Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-14 / 103. szám
Nemzetközi rangon Nagy László emlékházat avattak Iszkázon A weimori Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kórusa kirobbanó sikert aratott. Fotó: Erb János Pécs a kamarakórusok fesztiválvárosa Utóhang a pécsi nemzetközi kamarakárus-fesztiválhoz „Ez a fesztivál tartalmában gyakorlatilag már nem országos találkozó. Egyetlen lépés hiányzik még. Az, hogy hivatalosan is nemzetközivé nyilvánítsák, itthon és más nemzetek előtt." Két éve e sorokkal zártuk a X., jubileumi kama- rakórus-fesztiválról írt beszámolót. Az idein mindannyionk örömének adhatunk hangot e helyütt amiért egy régi, hőn óhajtott és jogos kívánság — kam.arakórusok, szakemberek és a közönség együttes kívánsága — húsz év után' végre teljesült. Az elmúlt héten a pécsi nemzetközi kamarakórus- leSztivál eseményeiről tudósíthattuk zenekedvelő olvasóinkat. Ezekből, bizakodom, kitűnt, hogy a nemzetközivé nyilvánított pécsi fesztivál egészében véve a korábbi országos rendezvények színvonalát is meghaladta valamivel: részleteiben pedig bizonyára sok szép és emlékezetes percet nyújtott mindazoknak, akik végigkísérhették. Ebből következik hogy ezúttal a szokásos összegezés helyett a nemzetközivé lett pécsi kamarakórus- fesztivál értékeinek méltatására vállalkozhatunk. Mindenekelőtt a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának — a karnagyoknak: Dobos Lászlónak, Tillai Aurélnak s egykori szervező titkáruknak: Mohos Anto/nak — húsz évvel ezelőtti kezdeményező s — azóta is, folyamatosan — szervező és vendéqlátó-házigazda szerepét kell kiemelnünk a rendezvény- sorozat létrejöttében, lebonyolításában. S ezúttal is: a nemzetközivé nyilvánításban. Eredményeik nyomán, azaz a pécsi országos fesztivál híre, neve, rangja; színvonalának elismerése révén. Említenünk kell az együttes — valamennyi kórustag — szerepét, önzetlen munkálkodását abban, hogy valamennyi vendégegyüttes jól érezze magát; szép emlékekkel távozzon Pécsről — ami a „házigazdasáq" fogalomkörében megannyi apró és lelkiismeretes de valójában nem látható szervezési munkát föltételez. És tegyük hozzá: lemondást is jelent a fesztiválon való aktív szereplésről, és jelenti a nyitó koncert vállalását is a Nevelők Háza Kamarakórusának rendezői, szervezői munkásságával egyidejűleg. (így ugyanis egyetlen aznap érkező kórusnak sem kell fáradtan a pódiumra állnia — ami másutt, ha elő is fordul, nem jellemző.) Szellemi irányítóként ezenkívül részük van a pécsi fesztiválok sokat dicsért sajátos, bensőséqes légkörének, programiának, vidéki koncertjeinek kialakításában; a versenyszerűség helvett a feszti- váli jelleg, a különdíjak rendszerének kimunkálásában, amiért különösképo szívesen jön Pécsre hazai és külföldi énekkar eavaránt. Az idei fesztivál eseményei olajozottan, gördülékenyen peregtek; az időpontok műsoridők nem csúsztak. Szervezettsége neves, „bejáratott" nemzetközi fesztiválok nívójára emlékeztetett. (Ahol mellesleg 8. HÉTVÉGE külön rendezői apparátusok működnek.) Mindezekért az elmúlt húsz év, s az első nemzetközi rendezvény alkalmából, úgy gondolom, nem elfogultság, ha köszönetét mondunk a kórus vezetőinek és tagjainak — a közönség nevében. Tartalmára nézve — mint már említettük — valamennyi résztvevő együttes elérte, s a résztvevő 12 hazai és négy külföldi együttes legalább fele valamilyen szempontból meg is haladta a várt, illetve a nemzetközileg elvárható színvonalat. A weimari és a budapesti zeneakadémia kórusainak; továbbá az OKISZ Monteverdi Kamarakórusának, a székesfehérvári női karnak; az ostravai kórusnak; a Szilágyi Erzsébet női karnak; a Coro Cantori di Assisinek (Olaszország), a Szegedi Canticum •Kamarakórusnak a szereplései — s a felsorolás koránt- sem teljes — a fesztivál különösképp emlékezetes perceit nyújtották. Amire a pécsi közönség igen fogékonyán a kirobbanó siker külső jeleivel reagált. A fesztivált követő szakmai tanácskozáson alkalmam nyílt megkérdezni néhány zsűritagot és jelenlevő szakembert a rendezésről; a pécsi rendezvény helyéről, szerepéről a nemzetközi mezőnyben. Eskil Hemberg, a Svéd Zeneszerzők Szövetsége elnöke szerint naqyon jó kezdés volt ez Pécs részéről, nemzetközi összehasonlításban is jól megállja a helyét. A szereplő együttesek összetételében viszont feltűnő a hölgyek lényegesen nagyobb száma. A hangsúly n maaas regiszterű szólamok felé eltolódott. A fesztivál gazdagabb spektrumú lehetne az alsóbb regiszterek megfelelő arányaival, esetleg férfikórussal is. Forrai Miklós, a zsűri elnöke: — Az eddigi pécsi kama- rakórus-fesztiválok megértek a nemzetközi rangra. Bizonyítja ezt az általános művészi színvonal ugrásszerű emelkedése; a szereplő együttesek gondos, megfelelő kiválasztása és meghívása, amit a gálaest kirobbanó sikere is igazolt. A nemzetközivé nyilvánítás idei első fék pése kötelezi valamennyi — azaz mind a 19 — rendező szervet, hogy a kezdő lépcsőfok megtétele után rátérjen a „gradus ad Parnassum"-ra, a .Parnasszusra” vezető útra ... Nekünk legyen mondva ... A „Parnasszus" itt, vagyis a világban hosszú ideje: .Arezzo (Olaszország), Core ■ (Írország), Llangollen (Wales), Spittal (Ausztria), Tours (Franciaország), Knokke-Heist (Belgium) és más patinás külhoni • fesztiválvárosok, ahol — jó részben a Nevelők Háza Kamarakórusa rangos helyezései révén — ismerik ugyan Pécs nevét és a magyar kórusművészet világszínvonalát. Azonban Pécsnek, mint a kamarakórusok nemzetközi fesztiválvárosának, ezekhez a városokhoz kell majd fölzárkóznia: nyitottságban publicitásban; ismeretségében és népszerűségében egyaránt. Ehhez kívánunk sok sikert a következő évtizedekben a pécsi fesztivál rendezőinek és a Nevelők Háza Kamarakórusának egyaránt. Wallinger Endre Április 10-én a költészet napja alkalmából ünnepélyesen felavatták Iszkázon a Nagy László-emlékházat. A költő egykori szülőháza, a csaknem kétszáz esztendős, vertfalú épület az utóbbi évtizedekben lakhatatlanná vált, most az Országos Műemléki Felügyelőség tervei alapján a Veszprém megyei Tanács teljesen újjáépíttette, öt helyiséget alakítottak ki, s a külső falakra két dombormű került: Orosz János és Szilágyi Bernadett munkái. A ház mostantól fogva nagy szülöttje emlékét őrzi. Az avatásra mintegy kétezren gyűltek össze; a család, a rokonság s a falu ap- raja-nagyja mellett írók irodalmárok és tisztelők serege az ország minden tájáról, örvendetesen sok fiatal: kisdiákok a megyéből és nagyobb iskolások, gimnazisták, Pécsről is szép csapat- nyi. Ennyi embert talán még sohasem látott a Bakony-alji kis falu sem lakodalmon, sem temetésen. Nagy László költészetének hívei, hat éve Farkasréten találkoztunk így össze legutóbb amikor a koporsója körül álltunk. Most, a szülőházból alakított múzeumban az eredettől kísérhetjük végig teljes életét s a ragyogó-fájdalmas költői pályát. Erre emlékeztetett avató beszédében Csoóri Sándor, a Magyar írók Szövetsége költői szakosztályának elnöke. A bejárattól balra az első helyiség lakószoba. Berendezési tárgyai és díszítő ele- .mei eredeti darabok, a költő szüleinek és testvéreinek tulajdonából kerültek ide. Ez volt a hajdani vendég- és gyerekszoba: Nagy László mellett a két lánytestvér és a teslvéröccs, Ágh István költő itt nevelkedett. A régi konyhából alakított második helyiségben irodalomtörténeti kiállítás kapott helyet. A falakon fényképsort láthatunk Nagy Lászlóról és családjáról, barátairól — a tárlatot a költő iparművész fia Nagy András tér. vezte. A vitrinekben kötetek, az életmű hazai és külföldi kiadásainak példányai, íróeszközök és egyéb emlékek — ezeket a költő özvegye, Szécsi Margit gyűjtötte ösz- sze. Az L-alakú épület udvar felőli szárnyában először a műhelybe nyithatunk. Itt részben a „csodabognár" dédapa megmaradt szerszámai, részben Nagy László faragó eszközei láthatók, emellett mezőgazdasági felszerelések és az egykori kamra tárgyai. A műhelyből nyílik a ro- dopei bolgár vendégszoba, eredeti, bolgár asztalosok készítette remek, népművészeti értékű berendezéssel. Emlékeztetve Nagy László életének Szmoljanban töltött szakaszára, a kedvelt városra ahol — hálából a bolgár költészet kiváló fordításáért — utca és múzeum hirdeti nevét. Végül, az épület tengelyében a kutatószoba helyezkedik el, valójában hosszabb tartózkodásra alkalmas, jól felszerelt három személyes lakosztály. Nagy László-kuta- tók, tudósok és írók számára szolgál majd, mindazoknak akik a költő művészetének feltárásán kívánnak munkálkodni. Nem egy lezárt életmű halott múzeuma tehát ez a ház, hanem a maradandó és ronthatatlan költői szellem szép kultuszhelye. Ahogy valaha a görög, a római templomokban, itt Is eleven tűz lobog. Tíz esztendeje, amikor Nagy László a maga életéről készült írni, felkereste a szü. lőházat: „Utazom anyámhoz ... Most éppen erede- temhöz érkezem. Ahogy szoktam, körüljárom a rozoga házat, megszimatolok mindent. Megrugdosom, forgatom a sok lomot, nézegetem a kamragerendán a csorba és üres fecskefészket. Ilyen a ház is, anyám a faluban él már védettebben. Fölmegyek a padlásra is, vizsgálom a korhadt koszorúgerendát, bírja-e még? Egyszer majd kifordulnak a sárfalak a tető alól, s lerogyik minden. Már leselkedik a természet a réseken át. Zöld huzat, az örökkévalóság lelke dúdol halkan. De most nem fáj semmi... Irkával, tollal ülök a diófa alá ..." A roskadozó ház most Új- ráépült s Nagy László benne is tovább él. Szederkényi .Ervin A Nagy László-emlékház Iszkázon Derkovits Gyula: A gazdag koporsókereskedő Múzeumi értékeink Derkovits Gyula 1984. április 13-án letf volna kilencvenéves, de ugyanebben oz évben már halálának is ötvenedik évfordulójára emlékezünk. Rövid, hányatott élet, mindössze két és fél évtizednyi alkotói pálya; életében nyomor, magány, megalkuvást nem ismerő elkötelezettségét mindkét pólusról övező értetlenség, halála után ugyancsak kétoldalú gyanakvás, félreértés és fanyalgó félremagyarázás: — ez volt osztályrésze a modern magyar művészet egyik legkövetkezetesebb belső fejlődé. sű, és legegyértelműbb minőségű életművét létrehozó Derkovits Gyulának. Egy, a pécsi Modern Magyar Képtárban látható jellegzetes művének rövid bemutatásával tisztelgünk most emléke előtt. 1930-tól 1934-ben bekövetkezett haláláig tartott Derkovits késői, érett korszaka. Ekkor kifejezőeszközeinek teljes birtokában alkotta meg főműveit, építette fel remekbe sikerült portrék és jelenetek sorából az ellentmondásoktól terhes társadalom tablóját, oly módon, hogy — témájától függően — hol az együttérzés és azonosulás, hol' a gyűlölet és irónia vezette kezét. „A gazdag koporsókereskedő" jól reprezentálja e végső periódus erényeit. Derkovits itt is alkalmazza sajátos kompozí- ciós leleményét, a vászon síkjával s a néző homloksíkjával párhuzamos optikai síkok beépítését a kép terébe, melyek összekötő és egyszerre elválasztó funkciójukat tükröző vagy átlátszó mivoltuk révén töltik be. E képen azonban a portál kirakatüvegének más, jelképes funkciója is van: beiktatása áruvá minősíti a mögötte megjelenített tárgyakat. E polarizált világban oz eladó mindig ellenségként, s oz áru gyakran áldozatként jelenik meg Derkovits értelmezésében. A piaci kofa épúgy osztályellenség, mint a „Halárus”, mint az „Aukció"-n árverező nagypolgár, vagy mint képünkön a kopo.rsóke- reskedő; az eladni szánt baromfi, a hal, a „Leölt borjak" nyilvánvaló áldozatszerepe pedig a viszonyok brutalitására, a társadalmi méretű kiszolgáltatottságra utal. Ez az életműben ikonográfiái példatárrá szélesíthető „árumotívum" bemutatott képünkön még sajátosabb felhangot kap: csak a mindent árucikké züllesztő világ felé vágott groteszk fintorként értelmezhető a külsőséges végtisztesség üzletének portálját, „megtisztelő" kiskutya félreérthetetlen mozdulata. Derkovits a nagyon is konkrét rajzi eszközökkel gyűlöletessé tipizált polgár gyilkos iróniájú bemutatása érdekében attól sem riad vissza, hogy az általa korábban mindig igaz pátosszal és mély mearendüléssel kezelt halálmotívumot nyers humorral fűszerezze. A morbid világhoz különösen illik a késői temperaképek tompább, fátyolosabb színvilága, melyben a szűkre szabott határok közt végtelen gazdagságo tárul fel az ezüstös szürkék, feketék és fehérek finom árnyalatainak. V. Gy.
