Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)

1984-05-10 / 127. szám

1984. május 10., csütörtök Dunantiili Tlcrolo 3 Művek, találkozók Az 19SA. évi ünnepi könyvhétről A következő hetek, hóna­pok legnagyobb könyves és irodalmi eseménye az ünne­pi könyvhét. A könyvbarátok megkülönböztetett figyelem­mel és várakozással készül­nek erre az egy hétre: vajon milyen könyvek jelennek meg, milyen kuriózumokból válo­gathatnak az olvasók, ked­venc íróik képviselve lesz­nek-e a könyves standokon, kikkel találkozhatnak író— olvasó találkozón és a dedi­kálások alkalmával? Az idén is több mint száz mű jelenik meg. A szerzők között kortárs irodalmunk sok jeles alkotója képviselve lesz, de lapozgathatunk ko­rábbi korok szerzőinek jó né­hány meglepetést tartalmazó munkáiban is, mint ahogy mai tudományos és közéle­tünk közismert, közvéleményt formáló kutatói-alkotói közül is többek könyvét beszerez­hetjük. Bizonyára lesznek slá­gerek is, de reméljük, hogy ezeket a könyvhét egész idő­szaka alatt bármikor megvá­sárolhatjuk, nemcsak az első órákban, vagy az első napon. Az idei könyvhét május 25- től június 1-ig tart. Bár Ba­ranyának nem lesz olyan or­szágos figyelmet felkeltő ese­ménye, mint ami tavaly volt — 1983-ban itt rendeztük meg az országos vidéki megnyitót —, mégis sok ki­váló írónk, költőnk, iroda­lomtörténészünk látogatja meg megyénket ez alatt az egy hét alatt. Gazdag író— olvasó találkozó-programot, dedikációs lehetőségeket kí­nál a szervező bizottság, Bu­dapesten, Kaposváron, Sze­geden és Pécsett élő alkotók lesznek vendégeink. Május 25-én lesz 18 órakor a Pécs városi megnyitó és központi író—olvasó találkozó a Hely­őrségi Művelődési Otthon­ban Csorba Győző, Károlyi Amy, Kolozsvári Grandpierre Emil, örsi Ferenc, Takáts Gyula, Tatay Sándor és Weö­res Sándor részvételével. Ezt követi másnap a JPTE ren­dezvénye ugyanezekkel a vendégekkel. A megyei megnyitót és köz­ponti író—olvasó találkozót május 28-án 18 órakor tart­juk Komlón, az Úttörő és Ifjúsági Házban Csordás Gá­borral, Fekete Gyulával, Hal- lama Erzsébettel, Kálnoky Lászlóval, Laczkó Andrással és Tüskés Tiborral. Kik lesznek még vendé­geink a könyvhéten? Többek között Albert Gábor, Annus József, Ágh István, Bakcsi György, Baranyi Ferenc, Ber­ták László, Galambosi Lász­ló, Gállos Orsolya, Gyurko- vics Tibor, Kende Sándor, Makay Ida, Marosán György, Pákolitz István, Simonffy And­rás, Utassy József. Hagyományainknak meg­felelően általános iskolások­nak, középiskolásoknak és nemzetiségieknek is szerve­zünk író—olvasó találkozó­kat. Lesznek ezeken kívül gyermekrendezvények, köztük aszfaltrajz-versenyek az Urán­városban és a Kertvárosban. A könyvutca a Sallai utca lesz. Fegó Lajos, a Megyei Könyvtár munkatársa HELIKON Megjegyzések - siker után A Keszthelyi Helikon ünnep, ségeken kiemelkedő sikereket értek el a pécsi egyetemisták és főiskolások. A JPTE hang­szeres és énekes szólistái, ka­marakórusai és kórusai 9 arany, 6 ezüst és 4 bronz fo­kozatot értek el. A vers- és prózamondásban 1 aranyat, az irodalmi színpad kategóriája, ban (POTE-színpad) bronzot kapott. Dávid Mariann pécsi medika kiemelkedő színészi alakításáért különdíjat kapott, a JPTE Tengeriesők együttese ezüst fokozatú minősítést. A Baranya Táncegyüttes aranyat, a PMMF csoportja különdíjat kapott, a Baranya zenekar arany fokozatot nyert, a vizuá­lis művészetek országos győz­tesei között Borsodi Barana Zsoltot. Szövényi Balázst arany, Temesi Pétert és Odrobina Ta­mást ezüst diplomával tüntet­ték ki. A pécsi sikerek fényében is szólnunk kel| a rendezvény jö­vőt befolyásoló hibáiról, árny­oldalairól önmagában érthe­tő a KISZ, a Művelődési Mi­nisztérium é$ a keszthelyi ren­dező szervek törekvése, misze­rint a művészeti ágak egy he­lyen, azonos időben sok részt­vevővel, nyüzsgő fesztiválhan­gulatban adjanak keresztmet­szetet a felsőoktatási intézmé­nyek művészeti tevékenységei­nek legjaváról. Érthető, de nem megvalósítható, mert a fesztivál — a Helikon — eb­ben a formában kinőtte Feste­tics György városát. A feltételek hiányossága mellett az ügy tartalmilag is célját veszti: A fellépési lehe­tőségek az ének-zenei szólis­ták és kamaraegyüttesek, va­lamint kórusok és nagyzeneka­rok számára elfogadhatóak voltak, de az elviselhetetlenül áttekinthetetlen, hogy másik hét kategória százötvennél több produkcióját három hely­színen másfél nap alatt darál­ták le. A sok ember, a számos művészeti ág, a megszámlál­hatatlan igény oda vezetett, hogy általában senki nem tu­dott semmit, pedig a rende­zők igazán nem lazsáltak. A kétezernél több résztvevőnek a negyedét tudták normális kö­rülmények között a városban elhelyezni. A többiek a Győ­röktől Serényig található nyá­ri KISZ- és egyéb üdülőkben a szó szoros értelmében fa­gyos légkörben pihenték ki fá. radalmaikat, A három nap is megerősí­tette, hogy a Helikon nemes hagyományait ésszerűen, hasz­nosan csak úgy lehet meg­őrizni, ha Keszthely ismét egy művészeti ág (pl. népzene, néptánc) bemutatóit vállalja el, s ezeket úgy prezentálja, hogy ne csak a résztvevők, de a nagyérdemű közönség is ma­cáénak érezze! A belterjesség áldatlan do­log: megfosztja az alkotót, az előadót az úgynevezett szak­mától fertőzetlen néző vélemé­nyétől. Gátja továbbá a szak­mai fejlődésnek az is, hogy jó­szerivel akárki elutazhatott Keszthelyre. A fentiek értelmé­ben a megoldás az lenne, hogy egyetemi városaink le­gyenek egy, esetleg két kate­gória gazdái és két évente lássák vendégül ezek legjobb­jait. A rendező városok szak­mai zsűrije a két fesztivál kö­zött rendszeresen figyelje a le­endő résztvevők munkáját és alapos megfontolás után küld­je el a meghívókat. Ezek a fesztiválok valóban tükröt tart­hatnának az egyetemi művé­szeti mozgalom elé. Szabályozni kéne végre azt is, hogy kik vehetnek részt az egyetemi csoportok munkájá­ban. Pontosabban: hogy hány „civil" dolgozhat a hallgatók mellett. A PMMF néptánccso­portja példátlan módon azért nem kapott minősítést — bár produkciójukat a zsűri is a legjobbnak tartotta — mert a táncosok egy részét a bírálók látták már más pécsi együt­tesekben is. Ezen az alapon a néptáncosok és népzenészek jelentős részét diszkvalifikálni kellett volna. Juhász László Nemzetközi bábfesztivál Békéscsabán Tíz magyar, és nyolc külföldi egyöttes részvételével rendezik meg június ?6-tól 30-ig a he­tedik békéscsabai nemzetközi bábfesztivált. A szakmai bemutatók a Jó­kai Színházban lesznek, a vá­ros gyermekközönségének szánt előadások pedig az ifiházban. A nemzetközi bábjátszó talál­kozó második napján, június 27-én fog megnyílni a Munká­csy Mihály Múzeumban a népi gyermekjátékok című kiállítás, s ettől kezdve neves művé­szek közreműködésével min­dennap lesz bábkészítés a mú­zeum melletti kisligetben. Va­lamennyi bemutatót szakmai vita követ, nemzetközi értékelő bizottság fogja elemezni az előadásokat. A zárónapon, .jú­nius 30-án, országos népművé­szeti vásár színesíti a rendez­vény műsorát. A Nemzetközi Bábművész Szövetség, az UNIMA magyar központjának védnökségével rendezendő találkozón a hazai bábjátszást az ajkai Anony­mus, a balassagyarmati Főnix, a békéscsabai Napsugár, a debreceni Vojtina, a kecske­méti Ciróka, a kazincbarcikai Kincs, a nyíregyházi Mesekert, a pécsi Bóbita, a szekszárdi Musica és a zalaegerszegi Ba­jazzo együttes képviseli. A vi­lág bábművészetéről az auszt­rál, belga, bolgár, csehszlová­kiai,' francia, kínai, olasz és szovjet együttesek adnak ké­pet. A csabai bábjátszó világ- találkozón majd félezer bábos lép fel, s a bemutatókra az egész országból várják a ren­dezők a szakembereket. Ahová jólesik kimozdulni otthonról A nagyvátyi hímző szakkör foglalkozásán Szabadidő­központok, falun Legfontosabbak a kulturált időtöltés lehetőségei Újabb és újabb fogalmakkal ismerkedünk. Igaz, a városias hangzású szabadidő-központ fölirat egy alig 400 lelkes fa­lucska centrumában először idegen, meghökkentő. Vajon mit takar a táblácska, mi van a kifejezés mögött? Nagyváty kis falu Nagype- terd körzetében. Kicsi, de él. Nincsenek omladozó, elhanya­golt házak, dolgos emberek élnek itt. Az emberek pedig — s főképp a fiatalok — a napi munka után szeretnék valahol értelmesen eltölteni az idejüket. Találkozni, be­szédbe elegyedni, szót váltani másokkal. Valahol . . . Leját­szani egy partit, meginni egy sört. Falun erre — általában — egyetlen hely alkalmas . . . A művelődési ház viszont nem elég vonzó, sokhelyütt rideg, koszos, elhanyagolt. Marad a füstös, ricsajos kocsma. így lehetett ez Nagyvátyon is amíg tavaly ősszel föl nem avatták a szabadidő-közpon­tot. Klubpresszó, könyvtár, egy kisebb és egy nagyobb terem, az udvaron tekepálya, tánc- placc, parkosított környezet. Bent színes tv-készülék, mo­dern lemezjátszó, játékok. Az asztalokon terítő. A klubhelyi­ség asztalain hímzések, ba­ranyai szőttesek: az asszony­klub kezemunkája. — Hétfő esténként jövünk össze — mondja a klub veze­tője, Pfeiffer Károlyné — most a fehérhímzést és az angol madeirát gyakoroljuk . . . Azután színes fényképek ke­rülnek elő. A nagypeterdi asz- szonyklub látogatásakor ké­szültek, amikor egy komlói mesterszakács a hidegtál-ké­szítés, a töltött tojás, a fran­ciasaláta meg a hústekercs titkaiba avatta be az asszo­nyokat. A szomszéd falu, Nyugot- szenterzsébet még kisebb, mindössze 250 lélek lakja. Itt is elkészült a szabadidő-köz­pont, nagyjából azonos eszkö­zökkel, benti és kinti szórako­zási lehetőségekkel, büfével. Helyiségeibe jólesik belépni. Tiszta, kellemes, otthonos, jól fűthető, barátságos. Olyan, amiért jólesik kimozdulni ott­honról, ami nem volt, illetve nem jellemző faluhelyen. Arról, hogyan lett mindez ebben a csöpp két faluban, a körzet népművelőjét, Háttá lózseiet kérdezem, akit úgy ismernek a megyében, mint aki a nincsből is megpróbál valami hasznosat teremteni; mindig újat keresve, s jól tud­ván szólni az emberek nyelvén. Megtudom: a nyolctagú ha­talmas körzet központja Nagy- peterd. Társközségei (Botyka- peterd, Nyugotszenterzsébet Nagyváty, Szentdénes, Rózsa­fa, Bánfa, Katádfa) aprófal­vak, 2—300 lelkesek. Minde­nütt van valamilyen helyiség, ahol összejöhetnek éppen az emberek, a fölszerelés is elfo­gadható. Mégis ezt a két köz­séget választották ki ahol az emberek igénye, közösségi ak­tivitása a legtöbbet ígért. (Nagyvátyon 557 ezer, a másik faluban is csaknem félmillió forint értékű társadalmi mun­kát végeztek tavaly, nagyob- bára az új intézmény kialakí­tásában.) Háttá József az országban tapasztalatcseréken látott ha­sonló falusi intézményeket. A formához a „modellhez" hoz­zátéve a saját helyismeretét, el­képzeléseit és ötleteit, pálya­munkát készített az Állami If­júsági Bizottság — kis falvak újszerű, modern közművelődési lehetőségeit ösztönző — pá­lyázatára. 100 000 forintot nyertek vele! Ehhez Nagype- terd a költségvetéséből kiszo­rított 200 ezret (a körzeti új iskola és napközi is egyidőben épült fel); megyei keretből is kaptak újabb százezret; a he­lyi tsz-től .pedig 35 000 forin­tot. Ebből és az emberek Jceze- munkájával újították fel és rendezték be a két falu egy- egy épületét, ahová már öröm belépni is. Megoldották az üzemeltetést is: a takarítói, gondnoki, vagyonvédelmi, fel­ügyeleti s esetleg egy-két kis csoport, klub vezetői díjait és a büfé jövedelmi forrását is együvé téve már nem is olyan csekély összeg jön ki. Pláne, ha a házaspár — amely mind­ezt vállalta — egyik tagja dolgozik is valahol. — Nagyobb intézményre belátható időn belül nincs le­hetőségünk sehol — mondta a körzet népművelője. — Ezért próbálkoztunk meg, egyelő­re kísérletképp e két faluban, szabadidő-központtal. Az em­berek megszerették, ideszok­tak. A látogatottság az első négy hónapban jóval nagyobb, mint korábban két év alatt... Működésükben a hangsúly a kulturált szórakozási lehetősé­geken van. Felnőttnek, gye­reknek egyaránt. És azon, hogy munkaidő után bármikor bárki előtt nyitva legyen. Van­nak programszerű rendezvé­nyek is: színházi buszok, réteg­előadások, gyerekfoglalkozá­sok, klubestek, családi estek. És: rengeteg pécsi bányász­nak a közelben a szőlője. Ed­dig a pincézésen kívül nem­igen tudtak mit kezdeni ma­gukkal, hétvégeken. Most — velük együtt — nyáron a leg­népesebb itt a két intézmény. Kártyáznak, beszélgetnek, megnézik a tv-műsort, de leg­népszerűbb tavasztól őszig a tekézés. Közben természetesen megisznak egy-egy üveg sört. A részegeskedést éppen ezzel lehetett kiszorítani: csak sör kapható s üdítők, édesség a gyerekeknek.. . Az új fogalom tartalma jó talajra lelt ebben a két ba­ranyai aprófaluban. Kísérleti tapasztalataik bizonyára hasz­nosak lesznek további kis fal­vakban is a társközségi sza­badidő-központok kialakításá­ban. Wallinger Endre Hép&rnyö Szálka hal nélkül Jegyzetíró már a sorozat de­reka táján elhatározta, hogy ezt azért majd megírja, ha vala- hára véget ér, megírja alapve­tően rossz véleményét, sőt dör­gedelmeit e produkcióról, szel- lemeskedő címeket is kitervelt, meg fordulatokat, hogy „min­dennek van határa”, hogy „ez azért mégiscsak”, hogy „ami sok az sok” — és hasonlókat. Most meg, hogy elmúlott a Dobray György által rendezett és a — jegyzetíró számára tel­jesen felfoghatatlanul — Gyurkovics Tibor által írt tévé- filmsorozat, rosszkedvűen ma- szatol csak a papírján, kellet- lenkedik, és a műre magára kinyomtatható szava alig van. Azokra gondol elmélázva, akik adásba engedték a Szálka, ha! nélkül-1, azokra, akik — nyil­ván — jobb ízlésük és meg­győződésük ellenére rábólintot­tak, és azokra, önmagára is persze, akik szorgalmasan vé­gignézték. Aztán arra gondol, hogy hát kvittek vagyunk, sem az elfogadó bizottság, sem a nézők nem hittek valószínűleg a szemüknek, és amíg dörzsöl­ték, szépen le is futott a soro­zat, utólag meg ki-ki gondolhat amit akar, nem történt semmi, ez a mű is elsüllyed a nagy kék tóban, lemerül a Robog az úthenger és egyéb felejthetet­len alkotások mellé. Jegyzetíró legalább viccelődne, köszörül­né a tollát, de más lapok gyor­sabb tévékritikusai elírták előle a poénokat, kikérték maguknak és a nézőknek, ami teljes jog­gal kikérendő, a televízió pár hónap múlva elkészíti vagy megveszi az újabb látványos kudarcot, az élet és a kisvál­lalkozás pedig megy tovább. Amit jegyzetíró mégis tudni szeretne, és ami már sose de­rül ki, hogy mi is akart lenni ez a sorozat. Szatíra, mely min­dennapi életünk visszás jelen­ségeit pellengérezi ki epébe mártott kamerával? Popularitá- sában is igényes abszurd, mely­ben mindennapi életünk és­szerűsége, képtelensége nyer művészi kifejezést? Avagy bá­tor pamflet, mely nemes indu­lattal csap szét a helyes úton való haladás közepette adódó társadalmi anomáliák sűrűjé­ben az adóhivataltól a kórházi ágyakig? Vagy csak egy jó kis marháskodás? Jegyzetírónak kínjában eszébe jut, hogy rej­lett ezekben az epizódokban egy másik figyelemre méltó tör­ténet is. Annak a története, hogy hogyan hagyja magára előbb a szerzői koncepció, az­tán a műgond, végül mór a szöveg is a ravasz kisvállalko­zót és hülye, ám irodalmár fiát. Azaz a színészeket, akik ott csetlenek-botlonak, előbb csak ok és cél, utóbb már megírt dialógusok nélkül. Egy darabig talán még tetszik is az ilyenfaj­ta „alkotó” munka, később kezd kellemetlenné válni, vé­gén már menekülnének, ne­hogy a következő epizódban a világítás, a kamera kezelése is rájuk maradjon. Bodrogira, Máthé Erzsire, Szacsvay László­ra így se lehet panasz, legföl­jebb, hogy belementek egy ennyire rangjukon aluli vállal­kozásba. S most van bajban jegyzetíró, hiszen ez a stáb minden tagjára elmondható. Már hogy rangjukon alul vál­lalkoztak. És ha külön-külön mindegyikük jóval többre ké­pes, hogy produkálhattak ekko­ra bukást? De erre már vég­képp nincsenek válaszok. A teljesen értelmetlenül feltűnő mellékszereplők közül nemhogy meg lehet, meg kell említeni Dégi István sekrestyését az utolsó részből. Hogy az egész sorozatnak volt öt jó, átlagon felüli perce, hogy valami mégis dicsérhető a lap alján, az neki köszönhető. Parti Nagy Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents