bolgár nem­zeti ünnepekről, jelentős évfor­dulókról. A klubesten Petar Pencsev követséqi tanácsos előadást tartott Bulgária gazdasági, tár­sadalmi és külpolitikai törek­véseiről. D. I. Anyanyelvűnk szolgálatában Fél év óta működik a Haza­fias Népfront városi bizottsá­ga által szervezett anyanyelvi tanácsadó szolgálat, amely­nek eddigi működéséről, kibő­vítési lehetőségeiről tartottak megbeszélést csütörtökön dél­után. Dr. Szépe György tan­székvezető professzor elnöki tájékoztatójában felhívta a fi­gyelmet a magyar nyelvű olva­sótábor fontosságára, a Pé­csett tartandó anyanyelvi hét­re és a rövidesen életbe lépő új helyesírási szabályzat vál­toztatásaira. Dr. Tóth István titkár ismertette az eddigi anyanyelvi szolgálati tevé­kenységet, az iskolák közremű­ködését, az üzletek, az üze­mek és a vállalatok körében végezhető helyesírási tanács­adás fontosságát. Többek hoz­zászólása után a vitát Gergely László városi titkár zárta be.

Next

/
Thumbnails
Contents