Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-28 / 87. szám

Asztalitenisztől a tömegsportig Atlétika Az esélyesek győzelme a mezei futóbajnokságon Ismét a pogányi repülőtér volt színhelye a futók első ta­vaszi seregszemléjének. Bara­nya megye mezei futóbajnoksá. gát 14 egyesület mintegy 350 versenyzője küzdötte végig, a végre kellemessé vált tavaszi napsütésben. Rövid értékelés: az indulók száma évek óta nem változik lényegesen, inkább kissé csök­ken. Viszonylag sok embert in­dított a PVSK, a Boly, s keve­sen képviselték a mohácsi és komlói színeket. Ugyanakkor a KBSK bizonyult a legeredmé­nyesebbnek öt egyéni és há­rom csapatbajnokságával. A PMSC és P. TASI 5—5 bajnok­ságot nyert, 1—1 első hely ju­tott a PVSK-nak és az Ú. PEAC-nak. A tavalyi győztesek közül a férfiaknál ötből négyen — Bauer, Balogh, Lovrencsics, Varga — megvédték bajnok­ságukat, míg a lányoknál ez Csobothnak és Bölcznek sike­rült. A férfiak 7,5 km-es verse­nyében az érdeklődéssel várt Bauer—Szabó T. párharc csak féltávig tartott, a PMSC vá­logatott futója ott kiállt (az előző napokban lázas meghű­léssel bajlódott), s az egy hét. tel korábban még Tel Avivban maratoni versenyen sikerrel szerepelt (2. volt) Bauer a komlóiaknak szerezte sokadik bajnokságát. Az ifjúsági lá­nyoknál a Rogányi—Csoboth párharc is elmaradt, Rogányi külföldi szereplése miatt. Még egy közös jellemző: mind a tíz eqyéni bajnok szinte fölénnyel, jelentős időkülönbséggel nyert. Eredmények. Férfiak 7,5 km: 1. Bauer (KBSK) 21:48.6, 2. Szabó G. (PMSC) 22:15.0, 3. Szmodics (KBSK) 22:40. Csa­patverseny: 1. KBSK, 2. PMSC, 3. PVSK. hiúságiak, 6 km: 1. Baloah (PMSO 19:57. 2 Naqy (KBSK) 20:07, 3. Tóháti (MTE) 20:47. Csaoat: 1. KBSK, 2. PVSK. Serdülő fiúk (15—16 é.) 5 km: 1. Lovrencsics (KBSK) 16:06, 2. Krikler (PMSC) 16:23. Csaoat: 1. PMSC, 2. KBSK, 3. PVSK. 14 éves fiúk. 4 km: 1. Varga (TASI) 12:41 2. Pász­tor (KBSK) 12:45. Csapat: 1. P. TASI, 2. KBSK, 3. Szigetvár. 13 éves fiúk, 4 km: 1. Zádori (KBSK) 13:01. Csapat: 1. KBSK 2. TASI. Felnőtt nők, 3 km: 1. Tooo (PMSC) 11:31, 2. Burai (PVSK) 12:07. 3. Dorn (Ú. PEAC) 12:20. Csapat: 1. Ü. PEAC. Ifjúsáqi lányok, 3 km: 1. Csoboth (KBSK) 12:27. 2. Tolnai (PMSC), 3. Bajor (PMSC). Csaoat: 1. PMSC, 2. PVSK. Serdülő 15—16 évesek: 1. Kovács (PVSK) 9:10, 2. Ru­bint (KBSK), 3, Koszter (PMSC). Csaoat: 1. PMSC 2. PMSC II., 3. PVSK. 14 évesek, 2 km: 1. Bölcz (P. TASI) 6:46. Csapat: 1. TASI. 2. Mázaszászvár, 3. PVSK. 13 évesek, 2 km: 1. Pin­tér (KBSK) 6:33. Csapat: 1. TASI, 2. Boly, 3. MTE. Villányi Nándor Űj tavasz Sásd sportéletében Szépülő és megújuló létesítmények Mindeddig három dologról volt nevezetes Sásának, a ba­ranyai nagyközségnek a sport­élete. A legismertebb: „ingázó bérletük” a megyei első és másodosztály között, a másik kettő már sokkal pozitívabb előjelű. Hatalmas népszerűség­nek örvend a községben az asztalitenisz, és ugyancsak te­hetséges sakkozók kerülnek ki a fiatalok és az idősebbek kö­zül egyaránt. Mindezek ^ellenére az idei tavasz valóságos rob­banást ígér. A legnagyobb tö­meget vonzó labdarúgócsapat ma még 4 ponttal van lema­radva a tabella élén álló Bo- gádmindszenttől, ám a gárda belső életét tüzetesebben is­merők egy fabatkát nem adná­nak a termelőszövetkezetiek bajnokságáért a sásdiak elle­nében. Az öt, katonaságtól le­szerelt labdarúgó visszatérése — távozásuk miatt is mondtak A megyei Kemping Klubhoz megérkezett a Duna menti Camping Rali teljes programot tartalmazó kiírása, amelyet o március 29-i klubnapon ismer­tetnek a befizetések módjával együtt. Baranyából rekordlét­számban, mintegy 100 személy utazik majd el Pöstyénbe, és vesz részt ezen a kedvelt nem­zetközi találkozón. * ­A klubvezetőség kéri a klub­tagság érvényesíttetését. Fon­tos ez azért is, mert az 1979 óta megszakítás nélküli tag­sággal rendelkezőknek április, ban adják át az ötéves tag­sággal együtt járó „törzsgár- da" címet. * Megérkeztek a nemzetközi F. I. C. C. igazolványok és bé. lyegek is. Az ez évben külföld­re utazni kívánóknak ajánlatos időben beszerezni ezt a hosz- nos, a külföldi táborhelyeken kedvezményt nyújtó igazol­ványt. * Vásárolható a klubirodón a német nyelvű, egész Európa összes kempingjeiről részletes tájékoztatást nyújtó kemping- kalauz. A klub sótorkölcsönző. jénél sátrakat lehet biztosítani a kívánt időpontokra. * Uj szolgáltatás a sátras utánfutóval vagy lakókocsival rendelkező tagoknak az 50 százalékos adókedvezményt biztosító igazolás helyi beszer­zése, illetve intézése, Budapest helyett Pécsett. * Mivel o kemping világtalál­kozó színhelye ez évben Len­búcsút a megyei első osztály­nak — vérmes reményeket táp­lál a község szurkolóiban. Nem­csak a csapat készül magasabb osztályba, azért munkálkodnak a sporttelepen is. Kerítést kap a füves labdarúgópálya, fel­újítják a vörössalakos futópá­lyákat, a nyárra kiépítik az ug­ró- és dobóhelyeket a hatalmas játszótérrel és KRESZ-parkkal övezett sporttelepen. — Azt kívánjuk elérni, hogy községünk lakói otthonra lelje­nek nálunk. Ezért szépítjük, bő­vítjük a telepet, ezért készítet­tük el felmérhetetlen társadal­mi munkában, no és a helyi szövetkezetek, a tanács és az iskola segítségével a klubházat, felújítottuk az öltözőket, fürdő­ket — büszkélkedett a hasonló nagyságú települések között valóban párját ritkító létesít­ménnyel Gáspár János sportköri elnök. gyelország, o klubesten vetítés­re kerülő színes film az ország szép tájait, turisztikai látniva­lóit mutatja majd be. * A szokásos havi klubnop március 29-én, csütörtökön 18 órakor lesz az Ifjúsági Házban. (Pécs. Szalai András u.) Prog­ram: tájékoztató a FICC Rali és a DCR részletes program­járól, filmvetítés, utána a DCR- re jelentkezettek technikai megbeszélése. A szervezők vár­ják a kempingezés iránt érdek, lődők megjelenését is. A jelenleg 70-es létszámú labdarúgó szakosztály mellett a legtöbbre a megye egyik legnagyobb létszámú általános iskola testnevelési tagozatát tartják, Hét éve indult a tago­zat, tehát az ősztől válik teljes­sé, ahol kiemelten foglalkoznak atlétikával, asztalitenisszel és labdarúgással, biztosítva ezzel a kiemelt pécsi és komlói szak­osztályok tehetségekkel történő utánpótlását. Atlétikában 10, asztaliteniszben 13 minősített úttörőjük van, de jól szerepel­nek a legfiatalabb labdarúgók is. A gyerekek felkészítéséből és neveléséből oroszlánrészt vállalnak az általános iskola testnevelői: Nagy István, Szőke Béla és Vadas Zoltán. Ám nemcsak ők, de alaposan be­segítenek a szülők is. Többek között a széles körű társadalmi munkával kialakított bitumenes kézilabdapályát még az idén alkalmassá teszik esti haszná­latra. G. Kiss Sándor kisiparos irányításával készül a pálya vi­lágítása, ami nemcsak az isko­lások sportolási lehetőségeit növeli, de alkalmat biztosít a mind nagyobb létszámot szám­láló lakótelepi tömegsport résztvevőinek esti testedzésé­hez, minthogy itt rendezik a 8- 10 csapatos kispályás labdarú­góbajnokságot is. Ugyancsak a bitumenes pá­lya tette lehetővé, hogy a ha­gyományokkal rendelkező kézi­labdasport is felébredjen Csip­kerózsika-álmából. Tavasztól — miután bajnokságot nyertek a járási bajnokságban — a me­gyei első osztályban indul férfi­csapatuk, míg a „serdülő" női csapat elé célul mindezt a jö­vő évre tűzték ki. Nem véletle­nül maradt a végére az pszta- liteniszezők értékelése. A köz­ség sportéletében ugyanis mindeddig ők „kapaszkodtak” a legmagasabbra a bajnoksá­gok piramisán. Férfiegyüttesük ma is az NB III. stabil gárdája. Jóllehet, a lányoknál is van számtalan tehetség — évekkel előbb bemutatkoztak az NB II- ben is — náluk még megoldás­ra vár a tehetségek megtartása. Mindezek alapján elmondha­tó, hogy Sásd igazi sportoló község, ahol tömegeket meg­mozgató egészségnevelő munka folyik. Kapu László Röviden Asztalitenisz. ESMTK-Vasasr Bá­nyász 16-8, U. PEAC-MEDOSZ ÉR­DÉRT 14-11. NB II. férfi mérkőzések. Labdarúgás. Megyei II. o. Mágocs -Bikái 1-0 (0-0). Sakk. Sárvári Pepsi SE-Komlói Bányász 7-6. NB. II. mérkőzés. Atlétika. A belgiumi szakszerveze­ti 4,2 km-es nemzetközi utcai futó­versenyen a nőknél Rogányi (PMSC) az 50 fős erős felnőtt mezőnyben 8. lett. Rogányi még ifjúsági korú. Mai sportműsor Labdarúgás. NB. I.t PMSC-Rába ETO, Üjmecsekalja, 16.00. HDN. Ku­pa döntő: Nagykanizsa-Szekszárd, Kaposvár, 16.00. FIATALOK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK! Host érkezett a konfekcióosztályra Q Bakfis WEEK-END-ruho, több színben 250 Ft-os REKLÁMÁRON Q Bakfis TRAPPER-alj 423 Ft-ért G Női TRAPPER-alj 550 Ft-ért A DIVATÁRUOSZTÁLY AJANLATA: G JUMBO vállpántos, kétzsebes PILÓTAING 410 Ft-ért, keki, drapp, zöld és fekete színben. AKONZUM SKALA COOP ÁRUHÁZBAN PECS. KOSSUTH TER Az iskolai tornateremben gyakorolnak az ifjú asztaliteniszezök Fotó: Maletics A kempingélet hírei A bajnokcsapat sem legyőzhetetlen 9 A Rába ETO szerepel Ujmecsekalján Rónai: „Háromesélyes a találkozó” A válogatott szombati sza­badkai fellépése miatt ma, szerdán lesz forduló a labda­rúgó NB l-ben. Három mérkő­zést Budapesten (ebből kettőt a Népstadionban) rendeznek, a többire Pécsett, Tatabányán, Diósgyőrött, Nyíregyházán és Székesfehérvárott kerül sor. A kiesőjelöltek és a bajnokaspi­ránsok fokozott figyelemmel várják a mai találkozókat, hi­szen sok minden eldőlhet esté­re. A párosítás: Honvéd—Ú. Dózsa, FTC—Vasas, Csepel— ZTE, Tatabánya-SZEOL AK, PMSC—Rába ETO, DVTK—Ha­ladás, Nyíregyháza—Volán, Vi­deoton— MTK-VM. * Eddig ragyogóan szerepel tavasszal a PMSC, a négy mér­kőzésen hat pontot gyűjtött, úgy, hogy nem kapott ki és Bodnárnak még egyszer sem kellett maga mögé nyúlnia a labdáért a hálóba. A tekin­télyt parancsoló rajt és a mos­tani ellenfél, a kétszeres baj­nok Rába ETO vendégeskedé­se valószínűleg telt házat vonz majd Üjmecsekaljára. A Rába ETO sem legyőzhe­tetlen. Főleg most nem az, amikor a kispestiek elleni győ­ri vereség minden bizonnyal némileg sokkolta a zöld-fehé­reket, emiatt a lélektani előny a pécsieké. Persze, Verebes József és tanítványai még nem tekintik lefutottnak ezt a baj­nokságot, Pécsett is ezt akar­ják bebizonyítani. Vagyis, ne­vén nevezve a gyereket: győz­ni akarnak! — Biztos, hogy a győriek még nem adták lel, fontos szá­mukra a mai mérkőzés. Már csak azért is, mert a rangadók most iönnek, azokon minden történhet, és akkor a Rába is még ott lehet a Honvéd nya­kán. Nem egy összetört Rába ETO fog játszani ellenünk, de a közönség biztatását élvezve, az egészséges önbizalommal rendelkező csapatom akár nyerhet is. Háromesélyes a ta­lálkozó. Remélem, jó játékkal rukkolunk ki, a lelkesedésünk is sokat segíthet. Czérna még ér­zi sérülését, valószínűleg Ben- des is a kezdő 11-ben kap he­lyet. Az összeállítás: Bodnár — Schulteisz, Torna, Róth, Bodnár az utolsó négy mérkő­zésen nem kapott gólt Brezniczky — Bendes (Réfi), Dárdai, Czérna (Gallai) — Nagy, Mészáros, Lőrincz — nyi­latkozta Rónai István, a PMSC edzője. A pécsiek egyébként rejtek­helyen, az üszögi Kastélyszál­lóban töltötték az edzések kö­zötti időt, s tegnap moziban is voltak, a Kincs, ami nincs cí­mű Búd Spencer-filmet nézték meg közösen. Szerencsére nem búfelejtőként. . . A Rába ETO valószínű ösz- szeállítása: Kovács — Cson­ka, Judik, Mile, Magyar — Hannich, Burcsa, Horváth vagy Lakatos — Szabó, Szentes, Vá­gó.. A mérkőzést Jaczina vezeti. * Fináléjához érkezett a lab­darúgó HDN Kupa. Ezt a fel­készülési tornát 1974-ben irtuk ki először, idén tizedszer ren­deztük meg. Most az A-cso- portban a Nagykanizsa, a B- ben a Szekszárd végzett az élen, ez a két csapat játszik ma a döntőben, semleges pá­lyán Kaposvárott, 16.00 órakor. A Szekszárdi Dózsa egyszer már volt kupagyőztes, 1979- ben, a Nagykanizsa még nem. Ha a rendes játékidő döntet­lennel zárul, akkor a kupasza­bályok értelmében a büntető rúgások döntenek. Fókusz A számok tükrében 45. PMSC—Rába ETO találkozó. Az eddig lejátszott mérkőzések összesí­tett eredménye a Pécs szemszögé­ből: 44 10 16 17 43-55 36 Csak Pécsett: 21 9 8 4 25-15 26 Az eddigi összecsapások eredmé­nyeiből: 1977 78: 4-0, 1978 79: 0-0, 1979 80: 1-2, 1980 81 : 1-0, 1981 82: 1-2, 1982 83: 1-1. A Pécs az utolsó győzelmét (1-0) 1980. november 8-án a következő összeállításban érte el: Katzirz ­Schulteisz, Róth, Pál, Brezniczky - Lutz (Bauman), Dárdai, Lőrincz - Nagy (Dobány), Kardos, Vigh. Góllövő: Kardos. Pécsett a következő játékosok ta­láltak be a Rába hálójába: 3 gó­los: Dunai dr., 2 gólos: Török, Má­té, Kiss S., 1 gólos: Plech, Horváth, Dunai II., GyörkŐ dr., János, Ben- ! esik, Maurer, Kiss L., Juhász, Lőrincz, Dobány, Kerekes, Kardos, Nagy J., Róth és öngól. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményeiből: PMSC (otthon) : Tatabánya 0-1, FTC 1-1, Bp Honvéd 1-1, Nyíregy­háza 2-1, Haladás VSE 1-0, Vasas 1-0. Rába ETO (idegenben) : Ú. Dó­zsa 0-2, Haladás VSE 5-1, Csepel 1-2, Vasas 1-3, Tatabánya 1-1, Video­ton 2-1. A PMSC jelenlegi hazai mérlege.; 9 5 2 2 13-8 12 A Rába ETO jelenlegi idegenbeli mérlege: 10 2 5 3 16-16 9 Lehel Jenöné Labdarúgó Steinmetz Kupa Az U. PEAC nyerte a labdarúgó Steinmetz Kupát, miután tegnap az Ifjúsági stadionban lejátszott mérkő­zésen jobbnak bizonyult a P. Kini­zsinél. A rendes játékidő és a hosz- szabbítás sem hozott gólt, a kupa sorsát 11-es rúgások döntötték el. A büntetők értékesítésében az egyete­misták jobbak voltak, a 11-es pár­bajt és a Steinmetz Kupát is meg­nyerték. Dimantüll napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134 Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-42! Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,- Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft

Next

/
Thumbnails
Contents