Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)
1984-05-15 / 132. szám
1984. május 15., kedd Dunantiiit Tlaplö 3 A z ország gondjaitól egyre kevésbé függetleníthetik magukat a vállalatok. Tavaly megkétszereződött a veszteséges és az alaphiányos vállalatok száma. Ez a szám az idén és jövőre tovább növekszik. De mi legyen a bajba jutott gazdasági egységekkel? Valamikor egyértelműnek tűnt, hogy az állam nem hagyhatja cserben saját vállalatait. A bank, a kormányzat, a tanács mentőövet dobott a bajbajutottaknak, szanálta a felhalmozódott csődtömeget költségvetési juttatással, hitellel vagy a hitelek átütemezésével. Minél nagyobb összegekre volt szükség, annál magasabb szintre került a döntés. Bajba jutott vállalatok Tarol a „fűnyíró” A kormány, a Gazdasági Bizottság kénytelen volt újból és újból egyedi vállalati ügyekben állást foglalni, a pártatlan kritikusi szerepkört feladva a követelmények szigorításával egyidejűleg azok lazításában is részt vállalni. Az állam nem utolsósorban azért kényszerült a jövedelmek erőteljes elvonására, túlzott centralizálására, hogy átcsoportosítsa azokat az életképtelen szervezetekhez. Tarthatatlan az ilyen pénzügyi politika, mert a verseny- képes vállalatokat sújtja, eszközöket von el a dinamikus fejlesztéstől és az elmaradottságot konzerválja. Az építési adó, később a beruházási hozzájárulás bevezetésével, majd a legutóbbi két évben a fejlesztési alapok 9, illetve 13 százalékának elvonásával elsősorban az eredményesen gazdálkodó vállalatokat büntették, büntetik. Ahol veszteséget vagy fejlesztési alaphiányt mutatnak ki, onnan nem lehet elvonni, oda adni kell. Ahogyan mondják, az állami „fűnyíró” tarol, lemetszi a gyorsan növő életerős hajtásokat. Milyen vállalatok kerülnek bajba? Sokak szerint a nagy- vállalatok és azok, amelyek az elmúlt években bátran fejlesztettek. Vannak köztük ilyenek is. De az összkép vegyes, mint ahogyan a fűkasza sem válogat. Tönk szélére kerültek kicsik és nagyok, a bátran s olykor meggondolatlanul beruházók csakúgy, mint a fejlesztéseket évtizedek óta halogatók. Vérátömlesztések Az állam, a társadalom számára persze nem lehet közömbös, hogy a bajba került cég nagy vagy kicsi, a belföldi ellátást, illetve a devizaszerzést, -kímélést tekintve jelentős vagy lényegtelen a súlya. Az eredményes vállalati gazdálkodás, a helyi stabilitás bármilyen fontos, központilag a jövőben mégis csak a kereteit teremthetik meg. A munka tartalmáról, eszközeiről, hatékonyságáról vállalati hatáskörben kell hogy gondoskodjanak. A csepeli gyárrengeteg kró nikus gazdálkodási, pénzügyi problémájának rendezése pél dóul gyakran volt kormányzati ülések és döntések témája Csepel gazdasági, politikai je lentősége elvitathatatlan, még sem csak emiatt kellett ügyei vei kiemelten foglalkozni Az eredményes gazdálkodásnak egyebek közt a tröszti szervezet sem kedvezett. A jó és rossz vállalatok nyeresége és vesztesége egy kalapba került, s a trösztön belül is működött a fűnyíró. Csupán a kerékpárgyár veszteségeinek fedezésére hat év alatt 1,2 milliárd forintot kellett az eredményesen gazdálkodó vállalatoktól elvonni. A tröszti szervezet megszüntetésével a pénzügyi helyzet áttekinthetővé, a gazdálkodási felelősség egyértelművé vált. A veszteséges kerékpárgyártás és a válság-ágazathoz tartozó kohászat ügye szétválasztható és kezelhető lett. Jelzőrendszer fent és lent A globális csepeli problémát felváltó konkrét ügyek jellege, előidézője merőben más. A kohászat nem egyedileg, helyi okok miatt, hanem a külpiaci értékesítési válság hatására az iparág egészével együtt került bajba. Ilyen és hasonló esetekben a helyi erőfeszítések kiegészítéseként a jövőben is nélkülözhetetlen a központi segítség. A helyi mulasztások, hibák, a rossz gazdálkodás következményeit — amilyen a ke- rékpárgyártósé — viszont a jövőben a felelős vállalatnak kell viselnie. Ha az iparág vállalatainak többsége heytáll, s egy részük kiugró eredmények elérésére is képes, akkor a sereghajtók gondjainak megoldása nem lehet közügy, kormányzati feladat, nem is rendezhető az élenjárók rovására. Jól működő jelzőrendszer persze szükséges: a piros, a sárga, a zöld lámpa fénye ott mutassa a tennivalókat, ahol azok elvégzésre szorulnak. Fönt jelezze azt, ami az országos ügy és lent, ami helyi feladat. A nyomás lehetőleg ne a központi irányításra, hanem a vállalatokra nehezedjék, időben kikényszerítve a szükséges lépéseket, kezdeményezéseket. Ha a tartós veszteség a tennivalók halogatásával, a cselekvőképesség hiányával párosul, nem szabad visszariadni a vállalat felszámolásától sem. Amikor a bajok tartósak, a bevételek hosszú távon nem fedezik a kiadásokat, s a bank, mint gazdálkodó szervezet nem kap garanciákat az újabb hitelek visszafizetéséhez, akkor végső soron a vállalat ingó és ingatlan vagyonának elárverezése útján kell kiegyenlíteni tartozásait. Hogyan lehet megbukni? Valamikor elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy szocialista vállalat csődbe jusson. Ha netán valamelyik cég a kádercserék és a pénzügyi injekciók sorozata után is életképtelennek bizonyult, akkor előtérbe került ez alapító vagy a jogutód anyagi felelőssége. Később a reformot követően bizonyos közgazdasági körökben találkozhattunk új követelményekkel: „legalább egy vállalatot felszámolhatnának, hogy legyen elrettentő példa.” A pedagógiai célzatú példa-statuálásra persze nem került sor, s működött tovább a fűnyíró. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy nem csupán példára, hanem jól végiggondolt rendszerre, a csődeljárás jogi és gyakorlati módszereinek kidolgozására és érvényesítésére van szükség. A felismerés persze még nem valóság. A pénzügyminiszter egyik 1978. évi rendelete lehetővé teszi az állami gazdálkodó szervek jogutód nélküli megszüntetését. A vállalat felszámolása, vagyonának értékesítése, követeléseinek érvényesítése után meghatározott sorrendben és arányban kielégítik a hitelezőket. Már amire futja. Előfordulhat ugyanis, hogy a bevételek a tabula rasát követően sem fedezik a tartozásokat. Ilyenkor a hitelezők — vállalatok, szövetkezetek, magánszemélyek — veszteségként könyvelhetik el behajthatatlan kintlévőségeiket. A Petév-ügy tanulságai Több esztendő telt el a rendelet megjelenése utón a gyakorlati alkalmazásig. Még 1982. januárjában kezdődött el, s a közelmúltban fejeződött be c Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (Petév) felszámolása. Két esztendő gazdálkodásának mérlege 1979-ben és 1981-ben összesen csaknem 70 millió forint hiányt mutatott ki. A vál- ralat kiárusítását követő zárómérleg 121 millió forintos hiányát végül is tucatnyi vállalat és szövetkezet, valamint két kisiparos kényszerült „lenyelni”. Úgy látszik, lehet egyszerű üzleti kapcsolatok keretében is milliókat kockáztatni. Nincs kitől behajtani az áruszállítások, a szolgáltatások ellenértékét. A Petév-et a minap törölték az országos vállalati törzskönyvből. Az ügy tanulságai azonban nem merülhetnek a feledés homályába. A jövőben nem szabad kizárni a hitelezők érdekérvényesítésének lehetőségét, intézményes részvételét a csődeljárás ellenőrzésében. Egyebek közt azért, hogy megakadályozhassák az adós vagyonának, épületeinek, gépparkjának, raktárkészletének elkótyavetyélését. A csődeljárás lefolytatását természetesen nem akadályozhatják meg, de ez nem is érdekük. Mi legyen végül is a bajba jutott vállalatokkal? Lehetőleg minél kevesebb menjen közülük csődbe. De a gödörből ne az eredményesen gazdálkodó vállalatok, szövetkezetek hátán másszanak ki, hanem mindenekelőtt saját erőből. Segíthet továbbá a következetes irányítás és az ésszerű hitelpolitika. Ám a bukást csak az kerülheti el, aki képes a tehetetlenségi erőt, a szédítő mélységek vonzását legyőzni. Kovács József Ápolt legelők Füvön hízik a marha az Ormánságban Eredményes szabadtartás a sellyei termelőszövetkezetben Kaszálót biztosítanak a háztáji gazdáknak Baranya megye területén 45 ezer hektár legelő, gyep, illetve rét terül el. Ebből 12 ezer hektár ingoványos, lápos, rossz domborzati elhelyezkedésű, tehát haszontalan. A Dráva völgyében viszont kitűnő legelők és rétek kínálják megu- kat, s valójában Siklóstól Drávátokig az állattenyésztésben, mindenekelőtt a szarvasmarhaágazatban nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a termelő- szövetkezeteknek. A legelőkön tartott szarvas- marhák nem igényelnek takarmányt, tehát hallatlan gazdaságos módja ez az állattartásnak. Nem beszélve az istálló- építés tetemes költségeiről. A sellyei Ormánság Tsz 1176 hektár legelőjén 450 borjút, tehenet, bikát nevelnek már két éve, s ez év végére mintegy 300 felnőtt húsmarha-állomány- ra számítanak. E programot a Baranya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalattal kötött szerződés keretében végzik. Ugyanakkor a háztáji gazdaságokban nevelt csaknem 400 szarvasmarha szintén a tsz legelőin talál magának táplálékot. A legelőket május elejére már előkészítették, tisztító kaszálást, műtrágyázást végeztek, valamint láncos boronával simították le a területet, ahol erre szükség volt. A sellyeiek idén először használnak majd villanypásztort, melynek segítségével, szakaszos legeltetéssel biztosítják az állatok folytonos, dús füvű területtel való ellátását. Azok számára, akik a háztájiban foglalkoznak húsmarhatartással, a szövetkezet egy- egy hold kaszálót is rendelkezésre bocsát 245 hektárnyi rétjéből. A háztáji gazdaságokban tartott tehenek gazdái a tsz legelőinek használatáért évi 250 forintot fizetnek. A legelőkön tartott szarvas- marhák egyébként egész évben kint élnek a szabadban, s csak a téli hónapokban kell őket takarmánnyal ellátni, s még egy nagyon érdekes jelenség, hogy az így tartott állatoknál sokkal kevesebb a megbetegedés, mint az istállókban élőké. Právicz L. Baranyai fogyasztási szövetkezetek A megjavított mérlegeket hitelesítik az üzem dolgozói Fotó: Maletics L. Lassan terjednek az új vállalkozási formák a baranyai fogyasztási szövetkezetekben. Eddig négy szövetkezetben két ipari szakcsoport és ugyaneny- nyi gazdasági munkaközösség alakult alig félszáz taggal. Elsőként a pécsiek vállalkozLassan terjednek az új vállalkozási formák tak. Nem bánták meg, hisz a lakossági, valamint a közületi mérlegjavítás és -hitelesítés gyorsabb, pontosabb lett a Nagyárpádi úton működő szakcsoport révén. A Mohácsi Áfész-nél 1983 nyarán a szállítási részleg alakult át szakcsoporttá, jócskán csökkent a létszám, a gépállomány. De megmaradt 24 ember, valamint 8 jármű. Több feladatot látnak el, mint korábban. Dolgoznak a lakosságnak, a közü- leteknek, megrendelést fogadnak el a falvakból, az árut közvetlenül a gyártótól, így a BCM-ből, a nagymányoki brikettgyártól fuvarozzák. Gyorsak, pontosak, nagyobb a -teljesítmény, jó a szervezés. Ennek köszönhető, hogy a szövetkezet két Tüzép-telepén találni elegendő árut, megszűnt a kocsiállás, egyik tehergépkocsi sem közlekedik üresen, nem fizetnek fekbért. Tavaly a hat hónap alatt több mint 3 millió forintos árbevételt könyvelhettek el, pedig nem emelték a szállítási költségeket. Idén azzal számolnak, hogy a jó munkájuk az anyaszövetkezet gaz. dálkodásában is költségmegtakarítást eredményezhet, ami attól is függ, hogy miként sikerül még alaposabban megszervezni a szállításokat, és mennyire precíz a gépparkfelújítás. A mohácsin kívül a Mosonmagyaróvári Áfész igyekszik hasonló formában javítani a fuvarozás színvonalát. A Mo. hácsi Áfész a szállítók szorgalmán felbuzdulva ezt szeretné elérni, hogy az építőbrigád tagjai egy jövendőbeli szakcsoport keretében ne csak a szövetkezet részére végezzenek munkát, de családi házak építésével, felújításával is foglalkozzanak. Szerényebb vállalkozókedv jellemzi a szentlőrinci kollektívát. A védőruhaüzem kiegészítő ruhadarabok előállítására szerveződött gazdasági munka- közössége nemrég oszlott fel, miután eredményesen teljesítette feladatát. Újabb létrehozását most nem tervezik, A Sásdi Áfész forgácsoló megmunkálást, festést végző vásárosdombói öntödei gazdasági munkaközössége hol termel, hol nem, attól függően, hogy mikor mennyi a megrendelés. Volt, hogy több hónapig is szünetelt a munka a kéteszten- dős fennállás alatt. A Bólyi Áfész vezetői azt kezdeményezték, hogy a bólyi szőnyegszövőben az export bővítése, míg a pécsi kötődében a belföldi ellátás javítása végett gmk-k jöjjenek létre. Legalább ötven dolgozót akarnak az ügynek megnyerni. Dicsérendő tény mindegyik gmk esetében, hogy alapítói az ipari termelés fellendítésére társulnak. De még több szolgáltatással és áruelőállítással foglalkozó áfészes kisközösségre lenne szükség. Nehéz eldönteni, hogy miért nem élénkebb a vállalkozó kedv a baranyai áfészekben. Egy biztos, hogy a legtöbb esetben a dolgozók még idegenkednek az új formák bevezetésétől. Csuti J.
