Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-01 / 60. szám

1984. március 1., csütörtök Dunántúlt Tlaplö 3 Egészségre nevelés a családban Mozgásra szükség van Reklámgrafika, kerámia, ötvös és szönyegszövés szakon 90 tanuló végzi tanulmányait a pécsi Mű­vészeti Szakközépiskola képző- és ipormüvész tagozatán. Képünkön az I. éves keramikusok dol­goznak a tanműhelyben. Fotó: Proksza László Kölö fflirdö- köpenyben Az ember születésétől kezd­ve sokféle mozgást, mozgás­készséget sajátít el, sokféle mozgásos cselekvést tanul meg és alkalmaz. A mozgásos cse­lekvések tanulása, felhasználá­sa, alkalmazása végigkíséri egész életünket: normális élet­vezetésünk és élettevékenysé­günk elválaszthatatlan és szük­ségszerű része. E tanulás és alkalmazás közben fejlődik a fiatal gyermek szervezete, fej­lődnek fizikai és szellemi ké­pességei. A fizikai aktivitás a minden, napi sok mozgás évmilliókon keresztül szükségszerűen hozzá­tartozott az ember életéhez. Mára alapvetően megváltoztak az életfeltételek és az élet- körülmények, de az ember ma is elsősorban biológiai lény. Ahhoz, hogy megfelelően fej­lőd iön a fiatal gyermek izom- rendszere, keringés- és légzés­rendszere, idegrendszere, ereje, kitartókéoesséae, gyorsasága, ügyessége, akaratereje — és még nagyon sok más szerv- rendszere, tulajdonsága, képes­sége — az évmilliókon keresz­tül ható természetes mozgáso­kat rendszeres sportmozgások­kal, testgvakorlatokkal keli pó­tolnunk. Ha a fiatal gyermek az érés és fejlődés időszakában nem kapja meg a szükséges elégséges fizikai ingereket, ak­kor szervrendszerei és képessé­gei nem lejtődnek megfelelő­en, és olyan pedagógiai defi­cit keletkezik, amelyet a későb­biekben már semennyi edzéssel nem lehet pótolni. Minden gyermeknek (és ter­mészetesen felnőttnek is!) fizi­kuma fejlesztéséhez és karbon­tartásához az életkorának meg­felelő mozgósingerre van szük­sége. Ez éppen olyan szükség­let, mint az étkezés vagy a fo­lyadékfelvétel. Ellenkező eset­ben ugyanis megindul a szer­vezetben a „leépülés" (pl. tar- tcsabb mozgáshiány következ­ményeként az izomatrófia, a tüdő vitálkapacitásának csök­kenése stb.) s a kialakult moz­gásos képességek és készsé­gek szintjének csökkenése A rendszeres fizikai aktivitás, mozgás hiánya a társadalmat alkotó egyének kisebb-nagyobb egészségkárosodásához, teljesí­tőképességének csökkenéséhez vezet. Társadalmunk nincs meg_ elégedve felnövekvő ifjúságunk egészségi állapotával, fizikai kondicionáltságóval, erőnlété­vel, kitartóképességével és tű­rőképességével. Egyre gyakrab­ban hangzik ei: „Baj van a nemzet biológiai vagyonával!" Az egészséges életmódra ne_ velés a családnak, a szülőknek is feladata. Sohase felejtsék el: „A test nem a lélek börtöne". A test nemcsak azért van, hogy elvigye és hazahozza a gyer­mek „lelkét", „szellemét" az óvodába, iskolába, s ha a szel­lem megfelelően „produkált", akkor a testet megcirógassuk vagy csokoládéval, édességgel jutalmazzuk. Minden szülőnek világosan kell látnia, hogy gyermekének szellemi képessé­gei, pszichikai tulajdonságai fizikai valóságába vannak be_ ágyazva. A gyermek testi egész­sége, a szervezet és az egyes szervrendszerek egészséges, normális fejlődése, a pszichikus funkciók és folyamatok a pszichikum fejlődésének is alapvető és elengedhetetlen feltétele. A jó testi-lelki egész_ ség, a megfelelő fizikai-pszichi­kai teljesítőképesség és kész­ség csak rendszeres, célirányos testedzéssel, sportolással őriz­hető meg és fejleszthető. Különleges figyelmet kell for­dítani arra, hogy a gyerekek­nek — különösen a kisgyer­mekkorban — megfelelő moz­gásterük legyen, sok és sokféle mozgásra, mozgásos játékra le­gyen lehetőségük. Külön is szeretném hangsúlyozni a sze­mélyes példamutatást, a szü. lökkel közös mozgásos játékot, testedzést, sportolást. Ha lehet, ne forduljon elő, hogy a kis­gyermek a tv-re tornászni kezd, apuka és anyuka pedig a fo­telban ülve nézi gyermeke „műsorát". S ha az apa ép­pen eleget sportolt aznap, a nevelőhatás érdekében akkor is mozogjon együtt gyermeké­vel. Az együttes tevékenység, a közös testedzés, sportolás külö­nösen a kisgyermeknek jelent nagy élményt, sok örömet. S hogy mi mindent lehetne gyermekeinkkel együtt elvégez­ni, s közben sok-sok mindenről, életükről, életünkről önfeledten, vidáman beszélgetni? Torna, mozgásos játékok a szobában, a játszótereken, labdajáték a játszótereken, sportpályákon, séta, „kocogás", kirándulás, kerékpártúra, asztalitenisz, te­nisz, lóbtenisz, szánkózás, kor­csolyázás, sízés, labdajátékok, futó-, és fogójátékok, csóna­kázás, kajakozás... és így tovább, még sok minden más. Kedves szülők és gyerekek! Jó felüdülést, jó sportolást, sok örömet! Dr. Szigeti Lajos A PAB pályázati kiírásai A fiatal és tudományos munká­ban kezdő vagy szakmai elfog­laltságuk mellett kutatók támoga­tását, valamint a tudomány és a gyakorlat kapcsolatának elmélyí­tését tűzte ki célul 1984—85-re meghirdetett pályázataiban a Pécsi Akadémiai Bizottság. Sze­retnék, ha Baranya, Somogy, Tol­na és Zala megyéből minél töb­ben pályáznának a sokféle téma­körben. A PAB mindegyik szakbizottsá­ga írt ki pályatételeket. így a pályázni kívánók választhatnak a filozófiai, pedagógiai, pszicholó­giai, a gazdaság- és jogtudomá­nyi, a műszaki-kémiai és a föld- tudományi, a biológiai, a klini­kai, kutatási, a számítástechni­kai, a környezetvédelmi és urba­nisztikai, az irodalom-nyelvészeti és történelemtudományi, valamint az agrártudományi szakbizottsá­gok egy-egy területe közül. A szakbizottságok által meg­hirdetett pályatételeken kívül a PAB mind a négy dél-dunántúli megye tanácsával közösen is hir­det témákat. Baranyában első­sorban a közigazaatás, területfej­lesztés, az agrárközgazdaság, az orvostudomány és a pedagógia területére. Somogybán egyebek közt a Balaton vízgyűjtő területé­nek problematikájával és az idegenforgalom kérdéskörével foglalkozhatnak az érdeklődők. Zalában többek között a helyi népképviseleti szervekkel, a mű­vészeti és tudományos élettel, az értelmiség szerepével kapcso­latos dolgozatokat várnak, míg Tolnában sokféle — elsősorban mezőgazdasági jellegű pályatéte­leket hirdettek meg. Egy-egy me­gyével közösen kiirt pályázatok­ra természetesen pályázhatnak a más megyében élő szakemberek is. A Pécsi Akadémiai Bizottság 1984—85-ös pályázatain tudomá­nyos minősítéssel még nem ren­delkező kutatók eddig még nem publikált tanulmányai küldhetők be. 1984. szeptember 1-ig vagy 1985. szeptember 1-ig. Az elfo­gadott pályamunkák közül az el­ső díjas minimum 5000 forintot nyer,‘a II. díj 3000, míg a Ili. díj 2000 forint. Részletesebb információt a Pé­csi Akadémiai Bizottság titkár­ságán (Pécs, Jurisics M. u. 44. Tel.: 14-684) kaphatnak az érdek­lődök. Dlákversak a A közönség egy része pizsa­mában, fürdőköpenyben vonult be a koncertterembe, mások a legkülönfélébb baranyai dél­szláv népviseletbe öltöztek. Horvát és magyar szó kevere­dett össze, s ezen az egészen mégsem rökönyödött meg sen­ki, Sőt így valami egészen kü­lönös hangulat keletkezett a pécsi délszláv klub asszonykó­rusának múlt szerdán a szerb, horvát kollégiumban megtartott önálló estjén, ahol közremű­ködőként a Baranya Tánc­együttes zenekarát s a Pécsi Szerb-horvát Gimnázium kis kamarakórusót, irodalmi cso­portját hallgathattuk meg. Az asszonykórus valamivel több mint egy éve alakult meg M atusek László nyugalmazott ótai tanító irányításával. He­tente próbálnak az August Senoa-ról elnevezett Esze Ta­más utcai klubban. Főként pe. dagógusok, óvónők alkotják a tizennégy tagú együttes mag­ját, de vannak közöttük diákok, adminisztrátorok, védőnők is- itt természetesen nem a fog­lalkozás a lényeges, hanem a hang, a vállalt ügy szeretete. S ebben nincs hiány. Már az fölkeltette a nézők érdeklődését, hogy a fellépő asszonyok mind-mind másfajta ruhában voltak. Ekkor döbbent rá az ember, hogy amit gyak­ran hajlamosak vagyunk egysé­gesen „délszlávnak" mondani, mennyi szint, mennyi változa­tosságot takar. Képviseltették itt magukat a bosnyákok, a so- kácok, a Dráva menti horvá­szülőhazáról tok egyszerre hat—nyolc falu viseletét felvonultatva. S ami még növeli a látottak értékét: az asszonyok szinte kivétel nélkül a saját ruhájukat visel­ték. Jóllehet már Pécsett élnek, az otthonról örökölt népdal­kinccsel együtt szülőföldjük vi­seletét is elhozták. E produkció láttán Matusek László személye külön is meg. érdemel néhány szót. Ez a fá­radhatatlan néptanító csönd­ben, feltűnés nélkül dolgozik immár évtizedek óta, nem a személye, hanem munkájá. nak eredménye hívja fel magá­ra egyre gyakrabban a figyel­münket. A baranyai délszláv- ság kultúrájának egyik legna­gyobb tudora ő. Az est közreműködői közül a szerb-horvát gimnazisták voltak a kevésbé ismertek. Friss intézményről lévén szó, csak elsőévesekkel találkoz­tunk — énekeltek, saját versei­ket mondták el szűkebb hazá­jukról — így nem csoda, ha egy kis bátortalanságot tapasz­taltunk műsoruk előadásában. Tanárnőjük, Kollárné Aladity Magdolna személye, ügybuz­galma és Matusek László segí­tőkészsége a biztosíték arra, hogy erről a kis amatőr művé­szeti csoportról is többet hal­lunk még. Jelképnek is felfoghatjuk, hogy az est végén a szereplők és a közönség ifjabb-idősebb tagjai rövid, de lelkes kólóval búcsúztak egymástól. Havasi J. Modern magyarorsiagi nemet kepzőmüueszet Budapesten, az NDK Cent. képzőművészek. Ennek a kiállí- rumban mutatkoztak be először tásnak egy részét utaztatta kollektiven a magyarországi most Pécsre a Magyarországi német nemzetiséghez tartozó Németek Demokratikus Szövet­Kiállítás a Helyőrségi Művelődési Otthonban sége, azaz három alkotó mun­káit mutatja be a kiállítás. Ami így ízelítő a modern magyaror­szági német képzőművészet­ből ... A kétnyelvűség — az alkotók számára — több kultúrkör egy­idejű birtoklását jelenti. Kiál­lítóink esetében az a tény, hogy anyanyelvi szinten bírnak egy világnyelvet, a szakmai lá­tókör szélesítését, a nagyvilág­ban való tájékozottság köny- nyebbségét teszi lehetővé . . . A három kiállító láthatóan otthonos mind a hazai, mind a nyugat-európai modern kép­zőművészeti törekvésekben. Ki­állított munkáik többnyire be­sorolhatók e törekvések egyi­kének fő áramlatába. A kép­zőművészetben jártasabb szem­lélőt csupán egyetlen momen­tum zavarja — s ez tán a ren­dezők figyelmetlenségéből kö­vetkezett —, egyetlen műalko­tás mellett sem tüntetik föl a keletkezés évszámát. Márpedig ez az Ítéletalkotáshoz fontos lenne. Például Pánt! Mihály érzé­keny intellektussal meditál a mindennapi kultúra szolgálatá­ban állt tárgyak elmúlása fö­lött Lapok a Requiem c. album, bál sorozat dokumentumfotóin. (A hazai képzőművészet szo­ciálisan érzékeny tagjai tíz év­vel ezelőtt alkalmazták a fotót, mint eszközt a nem fotós köz­lendő fölmutatására. Szintén a hetvenes évek stílusát jel­lemzi, ahogy a talált tárgya­kat rekvizitummá emeli kompo­zícióin. Lehet, hogy mindez a stílus kibontakozásának idején született, lehet, hogy megké­sett . . . Egy évszám a cím mel­lett — eldönthetné.) Koch Aurél bábjátékokhoz készített díszlettervei mennyi­ségileg uralják a kiállítást, do­kumentálva a „régi Tévé Ma­ci" tervezőjének gazdag dísz­lettervezői pályáját. Érdeke­sebb képeinek világa, amelye­ken a vonalat, színt és foltot egyenrangú képépítő elemként kezeli. Koloritja a hagyomá­nyos magyarországi sváb porta derűs pasztell színvilágát idézi. Három barna tájképe nemcsak témájában, de stílusában is az NDK-hoz kötődik, demonst­rálva, hogy Koch az NDK Kép­zőművész Szövetségének is tagja. A kiállítás legszebb darab­jai Huber András geometrikus hagyományokat líraion alkal­mazó érmei. Fafaragásai a ma­gyar folklór hatását idézik, acélszobrai és grafikái a struk­túrát kutató, konstruktívan gon­dolkodó, saját lehetőségeit jó irányban kereső művészről ta­núskodnak. Húsz Mária Látni fogják-e unokáink? Mi mindent lophattak el a Városvédő Pállasz Athéné ke­zéből a lándzsán kívül, hány kastély, konzol, lépcsőházbelső, utcakép pusztulhatott el Ma­gyarországon az elmúlt negy­ven év békeidejében — talán ma fel se mérhető már. S mi minden maradhatott épen, vagy helyrehozhatóan a háború elle­nére is, ha „még mindig" eny- nyi van? S mi lett volna, ha . . ? Ha az ország időben kilép a háborúból. Ha az újjá- és új­raépítés lendülete a zavaros mosdóvízzel nem önti ki a gye­reket, a szappant és a mosdó­tálat is olykor. Ha nem kell ennyi év ahhoz, hogy egy ká- véház-belső, kolostor, vagy kas­télyépület elveszítse ideológiai „töltetét": hogy tudniillik ki­mondatlanul is gyanús, mint az ótkos múlt rekvizituma. Úgy lát­szik, ez a szemlélet gyorsabban változott, mint a gondatlanság, érzéketlen butaság, mely még akkor is hagyta pusztulni a „maradékot", mikor erre sem­mi néven nevezhető ok nem volt. Ráday Mihály első műso­rai nyomán, kétségbeejtő ál­lapotban ugyan, de egy „má­sik” Budapest képe tűnt elő. Mint a nap mint nap dolga után loholó, ha egyszer sétál­ni indul megszokott útvonalán, s megdöbben a részletek szép­ségén és elhanyagoltságán, úgy figyelte a néző Ráday film- glosszáit — dühöngve és értet­lenül. Nem tudom, a kiváló operatőr sejtette-e, hogy az „Unokáink sem fogják látni” adásai nyomán szinte mozga­lom támad, legalábbis katali­zátorává válik a műsor az utóbbi évek városvédő-város- szépítő egyesületeinek. Állam­polgárok és vállalatok nem hangos együttérzéssel, de konk­rét segítő szándékkal jelent­keztek, s így az „alulról jövő kezdeményezés” nem halt el — mint szokott — a dühöngésben és a részvétben. Szellemi és anyagi erővé tudott válni. Spontaneitása már-már modell­értékű, s csak látszólag, a fel­színen tűnik kicsi, megmoso­lyogtató tétnek egy rozsdás céqtábla, egy utcai pad, egy szökőkút. Valójában többről van szó. Ha a megóvandó ér­tékek állapotát nézem, az utol­só pillanatban jött létre a vá­rosvédő mozgalom és a műsor. Másfelől viszont: épo jókor. Jó­kor, mert előzmények nélkül so­se vált volna mozgalommá. Kellett hozzá az eqész Európán átsöprő nosztalgiahullám, hoqy divattá, mintegy követendő mintává emelje a személyes múlt tárqyainak megbecsülé­sét. Divat volt, „hullám” volt, nyilván sodort hordalékot is jócskán, de e tájon — leüle­pedne után látni — nemcsak azt. Még inkább kellett és kell a „szellemi” renoválás, a pat­riotizmus, a nemzeti történelem folytonosságának újrafelfedezé­se. Történészek, írók, publicis­ták sok éves munkával, nem kritikátlanul, de az itt élned kell szeretetével és önérzetével kaparták le a meszet történel­münk némely eltűnt „freskójá­ról": Nagy és feltűnő érdeklő­dés mellett. Úgy hiszem, ez a szellemi lokálpatriotizmus for­dult az utóbbi pár évben „tár­gyivá” s eredményezte e mű­sort éppúgy, mint a honisme­reti, majd később a városvédő mozgalmat. A „locus", a hely pedig egész Magyarország. Jó, hogy Ráday Mihály is így ér­telmezi ezt és kilép Budapest­ről. Bár ne kéne tennie s kör­zeti stúdiók, városi kábelteleví­ziók sora tudná vállalni a köz­vetítés, a „mozgósítás" felada­tát vidéken is! Hogy rácáfolva a Ráday-műsor szkeptikus cí­mére, unokáink mégis lássák a minket is, mint unokákat körül­vevő, meghatározó tárgyi és szellemi locus-t. Hogy lássák, hova és mi által tartoznak. Parti Nagy Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents