Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-16 / 105. szám
Kalendárium 1984. ÁPRILIS 1©., HÉTFŐ Csongor NAPJA HÉTFŐ: Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. április 16- án született, és 88 éves korában, 1977-ben hunyt el Spencer Charles Chaplin, az angol származású, haladó amerikai filmszínész és rendező. Már 1912-ben feltűnt Hollywoodban, a groteszk játékstílusával még a némafilm idejében világhírűvé vált. KEDD: Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. április 17-én született Mátranovákon, és 55 éves korában, 1944 decemberében halt mártírhalált Tóth-Bucsoki István bányász, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. A második világháború befejező szakaszában a tatabányai fegyveres ellenállás egyik szervezőjeként és irányítójaként hurcolták el a csendőrök, akik vallatás közben halálra kínozták. SZERDA: Negyven évvel ezelőtt, 1944. április 18-án alakították, meg antifasiszta értelmiségiek, polgárok, 1919-es kommunisták a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége elnevezésű ellenállási csoportot. CSÜTÖRTÖK: Hatvanöt évvel ezelőtt, 1919. április 19- én nevezték ki Stromfeld Aurélt (1878-1927) a Tanácsköztársaság keleti hadsereg parancsnokságának vezérkari főnökévé, majd hamarosan az egész Vörös Hadsereg vezérkari főnöke lett. A Tanácsköztársaság megdöntése után letartóztatták és három évi börtönre ítélték: megfosztották ezredesi rangjától, kitüntetéseitől és nyugdíjától. 1923-tól kapcsolatban állt az illegális KMP-vel, amelynek 1925-től haláláig tagja volt. PÉNTEK: Negyvennégy évvel ezelőtt, 1940. április 20- án kezdődött meg az első béke világkongresszus Párizsban, illetve Prágában. (A küldöttek egy részének a francia kormány ugyanis nem adott beutazási engedélyt, s ők április 20-22. között Prágában tartottak békeértekezletet.) . SZOMBAT: Százhetven évvel ezelőtt, 1814. április 21- én született Sajókazin- con — a mai Kazincbarcikán — és 37 éves korában, 1851-ben halt meg Pesten Egressy Béni (eredeti nevén Galambos Benjámin) kiváló színész, zeneszerző és színműíró, korának legjobb magyar dalszerzője, Petőfi verseinek első meg- zenésítője. 1843-ban a Szózat megzenésítésével elnyerte a Nemzeti Színház pályadíját. Ő írta Erkel Bá- thori Mária, Hunyadi László és a Bánk bán című operájának a szövegkönyvét. n lD n 1 KRÓNIKA n iDn KRÓNIKA I ,a bHMMB A szombati Dunántúli Naplóban megjelent közlemény már jelezte, hogy a pécsi salmonellajárvány gyakorlatilag véget ért. Dr. Kiss Istvántól, a Baranya megyei KÖJÁL járványügyi osztályának vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint az utolsó megbetegedést március 29-én jelezték. Mivel a fertőződés és a betegségtünetek közötti lappangási idő 8 nap, így a járvány megszűnéséről lehet beszélni. Az utóbbi években a pécsi járvány volt a legnagyobb számú megbetegedést okozó. 33 közösségből összesen 492 esetet jeleztek, ám valószínű, ennél több volt a betegek száma, mivel sok esetben a tünetek enyhe lefolyása miatt nem fordultak orvoshoz. A salmonellafertőzés forrását nem sikerült megtalálni. Az Országos Közegészségtani Intézettel együtt nagy apparátus végzett kiterjedt vizsgálatokat a Baromfifeldolgozónál, a Húsipari Vállalatnál, a tejipari vállalatokMi okozta a járványt? Még egyszer a salmonelláról nál, követték a tojásfelvásárlások útját, tsz-ekbe is elmentek, zárolták a száraz tésztaféléket. A vizsgálat valamennyi esetben negatív volt. Feltételezik, hogy a február 13-án elsőként jelzett megbetegedés előtt került ki egyetlen fertőzött ételszállítmány valahonnan, ami valószínű, a tünetek jelentkezéséig elfogyott. Dr. Kiss István elmondta, sajnos világméretekben, különösen a fejlett országokban gyakoribbá vált a salmonellafertőzés. Magyarországon is „előkelő” helyet foglal el az utóbbi években a megbetegedési listán. Ennek vélt oka, hogy megnőtt az qjlati eredetű ételek - sertés, baromfihúsok, tojás — fogyasztása. A salmonellának 1900 típusa van és sajnos ezek a baktériumok jó hidegtűrók, a hűtő- szekrényben fagyasztott ételeken sem mindig pusztulnak el. Az ételeket megfelelő hőkezeléssel (sütés, forralás) lehet fertőtleníteni. Itt szeretnénk felhívni mindenkinek a figyelmét a következőkre: aki a gyerekénél hasmenést tapasztal, ne küldje óvodába, iskolába, amíg meg nem győződnek róla, hogy mi okozta az ürítési rendellenességet. Élelmiszeriparban, kereskedelemben és vendéglátóiparban az a dolgozó, akinek hasmenése van, szintén ne menjen addig a munkahelyére, amíg nem derül ki a baj oka. Ha probléma van, azonnal orvoshoz kell fordulni, nem megoldás, ha valaki öngyógyszerezéssel akar túljutni rajta, mert a salmonellafertőzés sajátja, hogy antibiotikum hatására még inkább elhúzódik a betegség. Természetesen a legfontosabb: a környezeti és a személyi higiénia megteremtése. A járvány ideje alatt életbe lépett korlátozások (mint az úszásoktatás szüneteltetése, az óvodai-bölcsődei felvételi zárlat, tésztafélék zárolása, az állandó kötelező fertőtlenítés, a csak hőkezelt ételek fogyaszthatósága) a mai napon hatályukat veszítik. Sarok Zsuzsa Ellesett pillanat. A „konkurencia” a Váci utcai Clara boutique előtt ütött tanyát. Bent párizsi divat, kint széki szőttessek ... Kurucz Pál felvétele O Diaporáma-bemutató Szek- szárdon. A Babits Mihály Művelődési Központban, a bajai Duna Fotóklub tagjai diaporá- ma-bemutatót tartottak tegnap délelőtt. O Bővítik a dombóvári könyvesboltot. A májusi könyvhétre készül el a dombóvári Városi Tanács költségvetési üzemének kivitelezésében a könyvesbolt bővítése, melynek alapterülete kétszerese lesz a korábbinak. O Új piac Nagykanizsán. A napokban készült el Nagykanizsa keleti lakótelepén, a Rózsa utca és a Thury tér által határolt területen kialakított vásártér, amely a város eddigi piacának zsúfoltságát csökkenti és a lakótelepen javítja az ellátást. O Új asztalosüzem Lentiben. A lenti termelőszövetkezet ötszáz négyzetméter alapterületű új asztalosüzemet épített. A megvásárolt gépek hamarosan beszerelésre kerülnek. O Keszthely készül a Helikonra. Április 27-től rendezik meg Keszthelyen, a 180 éves hagyományokkal bíró háromnapos Helikon ünnepség sorozatot. Kétezer-háromszáz egyetemista és főiskolás részvételére számítanak a rendezők. Népitánc, népzene, vers és próza, színházi produkciók, kórusok és hangszerszólisták, különböző együttesek tartanak bemutatót. A záróesten nagyszabású utcabált terveznek. O Megalakult az akvaristák- terroristák országos egyesülete. Április 14., szombaton tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Akvarista-Terrorista Országos Egyesület a fővárosi állatkert barlang mozijában. A közgyűlésen több százan képviselték az akvaristák és a terroristák népes táborát. Az egyesület keretében különféle szakmai programokat, csere-bérét szerveznek, s a tagok létrehozzák helyi klubjukat. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14-től 16 óráig, a 15-000-es telefonszámon. Ügyeletes újságíró: CSUTI JANOS. Ma délelőtt 9-től 11 óráig személyes problémákban útbaigazítást ad, telefonon hívható a 10-053-as számon: KISS LÁSZLÓNÉ. Szerkesztőségi hirügyeletes 16-tól 19 óráig: a 10-053-as telefonon: LÁSZLÓ JUDIT. CB-rádió hívójelünk: „Napló I.", 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. O Húsvéti vásár Bonyhádon. Tegnap zárult, a Bonyhádon rendezett háromnapos húsvéti kirakodóvásár, amelyen ötvösök, fafaragók, bőrösök, cipészek, tojásfestők és keramikusok vettek részt. O Fák és cserjék a szebb Kaposvárért. Háromszázötvenezer forint értékben ültet ki fákat és cserjéket a somogyi megyeszékhelyen a hónap végéig a kaposvári Városgazdálkodási Vállalat. A virágosítás- ból a lakosság is kiveszi a részét. O Borminősítés. Első ízben rendezte a Pécsi Pannónia Áfész a kistermelők borversenyét, melynek díjkiosztójára a hét végén került sor, a KPVDSZ művelődési házában. A 102 beküldött borból 70 fehér és 32 vörös, a szakmai zsűri összesen 19 arany, 35 ezüst és 23 bronzérmet adott ki. Két nagydíjat is átadtak, Gadó Béla cirfandli és Orbán. Ottó oportó borainak elismeréseként. O Ismét termel a kaposvári Húskombinát exportüzeme. A napokban fejeződött be a háromezernél is több gép, illetve gépegység felülvizsgálata, illetve felújítása a kaposvári Húskombinát' exportüzemében. Az egyhetes munka során megközelítőleg tízmillió forintot költöttek a berendezések rendbetételére. O Nyugatnémet kórus Dombóváron. Nagy sikerű hangversenyt adott tegnap Dombóváron, az NSZK-beli Montabur városának Mendelsshon Bartho- ley kórusa, amely a dombóvári Kapos kórus meghívására érkezett a városba. A Tolna megyei dalosok májusban viszonozzák a látogatást. Orvosmeteoroiógia A hét elején még folytatódik a túlnyomóan napos, száraz, kellemesen meleg idő, majd északnyugatról megerősödő széllel hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé. Időnként megnövekszik a felhőzet, futó záporokra a hét közepén sokfelé lehet számítani. A nappali felmelegedés általában 12-17 fok körül alakul. A hajnali órákban gyenge talajmenti fagy is lehet. A hét második felében ismét naposabb idő valószínű, csapadékra nem kell számítani. Kora délután újra 20 fok körüli hőmérséklet várható. A hét első és utolsó napjaiban csödes, nyugodt időre van kilátásunk. Tavasz elején nagy szüksége van szervezetünknek a sok napsütésre, a tiszta levegőre, ezért jól tesszük, ha ezekben a nyugodtabb időjárású napokban sokat tartózkodunk a szabadban. A hét közepe táján beköszöntő hűvösebb időt óceáni léghullám okozza, s ez valószínűleg egy gyorsan átvonuló hidegfronttal érkezik hazánkba. Abban az időszakban elég gyakoriak lesznek a változások; az ilyen átalakulások a lehűlésre érzékenyek szervezetét erősebben megviselhetik. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine Hycomat (Bp.) 550 Trabant Hycomat Combi (Bp.) 40 Trabant Limousine (Bp.) 21 855 Trabant Limousine (Győr) 19 113 Trabant Combi Speciál (Bp.) 7 972 Trabant Combi Spéciéi (Győr) 3 612 Wartburg Limousine (Bp.) 10 223 Wartburg Limousine (Győr) 6 443 Wartburg de Luxé (Bp.) 15 605 Wartburg de Luxe (Győr) 8 899 Wartburg de Luxe TT. (Bp.) 3 186 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 337 Skoda 105 S (Győr) 6 522 Skoda 120 L (Bp.) 15 695 Skoda 120 L (Győr) 11214 Skoda 120 GLS 697 Lada 1200 (Bp.) 28 777 Lada 1200 (Győr) 9 672 Lada 1300 (Bp.) 10 841 Lada 1300 (Győr) 4 334 Lada 1500 (Bp.) 11 131 Lada 1500 (Győr) 3 662 Lada Combi (Bp.) 5 725 Moszkvics 13 439 Polski FIAT 126 (Bp.1 17 306 Polski FIAT 126 (Győr) 5 706 Polski FIAT 1500 (Bp.) 4 526 Dacia (Bp.) 20 331 Zastava 6 964 Bizsu — minthogy az ügy rendőrségi vizsgálata még folyamatban van, nevezzük csak becenevén N. A.-t — nagy kártyás. Budapesten született, a Rákóczi tér környékén nőtt fel, ott könnyen meg lehet tanulni bűvészkedni a lapokkal, meg priuszt begyűjteni sem túl nehéz. így majdnem természetes, hogy Bizsu, a most harmadik évtizede küszöbére érkezett fiatalember már 23 éves korában börtönbe került, mégKijózanító karambol EZ MAR IGEN... Fényerő-szabályozós, „rusztikus’ ASZTALI LÁMPA 3120,—, 2990, , 2940,-, 2860, egységesen Ft helyett, 1400 Ft-os reklámáron vásárolható PÉCSETT: Mecsek Aruház, Domus Aruház, Szliven Aruház, Kertvárosi kisáruház' — műszaki osztályán, 21. sz. Műszaki boltban (Széchenyi tér), 28. sz. Műszaki tanboltban (Nevelési Központ), 29. sz. Csillárbolt ban (Sallai utca), 30. sz. Csillárboltban (Rákóczi út). VIDÉKEN: komlói, mohácsi, siklósi műszaki boltokban. pedig üzletszerű kéjelgésre rábírás és kitartottság büntette miatt. Volt azóta más is a számláján, dé maradjunk a lényegnél. A rablás alapos gyanújánál. Egyedül él Pécsett B. B. Március 31-én este úgy döntött, hogy a Csarnok étteremben, vagyis a „Salátában" vacsorázik. Hogy miért, ki tudja, de a nyakába akasztotta kedvenc aranyláncát, rajta két súlyos medállal, ujjaira húzott két aranygyűrűt, így lépett az étterembe, 43 000 forintnyi nemes fémtől csillogva. Persze, hogy megakadt rajta a most komlói Bizsu szeme, aki — nevével ellentétben — úgy tűnik, inkább az aranyhoz vonzódik. Meg a • régi ismerősökhöz. B. B.-vel ugyanis hét évvel ezelőtt találkozott először és utoljára — együtt felvételiztek a bányához —, de most rögtön ráismert a régi arcra. — Szervusz Béla, gyere a mi asztalunkhoz . . . Béla pedig ment. Többen ültek ott, közöttük egy mutatós cigánylány, a társalgás, a sörivás be is indult — minden pontosan úgy, ahogy azt a „receptek írják", ahogy azt a bűnügyi krónikáinkban is többedszer megírtuk már, vagyis, hogy mindig akad ,,palimadár" ... —, s tartott egészen záróráig, majd a folytatás az Olimpia II. osztályú termében, itt is persze záróráig. Onnan taxival irány a KataA sértett szerint rablás, a gyanúsított szerint kártyacsata lin utca, a Bizsu által anyósként bemutatott idősebb asz- szony lakása,, ott is volt egy kis vörös bor — de nem elég. Ezért Bizsu javasolta: menjenek már el egy kis borért, de nem ám a Márvány vendéglőbe — ahonnan zeneszó szűrődött ki és a Katalin utca közelében van _ hanem maszek házhoz, o tt olcsóbb . . . Mit mond B. B.? _— Hirtelen két ütést éreztem, elvesztettem az eszméletem. Hogyan kerültem a Bőrgyárhoz, nem tudom. Ott egy karambolozott Trabantot segítettem felállítani, akkor tértem magamhoz annyira, hogy észrevettem: hiányzik az aranyláncom, a két pecsétgyűrűm . .. B. B. tiszta vér volt, orrcsontja eltörött. A szembesítéskor pedig azt mondta Bizsunak: — Te támadtál meg, te vitted el az ékszereimet! Mit mond Bizsu? — Azf mondtam neki, hogy huszonegyezzünk. Aki veszít, az fizet, öt liter bor volt a tét. Még ott az utcasarkon nekiálltunk, a saját kártyámmal, rövid idő alatt elnyertem tőle 700 forintpt. Ekkor mondtam neki: ne hidd, hogy te nem nyerhetsz! Megmutattam Bélának a nálam lévő pénzt, ez egy kötegben volt, de régi pengők, csak a tetején volt egy rendes ötszázas. Azt mondta: akkor játsszunk nagyobb tétben, én osztottam, ászt kapott. Kérdezte, üthet-e 5000 forintot. Vesztett. Levette a nyakában lévő láncot, azt mondta, lelteszi. Elveszítette. Később Bizsu szerint így került hozzá a két súlyos pecsétgyűrű is . . . Hogy került az ügybe az ugyancsak becenevén említendő Pubi? Másnap reggel már a vásárban járt Bizsu. Odoment egy arcról ismert férfihoz — Pubi- hoz —, felajánlotta neki az ékszereket 16 000 forintért. Végül is 13 000 lett az ár, éppen 30 000-rel kevesebb mint amennyit értek az aranytárgyak. Csakhogy akkor a rendőrség már nyomon volt . . . — Nem gondolhattam —, mondta Pubi —, hogy balhés az arany, ugyanis akkor nem húzta volna lel a kezére a gyűrűket és nem rakta volna ki a nyakába a láncot... Csakhát Bizsu nagyvonalú gyerek . . . Most előzetes letartóztatásban várja, hogy ügyében — rablás alapos gyanúja miatt — a vizsgálatot a Pécsi városi Rendőrkapitányságon befejezzék. Mészáros Attila Az nrany titles BixsixttiV f*ui*íig |