Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-11 / 70. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLI. évfolyam, 70. szám 1984. március 11., vasárnap Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Gázelosztó- vezeték magánerőből (3. oldal) PMSC-siker a Hungária kőrúton (8. oldal) A szakmunkástanulók megyei napja (3. oldal) A Davy-lámpa S ir Davy Humphry angol kémikus és fizikus lámpáját 170 esztendővel ezelőtt aligha kísérte olyan meg nem értés, mint azt a fából faragott benzinbiztonsági lámpát utánzó (ha művészeti irányzatot kellene meghatározni, a naiv művészek munkáihoz lehetne leginkább hasonlítani) műalkotást, amelyet egyik bányász barátom kedves ajándékként nekem készített. A szitakosár, a sújtóléges bányákban kötelező védőpajzs, a robbanásbiztos üveghenger, a benzintartály, a szikragyújtó mind-mind a valósághoz hasonló. A különleges villamos égő az igazi Davy-lámpában félelmetesen lángoló kékes metángáz látványát idézi. Barátom a lámpa benzintartályába külöböző bányabeli munkafolyamatokat faragott, a föld alatt dolgozó emberek küzdelmét ábrázolta. Dehogyis lenne értelme vitatkozni azon, hogy a lámpa műalkotás-e? Ki szabad-e tenni egy ízlésesen berendezett lakásba, vagy irodába? Aki egyszer is fejmagasságba felemelte a benzinbiztonsági lámpát, s az üveghenger felénél látta villogni azt a kékes-lilás lángot, amely figyelmeztette, hogy egyetlen lépést sem tehet élete kockáztatása nélkül abban -a bányatérségben, annak egy életforma, a legnehezebb és legveszélyesebb ember által végzett fizikai munka legmélyebb lényegét fejezi ki ez a lámpa. Nem véletlenül alkotja meg egyszer életében minden bányász a saját Da- vy-lámpáját, bádogból, fából, kőből, agyagból, vagy csak éppen a kérges kezéhez alig-alig illeszkedő ceruzával. Mondom kár lenne akárcsak egyetlen szóval is vitatkozni, sőt a bányász szakmára nézve méltatlan is lenne, a bányászat biztonsagát kifejező jelképet elsősorban a szakmán belül kell számon- kérni. Ki, mit is gondol erről? Tulajdonképpen ebben az írásomban ezt is szeretném. Az elszomorító, hoqy époen az elmúlt héten került nyilvánosságra az 1983. június 14-i Béta-bányai szerencsétlenséggel kapcsolatos írás, amelyben a hét bányász halálát okozó szomorú bányaszerencsétlenség kapcsán tulajdonképpen egy újabb tragikus eseményről esik szó: a felelős számonkéréséről. Az események ismertek, felidézésükre aligha van lehetőség, mint ahogy az idei Kossuth-bányai öt halálos áldozatot követelő sújtólégrobbanás részleteit sem idézhetem fel. Az egyre szaporodó és több áldozatot követelő bányaszerencsétlenségek kapcsán azonban, bármilyen szubjektív megállapításnak is tűnik, már aligha kerülhető ki a diagnózis: a régi bányászok szaktudásának, tapasztalatának, felelősségtudatának színvonalát a technikai fejlődés az emberi tényezőkkel együtt sem képes olyan mértékben követni, mint ahogy a bányaművelés veszélyei a mélység felé haladva növekednek. A régi bányászok a vájvé- gen kiakasztották a benzinbiztonsági lámpát, egyik szemük reflexszerűen állandóan követte azt, mindannyian tudatában voltak, hogy életük legfőbb védelmezője, de helytelen használat esetén az egyik bányabeli legfőbb veszélyforrás is lehet sújtóléges közegben. Ennek megfelelően benzinbiztonsági lámpát csak vájárok, technikusok, mérnökök, bányamentők kaphattak. Ehhez azonban a legszélesebb körű bányabeli szakismereteket követelő különleges vizsgát kellett tenniük. Aki régen benzinlámpát hordott a bányában, az szaktudást, különleges felelősséget, rangot jelentett. Volt olyan vájár ismerősöm, aki tíz alkalommal tudott az utolsó pillanatban a gázkitörés elől elmenekülni, s egyetlen egyszer sem felejtette még a pánikhelyzetben sem Davy-lámpáját leakasztani és magával vinni. Ma pontosabban mérő, biztonságosabb műszerek állnak rendelkezésre. Vannak, amelyeket a vájvégeken helyeznek el, s amelyeket a szakemberek hordanak. A legveszélyesebb, a legtöbb embert koncentráló munkahelyeken a műszerek képesek a bányászokat a felgyülemlő sújtólégveszélyre figyelmeztetni. A tragikus bányabalesetek azonban mostanság legtöbbször amiatt következnek be, mert egy-egy munkahelyen, ahol nem automatikusan működnek a veszélyt jelző műszerek, a bányászokban, az irányítókban ma kevésbé él a tudat, hogy akkor tudom saját életemet, társaimét biztonságban, akkor leszek képes még hosszú ideig családomról gondoskodni, akkor nem teszem barátaim családjának jövőjét kétségessé, ha állandóan arra a kis kékes-lilás lángra gondolok, mégha most műszerekkel kell is a sújtólég jelenlétét figyelemmel kísérnem. Akár ötpercenként! PJ ersze önmagától lob* ban az ellenvetés: ma már nem érdemes ezt a hivatást választani, ma már nincs olyan anyagi és erkölcsi megbecsülés, hogy az egykor Davy-lámpa szabta követelményeket számon lehetne kérni. Igaz, a mindmáig kétségkívül legveszélyesebb és legnehezebb munka, a bánya, mintha ismét és ismét bizonyítani akarná mostanában, hogy aki a föld alatti munkát vállalja, a társadalom különleges anyagi és erkölcsi megbecsülését kell hogy élvezze. Ugyancsak ismét és ismét bebizonyosodik az is, hogy a mecseki szénmedence rekonstrukciós programja mennyire fontos, s nem csak a várható népgazdasági haszna indokolja ezt, hanem az itt dolgozó több mint 13 ezer ember biztonsága, egészségének védelme is sürgeti, halaszthatatlanná teszi megvalósítását. De azért az is szükséges lenne, hogy miként 170 éven keresztül, a jövőben sem feledkezzék meg egyetlen bányász sem a Davy-lámpa szabta felelősségtudattól, minden bizonnyal kevesebb áldozat temetésén és bírósági tárgyalásán nyeljük majd keserű könnyeinket. .. Lombosi Jenő Emlékezés a bányászmártírokra Koszorúzás a csertetői emlékműnél Läufer L. felvétele Békenagygyűlés a csertetői Negyvenhét évvel ezelőtt történt tragikus eseményre emlékeztek tegnap reggel Csertetőn. Negyvenhét éve, 1937. február 23-án a Vasas-bányaüzemi Thomen-aknában kétszázhatvanöt bányász szállt le és kezdett éhségsztrájkba, hogy ezzel szerezzenek érvényt bérköveteléseiknek a Dunagőzhajózási Társasággal szemben. A bányászok hatvanhat órát töltöttek sztrájkolva a föld alatt. A többieket, akik csatlakozni akartak hozzájuk, nem engedték leszállni. A kiszorított bányászok, a Fischer-vendéglőnél gyülekeztek, s várták a híreket, mert a vendéglőben ülésezett a szakszervezet. Délután a bányászok fölvonultak Csertetőre, ahol a kivezényelt csendőrök sortüze fogadta őket. A megmozdulásnak három halottja volt: Faitig Imre, Keller János, akik a helyszínen, s Hegedűs Mihály, aki a kórházban halt bele sérüléseibe. A mártírok temetésére február 26-án került sor; a temetés fölért egy néma tüntetéssel. Műsor a Pécsi Nemzeti Színházban Ezekre az eseményekre emlékeztek tegnap Csertetőn koszorúzással, békenagygyűléssel, melyet a KISZ Mecseki Szénbányák Bizottsága és a Mecseki Szénbányák szakszervezeti bizottsága rendezett. A csertetői emlékműnél a Himnusszal kezdődött a tisztelgés, majd Zentai József, az MSZMP Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkárhelyettese emlékezett meg az 1937-ben történtekről. Ezután került sor a koszorúzásra: a csertetői emlékcsapat tagjai helyezték el koszorúikat az emlékműnél: e csapat tagjai Vasasról érkeztek ugyanazon az úton, amelyen valaha a sztrájkolok. Koszorút helyezett el Csertetőn Hegedűs Mihály özvegye is. Az emlékműnél fölolvasták azt a táviratot is, amelyet s szénbánya KISZ- és szakszervezeti bizottsága intézett tegnap az Országos Béketanócs elnökségéhez. A csertetői emlékezés a Bányász himnusszal zárult, amit a Vasasi Bányász Zenekar játszott el. A résztvevők ezután a Pécsi Nemzeti Színházba mentek, ahol politikai és kulturális műsorral folytatódott a békenagygyűlés. A műsorban elhangzott Pákolitz István: Csertető c. el beszélő költeménye, közremű ködtek még a Dobó István „Ko dály" leánykórusa, a Mecsek Szénbányák „Kodály” férfikóru sa és fúvószenekara, a Szélkiál tó és a Bütykös együttes, va lamint a Pécsi Nemzeti Színház művészei. Elutazott az NSZK szövetségi parlamentjének küldöttsége * Szombaton hivatalos látogatását befejezve elutazott Budapestről az NSZK szövetségi parlamentjének küldöttsége, amely dr. Rainer Börzeinek, a parlament elnökének vezetésével a magyar országgyűlés meghívására tartózkodott hazánkban. A magyar és az NSZK-beli parlamenti küldöttség megbeszélése során tájékoztatták egymást munkájukról, áttekintették a két ország törvényhozó testületéi közötti együttműködés helyzetét, fejlesztésének további lehetőségeit. Az NSZK szövetségi parlamentjének delegációja felkereste a Medicor Műveket, ellátogatott Varga Imre szobrász- művész műtermébe, és megtekintette Szentendre nevezetességeit. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke és Norman Dencker, az NSZK budapesti nagykövete. Alijev Szíriában Szombaton rövid munkalátogatásra Szíriába érkezett Gej- dar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a szovjet miniszterelnök első helyettese. A damaszkuszi repülőtéren a szovjet politikust Abdel Halim Haddam szíriai miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter fogadta, más hivatalos személyek jelenlétében. A hétvégeken is tizenketten dolgoznak a Nádor szálloda kitűnő hírű cukrászüzemében. Tegnap is különböző édességeket és mintegy háromszáz kiló fagylaltot.készítettek a Mecsek cukrászda, a Nádor és a Pannónia étterem, valamint kenyér- és csemegeboltok számára. Képünkön: a tegnap előállított száztíz tortából díszit néhányat Medvey Árpádné és Kovács Zsuzsa.
