Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-10 / 69. szám

M ár évtizedekkel a mohácsi csata előtt nagy számban menekültek dél­szlávok a török hódítók elől Magyarországra s találtak új hazát többek között a Duna, a Dráva és a Mecsek által határolt vidéken. A köztudatban úgy szerepelnek, hogy szerbek, horvátok, rácok, pedig akadnak közöttük nem elhanya­golható számban bosnyákok is. A bosnyákok, akik a török hódoltság megszűnte után Baranyában maradtak, mind katolikus hitűek voltak, akárcsak a náluk jóval nagyobb számú horvátajkú népesség. Ma már tisztán bosnyákok lakta települést nem lehet ta látni Baranyában, de akad jó néhány olyan falu, amelyekben a lakosság közel felét ez a nemzetiség adja: Ata, Bir- ján, Kökény, Lothárd, Pécsudvard, Személy, Szőkéd... Földrajzi elhelyezkedésüket leg­inkább Pécsudvard neve jelzi: valóban a baranyai megyeszékhely udvarában, attól 10— 15 kilométerre délkeletre találhatók. Ismeretnyű/tás — politikai szemléletformálás A bosnyák falu munkásőre Pécsudvard: nyolcszázvaía­hány lakos, néhány utca, 180— 200 'ház a dombok alján és ol­dalában. A települést majdnem kettészobja a pécs—'mohácsi vasútvonal. A februári köd szür- késfehér lepellel takarja be a falut. A bosnyákok ímellett né­metek és magyarok is laknak itt, de még a régebbi házak építészeti stílusából sem lehet kikövetkeztetni, ihogy milyen nemzetiségű a gazda. Sok az új ház, az öt-tíz év­vel ezelőtti építésű. Nyertben lakik a falu egyik szögletében, dombteteji gyümölcsöskert kö­zepén Orovicza György, a Pé­csi Hőerőmű nyugdíjas turbi- ■nagápésze, murrkásőr. A pécsi ,^Landler Jenő" munkásőr- záiszlóalj 2. század első szaka­sza harmadik rajának parancs­noka. — Régebben a bosnyákok abszolút többségben voltak Pécsudvardon, de már az én gyerekkoromban is jelentős volt a magyarok, de főként a németek száma —' mondja Orovicza György. — Édesapám­tól .is csak azt hallhattam, amit magom is tapasztaltam, hogy ebben a faluban a különböző nemzetiségiek mindig békes­ségben, megértésben, bár egy kicsit egymástól elkülönülten éltek. Tiszteletben tartották a mások szokásait, hagyományait, mulatságait. Az első világhá­ború után szerb csapatok száll­ták meg Dél-Baranyát, de eb­ben a faluban jószántából senki nem működött együtt a megszálló hatósággal. S ami­kor újra magyar igazgatás alá került a falu, innen egyetlen bosnyák család sem költözött át Jugoszláviába. De ugyanígy volt a német nemzetiségnél is 1944jben, s Innen nem telepí­tettek ki a felszabadulás után egyetlen német családot sem. Orovicza György idén feb­ruárban ünnepelhette 61. szü­letésnapját. A hatvanas évek­ben a termelőszövetkezet, majd ihárom évig a községi tanács elnöke volt. Tisztségeitől a szö­vetkezet, majd a tanács más szövetkezettel, illetve tanáccsal történt összevonása miatt vált meg. — Édesapám paraszt volt, ahogy a falu lakosságának túl­nyomó többsége. Az elemi is­kola elvégzése után szüleim a pécsi reálgimnáziumba küldtek tanulni. Négy éven át jeles bi­zonyítványt értem el. Aztán el­ért bennünket a II. világháború szele. Az iskola igazgatója, meg néhány tanár azt mondta nekem: ne folytassam tovább, egy falusi bosnyáknak elég ennyi tudás. S amikor mégis elkezdtem az ötödiket, mindent elkövettek, hogy elvegyék a kedvemet a továbbtanulástól. A hatodikat nem is kezdtem el. Hazatértem apám mellé gaz­dálkodni. Megnősültem, majd nem sokkal később, 1944 nya­rán megkaptam a behívót. Nem hittem volna, hogy szá­momra ez a háború 'Dániában ér majd véget. — A pécsi önálló híradós zászlóaljba osztottak be, s a Tisza vonalához vezényeltek minket. Amikor a szovjet csa­patok áttörtek, a zászlóalj ja­varésze szétszéledt. Én is haza­gyalogoltam egy bajtársammal, de csakhamar összeszedtek bennünket. A zászlóalj a visz- szavonuló németekkel sodród­va eljutott a dán tengerpartig. Nem voltunk harcoló alakulat, de szökni nem lehetett. Amikor Dániába kerültünk, csakhamar kapcsolatot találtunk a helyi ellenállási mozgalommal. Egy református pap volt a vezetője. Híreket cseréltünk, lelőtt angol pilótákat segítettünk bújtatni, lőszerhez juttattuk az ellenálló­kat. A kapituláció után dán ha­zafiak kísérték el a zászlóal­6. HÉTVÉGE junkat a német határra és vi­rággal búcsúztak tőlünk. A ha­táron megadtuk magunkat az angol csapatoknak. Csők 1946 márciusában jutottam haza. A hazatérés öröme után ke­mény munka következett: hely­re kellett állítani a gazdasá­got, pótolni az állatállományt. S eközben a falu 'közéletében egyre nagyobb szerepet vállalt Orovicza György. 1948-ban lett a párt tagja. Aztán 1951-ben egyik napról a másikra kizárták a pártból és kuláklistára került apjával együtt. A 'kirótt beszol­gáltatás mértéke a képtelensé­gig emelkedett, opját három évre börtönbe zárták a „példa- slatuálás” kedvéért. — A legkeservesebb napok­ban sem feledkeztem meg róla, hogy ami velünk történik, az egyes emberek, vezetők hibája. Mások is így érezhették ezt, mert a mi falunkban az ellen- forradalomkor nem volt semmi­féle 'mozgolódás. Később egyik szervezője-alapítója és első könyvelője voltam szövetkeze­tünknek. 1962-ben újra felvet­tek a pártba. — 'Hogyan lett munkásőr? — 1964-ben szóltak a párt- bizottságtól, hogy nincs meg a létszám, kellene még egy em­ber, s gondolkozzak rajta, vállalnám-e. 'Mondtam: nincs mit gondolkodni ezen, itt va­gyok. Amikor a pécsudvardi taná­csot összevonták a kozármisle- nyivel, hiába kínálták fel neki, nem vállalt tisztséget a köz- igazgatásban. A szövetkezetbe ment Vissza dolgozni, a gép­műhely vezetőjeként. S amikor a szövetkezetét is összevonták egy másik gazdasággal, elment dolgozni a Pécsi 'Hőerőműbe. Elvégezte a turbinagépész tan­folyamot és nyugdíjazásáig 12 évet dolgozott ennél a vállalat­nál. 'Közben 10 éven át alap- szervezeti 'párttitkár is volt. — Olyan kollektívát, olyan vezetőket kívánhatok csak min­denkinek, oki becsülettel akar dolgozni, mint amilyenekkel én találkoztam s dolgoztam együtt a hőerőműnél. Megbecsültek, s azt hiszem, én is helytálltam mindenkor. Most a nyugdíjasévek követ­keznek. S ezek sem telnek majd tétlenül. A ház körüli gazda­ságban, a gyümölcsösben, sző­lőben mindig van munka elég. A munkásőrségtől sem akar egyhamar nyugállományba menni. Érzi, sőt tudja, hogy pa­rancsnokai és rajának fiatal munkásőrei számítanak tapasz­talataira. Részese lehetett a tavaly novemberi moszkvai ju­talomutazásnak. Szemmel láthatólag jó erő­ben van. Nem dohányzik, soha egy csepp alkoholt nem iszik. Egy nagy szenvedélye van: a vadászat, a rendszeres napi öt­hat kilométeres barangolás er- dőn-mezőn. S persze a két kis unokával való foglalatosságról sem feledkezhetünk meg. A fia lakatos-villanyszerelő a Bara­nya megyei Állami Építőipari Vállalatnál, de most Líbiában dolgozik. Egyébként Pécsett laknak, ök is, mint annyi más fiatal, aki ebben a faluban született, de aztán az iparban talált munkát, a városba költö­zött, mert 'így volt egyszerűbb a gyerekek iskolába, óvodába járatása. A község lakossága — a 'háztáji gazdaságot leszá­mítva — az iparból él és a 'kö­zeli városban dolgozik. Az utób­bi másfél évtizedben sokan el­költöztek, de elég sok új lakos Is idetelepült. — Elég sok az ismeretlen család számomra ma )nár. A faluban legfeljebb .néhány ter­melőszövetkezeti tag akad, s a háznál tartott tehén egy se, pedig százon felül volt az ál­lomány, amikor megalakultunk. Népviseletben sem jár itt már senki — magyarázza búcsúzás­kor a falu mai helyzetét egy kis nosztalgiával Orovicza György, majd hozzáfűzi: De dolgos a nép s ezért 'jómódú. — El is felejtettem kérdezni: a menye bosnyák? Ezen jót mosolyog. — Nem. Magyar lány. Én meg azt felejtettem el említeni, hogy évtizedekkel ezelőtt szi­gorú szokás járta nálunk: egy­más között házasodtak csak minden 'nemzetiségben; bos- ínyák a bosnyákkal, német a némettel, magyar a magyarral. De ez is elhalványodott már, mint a népi jellegű ruhavise- let. S ez is újabb szál, ami min­ket egymáshoz fűz. Dunai fmre Az oktató-nevelő munka — benne a politikai oktatás — csak akkor lehet hatékony, ha az ismeretnyújtás és a szem­léletformálás szerves egységben valósul meg. A szemléletmód kialakulásá­hoz, fejlődéséhez ismeretekre van szükség. Ezek nélkül nem lehet megérteni a valóságot, nem lehet helyesen elemez­ni társadalmi folyamatokat. Ugyanakkor az ismeretek bir­toklása önmagában még nem biztosíték arra, hogy kialakul­jon, formálódjék a társadalom­szemlélet. Az ismeretek önálló életet is élhetnek, dogmákként raktározódhatnak el a tudat­ban. Miért tanítsunk? Propagandamunkánkat vizs­gálva önkritikusan meg kell ál­lapítanunk, hogy oktatásunk egyik gyenge pontja, hogy túl sok időt és energiát fordítunk tételek megtanítására, követke­zésképp kevés időnk marad (ha marad!) folyamatok elemzésére a megtanított tételek segítségé­vel. Foglalkozásainkra való fel­készülésünknél sokkal inkább foglalkoztat bennünket a „mit tanítsunk?”, mint a „miért ta­nítsunk?” kérdése. Éz viszont azt eredményezi, hogy — szán­dékunk ellenére — dominánssá válik a tételeknek önmagukért való megtanítása, azok statikus állapotban való bemutatása. Már több éve adom vizsga- feladatnak a következőt: Adjon ismertetést a Debrecenben 1944. december 22-én megala­kult Ideiglenes Kormányról. A vizsgázónak átadom a kormány összetételét (miniszteri tárcákat, a miniszterek nevét, politikai hovatartozását) tartalmazó ki­i ✓ 1 mutatást. A vizsgázók többsége így gondolkodott: a legfontosabb miniszteri tárcák a külügy, had­ügy, pénzügy. Ide kell sorolni a belügyi tárcát is. Ezek közül egy sincs a Magyar Kommunis­ta Párt birtokában. Mivel ma­gyarázható ez? A Kommunista Párt csak most léphetett ki az illegalitásból, hat a Horthy- időszak antikommunista propa­gandája, tehát kicsi a tömeg­bázisa stb., stb. Miből táplál­kozik ez a gondolkodásmód? Abból, hogy általánosságban, tehát a történelem folyamán a legtöbbször ezek a tárcák a legfontosabbak. Hogyan gondolkodott a ki­sebbség? A magyar társadalom előtt ekkor a legfontosabb fel­adatok a földreform megvalósí­tása, a közlekedés beindítása, Pályázatot hirdetünk SZÁMVITELI OSZTÁLYVEZETŐ MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE. FELTÉTELEK: # felsőfokú végzettség és legalább 5 éves szám­viteli gyakorlat 0 vagy ipari mérlegképes végzettség és 10 éves gyakorlat. Jelentkezéseket a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük leadni „PERSPEKTÍVA” jeligére. A Pécsi Hőerőmű Vállalat lelvesz FIZIKAI MUNKAKÖRBE: váltóműszakos szalagkezelőket w gépkezelőket. •w EGY MŰSZAKBA:-v lakatos ^ hegesztő szakmunkásokat •v segédmunkásokat. Középiskolát végzett fiatalok részére vállalati szervezésben lebonyolított kazán- és turbinagépészeti tanfolyam elvégzése után szakmunkás-bizonyítványt adunk. A HETI MUNKAIDŐ: 40 ÓRA. Üzemi étkeztetést, férfiaknak munkásszállást biztosítunk. Váltóműszakos munkakörben 30% váítóműszakos pótlék, és 10%-os üzemviteli jutalom. Kezdő kereseti lehetőség: 5000—5500 Ft. ' Szakmunkásoknál: szakmai gyakorlattól függően. JELENTKEZÉS: 6—14 ÓRÁIG A VÁLLALAT* MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. a nyomor, a nagy szociális egyenlőtlenségek csökkentése. Következésképp azzal, hogy az MKP-é lett a földművelés- ügyi, a kereskedelem- és közle­kedésügyi, valamint a népjóléti tárca, a párt vezető szerepet tudott játszani az ország előtt ál­ló legfontosabb feladatok meg­oldásában. A vizsgázó alap- gondolata tehát (helyesen!) az, hogy a miniszteri tárcák ér­tékét mindig az adott időben megoldandó feladatok határoz­zák meg, tehát elsősorban a társadalmi viszonyokat kell vizs­gálni! Az elmondottakkal azt kíván­tam érzékeltetni, hogy hallga­tóim kisebb részénél sikerült el­érnem, hogy összefüggésekben és ne tételekben gondolkodja­nak, hogy a miért?-re és ne a mi-re keressék elsősorban a választ. Vegyük ezután szemügyre, milyen okai vannak ennek a helyzetnek? Fogalmakat? Azt hiszem, jellemző a követ­kező gondolkodásmód: mennél alaposabban megtanítom a fo­galmakat, annál könnyebben ismerik fel a hallgatók az ösz- szefüggéseket, válik alaposab­bá társadalomszemléletük. Te­hát az elsődleges feladat a fo­galmak megértetése. Tovább­lépni csak ezután lehet. Vajon helyes-e ez az alapállás? Ké­telyem alátámasztására hivat­kozom a minden propagandis­ta által sok esetben elmondott megállapításra: sajnos, a ren­delkezésre álló idő csak a fo­galmak megtanítására volt elég, így a gyakorlati alkalma­zás elmaradt. Ez az eléggé ál­talános gyakorlat — talán csak tudat alatt — kialakított ben­nünk (propagandistákban) egy olyan mechanizmust,- hogy a foglalkozásra való felkészülé­sünk döntő részét a fogalmak jó megtanítására való felkészü­lés képezi és a perifériára szo­rul az alkalmazásra való fel­készülés. Véleményem szerint mun­kánkban túlteng a fogalmak tanítása, és ez csökkenti mun­kánk hatékonyságát. Miben? 1. Ha a fogalmakat nem ágyaz­zuk be a társadalmi folyamat­ba, azok megértése nem lesz elég alapos, s fennáll annak a veszélye, hogy a hallgatók azokat dogmákként tanulják meg. 2. Bár hangsúlyozzuk — és ez így is van! —, hogy el­sődleges feladatunk a szemlé­letformálás, ezt jelenlegi mód­szereinkkel nem tudjuk kellő szinten biztosítani. A jelenleg használatos jegy­zeteink is a fogalmak tanítása felé húznak. Csak példaként utplok a tömegpropagandában — tehát a pártoktatás alsó szintjén — használandó „Gaz­daságpolitikai kérdések” című jegyzetre. Ha a propagandista az e jegyzetben (amely a hall­gatók számára íródott!) szerep­lő minden fogalmat meg kíván tanítani, sem ideje, sem ereje nem marad az elemző mun­kára. A propagandista elméleti to­vábbfejlődése is járhat azzal a veszéllyel, hogy .oktatásában még inkább előtérbe kerül a fogalmak megismertetése. Szá­mos esetben ugyanis az tapasz­talható, hogy a megismert új tételt plusz ismeretként iktatja be az eddig tanított ismeretek mellé. Oktatásunk — az esetek többségében azonban akkor lenne eredményesebb, ha az adott téma feldolgozási mód­ját változtatnánk meg az új ismeret által megkívánt módon. Végül megjegyzem, hogy munkánk hatékonyságának ja­vítását segítené az is, ha a fel­adatok és a vizsgakérdések kö­zött a jelenleginél jóval na­gyobb számban lennének olya­nok, amelyek a hallgatónak a társadalmi folyamatok elemzé­sében való jártasságát vizsgál­nák. Szerkezeti problémák A pedagógia és a pszicholó­gia számta'lanszor bizonyított megállapítása, hogy az aktív közreműködéssel szerzett isme­retek szilárdabbak, mint azok, amelyeknek birtokába passzív befogadóként jutok. Azt hiszem, azt is meg lehet kockáztatni, hogy társadalomszemléletünket úgy fejleszteni, hogy passzív befogadók vagyunk, szinte le­hetetlen. A szemléletmód "érvek, éllenérvek „csatájában", egy­szóval vitákban fejlődik. Vajon oktatásunk jelenlegi szerkezete vitákra orientált-e? A kérdésre inkább lehet nem-mel, mint igen-nel válaszolni? Miért? To­vábbra is elég erősen tartja magát a régi módszer, amely az oktatást előadásokra és sze­mináriumokra bontja fe'l. Az előadások aránya megközelíti vagy eléri a rendelkezésre ál­ló idő 50%-át. Bár ez ún. nagyelőadások (nagy létszámú hallgatóságnak tartott előadó-«, sok) megszűntek, így lehetőség van arra, hogy az előadó és a kisebb létszámú (20—25 fő) hallgatóság között közvetle­nebb kapcsolat alakuljon ki, hogy az előadás közben is le­het kérdéseket feltenni, az elő­adóval vitatkozni, ezek a lehe­tőségek ritkán válnak valóság­gá, és azt hiszem, rendszeressé nem is tehetők. Az elmondot­takból következik, hogy a tanul­mányi idő 40—50%-ában a hallgatók passzív befogadók. A kép teljessé tétele érdekében külön meg kell vizsgálni a sze­mináriumokat. Az általam vezetett egyik fog­lalkozáson készült egy mérés. Ez teljesen váratlan volt, sem a hallgatóim, sem én nem tud­tam róla előre. A foglalkozás rendszerező jellegű volt. Témá­ja: a társadalmi forradalmak különböző típusainak fő jellem­zői. Az eredmény: az idő 50%- át a hallgatók, 50%-át én használtam fel. A későbbiek során ilyen — általam jónak tartott — eredményt csak egy- egy kivételes esetben értem el. És most kezdjünk ismét számol­ni: az előadásokon és a sze­mináriumi foglalkozás idejének 50%-ában a hallgató passzív. Tehát a rendelkezésre álló egész időmennyiség 75%-ában a hallgató passzív befogadó. Ez az időmennyiség nyilván ke­vés a szemléletmód hatékony alakításához. Ezen a helyzeten az időarányok megváltoztatása mellett sokat javíthatna, ha az ún. tanulócsoportos foglalkozá­sokon szerzett tapasztalatainkat rendszeresebben és alaposab­ban átadnánk egymásnak. A politikai oktatásból (Ki tudja, miért?) szinte teljesen hiányoznak a rendszerező fog­lalkozások, noha ezek kiváló le­hetőséget nyújtanak a folyama­tok elemzésére, tehát a szem­léletformálásra. Munkánk ered­ményességét javítaná, ha né­hány téma összevonásával időt teremtenénk a rendszerező foglalkozások beiktatására. Uj összefüggések Lehet, hogy egyeseknek sötét a kép, amit felvázoltam. A je­lenben szerzett tapasztalataim kényszerítenek arra, hogy hang­súlyozzam: szemléletformáló te­vékenységünk nem elég haté­kony. Túl sok olyan jelenlegi és volt hallgatómmal beszélek, aki értetlenül áll az élet egyes új jelenségeivel szemben, mi­vel a megtanult tételekkel ezek­re nem tud magyarázatot adni, az új összefüggések feltárására "pedig nem képes, vagy nem­tartja képesnek magát. Ez pe­dig egyértelműen indokolja és követeli munkánk javítását! Kovács József főiskolai docens, az Oktatási Igazgatóság tanára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents