Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)
1984-05-13 / 130. szám
* Labdarüg# IHB I. Nem sikerült a pontszerzés Bp. Honvéd-PMSC 2-1 (l-l) (Munkatársunk telelonjelen- tése) Kispest, TO 000 néző. V.: Ur- bán. Honvéd: Ambrus — Sal- lai, Varga, Garaba, Tóth — Sikesdi, Gyirr\esi (Gere, a 64. percben), Détári — Bodonyi, Kovács (Kozma, az 59. percben), Esterházy. Edző: Komor a Imre. PMSC: Kollár — Kónya, Torna, Róth, Berezniczky — Czérna (Kincses, a 87. percben), Dárdai. Lőrincz (Réli, a 81. percben), Gallai — Nagy, Mészáros. Edző: Rónai István. Esterházy hagyta ki az első helyzetet, közeli lövését a második percben Kollár elcsípte. Nyolc perc múlva Tóth tört előre, 17 méterről váratlanul rálőtte a labdát, amit a piros- fekejék kapusa mutatóson vetődve a kapufára tenyereit, onnan pattant az alapvonalon túlra a bőrgolyó. A 14. percben Kónya hibájából megszerezte a vezetést a Honvéd. A pécsi fiú lerántotta az egyedül kapura törő Détárit. A jobbhátvéd sárga lapot kapott — csapata viszont gólt. A szabadrúgást ugyanis Esterházy félmagasan a jobb sarokba nyeste. (1-0). Nem sokkal később Gallai egyenlíthetett volna, de kapura ívelését Varga a gólvonalról vágta ki. A 22. percben Kovács ügyesen szöktette Esterházyt, aki Kollárba lőtt. A túlsó oldalon áz ellen- támadás során Nagy hibázott, a jobb kapufa mellé gurított. Nem volt ebben az időszakban sziklaszilárd a hazai védelem, ezt megérezték a PMSC-játé- kosok, bátrabban támadtak. Meg is lett az eredménye. A 26. percben Nagy adott be balról és az ötös környékén felugró Dárdai a bal alsó sarokba fejelt. (1-1). A gólpasszt adó Nagy egy perccel később sárga lopott gyűjtött be, mert hátulról belerúgott Tóthba. A 33. percben újra Kollár védett szépen, ezúttal is Esterházy bombáját hárította. A 37. percben szabadrúgásból 20 méterről Varga bődületes erővel a felső lécet találta el. A szünet utáni első esemény: az 50. percben Esterházy gólhelyzetben rosszult emelt, Kollár bravúrral mentett. Az 57. percben Mészáros elől Varga oz utolsó pillanatban szerelt szögletre. A 67. percben Varga sokadszor vágta fel Mészárost, azért sárga lap lett a „jutalma". Még ugyanebben a percben Brezniczky hátulról elkoszolta Bodonyit, ezért Urbán kissé túl szigorúan kiállította a hátvédet. A 80. percben eldőlt a találkozó. Détári megmentett egy, mór elveszettnek látszó labdát a jobboldali szöglet- zászlónál, beadott és a berobbanó Kozma az ötösről a hálóba fejelt. (2-1). Amikor eléggé korán, a 14. percben előnyhöz jutott a Honvéd, minden hive gólzáporos hazai győzelmet remélt.' Az újabb kispesti gólok helyett azonban a pécsiek egyenlítettek, s ez megzavarta a pirosfehéreket. 1-1 után egyre idegesebb lett a kispesti gárda, olyannyira, hogy gólhelyzetek sorát szalasztotta el. A pécsiek halogató, gyors kontraakciókra épitett játéka egészen a hajráig bevált. Brezniczky kiállítását követően azonban beszorult a PMSC, ennek az lett a következménye, hogy a Honvéd belőtte a győztes gólt. Ha nem fogyatkozik tiz főre a pécsi csapat, kihúzhatta volna a döntetlent. A pécsi együttesben Kollár védhetetlennek tűnő lövéseket tett ártalmatlanná, a második gól előtt azonban megelőzte őt a kifutásnál Kozma. Hátvédtársai mind megtették a magukét, közülük Kónya, tűnt a legjobbnak. A középpályán Dárdai és Gallai rengeteget dolgozott, rajtuk kívül Czérnát szívóssága, Lőrinczet néhány jó átadása dicséri. Nagy és Mészáros Gyermektorna-fesztivál Az érmek mellé játékokat kaptak a győztesek Második alkalommal került megrendezésre Pécsett a sport- csarnokban a városi gyermektorna-fesztivál. Harminc- csapat közel 200 — négytől nyolc éves korú — versenyzője mutatta be tudását. Előbb az óvodások, majd az általános iskolák első és második osztályosai bűvölték el a pontozókat talajon, szekrényen, a gerendát helyettesítő felfordított pádon — fiúknál ez utóbbi helyett pedig gyűrűn bemutatott gyakorlataikkal. Közben tetszetős, látványos színfoltként hatott a csapatok részére előírt együttes gimnasztikái gyakorlatsor megjelenítése. A szervezők célja a fesztivál megrendezésével az volt, hogy a tehetségkutatáson és a kicsiknek nyújtott élményen túl az egyre szaporodó gyermek- torna-tanfolyamok résztvevőinek egy egységes tornagyakor- lat-anyag kiírásával és ehhez verseny biztosításával segítséget nyújtson az oktatásban. Az óvodásoknál a Petőfi utcaiak bizonyultak a legjobbnak a csapatversenyben. A leány egyéniben Várkői Mária és Kecskés Klaudia (Petőfi u.), a fiú egyéniben Balassa Gergely (Petőfi u.) győzött. Az általános iskolás lányok csapat- versenyét a Jókoi út, a fiúkét a Szigeti út nyerte. A leány egyéni összetett győztese Mesz. ler Viktória (Jókai u.), a fiú egyéni összetett győztese Varga Zoltán (Szigeti u.) lett. Szilvássy Csaba a válogatottakkal teli hazai védelem ellen megpróbált kicsikarni valamit, kevés sikerrel. Talán Mészáros mutatott többet. A Honvédban Détárit és a mérkőzést eldöntő szemfüles veterán Kozmát illeti elsősorban dicséret. Horváth László További eredmények VOLÁN-VASAS 3-1 (1-1) Czabón Samu tér, 5000 néző. V.: Nagy M. Góllövők: Szei- bert (2), Zsinka, ill. Csik. Ú. DÓZSA—CSEPEL 4-2 (2-1) Megyeri út, 2500 néző. V.: Divinyi. Góllövők: Kiss (2), Ambrus, ill. Kincses 5. (2). VIDEOTON—DVTK 4-3 (1-2) Diósgyőr, 2000 néző. V.: Makó. Góllövők: Szabó (2, mindkettőt 11-esből), Szirják, Mayer, ill. Szemere, Tőzsér, Borostyán. NYVSSC—SZEOL AK 1-0 (1-0) Nyíregyháza, 7000 néző. V.: Maczkó. Góllövő: Csehi (11-esből). AZ NB. I. ÁLLÁSA 1. Bp. Honvéd 26 17 5 4 57-22 39 2. Ú. Dózsa 26 12 10 4 46-27 34 3. Videoton 26 13 5 8 42-28 31 4. Rába ETO 25 12 7 6 58-48 31 5. Tatabánya 25 11 7 7 35-32 29 6. Szeged 26 10 6 10 36-37 26 7. Zalagerszeg 25 10 5 10 33-32 25 8. Vasas 26 10 5 11 33-34 25 9. MTK-VM 25 9 6 10 36-40 24 10. Pécs 26 7 10 9 30-34 24 11. Csepel 26 8 8 10 32-37 24 12. Haladás 25 10 4 11 25-35 24 13. Ferencváros 25 8 7 10 36-37 23 14. Volán 26 6 8 12 37-50 20 15. Nyíregyháza 26 7 5 14 27-46 19 16. Diósgyőr 26 2 8 16 21-45 12 Területi bajnokság H. Táncsics SE— PVSK 4-0 (3-0). Kaposvár, 400 néző. V.: Kleiber. Táncsics: Pesti — Miklós, Óbert, Szeicz, Mim — Nagy (Pazaurek), Vukmann, Jurin — Pfeiffer, Bohner, Meksz. Edző: Csordás Győző. PVSK: Bank — Blaschek, Bari, Kaszás, Lajtai — Kővári (Balogh), Fábián (Erdős), Hámori, Stájer — Papp, Radics. Edző: Meggyes Lajos. A PVSK-t megzavarta a negyedik percben bekapott gól, majd a 10. percben Fábián sérülése. A korszerűen játszó Táncsics az első félidőben szétzilálta a PVSK védelmét. Szünet után már kieqyenlítettebb lett a játék. G.: Pfeiffer (2), Meksz, Bohner. Megyebajnokság Steinmetz SE—Szentegát 3-0 (0-0). Postás-pálya, 100 néző. V.: Kulcsár. A honvéd csapat a második félidőben nyújtott teljesítménye alapján biztosan győzött. Góllövők: Biró, Matoricz, Bodró. Somberek—P. Kesztyűgyár 2-1 (0-1). Pécsbanyatelep, 200 néző. V.: Rákóczi. Két ellentétes félidő, színvonalas játék, jó játékvezetés. G.: Csibi, Jakab, ill. Peczder. P. Kinizsi—Szentlőrinc 1-0 (1-0). Kovácstelep, T00 néző. V.: Berták. A hazai fölény ellenére egy potya- ízű góllal született meg a Kinizsi győzelme. G.: Juhász. Abszolút győztes: Tóth János, abszolút meglepetés: Kálmándy Pap László Ritka pillanat, de ez is előfordult: a 79-es rajtszámú Gábor János előzi Oroszlán Lászlót, akinek ezúttal gondjai akadtak az Easter motorjával. Fotó: Läufer László Jó kis verseny volt! A papírforma győzött a Mecsek autós hegyiversenyen Kissé rendhagyóan kezdődött a XIX. Mecsek autós hegyiverseny. A műszaki gépátvétel után a versenyzők nem az edzésfutamokhoz sorakoztak fel, hanem előbb „kirándulni” küldték a megbízottaikat. A pálya felső szakaszán, a Remeterét és a lapis! összekötő- útón lévő cél között meglehetősen sűrű köd gomolygott, és csak a szemrevételezés utón döntöttek úgy, hogy nekivágnak az 5700 méteres szerpentinnek. Ez a ténykedés egy kissé elcsúsztatta a versenyfutamok rajtját, de végül is a déli órákban már jó látási és útviszonyok között rajtolhatott a népes mezőny. Már az edzésfutamokon szinte pontosan az elmúlt évi bajnoki sorrend szerint alakultak az időeredmények. A verseny végére pedig kiderült, hogy a papírformát nem sikerült felborítani szombaton. Valamennyi géposztályban az esélyesek győztek, sőt még a csapatversenyt is azonos pontszámmal nyerte a Budapesti Volán a Pécsi Volán előtt. Az abszolút győzelmet Tóth János, a Külker SC versenyzője szerezte meg TOJ BMW kocsijával. Kiss Dezső az Osellával ezúttal megszorítani sem tudta. Ranga László ezúttal ismét „menetrend-szerűen" győzött Gündisch Gusztáv ellen és némi bánatunkra a Hódgép ver-: senyzője jobbnak bizonyult a pécsi Reiser Ferencnél. Dehát itt is a bajnoki sorrend jött be, csakúgy mint Kotán László, Kesjár Csaba és Cserkúti József győzelme esetében. Ne feledkezzünk meg az abszolút meglepetésről sem! Ezt Kálmándy Pap László adta elő Formula Easterrel. Élete első versenye volt ez az Easterrel. Mondhatnánk, amolyan ismerkedési alkalom. Hát jól összeismerkedtek! A kategóriában csak Kesjár Csaba tudta megelőzni, és az abszolút sorrendben is az ötödik helyet szerezte meg. Ezzel egyúttal elnyerte a legeredményesebb pécsi versenyzőnek felajánlott tiszteletdíjat is. Az egyébként jól pergő versenyt kétszer kellett megállítani. Egyszer Mahler József, egyszer pedig az Easterrel versenyző Kovács Sándor sodródott a szalagkorlátnak. A kocsik megsínylették a malőrt, de személyi sérülés nem történt. A verseny a biztonsági követelmények fokozott figyelembevételével, szervezetten zajlott le. A szép és értékes tiszteletdíjak kiosztása után a nap is kibukkant a felhők közül. Talán ígéretnek is vehetjük: süt még majd melegebben is — az egész magyar autósportra. Kurucz Pál EREDMÉNYEK: A csop. 7. géposztály 1300 kernig: 1. Ranga László (P. Volán). A csop. 8. géposztály 1600 kernig: 1. Takácsy Pál (Bp. Volán). Kosárlabda Oroszlány—PVSK 76-68 (43- 38). Felszabadulási Kupa, férfi mérkőzés. Városi sportcsarnok. V.: Weidinger, Bolgár. Legjobb dobók: Tarjáni (20), Hilcz (17), Nyitrai (14), illetve: Kövecses (14), Fűzi (12), Vojtek (11). Bp. Spartacus-PVSK 68-60 (34-33). Felszabadulási Kupa, női mérkőzés. Városi sportcsarnok. V.: Bacsfay, Bolgár. Legjobb dobók: Bozsérné (16), Krajnecz (15), Lómala (14), Csávás (12), illetve Hollós (17), Sztojkovics (16), Balázs (13). A SopianaGépgyár pályázatot hirdet FEJLESZTÉSI OSZTÁLYÁRA: • GYÁRTMÁNYFEJLESZTŐ ÉS • GYÁRTÁSFEJLESZTÖ munkakörök betöltésére. ALKALMAZÁSI FELTÉTELEK: • szakirányú egyetemi végzettség, • géptervező, illetve gyártástechnológus szak. Hasonló munkakörben eltöltött gépipari gyakorlattal rendelkezők előnyben. PÁLYÁZATOKAT A KÖVETKEZŐ CÍMRE KÉRJÜK KÜLDENI: SOPIANA GÉPGYÁR, Pécs, Móra F. u. 72., üzemgazdasági osztály. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Területi bajnokság Komló—PBTC, Komló, 17.30. Mohács- Nagymányok, Mohács, 17.30. Szigetvár—Boglárlelle, Szigetvár, 17.30 Siklós—Bonyhád, Siklós, 17.30. Máza szászvár—Sellye, Mázaszászvár, 17.30 Nagyatád—Boly, Nagyatád, 17.30 Megyebajnokság : Drávátok—P. Zsol nay, Drávátok, 17.00. Geresdlak—P Postás, Geresdlak, 17.00. Üjpetre— Vasasi B. Újpetre, 17.00. Vajszló—Harkány, Vajszló, 17.00. Dunaszekcső— Vi11lány, Dunaszekcső, 17.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMSC— Ferencváros, városi sportcsarnok, 11.00. KOSÁRLABDA. NB II. férfiak: U. PEAC—Szombathelyi TK, Műszaki Főiskola, 11.30. RÖPLABDA. NB II. nők: Újlaki FC —U. PEAC, Budapest, 12.00, P. Vörös Meteor—Bauxitbányász, Műszaki Főiskola, 11.00. TENISZ. Megyei felnőtt bajnokság, Balokányliget, 8.00, Megyei gyermek- és serdülő bajnokság. Báty, 8.00. ATLÉTIKA. Serdülő csapatverseny, Tüzér utca, 14.00. TÖMEGSPORT. Lakóterületi kocogó. Rajt: Melinda utcai szabadidő-park, B.45. LOVAGLÁS. Területi verseny és bemutató, Békás-puszta, 14.00. Birkózás Szombaton Kaposvárott rendezték a szabadfogású birkózók II. osztályú 1984. évi bajnokságát. A városi sportcsarnokban a H. Szondy SE versenyzői szerepeltek a legeredményesebben. A Honvéd-birkózók öt bajnokságot nyertek. Három aranyérem jutott a Bp. Honvéd versenyzőinek. Egy-egy bajnokságot szerzett a Haladás, a Csepel Autó, az FTC és a PMSC. A pécsi Kaposi a -j-100 kg-osok versenyében nem talált legyőzőre. A szigetvári Módos harmadik lett súlycsoportjában. B csop. 9- géposztály 700 kem-ig: 1. Várhegyi (Hódgép), 2. Reiser (Pécs) . . . , 4. Bódis (Pécs) . . . , 9. Bősz (Pécs), 10. Czink (Pécs). B csop. 10. géposztály 1150 kernig: 1. Kotán (Vác), 2. Keszler (Pécs), 4. Ficza (Pécs). B. csop. 11. géposztály 1600 kernig: 1. Selmeczi (Bp. Volán). B csop. 13. géposztály 1600 kem felett: 1. Cserkúti (Külker). C csop. 14. géposztály űrt. nélkül: 1. Tóth (Külker), 3. Simor (Pécs). E csop. 15. géposztály FE: 1. Kesjár (Bp. Volán), 2. Kálmándy Pap (Pécs). F csop. BBK túrakocsik: 1. Szabó (Külker). Abszolút: 1. Tóth János (Külker) 5:56.50, 2. Kiss Dezső (Bp. Volán) 6:06.27, 3. Kesjár Csaba (Bp. Volán) 6:30.87 . . . , 5. Kálmándy Pap László (Pécs). Csapatban: 1. Budapesti Volán, 2. Pécsi Volán, 3. Külker SC, 4. Volán Surján SE Kaposvár. Csehszlovákia és Laosz sem vesz részt az olimpián Prágában szombaton ülést tartott a Csehszlovák Olimpiai Bizottság. Megvitatták a XXIII. Los Angeles-i olimpiai játékok előkészítése során előállt helyzetet és egyöntetűen arra a véleményre jutottak, hogy ezek a körülmények nem teszik lehetővé a csehszlovák sportolók részvételét. A Laoszi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy a laoszi sportolók nem vesznek részt a XXIII. nyári olimpiai játékokon Los Angelesben. 1ÜIO 1. Nünberg—Hamburg 1-6 2 2. Braunschweig—Düsseldorf 4-1 1 3. Mannheim—Bielefeld 0-2 2 4. Ulm—Wattenscheid 1-1 * 5. Lüttringh.—Stuttgarter K. 0-2 2 6. Hertha BSC—Duisburg 1-4 2 Pótmérkőzés: 14. Bochum—Leverkusen 2-1 1 (A többi mérkőzést ma játsszák.) Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombost Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134, Hunyadi út 11. 760T Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Enqel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696 Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj eav hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft