Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-26 / 85. szám
1984. MÁRCIUS 26., hétfő Emánuel NAPJA HÉTFŐ: Százharminc évvel ezelőtt, 1859. március 26-án született, és 77 éves korában, 1936-ban hunyt el Alfred Edward Hous- man angol klasszikus-filológus, költő. Oxfordban tanult. KEDD: Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. március 27- én született, és 68 éves korában, 1977-ben hunyt el Zinner Erzsébet fotóművész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze. Első nemzetközi sikerét még tanulóként a milánói nemzetközi fotóművészeti kiállításon aratta munkásportréival, 1932-ben. 1937- ben saját műtermet nyitott. SZERDA: Száz évvel ezelőtt, 1884. március 28-án született, és 79 éves korában, 1963-ban hunyt el Burghardt Rezső Munká- csy-díjas festőművész, érdemes művész. A fővárosban, majd Milánóban, Rómában, Párizsban, Londonban tanult. 1904-től vett részt különböző hazai és külföldi kiállításokon. 1937- től 1948-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Számos művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. CSÜTÖRTÖK: Százötven évvel ezelőtt, 1834. március 29-én született, és 54 éves korában, 1888-ban halt meg Kriesch János zoológus, műegyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A bécsi egyetemen szerzett természetrajz tanári oklevelet, 1859-ben. Előbb Ungváron, majd 1861-től a budai gimnáziumban volt tanár, s 30 évesen lett a József Műegyetemen az állat- és növénytan, valamint az áruismeret tanára. Főként haltenyésztési és méhészeti munkássága ismert és jelentős. A szociál- darwinizmus első képviselője Magyarországon. PÉNTEK: Száznegyven évvel ezelőtt, 1844. március 30-án született, és 52 éves korában, 1896-ban halt meg Paul Verlaine francia költő, a szimbolista költészet egyik legjelentősebb képviselője. Párizsban tanult. Szülei jogi pályára szánták, őt azonban csak az irodalom érdekelte. SZOMBAT: Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. március 31-én született Balatonlel- lén, és 61 éves korában, 1965-ben halt meg Budapesten Kossá István kommunista politikus, miniszter. n lD n 1 KRÓNIKA ti iDn krónika! Miért rendelték el a tűzgyújtási tilalmat? Az utóbbi száraz napokban mind gyakrabban és egyre több helyre hívták a tűzoltókat Baranyában is erdő- és avartűzhöz. Szalatnakon, a. Szőlőhegy dűlőben két hektár fenyves, félhektárnyi akác- csemetés és mintegy 35 hektár legelő égett. Pécsett gyermekek játszottak a tűzzel a Fenyves dűlőben, s az eredmény öthektárnyi területen lángolt a fenyves. A Felsőhavi dűlőben föltételezhetően dohányzás változtatta lángtengerré 300 négyzetméteren a csemetést. Elővigyázatlanul égették, a gazt Tékesen; a lángok akadálytalanul terjedtek szanaszét. Több mint négy hektáron égett a fenyves és 20 hektáron a száraz avar... A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium március 17-én elrendelte az általános tűzgyújtási tilalmat. A legfontosabb tudnivalókról kérdeztük Török Béla tűzoltó őrnagyot, a Baranya megyei Tűzoltóparancsnokság parancsnokhelyettesét. — Amióta kedvezőre fordult az időjárás és megkezdődtek a mezőgazdasági munkák, Baranyában 51 avar- és erdőtűzhöz vonultunk eddig; 15,7 hektár terü- letnyi erdő- és 95 hektárnyi parlagrész lángolt a felelőtlen, nemtörődöm,' meggondolatlan, esetleg szándékos emberi cselekmény következtében. A becsült kár 134 000 forint, de a fáknál a tényleges károsodást csak a vegetáció megindulása után lehet megállapítani. A tüzek megfékezésével mintegy 3,2 millió forint értéket mentettek meg egységeink. —7 Mi a leggyakoribb tűz• okozó? — Ezt rendkívül nehéz utólag megállapítani. Erdő- és mezőtüzet kiválthat eldobott, parázsló cigaretta, gyufa; gazégetésnél elszabaduló láng, magára hagyott tűzrakás ... Az ilyen tüzekre igazán az jellemző, hogy a „tettes" ismeretlen. — Hogyan lehet megelőzni az ilyen tüzeket? — A Pécsi Rádió március 17-i műsorában is elmondtuk, hogy milyen körülmények között, és milyen feltételek mellett lehet tüzet gyújtani olyankor, amikor nincs tűzgyújtási tilalom, mint most. Az óvórendszabályok egyébként a következők: tüzet gyújtani csakis szélcsendes időben szabad, úgy, hogy a tűz környezetében ne legyen éghető anyag; végig ott kell lenni a tűz mellett oltásra alkalmas eszközzel (pl.: lapát, vödör víz stb.); eltávozáskor a parázsló részeket vízzel vagy földdel teljesen el kell oltani, és távozáskor meg kell arról győződni, hogy még parázs sincs a hamu alatt. Most viszont tilos tüzet gyújtani erdőkben, a kijelölt tűzgyújtási helyeken, mindennemű fásított területen — még gyümölcsösben is — az erdőtől és fásítástól 200 méteren belül; tilos mezőn, réten gazt égetni. —- Aki megszegi a tilalmat? — Igyekszünk elejét venni az erdő- és mezőtüzeknek, mert ez a mostani szárazság különösen veszélyes. A hétvégeken is ellenőriznek a tűzoltóságok, és a fenti szabályok vétőit a helyszínen megbírságolják. A tilalom elrendelését követő négy nap alatt 12 személyt bírságoltunk meg a helyszínen. Murányi László I Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 10—12 óráig és 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: DUCSO CSILLA Szerkesztőségi hirügyeletes NÉMETH TIBOR 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon. CB-rádió hívójelünk: „Napló I ” 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. Farsangkor nyuszi, do amúgy kutya vagyok I O A „Psyche” Pécsváradon. A Weöres Sándor műveiből összeállított monodrámával Gyuricza Liliann idézi fel a múlt századi költőnő életútját. Az előadásra hétfőn este 7 órakor, a pécsváradi művelődési központban kerül sor. O Indul a tihanyi komp. A MAHART Balaton Hajózási Leányvállalata március 24-én megindította a tihanyi és a szántódi rév között közlekedő kompjáratát. O Budapesten a Baranya Táncegyüttes. Vasárnap Budapestre utazott a pécsi Baranya Táncegyüttes és részt vett a bu. dapesti tavaszi fesztivál keretében rendezett országos táncháztalálkozón és bemutatón a Budapest Sportcsarnokban. O Cs. Vasváry Ibolya festőművész kiállítása nyílik március 26-án 17 órakor a szekszárdi úttörőházban. Rendező a Titán- KlSZ-szervezet, valamint a városi KISZ-bizottság mellett működő közművelődési munkabizottság. O Pécsi krimi. Gyürk Sarolta pécsi írónő újabb bűnügyi regénye jelent meg és már kapható a könyvesboltokban. A méregpohár című krimi egy klinikán történt hármas gyilkosság szálait göngyölíti fel. O Kinevezés. Dr. Baracs József nyugalmazott agrármérnököt, a Baranya megyei Tanács volt mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetőjét nevezték ki a közelmúltban, a Bó- lyi Mezőgazdasági Kombinát békáspusztai kerületében, múlt év őszén megnyílt Aqrártörté- neti Múzeum igazgatójává. A múzeumban Puppi Balázs agrár-restaurátor irányításával készítik elő a gépmatuzsálemeket és az agrártermelés tárgyi emlékeit a tavaszi megnyitóra. A turista idényben egész nyáron, vasárnap is nyitva tart majd a múzeum a nagyközönségnek. O Ma, március 26-án délután fél négykor a Kaposvári Helyőrségi Fúvószenekar ad jubileumi hangversenyt Pécsett, a Helyőrségi Művelődési Házban. A belépés díjtalan. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. Hycomat (Bp.) 537 Trabant Hycomat Combi (Bp.) 40 Trabant Limousine (Bp.) 20 991 Trabant Limousine (Győr) 19 113 Trabant Combi Speciál (Bp.) 7 902 Trabant Combi Speciál (Győr) 3 612 Wartburg Limousine (Bp.) 10 223 Wartburg Limousine (Győr) 6 428 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 605 Wartburg de Luxe (Győr) 8 780 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 3 186 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 337 Skoda 105 S (Győr) 6 522 Skoda 120 L (Bp.) 15 661 Skoda 120 L (Győr) 11 214 Skoda 120 GLS 662 Lada 1200 (Bp.) 28 777 Lada 1200 (Győr) 9 672 Lada 1300 (Bp.) 10 841 Lada 1300 (Győr) 3 402 Lada 1500 (Bp.) 10 951 Lada 1500 (Győr) 3 173 Lada Combi (Bp.) 5 725 Moszkvics 13 439 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Polski Fiat 126 (Győr) 5 706 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 526 Dacia (Bp.) 19 365 Zastava (Bp.) 4 875 O A kézművesek húsvéti kirakodó vásárát húsvét előtt egy héttel, április 15-én, vasárnap tartják meg a pécsi Vásárcsarnokban. O Parton az elsüllyedt hajó. A pécsi Poszeidon gazdasági munkaközösség Barcson a Drávából kiemelt egy elsüllyedt kotróhajót. A mentési, partra emelési munka március 1-től 20-ig tartott. Te is meghalsz!**... Emberölés i^bi I DOHÁNYGYÁR I A Pécsi Dohánygyár két műszakba 18 évet betöltött női dolgozókat, 8 általános iskolai végzettséggel, cigarettagyártó gépek kezelésére felvesz és betanít Kereseti lehetőség a betanulási idő után: 3500—3800,— Ft. FELVESZ TOVÁBBÁ e gépésztechnikusokat, e géplakatosokat, e férfi segédmunkásokat. JELENTKEZÉS: PÉCSI DOHÁNYGYÁR, PÉCS, DOHÁNY U. 2-8.--------PÉCSI--------D OHÁNYGYÁR Murarátka apró kis község Zala megye „legszélén", a Dráva felé siető Mura mellett. Itt rendeztek egy táncmulatságot, még a múlt évben, októ- ben közepén. Egy-egy ilyen bálon — ismert ez a gyakorlatból — sokszor van kisebb- nagyobb csete-paté, néha azonban komolyabb dolgok is előfordulnak: bicskák villannak, öklök zuhannak ... És persze a másik oldal: ismerkedés, beszélgetés, meglátni- megszeretni . .. Ez utóbbi most a kiindulópontja egy olyan történetnek, amelyben végül a gyilkos indulaté a gyűlölet hajtotta ölési szándéké, egy bajonetté lett a főszerep. Az október 15-i táncmulatságban ismerkedett meg ugyanis Orsós József, az 1957-ben született, Pusztamogyoródon élő fiatalember Orsós Ibolyával, illetve annak élettársával, Horváth Györgygy eh A bált követően Orsós József hamarosan ismét felbukkant Ibolya közelében: több napon át dolgozott a fiatalember a lány szülei házának építkezésén. Ez a pár nap már elég hosszú időnek bizonyult ahhoz, hogy a két fiatal között szorosabb kapcsolat alakuljon ki, amit azonban igyekeztek titokban tartani, végül is: környezetükben az élettársi kapcsolat azonos szintű a házastársival. November . 8-án azonban Orsós József Ibolyát — persze Horváth, illetve a lány szüleinek tudta nélkül — elvitte Pusztamogyoródra, s annak rendje-módja szerint élettársi kapcsolatot „alakított ki" vele. Alig több mint egy hónap múlva Orsós nem volt otthon, amikor a lány szülei és élet- ■társa megjelentek a lakásán. Ibolyát „felpakolták", hazavitték. Ebbe persze Orsós nem nyugodott bele. Elhatározta, hogy a lányt minden körülmények között visszaszerzi, ha pedig ez nem sikerül, Ibolyát is, Horváthot is megöli. Még egy hónap, s már érkeztek is a fenyegető üzenetek . . . Január elején Orsós megtudta, hogy a lány és Horváth mikor dolgoznak a tsz majorjában. Délután 4 óra felé utánuk ment már azzal a szándékkal, hogy megöli őket. Az istálló körül azonban többekkel összetalálkozott, így lemondott tervének végrehajtásáról. Az idő neki dolgozik, gondolta — két napot várt. Január 10-én egy órával később — sötét van már ilyenkor — ment a majorba. Senki sem látta, amikor bement az istállóba, s ott elbújt. Horváth a mosdónál előrehajolva mosakodott. Odafutott mögéje a nála lévő bajonettel nagy erővel döfött a férfi hátába. Orsós azt is észrevette, hogy a közelben van a lány is. Odakiáltott neki: „Te is meghalsz!" . . . Ismerhette a lány, mert segítségért kiáltott. Többen futottak feléjük, ennek köszönhette Ibolya hogy sértetlen maradt. Horváth György a bűntett helyszínén meghalt. Orsós Józseffel szemben a vád előre kitervelt emberölés bűntette. Az ügyet a Zala megyei Bíróság dr. Fazekas János tanácsa ezen a héten tárgyalja. Mészáros Attila Pécsi színházak heti műsora KEDD: Nemzeti Színház: A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem díszelőadása a Pécsi Nemzeti Színház újjáépítéséért és Pécs városáért (este 7 órakor) SZERDA: Nemzeti Színház: Balett '84 (este 7 órakor) Ady b. Kamaraszínház: Boldog születésnapot (este 7 órakor) Mecsek Cukrászda: Nem bánok semmit sem . . . -(este 10 órakor) Bóbita Bábszínház: Piroska és a farkas. Egér és az oroszlán (de. 10 órakor), Karácsonyéj (du. 3 órakor) Liszt-terem: Orgona-zongorabérlet VI. hangversenye. Rohmann Imre zongoraestje (19.30 órakor) CSÜTÖRTÖK: Nemzeti Színház: Hamlet (du. 5 órakor) Mecsek Cukrászda: Nem bánok semmit sem . . . (este 10 órakor) PÉNTEK: Nemzeti Színház: Emlékek és látomások (este 7 órakor) Bajor b. Kamaraszínház: Zűrzavar (este 7 órakor) Petőfi/A bérlet. SZOMBAT: Nemzeti Színház: Katonák (este 7 órakor) Bemutató b. VASÁRNAP: Nemzeti Színház: Cigánykerék (du. 3 és este 7 órakor) Bóbita Bábszínház: Karácsonyéj (de. 10 órakor) ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: szünnap Mecsek cukrászda: Nem bánok semmit sem . . . (este 10 órakor) MOZI Petőfi: Kincs, ami nincs (n5, n7, n9) Kossuth: Kincs, ami nincs (10, 12) Kisapák és nagyapák (2, 4) Futásod véget ér (6, 8) Park: Kincs, ami nincs (5, 7) Nevelési Központ: Én és Caterina (4) Az utolsó metró (6, 8) Rákóczi: Tintin és a Cápák Tava (5, 7) Fekete Gyémánt: Nevem: Senki (6) Jószerencsét: Kőszívű ember fiai (5) Mohács: Bűnös életem (6) Filmklub (8) Komló, Zrínyi: Szupermodell (4, 6) Te, rongyos élet (8) Komló, Május 1.: Szerelem Montreálban (f5, f7) Szigetvár: Együttélés (6, 8) Siklós: Spagetti-ház (7) Harkány: A Sárkány éve (7) Boly: Biciklitolvajok (7) Dunaszekcső: Betyárkapitány (7) Pécsvárad: Jegesmedve a porondon (7) Sásd: Atlantic City. (7) Sellye:* Bob herceg (5, 7) Szentlő- rinc: Csárdáskirálynő (7) Villány: ősszel a tengernél (7) Mágocs: Végállomás (6) Beremend: Donald kacsa (6) JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.30: Videooldalak (Zg). 16.40: Színes fürt (Zg). 16.55: Versek és mesék nektek (Zg). 17.00: Magyar nyelvű tv-napló (Bg). 17.10: Zágráb város múzeuma (Zg). 17.40: Hírek (Zg). 17.45: Átmenő állomás — tvsorozat gyerekeknek (Bg). 18.00: Illusztrált mesék. 18.15: Tv-naptár (Zg). 18.45: Ifjú remények — ifjúsági adás. 19.15: Rajzfilm (Zg). 19.21: Reklám (Zg). 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: Majton — dráma. 20.55: Reklám (Zg). 21.00: Kiválasztott pillanat (Bg). 21.05: Délkörök — külpolitikai adás. 21.35: Egy szerző, egy film (Bg). 21.55: Tv-napló. 2. MŰSOR 18.15: Művelődési adás. 18.45: Kulturális szemle (Zg). 19.00: Indirekt (Bg). 19.27: Ma este (Zg). — 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: A tudomány ideje (Bg). 20.50: Zágrábi körkép (Zg). 21.05: Reklám (Zg). 21.10: Kilátás a kert kerítésén át — filmsorozat (Bg). 22.00: A hónap slágere — könnyűzenei adás (Bg). Somogy megyei mozik műsora: Kaposvár, Vörös Csillag: Kincs, ami nincs (5, 7). Szabad Ifjúság: Vízimese (4), Hét tonna dollár (6, 8). Mozimúzeum: Kortárs Filmklub: Em- lákszel Dolly Belire? (f6). Siófok: Ez igen! (7). Marcali: A Birodalom visszavág (7). Nagyatád: Bombanő (5, f8). Barcs: Szeretők (7). VÁROSI TELEVÍZIÓ HÉTFŐ 18.40: Beállítóábra. 19.00: Műsor- ismertetés. 19.03: A Nevelési Központ életéből. (Hírek, filmhííek, a matematikatanulásról, esti mese, óvodából az iskolába). 19.30: Hírek, filmhírek (állásbörze, számítógép a ZÖLDÉRT-nél, az újjászületett ele- fántos ház) 19.45: Közlekedési rejtvény gyermekeknek. 19.48: Kulturális panoráma. (Cziffra György Pécsett, bemutató a PNSZ-ben, műsorajánlat). 20.00: Sport. 20.10: Pedagógusportré. 20.15: Valuta az utazáshoz. 20.20: 04, 05, 07. 20.30: Telefonron- gálók. 20.35: Latinka Sándor. (A TV pécsi körzeti stúdiójának tévéjátéka.) 21.20: Műsorzárás. O Díjazott zengövárkonyi szőttes. A Gyöngyösi Mátra Művelődési Központban megnyitották a negyedik országos szövetkezeti népművészeti kiállítást. Az ország valamennyi megyéjéből és a fővárosból beküldött ezerkétszáz pályamű közül a zsűri 679-et bocsátott közönség elé. A szőttes kategóriában első díjat nem adtak ki, a másodikat Töttös Sándor zengövárkonyi lakos nyerte el. *