Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)

1984-04-09 / 98. szám

Kalendárium 1984. ÁPRILIS “ HÉTFŐ Erhard NAPJA . HÉTFŐ: Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. április 9-én született Pécsváradon, és 73 éves korában, 1977-ben halt meg Budapesten An­dor Ilona karnagy, neves zenepedagógus, Liszt-díjas kiváló művész. Rövid ideig —* 1927-ben, 1928-ban — Pécsett volt zongoratanár, majd 1929-től a budapesti Leőwey Klára Gimnázium ének-zenetanára. KEDD: Hetvenöt évvel ez­előtt, 1909. április 10-én halt meg — 72 éves korá­ban — Algernon Charles Swinburne angó^ költő és esszéista. Válogatott költe­ményeinek kötete (Tenger és alkonyság között" 1965- ben jelent meg magyarul. SZERDA: Száz évvel ez­előtt, 1884. április 11-én született, és 82 éves korá­ban, 1966-ban halt meg Piero Jahiner olasz költő és regényíró. Nagy népszerű­séget szerzett neki háborús naplója. CSÜTÖRTÖK: Száz évvel ezelőtt, 1884. április 12-én született Győrött, és 77 éves korában, 1961 márciusá­ban hunyt el Budapesten Szerdahelyi Sándor újság­író, kritikus. Már diákkorá­ban részt vett a szociálde­mokrata ifjúmunkás-mozga­lomban és aktív részese volt az októberi polgári de­mokratikus forradalom elő­készítésének. A Tanácsköz­társaság leverése után a Népszava szerkesztőségé­ben dolgozott. PÉNTEK: Kilencven évvel ezelőtt, 1894. április 13-án született Szombathelyen, s 40 éves korában, 1934-ben halt meg Budapesten Der- kovits Gyula festő- és grafi­kusművész, a magyar kép­zőművészet egyik legna­gyobb alakja, akinek mun­kásságát utólag, 1948-ban Kossuth-díjjal ismerték el. SZOMBAT: Százharminc­öt évvel ezelőtt, 1849 áp­rilis 14-én a Debrecenben ülésező országgyűlés egy­hangúlag kimondta Ma­gyarország függetlenségét és deklarálta a Habsburg- ház trónfosztását. VASÁRNAP: Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. április 15-én született Sátoraljaúj­helyen Tótfalusi Sándor vil­lanyszerelő-segéd, a kom­munista ifjúmunkás mozga­lom kiváló harcosa, aki 36 éves korában, fiatalon halt meg Budapesten. Az 1929. évi, majd az 1932-es debre­ceni sztrájkok egyik kiváló szervezője volt és a debre­ceni ifjúmunkások elismert vezetője. ti iD n 1 KRÓNIKA ti ldiii KRÓNIKÁÉ Külföldön, ha bárki jár, azt látja: az ablakok, ófran­cia erkélyek, s a loggiák mindenütt tele virággal. A színes, illatos, szép növé­nyekkel változatossá lehet tenni még az egyhangú la­kótelepet is,- és nemcsak vi­rágokat, fűszernövényeket' is lehet ültetni. Minthogy nálunk ez még nem mindennapos gyakorlat, és éppen tavasz ideje van, amikor a legtöbb növényt ta­nácsos kiültetni, mi is több helyen érdeklődtünk, mit ajántanak a szakemberek, elsősorban azoknak, akik pa­nelházakban élnek? Ihárosi Jánosné, a Kossuth utcai virágbolt dolgozója, sok-sok virágkötészeti ver­seny győztese és előkelő helyezettje, a következőket tanácsolja: — Való igaz, hogy nálunk még nem szoktak rá az em­berek az erkélyek hasznos és esztétikus kihasználására, pedig milyen gyönyörű lehet­ne mindegyik! Azt tudom ta­nácsolni, hogy májusban. PBpijili hét kérdfae: |||| Mi zöldelljen az erkélyen? amikor már nemigen várható fagy, akkor érdemes kiültet­ni a virágokat, de itt is kü­lönbséget kell tenni az észa­ki és déli fekvésű erkélyek között. A déli fekvésűeknél már április vége—május ele­je megfelelő időszak a kiül­tetésre, az ' északiaknál in­kább május közepe. A déli erkélyekre leginkább a petú­niát, muskátlit — a közön­séges vagy futómuskátlit —, agirátumot ajánlom. A nyu­gati—keleti fekvésű erké­lyekre a gumós begónia, a fukszia, a nagyon meleg he­lyekre pedig a pozsgás nö­vények ültethetők. Ezeken kí­vül alacsony növésű, örök­zöld cserjéket is lehet ne­velni, például a futótuját. Szép ha asszimetrikusan ül­tetjük őket. A fűszernövények közül talán a sáfrányt, bazsaliko­mot, kakukkfüvet tudnám ajánlani. Akinek pedig fran­cia erkélye van, oda is le­het ültetni; különösen árnyé­kos helyre az egyik legszebb növény az estike. Ha kinyit juk az erkélyajtót, kellemes, bódító illat árasztja el a la­kást. Jól tartható erkélyen a petrezselyem, a snidling — vagy magyarul á metélő­hagyma —, amiket emelete­sen is lehet ültetni, 5 centi­méterenként kifúrt nylonzsák­ba. Palántáról májusban ér­demes ültetni az erkélyre pa­radicsomot, paprikát, kara­lábét, karfiolt. Mások is ajánlják az er­kélyek beültetését, dr. Bá­lint György például ezt írja a Magyar Konyha egyik szá­mában: — Igen hasznos kaprot ül­tetni óz erkélyen: magja gyorsan és könnyen kikel, s a nyár folyamán célszerű háromhetente megismételni a vetést. Majoránnát április végén tehetjük ki ládába, ugyanígy, már palántaként ültethetjük ki a bazsalikomot, és a rozmaringot is, amelyet már csak illatáért is érde­mes nevelni. (D. Cs.) Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: SALAMON GYULA Ma délelőtt 9-től 11 óráig személyes problémákban útbaigazítást ad, telefonon hivható a 10-053-as telefonszámon KISS LASZLONÉ Szerkesztőségi hirügyeletes: NAGY ISTVÁN 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon. CB-rádió hívójelünk: „Napló I." 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. O Tüskés Tibor új könyve. Nemrég jelent meg és a bol­tokban kapható Tüskés Tibor: Illyés Gyula alkotásai és val­lomásai tükrében című könyve. A fényképekkel, eredeti doku­mentumokkal gazdag kötet a Szépirodalmi Könyvkiadó Arcok és vallomások című sorozatá­ban látott napvilágot. O Nemzetközi vörösbor-fesz­tivált rendeztek az elmúlt hé­ten Sopronban, ahova szinte egész Európából érkeztek a rendezvény iránt érdeklődők és résztvevők. A verseny legered­ményesebb hazai résztvevője, a Villány-Mecsekaljai Borgazda­sági Kombinát volt: borai há­rom aranyérmet nyertek. A Szekszárdi Állami Gazdaság borai közül egy kapott arany­érmet. O Családi levelek mini­könyvben. Háry János legendás alakja költői megalkotójának, Garay Jánosnak a válogatott családi leveleiből szerkesztett minikönyv készült el a közel­múltban a Szekszárdi Nyomdá­ban. A fényképekkel illusztrált 360 oldalas könyvecske a nyom­da minikönyvgyűjtők klubjának gondozásában jelent meg 500 példányban. O Májakció. Március 31-gyei befejeződött a tavaly augusz­tusban a húsipar által meghir­detett zsírszalonna-akció. Ez év február végétől újabb akciót hirdettek meg: a sertés- és mar­hamájakciót. A sertésmáj árát 76-ról 61 forintra szállították le. O Középkori város — közép­kori élet címmel dr. Levárdy Ferenc kandidátus, művészet- történész tart előadást hétfőn fél 7-kor a Pollack Mihály Mű­szaki Főiskola építészettörté­neti sorozata keretében, a Bo­szorkány úti kollégiumban. Mit? Hol? OlcsAbban! MECSEK ÁRUHÁZ: A cipőosztályon egyes fazonú férficipők 40 százalékos árengedménnyel vásárolhatók. Az el­ső emeleti divatáruosztályon olcsó gyermek és férfi kempingnadrágok érkeztek. KONZUM ÁRUHÁZ: Rövid ujjú fér­fiingek 195 Ft-os, takaró, 150x200 cm 225 Ft-os reklámáron. Különböző biz­tonsági zárak nagy árengedmény­nyel, egyes könnyűzenei és komoly­zenei lemezek 20—50 százalékos en­gedménnyel kaphatók. Tojáscukorka (10 dkg) 3,80 helyett 2,50 Ft-ért. Autó üléshuzat-vásár, Lada személy- gépkocsikhoz és Skoda 120-as típus­hoz igen kedvező áron kapható, amíg a készlet tart. CENTRUM ÁRUHÁZ: A Centrum hétfő keretében ma 20 százalékkal olcsóbban vásárolható a pécsi áru­házban kínai lapostányér, csemege­tányér, valamint leveses csésze alj­jal. O Nagy értékű szakkönyvtár­ral gyarapodott a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Dr. Fenyő Iván Herder-díjas művészettör­ténész hagyatékának közel 3000 kötetes könyvtárát ado­mányozta nemrégiben elhunyt özvegye, dr. Fenyő Ivánné, He­lena Kästenbaum. Közte és a múzeum között már 1982-ben létrejött a megállapodás, amely szerint a könyvtár és biedermeier bútorzata a mú­zeum gondozásába kerül. A Baranya megyei Múzeumigaz­gatóság Kulich Gyula utcai ba­rokképületében dr. Fenyő Iván hagyatékából az elhunyt mű­vészettörténész tiszteletére, em­lékszobát rendeznek be. O A Pécsi Zsolnay Porcelán- gyár termékeiből nyílt kiállítás a napokban Zalaegerszegen, a Szakszervezetek Művelődési Központjában. A vásárral egy­bekötött bemutató április köze­péig fogadja az érdeklődőket. O Bélyeg-gyorscsere. A Bé­lyeggyűjtők Országos Szövetsé­ge Dél-dunántúli Területi Iro­dája április 9-én 17 órai kez­dettel gyorscserét rendez a Szekszárdi Művelődési Köz­pontban. Három megyeben dolgoztak a vakmerő betörők Van néhány érdekes kicsen­gése ennek a szinte már fan­tasztikusnak minősíthető betö­réssorozatnak. Például az, hogy vannak nevelhetetlennek tűnő bűnözők. Nem szívesen írunk le ilyen súlyos szavakat, de a té­nyek alátámasztják: Bencsik rendőrségi felügyelet alatt állt, jópárszor volt már büntetve be­törés miatt, jónéhány évet töl­tött börtönben, a múlt év októ­berének közepén szabadult, november elején már el is kö­vette újabb bűncselekményét. Természetesen betörést. Azután Tislér: korábban is bűntársa volt Bencsiknek, ő is ült már több mint két évet, szeptember Ötvenhárom betörés három hónap alatt Több mint I millió forint értékű lopott holmi ) ENERGIAFEL HASZNÁLÓK, FIGYELEM! TÜZELÉSTECHNIKAI --------- BOLT --------­P rométheusz-RAMOVILL tüzeléstechnikai szaküzleteink 0 CARBOROBOT 2,5 40 kW teljesítményű out. sz. kazán, 0 KT 80 alternativ tűz. kazáncsalád, 0 GANZ Müszerművek olaj- és gázégő termékei, 0 napkollektorok, 0 olaj- és gázégő-alkatrészek BESZEREZHETŐK SZAKÜZLETEINKBEN. Pécs, Engel J. u. 11 A. Telefon: 24-567, Kaposvár, Füredi u. 12—14. Telefon: 14-155. 1/ ' elején szabadult, s ugyancsak nem sokáig tartotta magát ta­karékon. Egyedül Nagy volt az, aki eddig nem volt büntetve, de ha megemlítjük, hogy tár­saival együtt azért járta éjsza­kánként három megye bezárt italboltjait, presszóit, butikjait, műszaki boltjait, hogy az onnan szerzett értékekből teremtse elő tervezett szép jövőjének anyagi alapjait — maszek redőnyös akart lenni —, akkor ő sem so­rolandó az ártatlan bárányok közé. ötvenhárom felderített bűn- cselekmény, összesen 1 millió forint értékű kár — ez szerepel az 1956-ban született, komlói Bencsik Gyula, a nála két évvel fiatalabb Tislér Károly és a 24 éves Nagy Péter számláján. Utóbbi kocsijával jártak „be­szerző körútra”, de béreltek is — egy komlói lakostól — autót, vagy ha másképp nem jutottak hozzá, „elkötöttek” egyet. így azután a kép tarka: betöréses lopás, rongálás, jármű önké­nyes elvitele, életveszélyt oko­zó súlyos testi sértés kísérlete. Csak Tolna megyében: Báta- széken, Alsónyéken, Kakasdon, Pörtönyben, Decsen — ezekre a helyekre egy éjszaka, múlt év december 5-ére virradó éjjel —, Dalmandon, Nagykónyiban, Szekszárdon, Iregszemcsén, Ka- posszekcsőn törtek be. Ebben a megyében 23 alkalommal feszí­tették fel vagy le a rácsot, az ajtót. Somogybán kilenc ízben, Baranyában huszonegyszer. Volt persze/ ahol többször is jártak. Például Vajszlón, a presszóban. Először november 16-án Tislér és Nagy, egy pén­zeskazettából emeltek el 8400 forintot. Másodszor Tislér és Bencsik, január 5-én, a kazet­tát most nem találták, megelé­gedtek „készáruval". Volt olyan eset, hogy egy maszek butik­jából 210 000 forint értékű árut pakoltak be a kocsiba, a ka- posszekcsői butikból — a ter­melőszövetkezeté — csaknem 90 000 forintnyit. Vakmerőek voltak, íme, a nagybajomi eset: a műszaki boltba törtek be, ez a község központjában van, kitűnően megvilágított helyen. Benyom­ták a kirakatüveget, odatolattak a „nyíláshoz" a kocsival, és szé­pen megpakolták, 44 000 forint értéket vittek el. A szentlőrinci műszaki boltból a nyomozás megállapítása szerint 90 000 fo­rint értékű árut. Ennyit a betöréses lopásokról. A garázdaság? Amikor már megpakolták magukat, vagyis végeztek a „munkával", vandál módon törtek-zúztak. Például: több ezer forint értékű palac­kozott italt vágtak a falhoz, le­öntözték a nekik felesleges ci­garettákat. Életveszélyt okozó, súlyos tes­ti sértés kísérlete: Erzsébeten akartak betörni az italboltba, szerződéses üzemeltetője — ugyancsak jó kondícióban lévő ember — a 'zájra felfigyelt. Bencsik egy vasrúddal éppen a rácsot feszegette, amikor meg­jelent a kocsmáros. Már zuhant is' a fejére a vascső, reflex­szerű mozdulattal kapta a kar­ját az arca elé, a homlokát így is elérte a súlyos vas, a szemét elöntötte a vér... Ennek kö­szönhették Bencsikék, hogy megléphettek. Az első betörést november elején az utolsót január 12-én követték el. Nem túl hosszú idő 53 bűncselekmény elkövetésé­hez. Nekik sikerült megoldani. Valószínűleg lett is volna foly­tatása, ha a rendőrség egy rendkívül körültekintően, jól szervezett akció végén el nem fogja őket, s 13-án már őrizet­be is kerültek. Egyébként a há­rom jó megjelenésű fiatalem­ber Mecsekjánosi-pusztán bé­relt egy épületet, ott gyűjtöget­ték a „szajrét”, már amit a keszthelyi, vagy a nagykanizsai vásárban el nem adtak. így is csaknem 400 000 forint értékű bűnjelet foglalt le a rendőrség. Az utóbbi évek legjelentő­sebb betöréses lopássorozatá­ban a vizsgálat folyamatban van. Mészáros Attila Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. Hycomot (Bp.) 544 Trabant Hycomot Combi (Bp.) 40, Trabant Limouiise (Bp.) 2t 415 Trabant Limousine (Győr) 10 111 Trabant Combi Spec. (Bp.) 7 954 Trabant Combi Spec. (Gy6i) 3 612 Wartburg Limousine (Bp.) 10 223 Wartburg Limousine (Győr) 6 420 Wartburg de Luxé (Bp.) 15 605 Wartburg de Luxé (Győr) S 700 Wartburg de Luxe TT (Bp.) 3106 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) *337 Skoda 105 S (Győr) 6 522 Skoda 120 L (Bp.) 15 679 Skoda 120 L (Győr) 11 214 Skoda 120 GLS 662 Lada 1200 (Bp.) 24 777 Lada 1200 (Győr) 9 672 Lada 1300 (Bp.) 10 041 Lada 1300 (Győr) 4 149 Lada 1500 (Bp.) . 11 064 Lada 1500 (Győr) 3 220 Lada Combi (Bp.) 5 725 Moszkvics 13 439 Polski FIAT 126 (Bp.) 17 306 Polski FIAT 126 (Győr) 5 706 Polski FIAT 1500 (Bp.) 4 526 Dacia (Bp.) 19 743 Zastava (Bp:) 4 950 A pécsi színházak heti műsora SZERDA Nemzeti Színház: A hétfejű tündér (du. 3 órakor), Balett ’84 (este 7 órakor) Szigligeti-bérlet (Komarov Gimn., Zrínyi Keresk. Szakisk. ea.) CSÜTÖRTÖK Nemzeti Színház: A denevér (este 7 órakor) Mikszáth-bérlet (Radnóti Közgazd. Szakközépisk. ea.) Kamaraszínház: Charley nénje (este 7 órakor) Móricz/B bérlet (Széchenyi Gimn., Vegyipari Szakközépisk. és Horvát-Szerb Gimn. ea.) PÉNTEK Nemzeti Színház: Cigánykerék (este 7 órakor) örkény-b. (Kodály Gimná­zium ea.) SZOMBAT Nemzeti Színház: A denevér (du. f3 órakor) A katonák (este 7 órakor) Somlay-bérlet Mecsek cukrászda: Nem bánok sem­mit sem . . . (este 10 órakor) VASARNAP Nemzeti Színház: Luxemburg grófja (du. f3 órakor) A denevér (este fd órakor) Uray-bérlet Mecsek cukrászda: Nem bánok sem­mit sem . . . (este 10 órakor) Bóbita Bábszínház: Karácsonyéj (de. 10 órakor) SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A katonák (este 7 órakor) Sarkadi-bérlet MOZI Petőfi: Ezermilliárd dollár (f4, 6, f9) Kossuth: Csillagok háborúja (10, f3) Az óriás (nő, n8) Park: Ezermilliárd dollár (hn3, nő, hn8) Nevelési Központ: Piedone Egyiptom­ban (4, 6) Gyilkos bolygó (8) Rákó­czi: Csillaghullás (5, 7) Fekete Gyé­mánt: Szuperexpressz (6) Jószeren­csét: A Jó, a Rossz és a Csúf (5) Mohács: Johohoho (ő) Filmklub (8) Komló, Zrínyi: Donald kacsa (4) Kis­városi fojtogató (ő, 8) Komló, Má­jus 1.: Mi, büszke magyarok (f5, f7) Szigetvár: ördögfajzat (ő. 8) Sik­lós: D. B. Cooper üldözése (7) Har­kány: Katasztrófa földön-égen (7) Boly: Kvartett (7) Dunaszekcső: Va- bank (8) Pécsvárad: A karatézó Cobra visszatér (7) Sásd: A francia hadnagy szeretője (8) Sellye: A re­ménység szele (5, 7) Szentlőrinc: Délibábok országa (8) Villány: Együttélés (7) Mágocs: Excalibur (7) Beremend: A Tű a szénakazal­ban (f8) SOMOGY MEGYE Kaposvári Vörös Csillag: Gyanútlan gyakornok (5) Veronika Voss vágya­kozása (7) Szabad Ifjúság: Gyere­kek a Kéktó hegyről (4) Vérvonal (ő, 8) Mozimúzeum: Kortárs filmklub Lola (fő) Siófok: Nőrablás (7) Mar- cali: Kincs, ami nincs (7) Nagyatád: Kutya éji dala (5, f8) Barcs: Anna és a vámpír (8) JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.30: Videooldalak (Zg). 16.40: Ritmus, ritmus (Zg). 16.55: Mesét mondunk (Zg). 17.00: Magyar nyelvű tv-napló (Bg). 17.10: Dubrovnik (Zg) 17.40: Hírek (Zg). 17.45: Szlovén népmesék (Zg). 18.00: Adás gyerme­keknek. 18.15: Tv-naptár (Zg). 18.45: Pódium — ifjúsági adás (Bg). 19.15: Rajzfilm (Zg). 19.21: Reklám (Zg). 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: A furcsa zakó — tv-film (Zg). 21.00: Reklám (Zg). 21.05: Kiválasztott pillanat. 21.10: Külpolitikai adás (Bg). 21.40: Egy szerző, egy film (Bg). 22.00: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.15: Történelmi elbeszélés — mű­velődési adás (Zg). 18.45: Zenei al­bum (Zg). 19.00: Sportgrafikon. 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: Adás a tudomány köréből. 20.50: Zágrábi körkép (Zg). 21.05: Reklám (Zg). 21.10: Nő a pult mögött — filmsoro­zat (Zg). 22.00: Könnyűzenei adás (Zg)-

Next

/
Thumbnails
Contents