Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-16 / 105. szám
Mérlegzáró a Pécsi Fodrászipari Szövetkezetnél A fodrászipari szolgáltatások iránt a 80-as évek eleje óta jelentősen megcsappant az igény. A hajukat, bőrüket szépíteni óhajtók inkább otthon próbálkoznak a divat követésével, egyszerűen azért, mert így olcsóbb, tehát gazdasági megfontolásból. Ahhoz, hogy a Pécsi Fodrászipari Szövetkezet üzleteibe csalogassa az otthonmaradókat, a vendégvárás olyan feltételeit kell megvalósítania, amelyet a pécsi Hajstúdió már sikerrel alkalmaz. Itt a kulturált körülmények, a várakozóknak nyújtott szolgáltatás, mint üdítővel és kávéval kínálás mellett, magas szakmai felkészültség párosul. Továbbá a kozmetikai szalonok gépesítése, a Solárium, amelyből már 4 áll rendelkezésre, 3 Pécsett, 1 Mohácson, s amikből az idén is több darabot vásárolnak. Egyszersmind a szolgáltatás olyan arzenálja, amire otthon nem nyílik mód. A többi között ezeket emelte ki elsődleges feladatként Szo- kolai Imréné, a szövetkezet elnöke, tegnap délelőtt a POTE aulájában tartott mérlegzáró közgyűlésen. A szövetkezet múlt évi árbevétele 46 millió forint volt, a nyereség 2 millió 300 ezer. A várható további létszámcsökkenés miatt, ami érzékenyen érinti a szövetkezetét, az idei terv egy millióval kevesebb a tavalyinál és arányosan kevesebb egy millióval a tervezett nyereség is. Právicz L. A szakma kétszeres ifjú mestere, Reisinger János verseny közben „Óriás” kislemez Pécsett Játszik az LCT Húsvéti kirakodó a vásárcsarnokban Marcipánnyúl és társai Április közepén turnéra indul a magyar rockzene egyik legtekintélyesebb zenekara, a Lo- comotív GT. A fúvósokkal kibővített zenekar április végéig tartó országjárása során fellép minden jelentősebb városban. A koncertsorozatot hagyományosan a tabáni koncerttel fejezik be április 30-án. Ezt követően a zenekar a Szovjetunióba, majd Törökországba utazik, ősszel pedig ismét egy angliai lemezfelvétel következik. A sorozat koncertjei várhatóan nagy látvány- és zenei élményt nyújtanak, hiszen az eddigi legnagyobb hazai színpadi világítást szerelik majd fel. A hangfalakat, erősítőket, díszletet három nagy kamion szállítja a fellépések színhelyére. A turné ideje alatt jelenik meg az LGT kislemeze: „Az első magyar óriás kislemez". Négy dalt tartalmaz, ugyanis továbbá a hazai hanglemezgyártásban eddig nem alkalmazott digitális technikával készült. Pécsett a városi sportcsarnokban április 19-én rendezik meg az LGT-koncertet. Érdekessége, hogy előzenekarként a Ki mit tud-győztes Szélkiáltó együttese mutatja be műsorát. A koncertet az ŐRI és a Pécsi Ifjúsági Ház szervezi, ezért a jegyeket is az utóbbi árulja. Jól sikerült hétvégét tölthetett több mint ezer fiatal az Első Pécsi Ifjúsági Centrum programjain. A JPTE közgazdász hallgatói szervezték a pécsi Nevelési Központban lebonyolított Epicentrum sokszínű rendezvényeit péntektől vasárnapig. A mindenféle igényt kielégítő műsorok között bőven válogathattak az érdeklődők. Telt házat vonzott dr. Bókay Antal és dr. Jádi Ferenc előadása, amely József Attiláról is szólván az Elmebetegség, költészet, filozófia címet kapta. Rengetegen voltak más tudományos programokon (dr. Csepeli György, dr. Kerékgyártó István, Gergely János, Tardos Márton vezetésével), de népszerű volt Montágh — Vegyük meg ezt a címert . .. — Hova tesszük? A hölgy hosszasan gondolkozik, majd így válaszol: — Valahova csak jó lesz! És bekerült a címer — mely a K. u. K. időket idéző szokásos pajzs, benne a mezők, a korona, a dőlt kereszt és a két tejével kétfelé tekintő sas — a szatyorba. A forgatag visz tovább, nincs sok időm szemlélődni, benne vagyok a présben. A pécsi vásárcsarnok egy tüdővel lélegző tömeg, bizonyítva: az immáron hagyományosnak mondható húsvéti kirakodóvásár, mely a kézművesek randevúja, ismét sikeres. Odakint tüzelő vasárnap, idebent marciImre és Bertha Bulcsu „fellépése”, a disco és a Mini együttes töredékének koncertje is. Újra bebizonyosodott: hétvége ide vagy oda, megfelelő programok igenis becsalják a fiatalokat és idősebbeket tavasszal is a „fedett" rendezvényekre. Úgy gondolom, manapság eléggé ritka, hogy egy háromnapos, több neves embert is felvonultató kulturális műsor nyereséggel zárjon. A közgazdász hallgatók által szervezett program ilyen volt. Köszönhető ez a megye nagyvállalatainak is, amelyek támogatták az ötletet, no és az egyetemistáknak, akik megfelelő „szereplőkről" gondoskodtak. Bozsik L. pánnyúl a cukros néni standján, fülönfüggő a szakállas iparművész előtt és kerámiakupac, meg faragott gyertya, meg csipogó madár és trillázó okarina. Szól a citera és dübög- nek a sámándobok ... meg minden. Izzad a házigazda is, de örömmel mondja: közel 130- 140 kiállító érkezett az ország minden szegletéből. Császár Lajos a vásárcsarnok vezetője aztán visszakérdez: — Vettél-e már valamit? Mondanám, de mát nem hallja. Sodródok tovább, egyre jobban leköt a látnivaló. Giccs is akad, itt is, ott is, de mintha úgy tűnne, hogy az iparművészek, népművészek uralják a mezőnyt, s ez már a szervezést dicséri. Áru és pénz cserél gazdát, valaki a gyerekét keresi — már megint a vattacukrosnál áll az a büdös kölyök —, s együtt mosolygunk a kefekötő mondókáján: — Tegnap áron, ma féláron .. . — holnap ingyen! Tíz óra körül pakol a borítékos sorsjegy árus, mind eladta a szerencsét. Ismerősöm mondja: most vették meg 22 000-ért. a sokak által megbámult faragott pincegarnitúrát.. Jó lesz. a hétvégi házba. Elszáll egy léggömb, bömbölni kezd a gyerek, s az apja leszurkolja még egyszer a 12 forintot. Megyek kifelé, amikor a megaton közli: húsvét vasárnapon és hétfőn ugyanitt nemzetközi macskaki állítás lesz, s a látogatók között kisorsolnak majd egy értékes cicát is. K. F. Pörös Béla Sikeres hétvége volt Ajíolf €M bujái asszonyoÉt«»» Minden különösebb mohóság nélkül, nyugodtan kéretik olvasni e sorokat, mert szemernyi pikantéria sincs benne. Csupán arról van szó, hogy vasúti kalaúzkörök- ben igen ijesztő hírek ter- jengenek a bajai asszonyok tenyeréről. Meg arról is szó van, hogy kaptunk egy levelet Bajáról, mellékelve egy vasúti értesítést kalauznak kirótt kemény fegyelmiről. Mivel pedig a hölgyekre vonatkozó férfigondolatok nem mindig elég szolidak, jól jön az ilyen intő példabeszéd. Szóval elindult a vonat Dombóvárról és jókötésű, csinos bajai asszonyka arra ébred a hajnali bóbiskolás- ból, hogy ül vele szemben a kalauz úr és nézi őt nagy kerek szemmel. Asszonyka adná is neki a jegyet illő módon, ám a vasút embere nem elégszik meg a jegylyukasztással, hanem kijelenti: — Maga nagyon tetszik nekem! — Oké! — így a duna- menti asszonyka —, de most már kocogjon szépen a dolga után! Kalauz nem kocog. Ehelyett mondja a szövegét, évezredes, szívdöglesztő férfi szöveget, hogy ő ennyire meg annyira ... és különben mit ér az élet. . . meg ilyesmi. A vonatban többen vihognak, ám jő az alagút és a legdiszkrétebb útitársak is némi dulakodást észlelnek. Olyan hang is elcsattan, ami emberi tenyér és emberi arcbőr heves ütődéséből keletkezik, de közönségesen csak frásznak neveznek. Ámbár az alagút sötétjében ugye erre nem akad szemtanú, akármennyire is pilácsol a kíváncsi utasnépség. Szóval rövidesen vége szakadt az idill- nek, kalauzkám kínos kitaszítottsággal távozott és néhány nap múlva panaszlevelet vitt a posta Bajáról, a MÁV dombóvári illetékeseinek. Hát szóval, hogy milyenek ezek a bajai asszonyok?! Szegény kalauz csakúgy gu- vad utánuk a szemével, és nem elég az alagúti kudarc, még be is panaszolják őt. A kalauzillem pedig kényes dolog, már verik is a pecsétet a fegyelmire és a dombóvári MÁV-tól olyan elnézést kérő levelet küldenek Bajára, amit csak a legjobb angol gentleman-kódexekben olvashatni. Itt vége az alagúti történetnek, jog és illem és kalauzbecsület ismét a helyére állíttatott. De mily gyarló az ember! Én például ahelyett, hogy megszívlelném a tanulságot, valahányszor egy her- cig kis kalauznő jő felém a vonaton, hát nem elkezdek fésülködni! De juszt is, — olyankor sosem jön az alagút. Földessy Dénes NAGYVILÁGBAN INE STARTBAH R NATO CAPITA KAMPF SW WTO Mintegy 1500 ember tűntetett a frankfurti repülőtérnél, ahol új kifutópálya épül. „Nem kell kifutópálya a NATO és a kapitalizmus számára" — ez olvasható a tiltakozók transzparensén. Választás Iránban Az iszlám forradalom győzelme óta másodszor tartottak parlamenti választásokat vasárnap Iránban. A mostani választásokon kizárólag Khomeini ajatollahnak a forradalom vezetőjének hívei indulhattak, az iszlám vezetés ellenzéke nem állíthatott jelölteket. A szavazóhelyiségeket a milícia egységei biztosították, 200 méteres körzetben nem állhatták meg a gépkocsik, a motor- kerékpárokat vasárnapra kitiltották Teheránból és a többi nagyvárosból. Eddigi jelentések szerint súlyosabb összetűzések nem voltak. A parlament 276 mandátumára az iszlám vezetés 1500 — más hírügynökségi források szerint 1200 — különböző árnyalatú jelöltje pályázott. Az alkotmány értelmében a 15. életévüket betöltött állampolgárok járulhattak az urnák elé, a szavazók személyazonossági okmányát lepecsételték. A hivatalos végeredmény legföljebb a hét végére várható. Az 1980 márciusában tartott parlamenti választásokon az Iszlám Köztársasági Párt szerezte meg az abszolút többséget. + MOSZKVA: A szaljut—7 tudományos űrállomás további működésének biztosítására moszkvai idő szerint vasárnap délben a Szovjetunióban felbocsátották a Progressz—20 jelzésű automatikus teherszállító űrhajót. A Progressz—20 különböző szállítmányokat visz magával az űrállomásra. ♦ CAPE CANAVERAL: Az amerikai légierő a Cape cana- verali űrközpont területéről szombaton felbocsátott egy Titan—3 jelzésű rakétát. A fellövésre a legnagyobb titokban került sor, sem idejét, sem célját nem közölték előre. A légierő szóvivője bejelentette, hogy a rakéta fedélzeti rakománya szigorúan titkos. Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy a Titan-rakétákkal a légierő általában felderítő és ka- tonai-hirközlési műholdakat juttat löldkörüH pályákra. ♦ MOSZKVA: A szovjet lapok vasárnap ismertették az SZKP Központi Bizottságának május 1-i jelszavait. A munkásosztály nemzetközi szolidaritásának idei ünnepére szóló hatvan jelszóban a központi bizottság köszönti a világ kommunista- és munkáspártjait, és a világ valamennyi kommunistája egységének és összeforrott- ságának erősítésére szólít fel. A szocialista országokkal kapcsolatban élteti a szocialista közösség tagállamainak egységét, együttműködését és össze- forrottságál, azt az eltökéltségüket, hogy szilárdítani fogják és meg fogják védeni a szocializmus vívmányait és a békét az egész világon. VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK, FIGYELEM! Raktározásra alkalmas, használaton kívüli gazdasági épületeinket 400, 600 és 700 m2 alapterülettei bérbe adnánk. Az épületek állattartásra is alkalmasak, ezért magánszemélyek jelentkezését is várjuk. ÉRDEKLŐDNI LEHET A KOVACSHIDAI „EGYETÉRTÉS" MGTSZ KÖZPONTI IRODÁJÁBAN. DRAVASZERDAHELY, TELEFON: 8 Pelwesziink: • asztalos szakmunkásokat, • férfi és női betanított munkásokat, 0 segédmunkásokat, • faipari szerszámélezőt (lehet nyugdíjas is), 9 faipari gépek üzemeltetéséhez gépmestert. JELENTKEZNI LEHET: PÉCSI BÚTORGYÁR, PÉCS, SOMOGYI BELA U. 6. MUNKAÜGYI ES BEROSZTÁLY